Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

78. FEJEZET

Jézus hirdeti a királyságról szóló üzenetet

Jézus hirdeti a királyságról szóló üzenetet

Jézus nem sokkal a keresztelkedése után ezt mondja az embereknek: „Isten királysága hamarosan eljön.” Ezután Galileába és Júdeába indul, és a tanítványai vele mennek. Amikor visszatér Názáretbe, elmegy a zsinagógába, felnyitja Ézsaiás tekercsét, és hangosan felolvassa: „Jehova szent szelleme van rajtam, hogy jó hírt hirdessek.” Mit gondolsz, mit jelent ez? Bár az emberek szeretnék látni Jézus csodáit, ő elsősorban nem ezért jött. Azért kapta a szent szellemet, hogy jó hírt hirdessen. Ezután Jézus ezt mondja: „Ma teljesedett be ez a jövendölés.”

Jézus most a Galileai-tengerhez megy, ahol találkozik négy halásszal. Ezt mondja nekik: „Gyertek velem, legyetek a tanítványaim, és én majd emberek halászaivá teszlek benneteket.” Ez a négy férfi Péter, András, Jakab és János. Azonnal otthagyják a halászatot, és követik Jézust. Körbejárják Galileát, és Jehova királyságáról beszélnek például a zsinagógákban, a piacokon és az utcákon. Bárhol járnak, mindenhol nagy tömeg követi őket. Jézus híre olyan sok helyre eljut, hogy még a távoli Szíriában is hallanak róla.

Később Jézus hatalmat ad néhány tanítványának, hogy ők is tudják gyógyítani az embereket, és ki tudják űzni a démonokat. A követői vele mennek városról városra és faluról falura. Sok hűséges nő, köztük Mária Magdaléna, Johanna és Zsuzsanna gondoskodik róluk.

Jézus felkészíti a tanítványait a prédikálásra. Sokfelé eljutnak Galileában, és rengetegen megkeresztelkednek és a tanítványai lesznek. Olyan sokan akarnak Jézus követői lenni, hogy egy szántóföldhöz hasonlítja őket, amely készen áll az aratásra. Ezt mondja: „Imádkozzatok, hogy Jehova küldjön még munkásokat az aratáshoz!” Kiválaszt 70 tanítványt, és kettesével elküldi őket, hogy egész Júdeában hirdessék a jó hírt. Mindenkinek beszélnek a királyságról. Amikor visszajönnek, alig várják, hogy elmeséljék Jézusnak, mi történt velük. Még az Ördög sem tudja megállítani a prédikálást.

Jézus azt akarja, hogy a tanítványai folytassák ezt a fontos munkát még azután is, miután visszamegy az égbe. Ezt mondja nekik: „Prédikáljátok a jó hírt az egész földön! Tanítsátok az embereket Isten Szavából, és kereszteljétek meg őket!”

„Más városoknak is hirdetnem kell az Isten királyságáról szóló jó hírt, mert Isten ezért küldött el” (Lukács 4:43)