A hasmóneusok és örökségük

AMIKOR Jézus a földön volt, a judaizmus pártoskodó csoportokra oszlott, melyek mindegyike azért küzdött, hogy befolyásra tegyen szert. Erről a helyzetről beszélnek az evangéliumi beszámolók, csakúgy, mint az első századi zsidó történész, Josephus művei.

A farizeusoknak és a szadduceusoknak fontos szerep jutott a közéletben. Olyannyira tudták formálni az emberek véleményét, hogy azok végül elutasították Jézust mint Messiást (Máté 15:1, 2; 16:1; János 11:47, 48; 12:42, 43). Ám erre a két befolyásos csoportra sehol sem találunk utalást a Héber Iratokban.

Josephus először i. e. II. századi eseményekkel kapcsolatban említi meg a szadduceusokat és a farizeusokat. Ebben az időszakban sok zsidó nem tudott ellenállni a hellenizmus, vagyis a görög kultúra és filozófia vonzerejének. A hellenizmus és a judaizmus közötti feszültség akkor érte el csúcspontját, amikor a szeleukida uralkodók megszentségtelenítették a jeruzsálemi templomot, Zeusznak szentelve azt. Egy energikus zsidó vezető, Júdás Makkabeus, akinek a családját Hasmóneusokként ismerték, egy lázadó sereg élén visszaszerezte a templomot a görögöktől. *

A Makkabeusok lázadását és győzelmét követő éveket különféle szekták megalakulása jellemezte. Ezeknek mindegyike egymásnak ellentmondó nézeteket vallott, és azért versengett egymással, hogy a zsidó közösség minél szélesebb rétegét megnyerje. De mi vezetett idáig? Hogyan vált annyira megosztottá a judaizmus? Hogy válaszolni tudjunk ezekre a kérdésekre, vizsgáljuk meg a Hasmóneusok történetét.

Növekvő függetlenség és megosztottság

Miután Júdás Makkabeus elérte azt a vallási célját, hogy helyreállítsa Jehova templomában az imádatot, a politika felé fordult. Ennek következtében sok zsidó felhagyott a követésével. Júdás mégis folytatta a harcot a szeleukida uralkodókkal, szövetséget kötött Rómával, és igyekezett megalapítani a független zsidó államot. Azután, hogy Júdás meghalt egy csatában, testvérei, Jonatán és Simon folytatták a küzdelmet. A szeleukida uralkodók eleinte erőteljesen szembehelyezkedtek a Makkabeusokkal. De uralkodóik idővel politikai engedményeket tettek, és bizonyos mértékű autonómiát biztosítottak a Hasmóneus testvéreknek.

Bár a Hasmóneusok papi származásúak voltak, korábban egyikük sem szolgált főpapként. Sok zsidó úgy érezte, hogy ezt a pozíciót a Cádok leszármazottjai közül való papoknak kell betölteniük, mivel Salamon őt jelölte ki főpapnak  (1Királyok 2:35; Ezékiel 43:19). Jonatán katonai és diplomáciai eszközökkel rávette a szeleukidákat, hogy őt tegyék meg főpapnak. Jonatán halála után bátyjának, Simonnak még többet sikerült elérnie. I. e. 140 szeptemberében egy fontos rendeletet adtak ki Jeruzsálemben, görög stílusban, érctáblákra vésve: „Demetriusz király [a görög szeleukida uralkodó] megerősítette a főpapi tisztségben [Simont], barátai közé sorolta és nagy kitüntetésekben részesítette . . . Ezért elhatározták a zsidók és a papok, hogy Simon legyen a fejedelmük és a főpapjuk, míg föl nem lép egy hitelt érdemlő próféta” (1Makkabeus 14:38–41, mely egy történelmi könyv az apokrif iratok között).

Simon uralkodói és főpapi pozícióját — melyet ő és az utódai tölthettek be — ily módon nem csupán az idegen szeleukida hatalom fogadta el, hanem népének „főtanácsa” is. Ez lényeges fordulópont volt. Ahogy Emil Schürer történész megfogalmazta, mihelyt a Hasmóneusok megalapították politikai dinasztiájukat, „már nem a Tóra [zsidó törvény] teljesítése volt számukra a legfontosabb, hanem politikai hatalmuk fenntartása és kiterjesztése”. Ám Simon vigyázott rá, hogy ne sértse meg a zsidók érzékenységét, ezért az „ethnarchos” vagyis „a nép fejedelme” címet használta a „király” cím helyett.

Nem mindenkinek tetszett, hogy a Hasmóneusok mind a vallási, mind a politikai hatalmat bitorolták. Sok tudós szerint ebben az időszakban alakult meg a kumráni közösség. Egy pap, aki Cádok leszármazottja volt, és akire némelyek szerint a kumráni írások úgy utalnak, mint „az Igazság Tanítójára”, elhagyta Jeruzsálemet, és egy ellenzéki csoportot vezetett a Holt-tenger partjai mellett lévő júdeai sivatagba. A Holt-tengeri tekercsek egyike, amely kommentár a Habakuk könyvéhez, elítéli a „Gonosz Papot”, „aki az igazság nevében hívatott, amikor először ruházták fel tisztével, de amikor Izráelben kormányzott . . . felfuvalkodott az ő szíve”. Jó néhány tudós úgy véli, hogy Jonatánra is, és Simonra is vonatkozhat a szekta „Gonosz Papról” szóló leírása.

