Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

A felejthetetlen nap

A felejthetetlen nap

A felejthetetlen nap

EZ A nap gyökeresen megváltoztatta az emberiség jövőjét, örökké tartó áldásokat helyezve kilátásba. A történelemben egyetlen más nap sem volt ekkora hatással az emberiségre. Ez az a nap volt, amelyen Jézus befejezte mindazt, amiért a földre jött. Egy kínoszlophoz szegezve, utolsó leheletével így szólt: „Elvégeztetett!” (János 19:30). De mi volt Jézus jövetelének célja?

A Biblia elmondja: „az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és hogy lelkét váltságul adja cserébe sokakért” (Máté 20:28). Jézus a lelkét, azaz az életét adta azért, hogy az emberiség megszabadulhasson az öröklött bűntől és haláltól. Milyen igaz, hogy „Isten annyira szerette a világot, hogy az ő egyetlen-nemzett Fiát adta, hogy mindaz, aki hitet gyakorol benne, el ne pusztuljon, hanem örök élete legyen” (János 3:16). Mennyire értékes Jézus áldozata!

Jézus halálának napja egy másik okból is felejthetetlen. Ezen a napon Isten Fia felbecsülhetetlen értékű tanulságokra vezette rá az apostolait, amelyek segítettek nekik abban, hogy megőrizzék hűségüket. Milyen mélyen érinthették Jézus szavai a tanítványok szívét! De milyen tanításokról van is szó? Hogyan meríthetünk hasznot abból, amit Jézus nekik tanított? A következő cikkben ezeket a kérdéseket vizsgáljuk meg.