Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Aratás előtti munka a „szántóföldön”

Aratás előtti munka a „szántóföldön”

Aratás előtti munka a „szántóföldön”

A NAGY Tanító tanítványai nem tudták, mit gondoljanak. Jézus éppen a búzáról és a gyomokról beszélt el egy rövid történetet. Ez azon számos példázat egyike volt, melyet a nap folyamán elmondott. Amikor befejezte, a hallgatóság többsége eltávozott. De a követői tudták, hogy a példázatainak különleges jelentésük kell hogy legyen; különösen annak, amelyik a búzáról és a gyomokról szólt. Tudták, hogy Jézus nem csupán érdekes mesék elbeszélője.

Máté beszámol róla, hogy Jézust megkérték: „Magyarázd meg nekünk a szántóföld gyomjáról szóló szemléltetést.” Válaszában elmagyarázta a példázatot, megjövendölve, hogy nagy hitehagyás fog kifejlődni az állítólagos tanítványai között (Máté 13:24–30, 36–38, 43). Ez be is következett, és a hitehagyás gyorsan terjedt János apostol halála után (Cselekedetek 20:29, 30; 2Tesszalonika 2:6–12). Hatásai olyannyira széles körben érezhetőek voltak, hogy a Jézus által a Lukács 18:8-ban feltett kérdés nagyon is találónak tűnt: „amikor az Emberfia megérkezik, vajon megtalálja-e a hitet a földön?”

Jézus eljövetele jelezte a búzaszerű keresztények ’learatásának’ a kezdetét. Ez volt a jele „a dolgok rendszere befejezésének”, amely 1914-ben kezdődött el. Így hát nem kell meglepődnünk azon, hogy az aratást megelőző időszakban ébredezni kezdett a bibliai igazság iránti érdeklődés (Máté 13:39).

A történelmi feljegyzések vizsgálata nyilvánvalóvá teszi, hogy különösen a XV. századtól kezdve egyesek elméjét új gondolatok kezdték foglalkoztatni, még a kereszténység tömegén belül is, azok között, akik a ’gyomokhoz’ hasonlóak, vagyis hamis keresztények voltak. Amint a Biblia szabadon hozzáférhetővé vált, és bibliai konkordanciákat készítettek, tiszta szívű egyének kezdték gondosan kutatni a Szentírást.

Felragyog a fény

Ilyen férfi volt a XIX. század fordulóján Henry Grew (1781—1862) az angliai Birminghamből. Tizenhárom éves korában a családjával együtt az Atlanti-óceánon keresztül áthajózott az Egyesült Államokba. 1795. július 8-án érkeztek meg. Rhode Islanden, Providence-ben telepedtek le. A szülei belecsepegtették Henry Grew-ba a Biblia iránti szeretetet. Huszonöt éves korában, 1807-ben meghívták Hartfordba (Connecticut), hogy szolgáljon a baptista egyház lelkipásztoraként.

Komolyan vette a tanítói felelősségeit, és igyekezett támogatni azokat, akiket rábíztak, abban, hogy a Szentírással összhangban éljenek. Ámde hitte, hogy a gyülekezetet tisztán kell tartani minden olyan személytől, aki szándékosan gyakorol bűnt. Időnként az egyház más felelős férfiaival együtt el kellett távolítaniuk (kiközösíteni) azokat, akik paráznaságot követtek el, vagy más tisztátalan gyakorlatokban vettek részt.

Az egyházban voltak más problémák is, melyek felkavarták. Az egyház üzleti ügyeit olyan férfiak bonyolították, akik nem voltak az egyház tagjai, és ők vezették az éneklést az istentiszteleteken. Ezek a férfiak a gyülekezetet érintő ügyekben is szavazhattak, és ily módon volt valamennyi beleszólásuk annak dolgaiba. A világtól való elkülönülés elvére alapozva Grew szilárdan hitte, hogy csakis hűséges férfiaknak szabadna elvégezniük ezeket a feladatokat (2Korintus 6:14–18; Jakab 1:27). Véleménye szerint, ha nem hívő személyek énekelnek Istent dicsérő énekeket, az istenkáromlás. Álláspontja miatt Henry Grew-t 1811-ben kitagadta az egyház. Ugyanebben az időben más tagok hasonló nézetek miatt kiváltak az egyházból.

