Kik voltak az anabaptisták?

AKIK először járnak Münster városközpontjában, a németországi Vesztfáliában, azok szinte kivétel nélkül földbe gyökerezett lábbal bámulják meg az egyik templom tornyából függő három vasketrecet. A ketrecek néhány rövid megszakítástól eltekintve már közel 500 éve ott vannak. Eredetileg három férfi holttestét tették így közszemlére, akiket nyilvánosan megkínoztak és kivégeztek. Ezek a férfiak anabaptisták voltak, és a ketrecek a királyságukból megmaradt tárgyi emlékek.

Kik voltak az anabaptisták? Hogyan indult el a mozgalmuk? Mik voltak a főbb tanításaik? Miért végezték ki ezeket a férfiakat? És mi köze a három ketrecnek egy királysághoz?

Egyházreform, de hogyan?

A XV. század végén és a XVI. század elején egyre több bírálat érte a római katolikus egyházat és a papságot. Az egyházat átitatta a korrupció és az erkölcstelenség, ezért sokan úgy érezték, hogy gyökeres változásokra van szükség. Luther Márton 1517-ben nyilvánosan felemelte szavát a megújulásért, és amint mások is bekapcsolódtak a vitába, csakhamar útjára indult a reformáció.

A hitújítóknak azonban nem volt egységes tervük arra, hogy mit is kellene tenniük, és milyen messzire kellene menniük a változtatásokban. Sokan felismerték, hogy az imádatot érintő kérdésekben ragaszkodniuk kell a Bibliához. Csakhogy még a bibliai tanítások értelmezésében sem tudtak megegyezni. Némelyek úgy érezték, hogy a reformáció túlságosan lassan halad. Az anabaptista mozgalom megalapítói is ezek közé a hitújítók közé tartoztak.

„Szigorúan véve nem csupán egy baptista mozgalom létezett, hanem több is” — írja Hans-Jürgen Goertz a könyvében (Die Täufer — Geschichte und Deutung). Például 1521-ben a Zwickaui prófétákként ismert négy férfi nagy port vert fel Wittenbergben azzal, hogy anabaptista tanításokat prédikált. 1525-ben pedig egy másik anabaptista csoport alakult a svájci Zürichben. További anabaptista közösségek jöttek létre Morvaországban (mely a mai Cseh Köztársaságnak felel meg) és Hollandiában.

Gyermekeket vagy felnőtteket kell keresztelni?

Az anabaptista közösségek legtöbbje kicsi volt, és tagjaik általában békésen viselkedtek. A hívek nem tartották titokban a hitnézeteiket, ellenkezőleg, prédikáltak másoknak. Alaptanaikat a Schleitheimi Hitvallásban fogalmazták meg 1527-ben. Egyebek között nem fogtak fegyvert, elkülönültek a világtól, és kiközösítették a helytelenül cselekvőket. Hitük legjellemzőbb vonása mégis az a meggyőződés volt, hogy nem gyermekeket, hanem felnőtteket kell keresztelni. * Ez világosan megkülönböztette őket más vallásoktól.

A felnőttkeresztelés nem pusztán tantételbeli kérdés volt; a hatalommal is összefüggött. Ha a kereszteléssel a felnőttkorig vártak volna, ami lehetővé tenné, hogy az emberek a hitük alapján hozzanak döntést, némelyek talán egyáltalán nem keresztelkedtek  volna meg. Akik pedig nem voltak megkeresztelve, azok fölött az egyháznak nem volt hatalma, legalábbis nem akkora. Néhány egyház esetében a felnőttkeresztelés egyenlő volt a hatalomvesztéssel.

Ezzel magyarázható, hogy miért ellenezték a felnőttkeresztelés szokását a katolikusok és az evangélikusok egyaránt. 1529 után voltak olyan területek, ahol halállal büntethették azt is, aki felnőtteket keresztelt, és azt is, aki felnőttként keresztelkedett meg. Thomas Seifert újságíró elmondja, hogy az anabaptistákat „a Német-római Császárság egész területén kegyetlenül üldözték”. Az üldözés Münsterben érte el a csúcspontját.

A középkori Münster változásra vágyik

A középkori Münsterben körülbelül tízezren éltek a várost körülvevő mintegy 90 méter széles és 5 kilométer kerületű, jóformán bevehetetlen erődítményrendszer gyűrűjében. A városban azonban korántsem volt stabil a helyzet. A münsteri városi múzeum kiadványa említést tesz „a városi tanácstagok és a céhek közötti belső politikai viszályokról” (Das Königreich der Täufer). A lakosságot ezenkívül felháborította a papság viselkedése. Münster elfogadta a reformációt, és 1533-ban katolikus városból evangélikussá lett.

