Zakariás és Erzsébet fia, János idővel felnőtt, és próféta lett. Jehova arra kéri őt, hogy beszéljen az embereknek a Messiás eljöveteléről. János nem a zsinagógákban vagy a városokban tanítja a népet, hanem a pusztában. Jeruzsálemből és egész Júdeából jönnek hozzá, hogy hallgassák őt. Elmondja nekik, hogy csak úgy élhetnek Istennek tetszően, ha többet nem tesznek rossz dolgokat. Ezt hallva sokan megbánják a bűneiket, és János megkereszteli őket a Jordán vizében.

János egyszerű életet él. Teveszőr ruhát visel, sáskát és vadmézet eszik. Az emberek nagyon kíváncsiak rá. Még a büszke farizeusok és szadduceusok is felkeresik. János ezt mondja nekik: „Bánjátok meg a bűneiteket! Ne gondoljátok, hogy különbek vagytok, csak mert Ábrahám gyermekeinek mondjátok magatokat. Ettől még nem lesztek Isten gyermekei.”

Sokan jönnek hozzá, és ezt kérdezik:

– Hogyan szerezhetünk örömet Jehovának?

– Ha van két ruhátok, adjátok az egyiket egy szegénynek.

Tudod, miért mondja ezt? Azért, hogy a tanítványai tudják, úgy szerezhetnek örömet Jehovának, ha szeretik az embereket.

Az adószedőknek ezt mondja: „Legyetek becsületesek, ne csapjatok be senkit!” A katonáknak pedig ezt: „Ne hagyjátok megvesztegetni magatokat, és ne hazudjatok senkinek!”

 Papok és léviták is felkeresik, és ezt kérdezik tőle:

– Ki vagy te? Mindenki tudni akarja.

– Én vagyok az, aki a pusztában prófétál, és akiről Ézsaiás előre megmondta, hogy segít az embereknek visszatérni Jehovához.

Az embereknek nagyon tetszik, amit János tanít. Sokan azt gondolják, hogy ő a Messiás. De ezt mondja nekik: „Van valaki, akinek sokkal nagyobb hatalma van. Én még arra sem vagyok méltó, hogy levegyem a saruját. Én vízzel keresztelek, de ő szent szellemmel keresztel majd.”