Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Jehova nagyobb a mi szívünknél

Jehova nagyobb a mi szívünknél

Jehova nagyobb a mi szívünknél

„AZ ŐT félőkben gyönyörködik az Úr” — írta a zsoltáríró. Igen, a Teremtő valóban boldog, amikor látja minden egyes emberi szolgáját, amint igyekszik igazságos alapelvei szerint élni. Isten megáldja lojálisait, bátorítja és megvigasztalja őket, amikor úrrá lesz rajtuk a kétségbeesés. Tudja, hogy imádói tökéletlenek, ezért ésszerű abban, amit elvár tőlük (Zsoltárok 147:11).

Az talán nem okoz gondot, hogy elhiggyük, Jehova nagyon szereti a szolgáit, úgy általában véve. Azonban néhányan annyira elfogultan ítélik meg saját hiányosságaikat, hogy meg vannak győződve arról: Jehova sosem fogja szeretni őket. „Túl tökéletlen vagyok ahhoz, hogy Jehova szeressen engem” — mondhatják. Persze időről időre mindannyiunkon eluralkodhat a borúlátó gondolkodásmód. Vannak azonban, akik szinte állandóan az értéktelenség érzésével küzdenek.

Ha elkedvetlenedünk

A bibliai időkben jó néhány hűséges ember szenvedett súlyos elkedvetlenedéstől. Jób megutálta az életet, és úgy érezte, hogy Isten elhagyta őt. Anna, aki később Sámuel édesanyja lett, egyszer nagyon lehangolt volt, amiért nem volt gyermeke, és keservesen sírt. Dávid ’meggörnyedt nagyon’, Epafróditus pedig amiatt volt lehangolt, hogy a betegségének híre elszomorította testvéreit (Zsoltárok 38:7, Újfordítású revideált Biblia; 1Sámuel 1:7, 10; Jób 29:2, 4, 5; Filippi 2:25, 26).

Mit mondhatunk a ma élő keresztényekről? Vannak, akiket a betegség, előrehaladott kor, vagy más személyes körülmények akadályoznak abban, hogy akkora részt vállaljanak a szent szolgálatból, amekkorát szeretnének. Az ilyen személyek úgy érezhetik, hogy csalódást okoznak Jehovának és hívőtársaiknak. Mások talán állandóan a múltban elkövetett hibáik miatt vádolják magukat, és kételkednek abban, hogy Jehova megbocsátott nekik. Vagy lehetnek olyanok, akik a nehéz családi hátterük miatt meg vannak győződve arról, hogy őket nem lehet szeretni. Hogyan lehetséges ez?

Vannak, akik olyan családban nőnek fel, ahol nem a szeretet, hanem az önzés, gúny és félelem uralja a légkört. Ők talán soha nem tudják meg, milyen egy apa, aki mélységesen szereti őket, aki keresi az alkalmat, hogy dicsérhessen és buzdíthasson, aki elnézi hibáikat, és kész megbocsátani még a súlyos vétségeiket is, és akinek a melegszívűsége az egész családnak biztonságérzetet ad. Mivel soha nem volt szerető földi apjuk, talán nehéz nekik megérteni, milyen is egy szerető égi Atya.

Fritz * például ezt írja: „Gyerekkoromat és fiatalságomat beárnyékolta apám szeretetlensége. Soha nem dicsért meg, és soha nem éreztem magam közel hozzá. Sőt, általában féltem tőle.” Ez oda vezetett, hogy Fritz — aki most már az ötvenes éveiben jár — még mindig az alkalmatlanság érzésével küszködik. Margarette ezt mondja: „Szüleim ridegek és szeretetlenek voltak. Amikor elkezdtem tanulmányozni a Bibliát, nehezen tudtam elképzelni, milyen lehet egy szerető apa.”

Bármi legyen is az oka, az ilyen érzések azt idézhetik elő, hogy Istennek végzett szolgálatunkra időnként nem annyira a szeretet, mint inkább a bűntudat és a félelem ösztönöz. Megtehetünk minden tőlünk telhetőt, az akkor is kevésnek tűnik. Arra vágyunk, hogy örömet szerezzünk Jehovának és hívőtársainknak, de azt érezhetjük, hogy nem tudunk annyit tenni, amennyit szeretnénk. Ezért nem érjük el a céljainkat, magunkat hibáztatjuk, és elkeseredünk.

Mit lehet tenni? Talán emlékeztetnünk kell magunkat arra, milyen megértő Jehova. Az egyik olyan ember, aki megértette Isten személyiségének ezt a szeretetteljes vonását, János apostol volt.