Simon továbbra is hadjáratokat folytatott, hogy kiterjessze az uralma alatt álló területet. Ám uralmának hirtelen vége szakadt, amikor veje, Ptolemaiosz orvul meggyilkolta Simont két fiával együtt, miközben azok Jerikó közelében lakomát ültek. De Ptolemaiosznak nem sikerült átvennie a hatalmat. Joannész Hürkanoszt, Simon életben maradt fiát figyelmeztették arra, hogy merénylet készül ellene. Hürkanosz elfogatta az életére törőket, és az apja örökébe lépve átvette az irányítást, valamint a főpapi tisztet.

További terjeszkedés és elnyomás

Eleinte Joannész Hürkanoszt súlyosan fenyegették a szíriai csapatok, de i. e. 129-ben a szeleukida dinasztia elvesztett egy döntő fontosságú csatát a pártusok ellen. Arról, hogy milyen hatása volt ennek a háborúnak a szeleukidákra, Menahem Stern zsidó tudós ezt írta: „A királyság lényegében összeomlott.” Hürkánosz így „vissza tudta állítani Júdea teljes politikai függetlenségét, és mindenfelé terjeszkedni kezdett”. És milyen sikeresen!

Mivel már nem kellett a szíriaiaktól tartania, Hürkanosz Júdeán kívüli területek bekebelezésébe kezdett, alattvalóivá téve a leigázott népeket. A lakosoknak át kellett térniük a judaizmusra, máskülönben földig rombolták a városukat. Hürkanosz az egyik ilyen hadjáratot az idumeaiak (edomiták) ellen indította. Stern ezt mondta erről a hadjáratról: „Az idumeaiak áttérése páratlan volt a maga nemében, mivel nemcsak egyes személyek tértek át, hanem az egész nép.” A meghódított területek között volt Szamária. Hürkanosz lerombolta a Garizim hegyén lévő szamaritánus templomot. Arról, hogy mennyire ironikus az, hogy a Hasmóneus-dinasztia az erőszakos áttérítés módszerét alkalmazta, Solomon Grayzel történész ezt írta: „Mattatiásnak [Júdás Makkabeus apjának] az unokája egyszerűen sárba tiporta a vallásszabadságot, azt az eszmét, melyet a korábbi nemzedék oly hősiesen védelmezett.”

A farizeusok és a szadduceusok színre lépése

Josephus akkor foglalkozott először a farizeusok és szadduceusok egyre növekvő befolyásával, amikor Hürkanosz uralkodásának az  idejéről írt. (Josephus utal olyan farizeusokra, akik már Jonatán uralkodásának az idején éltek.) Josephus nem beszél ennek a két csoportnak az eredetéről. Néhány tudós úgy véli, hogy a farizeusok előfutárai a hászidok voltak. Ez a jámborságáról ismert szekta támogatta Júdás Makkabeus vallási céljait, de felhagyott Júdás követésével, amikor annak politikai törekvései lettek.

A farizeus nevet általában azzal a héber alapszóval hozzák kapcsolatba, melynek jelentése ’elkülönültek’, noha némelyek szerint a ’magyarázók’ szóval van összefüggésben. A farizeusok tanult emberek voltak, akik a köznépből kerültek ki, és akiknek nem volt különleges leszármazási vonaluk. Úgy őrizték meg magukat a rituális tisztátalanságtól, hogy kialakítottak egy különösen vallásos filozófiát, melynek értelmében a papi szentségre vonatkozó templomi törvényeket a mindennapi élet megszokott helyzeteire is alkalmazták. A farizeusok kifejlesztették a Szentírás értelmezésének egy új formáját, és kidolgoztak egy elképzelést, mely később szóbeli törvényként vált ismertté. Simon uralkodásának az idején nagyobb befolyásra tettek szert, amikor némelyiküket beválasztották a gerúziába (idősebb férfiak tanácsába), mely később szanhedrin néven vált ismertté.

Josephus elmondja, hogy Joannész Hürkanosz eleinte a farizeusok tanítványa és támogatója volt. Ám egyszer a farizeusok megrótták őt, hogy nem mondott le a főpapi tisztségről. Ez drámai szakadáshoz vezetett. Hürkanosz érvénytelenítette a farizeusok vallási szabályait. További büntetésként a farizeusok vallási ellenfeleinek, a szadduceusoknak az oldalára állt.