Elkülönülve a kereszténységtől

Ez a csoport, Henry Grew-t is beleértve, azzal a céllal kezdte el tanulmányozni a Bibliát, hogy összhangba hozzák annak tanácsaival az életüket és a magatartásukat. A tanulmányozások gyorsan elvezették őket a bibliai igazság nagyobb megértéséhez, és arra indították őket, hogy leleplezzék a kereszténység tévedéseit. Például 1824-ben Grew egy érvekkel jól alátámasztott cáfolatot írt a Háromságról. Figyeld meg az írásának ebben a részletében rejlő logikát: „»Arról a napról és óráról pedig senki [semelyik ember] semmit sem tud, sem az égben az angyalok, sem a Fiú, hanem csak az ATYA« [Márk 13:32]. Figyeld meg a létformákban megmutatkozó fokozatosságot. Ember, Angyalok, Fiú, Atya . . . A mi Urunk azt tanítja nekünk, hogy erről a napról csak az Atyának van tudomása. De ez nem igaz akkor, ha — mint ahogyan azt néhányan feltételezik — az Atya, a Szó és a Szent Szellem egy Isten három személyben; mert e [tanítás, a Háromság tantétele] szerint a . . . Fiú és az Atya egyformán tudja ezt.”

Grew felfedte az egyházi személyek és katonai parancsnokok képmutatását, akik a látszat kedvéért szolgálták Krisztust. 1828-ban kijelentette: „El tudunk-e képzelni nagyobb képtelenséget annál, mint hogy egy keresztény kimegy a belső szobájából, ahol az ellenségeiért imádkozott, és aztán megparancsolja a csapatainak, hogy ördögien gonosz szenvedéllyel mártsák a halált okozó fegyvereket ugyanazoknak az ellenségeknek a szívébe? Az egyik alkalommal boldogan hasonlít haldokló Mesterére, de kire hasonlít a másik esetben? Jézus imádkozott a gyilkosaiért. A keresztények meggyilkolják azokat, akikért imádkoznak.”

Még ennél is erőteljesebben Grew ezt írta: „Mikor higgyünk a Mindenhatónak, aki arról biztosít minket, hogy ő »nem csúfoltatik meg«? Mikor értjük meg a természetét, a szellemét ennek a szent vallásnak, mely megkívánja tőlünk, hogy tartózkodjunk a »gonoszságnak még a látszatától« is? . . . Vajon nem rágalom az Isten Fiára nézve azt feltételezni, hogy az ő vallása azt kívánja az embertől, hogy bizonyos helyzetben úgy cselekedjen, mint egy angyal, más esetben pedig megengedi, hogy úgy járjon el mint egy démon?”

Az örökké tartó élet nem születik velünk

A televízió és rádió megjelenése előtti években a röpiratok írása és szétosztása népszerű módja volt annak, hogy valaki kifejtse az álláspontját. 1835 körül Grew egy fontos röpiratot fogalmazott meg, amely leleplezte a lélek halhatatlanságának és a pokoltűznek a tanításait, mint amelyek Írás-ellenesek. Úgy érezte, hogy ezek istenkáromló tantételek.

Ennek a röpiratnak messze ható következményei voltak. 1837-ben a negyvenéves George Storrs a vonaton talált ebből egy példányt. Storrs Lebanonból (New Hampshire) való volt, de ebben az időben Uticában (New York) lakott.

A metodista-episzkopális egyház nagyra becsült lelkipásztora volt. A röpirat olvasásakor mély benyomást tett rá, hogy milyen erőteljes érveket lehet felhozni a kereszténység ezen alapvető tanításai ellen, melyekben ő azelőtt soha nem kételkedett. Nem tudta, hogy ki a szerző, és ez még néhány évig, legalább 1844-ig így volt, amikor Philadelphiában (Pennsylvania) találkozott Henry Grew-val, mialatt mindketten ott tartózkodtak. Ennek ellenére Storrs saját maga három évig tanulmányozta a témát, és csak más lelkipásztorokkal beszélgetett róla.

Végül, mivel senki nem tudta megcáfolni azokat a dolgokat, amiket megtanult, George Storrsnak nem volt kétsége afelől, hogy ha a metodista egyházban marad, akkor nem tud hűséges lenni Istenhez. 1840-ben kilépett, és Albanyba (New York) költözött.

1842 kora tavaszán Storrs hat héten keresztül hat előadásból álló sorozatot tartott az „Egy kérdés — Vajon a gonoszok halhatatlanok?” témában. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy az előadást átdolgozta kiadvánnyá, amely az elkövetkező több mint 40 évben 200 000 példányban jelent meg az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában. Storrs és Grew együttműködtek azokban a vitákban, melyekkel támadást intéztek a halhatatlan lélek tantétele ellen. Grew egészen az 1862. augusztus 8-án, Philadelphiában bekövetkezett haláláig folytatta a buzgó prédikálást.