’Isten nagyobb a szívünknél’

Az i. sz. I. század vége felé János ezt írta hívőtársainak: „Így tudjuk meg, hogy az igazságból vagyunk, és ezzel megnyugtathatjuk előtte szívünket. Ha vádol a szívünk, Isten nagyobb szívünknél: ő mindent tud.” Miért írta János ezeket a szavakat? (1János 3:19, 20, Békés—Dalos fordítás).

János nyilván tudta, hogy előfordulhat Jehova szolgáinál, hogy elítéli őket a szívük. Talán Jánosnak is voltak ilyen érzései. Fiatalemberként, a maga heves természetével Jánost időnként helyreigazította Jézus Krisztus, mivel túl keményen bánt másokkal. Sőt, Jézus Jánosnak és testvérének, Jakabnak a ’Boanerges nevet adta, amely azt teszi: mennydörgés fiai’ (Márk 3:17; Lukács 9:49–56).

Az elkövetkező 60 év során János érett, kiegyensúlyozott, szeretetteljes és irgalmas kereszténnyé vált. Amikor mint az utolsó életben maradt apostol megírta első ihletett levelét, tudta, hogy Jehova nem tesz szemrehányást szolgáinak minden egyes hibájáért. Ő inkább melegszívű, jóságos, nagylelkű és irgalmas Atya, aki mélységesen szereti azokat, akik szeretik és igazságban imádják őt. János ezt írta: „Isten szeretet” (1János 4:8).

Jehova örül a neki végzett szolgálatunknak

Isten ismeri velünk született gyengeségeinket és hibáinkat, és figyelembe veszi azokat. „Tudja a mi formáltatásunkat; megemlékezik róla, hogy por vagyunk” — írta Dávid. Jehova tudja, mennyire befolyásol a hátterünk abban, hogy milyen emberekké váltunk. Valójában sokkal jobban ismer minket, mint mi magunk (Zsoltárok 103:14).

Tudja, hogy sokan szeretnének mások lenni, de nem tudják leküzdeni a tökéletlenségeiket. A helyzetünk hasonlít Pál apostoléra, aki ezt írta: „nem a jót cselekeszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekeszem, melyet nem akarok.” Mindannyian ezt a küzdelmet vívjuk, ami időnként azt eredményezheti, hogy a szívünk elítél minket (Róma 7:19).

Soha ne felejtsük el: sokkal fontosabb, hogy Jehova mit gondol rólunk, mint hogy mi mit gondolunk magunkról. Valahányszor azt látja, hogy szeretnénk örömet szerezni neki, ő nem csupán úgy ahogy elégedett, hanem nagyon boldog (Példabeszédek 27:11). Bár a saját szemünkben csekélynek látszik, amit elértünk, a készségünkkel és jó indítékainkkal megörvendeztetjük őt. Isten nemcsak azt nézi, hogy mit értünk el, hanem azt is figyeli, hogy mit szeretnénk tenni, ismeri vágyainkat. Jehova képes a szívünkben olvasni (Jeremiás 12:3; 17:10).

Sokan Jehova Tanúi közül például természetüknél fogva félénkek és tartózkodók, szeretnek inkább a háttérben maradni. Nekik a jó hír házról házra való prédikálása ijesztő kihívást jelenthet. De mivel az a vágyuk, hogy szolgálják Istent és segítsenek embertársaiknak, még a félénk személyek is megtanulják, hogyan közelíthetik meg felebarátaikat, és hogyan beszélhetnek nekik a Bibliáról. Talán úgy érzik, nem sokat tesznek, és ez megfoszthatja őket az örömüktől. Szívük azt sugallhatja, hogy nyilvános szolgálatuk értéktelen. De biztosak lehetnek abban, hogy Jehova örül, amikor látja, milyen nagy erőfeszítéseket tesznek ezek az emberek a szolgálatban. Ezenfelül nem tudhatják, mikor és hol fog az igazság elvetett magja kihajtani, növekedni és gyümölcsöt teremni (Prédikátor 11:6; Márk 12:41–44; 2Korinthus 8:12).

Más Tanúk hosszan tartó betegség vagy az előrehaladott kor miatt szenvednek. Fájdalommal és aggodalmakkal járhat rendszeresen részt venniük az összejöveteleken a Királyság-teremben. Egy olyan előadás, amely a prédikálómunkáról szól, eszükbe juttathatja, mire voltak képesek korábban, mi mindent szeretnének még most is megtenni, de a betegség megakadályozza őket ebben. Talán bűntudatot éreznek, mert nem tudják alkalmazni a tanácsot olyan mértékben, ahogyan szeretnék. Azonban biztosak lehetnek abban, hogy Jehova értékeli lojalitásukat és kitartásukat. Ha lojálisak maradnak, soha nem feledkezik meg hűséges életükről (Zsoltárok 18:26; 37:28Úf).

