Olvasók kérdései

Kikre utal Pál a 2Korintusz 6:14-ben a ’nem hívők’ kifejezéssel?

A 2Korintusz 6:14-ben ezt olvashatjuk: „Ne kerüljetek felemás igába nem hívőkkel.” Ha megnézzük a szövegkörnyezetet, láthatjuk, hogy Pál olyanokról beszél, akik egyértelműen nem tartoznak a keresztény gyülekezethez. Ezt az értelmezést más bibliaversek is támogatják, ahol Pál a „nem hívő” vagy „nem hívők” kifejezést használja.

Pál például megfeddi a keresztényeket, amiért „nem hívők előtt” pereskednek (1Korintusz 6:6). A nem hívők itt a korintuszi bírósági rendszerben szolgáló bírók voltak. Második levelében Pál kijelenti, hogy Sátán „megvakította a nem hívők elméjét”. Az ilyen nem hívők szemén „lepel” van, ami miatt nem látják a jó hírt. Ezek a nem hívők egyáltalán nem törekedtek Jehova szolgálatára, hiszen Pál korábban ezt mondta: „a Jehovához való odaforduláskor elvétetik a lepel” (2Korintusz 3:16; 4:4).

Némelyik nem hívő törvénytelenséget vagy bálványimádást gyakorol (2Korintusz 6:15, 16). De nem mindannyian szegülnek szembe Jehova szolgáival. Vannak közöttük olyanok, akiket érdekel az igazság. Sokuknak keresztény házastársuk van, akivel szívesen együtt maradnak (1Korintusz 7:12–14; 10:27; 14:22–25; 1Péter 3:1, 2). Mindamellett Pál következetesen olyan személyekre alkalmazza a „nem hívő” kifejezést, akik a fentiekkel összhangban nem tartoznak a keresztény gyülekezethez, amelyet „az Úrban hívők” alkotnak (Cselekedetek 2:41; 5:14; 8:12, 13).

A 2Korintusz 6:14-ben található alapelv értékes útmutatóul szolgál a keresztényeknek az élet minden területén, és gyakran bölcs tanácsként idézik azoknak a keresztényeknek, akik házastársat keresnek (Máté 19:4–6). Egy önátadott, megkeresztelt keresztény bölcsen teszi, ha nem azok között keres házastársat, akik nem hívők, hiszen az ő értékrendjük, céljaik és hitnézeteik teljesen mások, mint az igaz keresztényekéi.

De mit mondhatunk azokról, akik tanulmányozzák a Bibliát, és kapcsolatot ápolnak a keresztény gyülekezettel? És mi a helyzet a kereszteletlen hírnökökkel? Ők is nem hívők? Nem, ők nem azok. Akik elfogadták a jó hír igazságát, és biztosan haladnak a megkeresztelkedés felé, azokat nem nevezhetjük nem hívőknek (Róma 10:10; 2Korintusz 4:13). Kornéliuszt már a megkeresztelkedése előtt így jellemezték: ’hitbuzgó ember, aki féli az Istent’ (Cselekedetek 10:2).

Akkor vajon bölcsen tenné egy önátadott keresztény, ha olyan valakivel kezdene udvarlásba házasságkötés céljából, aki már kereszteletlen hírnök, mivel Pálnak a 2Korintusz 6:14-ben feljegyzett tanácsa szigorúan véve nem vonatkozik erre az esetre? Nem, ez nem lenne bölcs eljárás. Miért? A miatt az egyértelmű tanács miatt, amelyet Pál a keresztény özvegyasszonyokra nézve adott. „Szabad arra, hogy házasságot kössön, akivel akar, de csak az Úrban” — írta (1Korintusz 7:39). Ezzel a tanáccsal összhangban az önátadott keresztények arra kapnak buzdítást, hogy kizárólag azok között keressenek házastársat, akik „az Úrban” vannak.

Mit jelent „az Úrban” és a hozzá hasonló „Krisztusban” kifejezés? Pál a Róma 16:8–10-ben és a Kolosszé 4:7-ben említ olyanokat, akik „Krisztusban”, illetve „az Úrban” vannak. Ha elolvassuk ezeket a verseket, látni fogjuk, hogy az ilyenek ’munkatársak’,  ’helyeseltek’, ’szeretett testvérek’, ’hű szolgák’ és ’rabszolgatársak’.

Mikor lesz valaki rabszolgává az Úrban? Akkor, amikor önként megteszi azt, amit egy rabszolga kényszerből tesz, és megtagadja önmagát. Jézus ezt így fogalmazta meg: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a kínoszlopát, és állandóan kövessen engem” (Máté 16:24). Az ember akkor kezdi el követni Krisztust, és teljesen alávetni magát Isten akaratának, amikor átadja magát Istennek. Ezután felajánlja magát a megkeresztelkedésre, és Isten felszentelt szolgájává válik, aki helyeselt állapotban van Jehova Isten előtt. * Ezért hát ’az Úrban házasságot kötni’ azt jelenti, hogy az ember olyan valakivel köt házasságot, aki igazán hívő, „Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak [önátadott] rabszolgája” (Jakab 1:1).

Dicséretet érdemel az, aki tanulmányozza a Bibliát Jehova Tanúival, és szépen halad szellemileg. De még nem adta át magát Jehovának, és nem kötelezte el magát egy áldozatokkal járó életre, amelynek a szolgálat van a középpontjában. Még most is tesz változtatásokat, ahol szükséges. Túl kell lennie azokon a nagyobb változtatásokon, amelyek azzal járnak, hogy valaki önátadott, megkeresztelt kereszténnyé válik, mielőtt egy újabb nagy változást fontolgat, mondjuk a házasságot.

Vajon jó lenne, ha — adott esetben — egy testvérnő fogadná valakinek az udvarlását, aki a jelek szerint szépen halad a Biblia tanulmányozásában, és közben talán arra gondolna, hogy csak akkor megy hozzá, ha a tanulmányozó már megkeresztelkedett? Nem tanácsos így tennie. Könnyen lehet, hogy összezavarodnak a bibliatanulmányozó indítékai, ha tudja, hogy egy önátadott keresztény nő hozzá akar menni, de addig nem teszi meg, amíg ő nem keresztelkedik meg.

Általában nem tart hosszú ideig, amíg valaki kereszteletlen hírnök, és aztán eljut a megkeresztelkedésig. Ezért nem ésszerűtlen az a tanács, hogy csak az Úrban kössünk házasságot. Tegyük fel, hogy valaki a koránál fogva már férjhez mehet, illetve megnősülhet, keresztény családban nevelkedett, évek óta tevékeny a gyülekezetben, és kereszteletlen hírnök. Nos, mi tartja vissza attól, hogy átadja az életét Jehovának? Miért habozik? Talán kétségei vannak? Noha nem nevezhető nem hívőnek, azt sem mondhatjuk róla, hogy „az Úrban” van.

Pálnak a házasságra vonatkozó tanácsa a javunkra válik (Ézsaiás 48:17). Ha a házasulandó felek mindketten átadták magukat Jehovának, akkor szilárd, szellemi alapokon nyugszik az, hogy elkötelezzék magukat egymás mellett a házasság által. Megegyezik az értékrendjük, és ugyanazok a céljaik. Ez sokat számít abban, hogy boldog legyen a kapcsolatuk. Ezenfelül az, aki ’az Úrban köt házasságot’, kifejezi a Jehova iránti lojalitását, és ez tartós áldásokat eredményez, hiszen Jehova ’lojális a lojálishoz’ (Zsoltárok 18:25).

[Lábjegyzet]

[Kép a 31. oldalon]

Jehova ’lojális a lojálishoz’