A szadduceus név valószínűleg Cádok főpap nevével van kapcsolatban. Cádok leszármazottai Salamon idejétől fogva töltötték be a papi tisztséget. Ám nem mindegyik szadduceus származott ebből a családból. Josephus szerint a szadduceusok arisztokraták, a nép vagyonos férfiai voltak, akiket nem támogattak a néptömegek. „Legtöbbjük . . . valószínűleg pap volt, vagy olyan személy, aki beházasodott a főpapi családokba” — jegyzi meg Schiffman professzor. Így régóta szoros kapcsolatban voltak az uralmon lévőkkel. Ennélfogva a farizeusok közéletben betöltött egyre növekvő szerepét, és a farizeusoknak azt az elképzelését, hogy minden emberre ki kell terjeszteni a papi szentséget, a szadduceusok úgy tekintették, mint ami alááshatja a megszerzett hatalmukat. Hürkanosz uralmának az utolsó éveiben a szadduceusoknak újból irányító szerep jutott.

Több politika, kevesebb vallásosság

Hürkanosz legidősebb fia, Arisztobulosz csupán egy évet uralkodott, azután meghalt. Folytatta az erőszakos hittérítés politikáját, melynek célpontjai ekkor az itureaiak voltak, és kiterjesztette a Hasmóneus-uralmat Galilea felső vidékére. De a Hasmóneus-dinasztia Alexander Jannájnak, Arisztobulosz öccsének az uralma idején (i. e. 103—76) érte el hatalmának csúcspontját.

 Alexander Jannáj szakított a korábbi politikával, és minden akadály nélkül főpappá, valamint királlyá nyilvánította magát. A Hasmóneusok és a farizeusok közötti viszály erősödött, sőt polgárháború robbant ki, mely 50 000 zsidó halálához vezetett. Miután a lázadást elfojtották, pogány királyokra emlékeztető módon Jannáj 800 árulót megfeszíttetett. Miközben haldokoltak, feleségeiket és gyermekeiket szemük láttára lemészároltatta, s eközben nyilvánosan mulatozott az ágyasaival. *

Bár Jannáj ellenséges érzülettel viseltetett a farizeusokkal szemben, gyakorlatias politikus volt. Látta, hogy a farizeusok egyre népszerűbbek. Halálos ágyán azt kérte a feleségétől, Salome Alexandrától, hogy ossza meg a hatalmát velük. Jannáj a feleségét választotta királysága örököséül, nem pedig a fiait. Salome tehetséges uralkodónak bizonyult, és a Hasmóneus-uralom egyik legbékésebb időszakát hozta el a népnek (i. e. 76—67). A farizeusok visszanyerték hatalmukat, és Salome Alexandra visszavonta a vallási szabályaik ellen hozott törvényeket.

Salome halála után a fiai, II. Hürkanosz, aki főpapként szolgált, és II. Arisztobulosz között hatalmi harc tört ki. Mindketten híján voltak elődeik politikai és katonai éleslátásának, és úgy tűnik, hogy nem látták át teljesen annak jelentőségét, hogy a szeleukida királyság teljes összeomlása után a rómaiak egyre inkább terjeszkednek a területen. I. e. 63-ban mindkét testvér a Damaszkuszban tartózkodó római uralkodóhoz, Pompeiushoz fordult, és arra kérték őt, hogy közvetítsen közöttük. Ugyanabban az évben Pompeius és csapatai bevonultak Jeruzsálembe, és átvették az irányítást. Ez volt a Hasmóneus-királyság hanyatlásának a kezdete. I. e. 37-ben Jeruzsálem az idumeai Nagy Heródes király uralma alá került. A római szenátus jóváhagyta, hogy Heródes „Júdea királya” és „a római nép szövetségese és barátja” legyen. A Hasmóneus-királyság megszűnt létezni.

A Hasmóneusok öröksége

A Hasmóneusok korszaka, amely Júdás Makkabeustól kezdve II. Arisztobuloszig tartott, lefektette az alapját annak a megosztott vallási légkörnek, mely Jézus földön létekor uralkodott. A Hasmóneusok eleinte buzgók voltak Isten imádatában, de belesüllyedtek az önző érdekek pusztító hajszolásába. Papjaik, akiknek megvolt a lehetőségük rá, hogy egyesítsék a népet Isten Törvényének a követésében, politikai viszálykodásokba vezették őket. Ebben a légkörben csak úgy virágoztak a megosztottságot előidéző vallási nézetek. A Hasmóneusok kora leáldozott, de a szadduceusok, farizeusok és mások vallási hatalomért folytatott harca nem ért véget az ekkor már Heródes és Róma fennhatósága alá tartozó nemzetben.

[Lábjegyzetek]

[Táblázat a 30. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

A Hasmóneus-dinasztia

Júdás Makkabeus

Jonatán Makkabeus

Simon Makkabeus

↓

Joannész Hürkanosz

↓ ↓

Arisztobulosz

Salome Alexandra — házasok — Alexander Jannáj

↓ ↓

II. Hürkanosz

II. Arisztobulosz

[Kép a 27. oldalon]

Júdás Makkabeus a zsidók függetlenségének a kivívására törekedett

[Forrásjelzés]

The Doré Bible Illustrations/Dover Publications, Inc.

[Kép a 29. oldalon]

A Hasmóneusok azért harcoltak, hogy nem zsidó városokra is kiterjesszék az uralmukat

[Forrásjelzés]

The Doré Bible Illustrations/Dover Publications, Inc.