Röviddel azután, hogy Storrs megtartotta az említett hat előadást, elkezdett érdeklődni William Miller prédikálása iránt, aki 1843-ra várta Krisztus látható visszatérését. Úgy két évig Storrs tevékenyen részt vett ennek az üzenetnek a prédikálásában az Egyesült Államok északkeleti részén. 1844 után többé már nem értett egyet a Krisztus visszatérésével kapcsolatos dátum kitűzésével, de nem kifogásolta, ha mások tanulmányozni akarták az időpontok kiszámítását. Storrs hitte, hogy Krisztus visszatérése közel van, és hogy a keresztényeknek fontos őrködniük és szellemileg ébernek maradniuk, készen a megvizsgálás napjára. Miller csoportjától viszont elkülönült, mivel ők elfogadtak olyan Írás-ellenes tantételeket, mint a lélek halhatatlanságának tantétele, a világ megégése, és nem hittek abban, hogy bármiféle reményük lenne az örökké tartó életre azoknak, akik tudatlanságban halnak meg.

Hova vezethet Isten szeretete?

Storrsnak visszataszító volt az adventistáknak az a nézete, hogy Isten azzal az egyedüli céllal fogja feltámasztani a gonosz embereket, hogy aztán újra kivégezze őket. Storrs nem látott a Szentírásban bizonyítékot az Isten részéről megnyilvánuló ilyen értelmetlen és bosszúszomjas cselekedetre. Ő a társaival együtt a másik végletbe esett, és azt a következtetést vonta le, hogy a gonoszok egyáltalán nem lesznek feltámasztva. Bár nehezen tudtak megmagyarázni bizonyos bibliaverseket, melyek az igazságtalanok feltámadására utalnak, számukra úgy tűnt, hogy az ő következtetésük inkább összhangban van Isten szeretetével. Nemsokára egy további lépés következett Isten szándékának a megértésében.

1870-ben Storrs súlyosan megbetegedett, és néhány hónapig nem tudott dolgozni. Ez idő alatt újra meg tudta vizsgálni mindazt, amit élete addigi 74 éve alatt megtanult. Arra a következtetésre jutott, hogy elkerülte a figyelmét Isten emberiségre vonatkozó szándékának egy fontos részlete, melyről az ábrahámi szövetség tesz említést — ezek szerint ’megáldatnak a földnek minden nemzetségei’, mivelhogy Ábrahám engedett Isten beszédének (1Mózes 22:18; Cselekedetek 3:25).

Ez új gondolatot szült az elméjében. Ha ’minden nemzetségnek’ meg kell áldatnia, akkor nem kellene mindenkinek hallania a jó hírről? Hogyan fognak hallani róla? Nemde sok millióan meghaltak már? A Szentírás további vizsgálata során úgy következtetett, hogy a meghalt „gonosz” személyeknek két osztályuk létezik: azok, akik végérvényesen visszautasították Isten szeretetét, és azok, akik tudatlanságban haltak meg.

Ez utóbbiakat, következtetett Storrs, fel kellene támasztani a halálból, és lehetőséget adni nekik, hogy a javukra fordítsák Krisztus Jézus váltságáldozatát. Azok, akik elfogadják, örökké élhetnének a földön. Akik elutasítják, el lennének pusztítva. Igen, Storrs hitte, hogy mindenkinek, akit Isten feltámaszt, lesz reménysége a jövőre. Végül senkinek nem lesz osztályrésze a halál Ádám bűne miatt, Ádámot kivéve! De mi van azokkal, akik az Úr Jézus Krisztus visszatérésének idején élnek? Storrs végül belátta, hogy egy egész világra kiterjedő prédikálókampányba kellene belekezdeni, hogy elérjék őket. Egyáltalán nem volt ötlete, hogy ez hogyan mehetne végbe, de hittel ezt írta: „Még túl sokan vannak azok, akik ha nem látják, hogy egy dolog hogyan megy végbe, elutasítják azt, mintha Istennek lehetetlen volna ezt véghezvinni, mivel ezek a személyek nem képesek látni az előrehaladást.”

George Storrs 1879 decemberében halt meg az otthonában, Brooklynban (New York), csupán néhány háztömbnyire attól a helytől, mely később az egész földre kiterjedő, általa oly türelmetlenül várt prédikálókampány gócpontja lett.

További világosságra van szükség

Vajon az olyan férfiak, mint Henry Grew és George Storrs, annyira tisztán megértették az igazságot, mint ahogyan mi értjük napjainkban? Nem. Tudatában voltak a küzdelmüknek, mint ahogyan Storrs 1847-ben kijelentette: „Nem kellene elfelejtenünk, hogy éppen csak kiléptünk az egyház sötét középkorából; és egyáltalán nem lenne furcsa, ha úgy találnánk, hogy még mindig hordunk valamiféle »babiloni köntöst«, igazságnak tekintve azt.” Grew például nagyra becsülte a váltságáldozatot, melyről Jézus gondoskodott, de nem értette, hogy ez egy „megfelelő váltság” volt, vagyis hogy Jézus a tökéletes emberi életét az Ádám által elvesztett tökéletes emberi életért adta cserébe (1Timóteus 2:6). Henry Grew abban is tévesen hitt, hogy Jézus látható formában fog visszatérni és uralkodni a földön. Ennek ellenére Grew törődött Jehova nevének megszentelésével, azzal a témával, mely iránt az i. sz. II. század óta nagyon kevesen érdeklődtek.

