Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

26. ÉNEK

Mintha velem tettétek volna

Mintha velem tettétek volna

(Máté 25:34–40)

  1. 1. A kicsiny nyáj mellett ma sok más juh szolgál;

    követik mind az Úr hű menyasszonyát.

    Amit megtesznek szívből

    a felkentekért,

    azt Jézus is szívében őrzi kincsként.

    (REFRÉN)

    „Hogyha jót kaptak ők a kezetekből,

    vigaszuk voltatok, s vendégszeretők;

    ha együtt hirdettétek velük a szót,

    énvelem tettétek mindezt a jót,

    igen, értem tettétek mindezt a jót.”

  2. 2. „Ha gyötört az éhség, vagy ha szomjas voltam,

    gondotok volt énrám, mindent megkaptam.”

    „Mikor tettük mindezt – kérdik –,

    ó, mondd meg hát!”

    És erre így válaszol majd a király:

    (REFRÉN)

    „Hogyha jót kaptak ők a kezetekből,

    vigaszuk voltatok, s vendégszeretők;

    ha együtt hirdettétek velük a szót,

    énvelem tettétek mindezt a jót,

    igen, értem tettétek mindezt a jót.”

  3. 3. „Ragaszkodtok hozzám, hiszen sok jót tesztek;

    támogatjátok hűn testvéreimet.

    Örököljétek hát,

    Isten áldottai,

    a földet, hol boldogság lesz majd élni!”

    (REFRÉN)

    „Hogyha jót kaptak ők a kezetekből,

    vigaszuk voltatok, s vendégszeretők;

    ha együtt hirdettétek velük a szót,

    énvelem tettétek mindezt a jót,

    igen, értem tettétek mindezt a jót.”