’Nyugtassuk meg szívünket’

Idős korára János kétségtelenül még jobban megértette, mint jelent Isten jósága. Ne felejtsd el, mit írt: „Isten nagyobb szívünknél: ő mindent tud.” János arra is buzdított, hogy ’nyugtassuk meg szívünket’. Mit értett János ezen?

A Vine’s Expository Dictionary of Old and New Testament Words szerint az a görög ige, melyet a ’megnyugtat’ szóval fordítottak, azt jelenti, hogy ’meggyőzést alkalmazni, rábírni, győzni valami felett, meggyőzni’. Más szóval ahhoz, hogy megnyugtassuk szívünket, le kell győznünk azt, meg kell győznünk, hogy elhiggye: Jehova szeret minket. Hogyan?

Fritz, akit a cikkben korábban említettünk, már több mint 25 éve vénként szolgál Jehova Tanúi egyik gyülekezetében, és azt tapasztalta, hogy a személyes tanulmányozás képes megnyugtatni szívét afelől, hogy Jehova szereti őt. „Rendszeresen és alaposan tanulmányozom a Bibliát és a kiadványainkat. Ez segít, hogy ne időzzek el a múlton, hanem tisztán lássam magam előtt a nagyszerű jövőt. Időnként feltörnek bennem a múlt emlékei, és olyankor úgy érzem, hogy Isten soha nem tudna szeretni engem. Alapjában véve azonban érzem, hogy a rendszeres tanulmányozás megerősíti a szívemet, növeli a hitemet, valamint segít, hogy megőrizzem az örömet, és kiegyensúlyozott maradjak.”

Igaz, a bibliaolvasás és az elmélkedés talán nem változtatja meg a körülményeinket. De megváltoztathatja azt, ahogyan tekintjük a körülményeinket. Ha az Isten Szavában található gondolatok a szívünkbe jutnak, az segít, hogy úgy gondolkodjunk, ahogyan Isten. A tanulmányozás abban is segít, hogy még jobban megértsük Isten jóságát. Fokozatosan képesek leszünk elfogadni azt, hogy Jehova nem tesz szemrehányást nekünk gyermekkorunk körülményeiért és a gyengeségeinkért. Tudja, hogy legtöbbször nem mi tehetünk azokról a terhekről, melyeket cipelünk — akár érzelmiek, akár fizikaiak azok —, és szeretetteljesen figyelembe veszi ezt.

Mi a helyzet Margarette-tel, akit korábban említettünk? Amikor megismerte Jehovát, ő is nagy hasznot merített a Biblia tanulmányozásából. Neki is, miként Fritznek, változtatnia kellett azon a képen, ami az apa szó hallatán eddig kialakult benne. Az ima segített Margarette-nek, hogy összekapcsolja a tanultakat. Ezt mondja: „Először úgy gondoltam Jehovára, mint egy közeli barátra, mivel jobban tudtam azt, hogy milyen egy szerető barát, mint azt, hogy milyen egy szerető apa. Aztán fokozatosan megtanultam feltárni Jehova előtt az érzéseimet, kétségeimet, szorongásaimat és az aggodalmaimat. Újra és újra beszéltem vele imában, miközben — miként egy mozaikot — megpróbáltam összerakni minden új dolgot, amit megtanultam róla. Idővel olyan mértékig fejlődtek a Jehovához fűződő érzéseim, hogy most már nem okoz gondot úgy gondolnom rá, mint a szerető Atyámra.”

Megszabadulunk minden szorongástól

Ameddig ez a gonosz, régi rendszer fennáll, senki sem remélheti, hogy megszabadul a szorongásaitól. Néhány kereszténynek ez azt jelenti, hogy az önbizalom hiánya vagy a szorongás érzése újra feltörhet, és lehangoltságot okozhat. De biztosak lehetünk abban, hogy Jehova ismeri jó indítékainkat, és látja mindazt a kemény munkát, melyet a szolgálatára fordítunk. Soha nem fog megfeledkezni a szeretetről, melyet a neve iránt tanúsítunk (Zsidók 6:10).

A közelgő új földön, a messiási Királyság uralma alatt minden hűséges ember arra számíthat, hogy megszabadul Sátán rendszerének terheitől. Micsoda megkönnyebbülés lesz! Akkor még több bizonyítékát láthatjuk majd annak, milyen jóságos Jehova. Addig pedig nyugtasson meg mindannyiunkat az a tudat, hogy ’Isten nagyobb a szívünknél: ő mindent tud’ (1János 3:19, 20BD).

[Lábjegyzet]

^ 8. bek. A neveket megváltoztattuk.

[Oldalidézet a 30. oldalon]

Jehova nem kíméletlen zsarnok, hanem melegszívű, jóságos és irgalmas Atya

[Kép a 31. oldalon]

Isten Szavának tanulmányozása segít, hogy úgy gondolkodjunk, ahogyan Isten