Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

90. FEJEZET

Jézus meghal

Jézus meghal

A papok a kormányzó palotájába viszik Jézust. „Mivel vádoljátok ezt az embert?” – kérdezi Pilátus. „Azt állítja, hogy király” – válaszolják. Pilátus Jézushoz fordul: „Te vagy a zsidók királya?” Jézus így válaszol: „A királyságom nem ebben a világban lesz.”

Pilátus ezután Heródeshez, Galilea uralkodójához küldi Jézust, mert szeretné tudni, hogy szerinte bűnös-e. De Heródes hiába faggatja Jézust, nem találja bűnösnek, ezért visszaküldi Pilátushoz. „Én sem, és Heródes sem talált benne semmi rosszat. Szabadon engedem” – mondja Pilátus a népnek. Ám az emberek így kiabálnak: „Öld meg! Öld meg!” Ezek után a katonák megostorozzák Jézust, leköpik, és arcul ütik. Tövisből koronát készítenek, a fejére teszik, majd így csúfolják: „Üdvözlünk, zsidók királya!” Pilátus megismétli a népnek, amit korábban mondott: „Ez az ember nem bűnös.” De ők ezt követelik: „Feszítsd oszlopra!” Így hát Pilátus átadja nekik Jézust, hogy kivégezzék.

Felviszik a Golgotára, ott oszlopra szegezik, majd az oszlopot felállítják. Jézus Jehovához könyörög: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek.” Amikor a nép ezt meghallja, csúfolni kezdi Jézust: „Ha Isten Fia vagy, gyere le az oszlopról! Mentsd meg magad!”

Jézussal együtt oszlopra szegeztek két bűnözőt, és az egyik ezt mondja neki: „Emlékezz meg rólam, kérlek, amikor király leszel!” „Velem leszel a paradicsomban” – ígéri neki Jézus. Délután mindenütt nagyon sötét lesz, mintegy három órán át. Jézus néhány tanítványa az oszlop közelében áll. Ott van Mária is, Jézus anyja. Jézus ránéz Jánosra, és arra kéri, hogy gondoskodjon Máriáról, úgy, mintha a saját anyukája lenne.

Jézus végül így szól: „Elvégeztetett!” Lehajtja a fejét, és életében utoljára egy nagyot sóhajt. Ebben a pillanatban erős földrengés rázza meg a földet. A templomban a szenthely és a szentek szentje közötti hatalmas függöny kettészakad. A történtek után az egyik katona így szól: „Ő tényleg Isten Fia volt.”

„Bármennyi ígérete van is Istennek, ezek őáltala lettek »igenné«” (2Korintusz 1:20)