George Storrs úgyszintén nem értett pontosan néhány fontos részletet. Képes volt meglátni a papság által támogatott valótlanságokat, de időnként szélsőségekbe esett. Például az ortodox papság Sátánnal kapcsolatos nézetére kétségtelenül túlzottan reagálva, Storrs nem fogadta el azt az elképzelést, hogy az Ördög valóságos személy. Elvetette a Háromságot, mégis nem sokkal a halála előtti időig bizonytalan volt azt illetően, hogy vajon személy-e a szent szellem. Bár George Storrs valószínűnek tartotta, hogy Krisztus visszatérése elsődlegesen láthatatlan lesz, mégis úgy gondolta, hogy végül lesz egy látható megjelenés. Mindamellett úgy tűnik, hogy mindkét férfi tiszta szívű és őszinte volt, és sokkal közelebb kerültek az igazsághoz, mint a legtöbb ember.

A „szántóföld”, melyről Jézus beszélt a búzáról és gyomokról szóló példázatában, még nem volt teljesen kész az aratásra (Máté 13:38). Grew, Storrs és mások az aratás előkészítésén dolgoztak a „szántóföldön”.

Charles Taze Russell, aki 1879-ben kezdte megjelentetni ezt a folyóiratot, ezt írta a kezdeti éveiről: „Az Úr sok segítséget adott szavának a tanulmányozásában, ezek közül kiemelkedett a mi hőn szeretett és idős testvérünk, George Storrs. Ő szóban és írásban is nagy segítséget nyújtott, de mi soha nem akartunk emberek követői lenni, még ha jók és bölcsek is, hanem »utánzói az Istennek, mint szeretett gyermekek«.” Igen, a Biblia őszinte kutatói hasznot tudtak meríteni az olyan férfiak erőfeszítéseiből, mint Grew és Storrs, de még mindig létfontosságú volt vizsgálni az igazság tényleges forrását, Isten Szavát, a Bibliát (János 17:17).

[Kiemelt rész/kép a 26. oldalon]

Amiben Henry Grew hitt

Jehova nevére gyalázatot hoztak, ezért meg kell szentelni azt.

A Háromság, a lélek halhatatlansága és a pokoltűz hamis tanítások.

A keresztény gyülekezetnek el kell különülnie a világtól.

A keresztényeknek nem szabad részt venniük a nemzetek háborúiban.

A keresztények nincsenek a szombati vagy a vasárnapi sabbat törvénye alatt.

A keresztényeknek nem szabad titkos társaságokhoz tartozniuk, mint amilyenek a szabadkőművesek.

Ne legyen a keresztények között laikus és papi osztály.

A vallási címek az antikrisztustól származnak.

Minden gyülekezetben kell hogy legyen egy vének testülete.

A véneknek szentnek kell lenniük mindenfajta viselkedésükben, feddhetetlennek.

Minden kereszténynek hirdetnie kell a jó hírt.

Lesznek olyan emberek, akik örökké fognak élni paradicsomban a földön.

A keresztény énekeknek Jehovát és Krisztust kell dicsérniük.

[Forrásjelzés]

Fotó: Collection of The New-York Historical Society/69288

[Kiemelt rész/kép a 28. oldalon]

Amiben George Storrs hitt

Jézus lefizette az életével az emberiség megváltásának árát.

A jó hír hirdetése még nem fejeződött be (1871-ben).

Ezért a vég még nem lehet közel ebben az időben (1871-ben). Kell lennie egy korszaknak a jövőben, amikor a prédikálás befejeződik.

Lesznek olyan emberek, akik örökké tartó életet örökölnek a földön.

Mindazok feltámadnak, akik tudatlanságban haltak meg. Akik elfogadják Krisztus váltságáldozatát, örök életet fognak kapni a földön. Akik elutasítják, el lesznek pusztítva.

A lélek halhatatlanságának és a pokoltűznek a tanítása hamis tanítás, és szégyent hoz Istenre.

Az Úr Vacsorája niszán hónap 14-én megtartott, évenkénti ünnep.

[Forrásjelzés]

Fotó: SIX SERMONS, by George Storrs (1855)

[Képek a 29. oldalon]

C. T. Russell, a „Zion’s Watch Tower” szerkesztője 1909-ben Brooklynba (New York) költözött