Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

57. FEJEZET

Mit tegyél, ha súlyos bűnt követtél el?

Mit tegyél, ha súlyos bűnt követtél el?

Annak ellenére, hogy nagyon szereted Jehovát, és mindent megteszel azért, hogy ne bántsd meg őt, időnként hibázni fogsz. Viszont egyes bűnök súlyosabbak a többinél (1Korintusz 6:9, 10). Még akkor is, ha súlyos bűnt követtél el, ne felejtsd el, hogy Jehova szeret téged. Kész megbocsátani és segíteni neked.

1. Mit kell tennünk, hogy Jehova megbocsásson nekünk?

Akik szeretik Jehovát, nagyon szomorúak, amikor felismerik, hogy súlyos bűnt követtek el. De vigasztalónak találják Jehova következő ígéretét: „Még ha olyanok volnának is a bűneitek, mint a skarlát, fehérré lesznek, mint a hó” (Ézsaiás 1:18). Ha őszintén megbánjuk a tettünket, Jehova megbocsát nekünk, és nem hánytorgatja fel többé. Mit foglal magában a megbánás? Azt, hogy nagyon sajnáljuk, amit tettünk; felhagyunk azzal, ami rossz; és könyörgünk Jehovához, hogy bocsásson meg nekünk. Majd keményen dolgozunk azon, hogy kiigazítsuk a helytelen gondolkodásunkat, és változtatunk azokon a szokásainkon, melyek a bűnhöz vezettek. Továbbá igyekszünk Jehova alapelveivel összhangban élni. (Olvassátok el: Ézsaiás 55:6, 7.)

2. Hogyan segítenek a vének, ha bűnt követtünk el?

Ha valaki súlyos bűnt követ el, Jehova arra kéri, hogy „hívja magához a gyülekezet véneit”. (Olvassátok el: Jakab 5:14, 15.) Ezek a kinevezett férfiak szeretik Jehovát és a nyáját. Ők tudják, hogyan segítsenek nekünk abban, hogy helyreálljon a kapcsolatunk Jehovával (Galácia 6:1).

Hogyan állnak mellettünk ilyenkor? Két vagy három vén bibliaversekkel segít felismernünk, hogy miért rossz az, amit tettünk. Emellett bátorítanak minket, és hasznos tanácsokat adnak, melyek segítenek, hogy ne kövessünk el újra bűnt. Talán úgy döntenek, hogy bizonyos tevékenységekben nem vehetünk részt a gyülekezetben, amíg újra meg nem erősödik a kapcsolatunk Jehovával. Viszont ha valaki nem bánta meg a súlyos bűnét, a vének kiközösítik, hogy ne legyen rossz hatással a gyülekezetre.

ÁSS MÉLYEBBRE!

Figyeld meg, hogyan tükröződik Jehova szeretete abból, ahogyan segít, miután súlyos bűnt követtünk el.

3. Ha bevalljuk a bűneinket, az segít a gyógyulásban

Bármilyen bűnt követünk is el, azzal megbántjuk Jehovát. Ezért neki kell bevallanunk azt. Olvassátok el a Zsoltárok 32:1–5-öt, és beszéljétek meg a következő kérdést:

  • Miért jobb, ha bevalljuk a bűneinket Jehovának, mint ha megpróbálnánk eltitkolni azokat?

Amellett, hogy bevalljuk Jehovának, hogy mit tettünk, a vénektől is kérjünk segítséget, mert ezáltal fogunk megkönnyebbülni. Játsszátok le a VIDEÓT, és beszéljétek meg a következő kérdést:

  • Hogyan segítettek a vének Canonnak visszatérni Jehovához?

Legyünk nyíltak és őszinték a vénekkel. Ők mellettünk állnak. Olvassátok el a Jakab 5:16-ot, és beszéljétek meg a következő kérdést:

  • Miért tudnak könnyebben segíteni nekünk a vének, ha nyíltak vagyunk velük?

Valld be a bűnödet, legyél őszinte a vénekkel, és fogadd el Jehova szerető segítségét

4. A kiközösítés haszna

Ha valaki súlyos bűnt követett el, és már nem akar Jehova alapelvei szerint élni, nem tartozhat a gyülekezethez. Kiközösítik, mi pedig nem keressük a társaságát, és még csak nem is beszélünk vele. Olvassátok el az 1Korintusz 5:6, 11-et és a 2János 9–11-et, és beszéljétek meg a következő kérdést:

  • A kovász megkeleszti a tésztát. Ehhez hasonlóan, milyen hatással lenne a gyülekezetre, ha kapcsolatot tartanánk egy olyan személlyel, aki nem bánja meg a bűnét?

Sokan, akiket kiközösítettek, visszatértek a gyülekezethez, mert a fegyelmezés – bár fájdalmas volt – észhez térítette őket (Zsoltárok 141:5). Játsszátok le a VIDEÓT, és beszéljétek meg a következő kérdést:

  • Hogyan segített Sonjának az, hogy kiközösítették?

A kiközösítés

  • hogyan járul hozzá ahhoz, hogy ne érje szégyen Jehova nevét;

  • hogyan bizonyítja Jehova észszerűségét és szeretetét?

5. Ha megbánjuk a bűneinket, Jehova megbocsát nekünk

Jézus egy szemléltetéssel érzékeltette, hogy mit érez Jehova, amikor valaki megbánja a bűnét. Olvassátok el a Lukács 15:1–7-et, és beszéljétek meg a következő kérdést:

  • Mit tanít ez neked Jehováról?

Olvassátok el az Ezékiel 33:11-et, és beszéljétek meg a következő kérdést:

  • Mivel tudjuk bizonyítani, hogy őszintén megbántuk a tettünket?

Jehova egy pásztorhoz hasonlóan őszintén törődik a juhaival

EGYESEK EZT MONDJÁK: „Félek, hogy ha elmondom a véneknek, hogy bűnt követtem el, akkor ki fognak közösíteni.”

  • Mit mondanál annak, aki így érez?

ÖSSZEGZÉS

Ha súlyos bűnt követtünk el, de őszintén sajnáljuk, és eltökéljük, hogy felhagyunk azzal, ami rossz, Jehova megbocsát nekünk.

Ismétlés

  • Miért valljuk be a bűneinket Jehovának?

  • Mit kell tennünk azért, hogy Jehova megbocsássa a bűneinket?

  • Miért kérjünk segítséget a vénektől, ha súlyos bűnt követtünk el?

Célok

TUDJ MEG TÖBBET!

Figyeld meg, hogyan érezte egy férfi, hogy igazak az Ézsaiás 1:18 szavai Jehova irgalmáról.

Sose kételkedj Jehova irgalmában! (5:02)

Hogyan magyarázhatod el egy nem Tanú személynek, hogy miért közösítünk ki valakit a gyülekezetből?

„Kerülik Jehova Tanúi a vallásuk korábbi tagjait?” (webcikk)

A „Rádöbbentem, hogy vissza kell térnem Jehovához” című történetből megtudhatod, hogy miért érezte úgy egy férfi, hogy újra közel szeretne kerülni Istenhez.

„A Biblia képes megváltoztatni az életünket” (Őrtorony, 2012. április 1.)