Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Bevezető a 12. részhez

Bevezető a 12. részhez

Jézus nagyon sok mindent elmondott az embereknek az égi királyságról. Megtanította nekik, hogy imádkozzanak Isten nevének a megszenteléséért, a királysága eljöveteléért, és azért, hogy legyen meg az akarata a földön. Ha szülő vagy, magyarázd el a gyermekednek, mit foglalnak magukban ezek a kérések. Jézus nem hagyta, hogy Sátán megtörje a hitét. Kiválasztotta az apostolait, akik a királyság első tagjai lettek, és fontos feladatokat kaptak. Jézus teljes szívvel szolgálta Jehovát. Mivel segíteni akart az embereknek, sokakat meggyógyított, tömegeknek adott enni, sőt, néhányakat fel is támasztott. A csodákkal bemutatta, mit fog tenni a királyság az emberekért.

EBBEN A RÉSZBEN

74. FEJEZET

Jézus a Messiás

Mit ért János azon, hogy Jézus Istennek a báránya?

75. FEJEZET

Az Ördög próbára teszi Jézust

Az Ördög háromszor teszi próbára Jézust. Mivel kísérti meg? Hogyan válaszol Jézus?

76. FEJEZET

Jézus megtisztítja a templomot

Miért hajtja ki az állatokat a templomból Jézus, és miért borítja fel a pénzváltók asztalait?

77. FEJEZET

Különös beszélgetés a kútnál

A szamáriai asszony nagyon meglepődik, hogy Jézus beszél vele. Vajon miért? Mit mond neki Jézus, amit még senkinek nem mondott?

78. FEJEZET

Jézus hirdeti a királyságról szóló üzenetet

Jézus arra kéri néhány tanítványát, hogy legyenek emberek halászai. Később felkészíti 70 tanítványát, hogy prédikálják a jó hírt.

79. FEJEZET

Jézus sok csodát tesz

Bárhol jár is Jézus, a betegek megkeresik, és ő meggyógyítja őket. Egy kislányt még fel is támaszt.

80. FEJEZET

Jézus kiválasztja a 12 apostolát

Milyen feladatot kapnak? Emlékszel a nevükre?

81. FEJEZET

Hegyi beszéd

Jézus nagyszerű dolgokat tanít egy sokaságnak.

82. FEJEZET

Jézus imádkozni tanítja a tanítványait

Mit mond, milyen dolgokért imádkozzanak?

83. FEJEZET

Jézus sok ezer embernek ad enni

Mit mutat ez a csoda Jézusról és Jehováról?

84. FEJEZET

Jézus jár a vízen

El tudod képzelni, hogy mit éreznek a csoda láttán az apostolok?

85. FEJEZET

Jézus sabbaton gyógyít

Miért nem örülnek ennek egyesek?

86. FEJEZET

Jézus feltámasztja Lázárt

Amikor Jézus látja Máriát sírni, ő is könnyekre fakad. De a szomorúságuk hamar örömre változik.