Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

81. FEJEZET

Hegyi beszéd

Hegyi beszéd

Miután Jézus kiválasztotta a 12 apostolt, lejön a hegyről. Ekkor egy nagy sokaságot lát. Sokfelől érkeznek, például Galileából, Júdeából, Tíruszból, Szidónból, Szíriából és a Jordán másik oldaláról. Jézus elé hozzák azokat, akiket betegség vagy démon gyötör, és ő meggyógyítja őket. Majd leül a hegyoldalon, és tanítani kezd. Elmondja az embereknek, hogy mit kell tenniük, ha szeretnének Isten barátai lenni. Ehhez el kell fogadniuk, hogy szükségük van Jehovára, és szeretniük kell őt. De ha nem szeretik egymást, akkor nem mondhatják, hogy szeretik Istent. Kedvesen és igazságosan kell bánniuk mindenkivel, még az ellenségeikkel is.

Jézus ezt mondja nekik: „Ne csak a barátaitokat szeressétek, hanem még az ellenségeiteket is. Bocsássatok meg szívből egymásnak! Ha valaki mérges rátok, rögtön menjetek oda hozzá, és kérjetek bocsánatot. Úgy bánjatok másokkal, ahogy nektek is jólesne!”

Jézus azt is elmondja, hogyan bánjanak a pénzzel: „Sokkal fontosabb, hogy Jehova barátai legyetek, minthogy sok pénzt gyűjtsetek. A pénzeteket bármikor ellophatja egy tolvaj, de a barátságotokat Jehovával senki sem veheti el tőletek. Ne aggódjatok, hogy mit fogtok enni, inni vagy felvenni! Figyeljétek meg a madarakat! Isten mindig gondoskodik róluk, hogy legyen mit enniük. Azzal nem lesz könnyebb és hosszabb az életetek, ha nyugtalankodtok. Ne felejtsétek el, hogy Jehova jól tudja, mire van szükségetek!”

Az embereknek nagyon tetszik, ahogy Jézus tanít. Még sosem beszélt senki így velük. A vallásvezetők nem tanították meg nekik ezeket a dolgokat. Miért ilyen jó tanító Jézus? Azért, mert mindent Jehovától tanult, amit elmondott az embereknek.

„Vegyétek magatokra az igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd és alázatos vagyok, és fel fogtok frissülni” (Máté 11:29)