Az egyik legkiemelkedőbb hitújító prédikátor Münsterben a meglehetősen lobbanékony természetű Bernhard Rothmann volt. Friedrich Oehninger író úgy fogalmaz, hogy Rothmann „kétségkívül anabaptista nézeteket kezdett vallani; ő és társai nem voltak hajlandók csecsemőket keresztelni”. Sokak támogatását megszerezte a városban, noha radikális eszméit némelyek már szélsőségesnek érezték. „A régi rend kedvelői mind nagyobb számban távoztak a városból, nyugtalansággal és balsejtelmekkel telve. Mindenünnen anabaptisták özönlöttek Münsterbe, azt remélvén, hogy ott valóra válnak az eszményeik.” Az anabaptisták münsteri tömörülése rettenetes eseményhez vezetett.

Ostrom alatt az új Jeruzsálem

Az események alakulásában kulcsszerep jutott két holland férfinak, aki Münsterbe települt: Jan Mathijsnak, a haarlemi péknek, és Jan Beuckelsonnak, aki Leideni János néven volt ismeretes. Mathijs prófétának vallotta magát, és bejelentette, hogy Krisztus második eljövetele 1534 áprilisában következik be. A várost új Jeruzsálemnek nyilvánították a bibliai leírás szerint, és apokaliptikus hangulat kezdett uralkodni. Rothmann úgy határozott, hogy minden váljon köztulajdonná. A felnőtt lakosoknak dönteniük kellett: vagy megkeresztelkednek, vagy távoznak. A tömeges megkereszteléseken olyanok is részt vettek, akik csak azért merítkeztek be, hogy ne kelljen elhagyniuk az otthonukat és a javaikat.

Más városok döbbenten figyelték, amint Münster az első olyan város lett, ahol az anabaptistáknak volt a legnagyobb vallási és politikai befolyásuk. Egy könyv szerint emiatt „Münster ellen fordult az egész Német-római Császárság” (Die Täufer zu Münster). Franz von Waldeck gróf és hercegérsek sereget gyűjtött Münster ostromához. Seregében evangélikusok is, és katolikusok is voltak. A kétféle hit támogatói, akik mindaddig szemben álltak egymással a reformációban, és nem sokkal azután egymás ellen harcoltak a harmincéves háborúban, most egyesítették erőiket az anabaptisták ellen.

 Az anabaptista királyság vége

Az ostromló sereg létszáma nem nyomasztotta azokat, akik védve voltak a város falain belül. 1534 áprilisában, amikorra Krisztus második eljövetelét várták, Mathijs isteni védelemre számítva egy fehér lovon kilovagolt a városból. Támogatói bizonyára rémülten figyelték a városfal mögül, hogy az ostromló csapatok darabokra vágják őt, és karóra tűzik a fejét.

Mathijs utódja Leideni János lett, akit elneveztek a münsteri anabaptisták Jan királyának. Mivel a városban sokkal több nő volt, mint férfi, úgy próbált egyensúlyt teremteni a nemek között, hogy a férfiakat arra buzdította, hogy annyi feleséget tartsanak, ahányat csak akarnak. A münsteri anabaptista királyság szélsőségeit jól példázza, hogy a házasságtörést és a paráznaságot halállal büntették, a többnejűséget viszont megtűrték, sőt támogatták. Magának Jan királynak tizenhat felesége volt. Amikor az egyikük, Elisabeth Wandscherer engedélyt kért tőle, hogy elmehessen a városból, nyilvánosan lefejezték.

Az ostrom tizennégy hónapig, 1535 júniusáig tartott, ekkor végül bevették a várost. Münsterben akkora volt a pusztítás, amelyhez fogható csak a II. világháborúban ment végbe újra. Rothmann elmenekült, de Jan királyt két másik anabaptista vezetővel együtt elfogták, megkínozták és kivégezték. Holttestüket ketrecekbe rakták, és felakasztották a Szent Lambert-templom tornyába. „Ezt elrettentésnek szánták mindazoknak, akik esetleg zavart kelthettek” — magyarázza Seifert. Igen, a politikába való beavatkozás tragikus következményekkel járt.

Mi lett a többi anabaptista közösség sorsa? Még éveken át üldözték őket Európa-szerte. Többségük ragaszkodott pacifista elveihez, de volt közöttük egy harcos kisebbség. Idővel egy volt pap, Menno Simons állt az anabaptisták élére, és a csoport mennonitákként és más neveken vált ismertté.

A három ketrec

Az anabaptisták alapvetően vallásos emberek voltak, akik igyekeztek ragaszkodni a bibliai alapelvekhez. A münsteri radikálisok azonban másfelé vezették őket, és így beavatkoztak a politikába. Ettől kezdve a mozgalom forradalmi erőt képviselt, ami katasztrófát jelentett az anabaptista mozgalomra és a középkori Münster városára nézve.

A templomtoronyból lógó három vasketrec még most is emlékezteti a városközpontba látogató turistákat a közel 500 évvel ezelőtti borzalmas eseményekre.

[Lábjegyzet]

[Képek a 13. oldalon]

Jan királyt megkínozták, kivégezték, és holttestét felakasztották a Szent Lambert-templom tornyába