Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Segítség ’Istentől, aki kitartást és vigasztalást nyújt’

Segítség ’Istentől, aki kitartást és vigasztalást nyújt’

Segítség ’Istentől, aki kitartást és vigasztalást nyújt’

KÖZEL 2000 évvel ezelőtt a bibliaíró Pál azt írta Jehováról, hogy ő „a kitartást és vigasztalást nyújtó Isten” (Róma 15:5). Mivel a Biblia arról biztosít minket, hogy Jehova az idő múlásával sem változik, biztosak lehetünk benne, hogy ő ma is vigaszt nyújt azoknak, akik szolgálják őt (Jakab 1:17). Sőt, a Biblia azt is feltárja, hogy különbözőféleképpen vigasztalja azokat, akiknek szükségük van rá. Mire gondolunk ezalatt? Isten erőt ad azoknak, akik hozzá fordulnak imában, és a segítségét kérik. Ezenkívül arra indítja az igaz keresztényeket, hogy vigasztalják hívőtársaikat. Továbbá szívet melengető beszámolókról gondoskodik Szavában, a Bibliában, melyek különösen meg tudják erősíteni azokat, akik gyermekük halála miatt gyászolnak. Most vizsgáljuk meg egyenként a vigasztalásnak ezt a három formáját.

„Jehova meghallotta”

Dávid király ezt írta Teremtőnkről, Jehováról: „Minden időben bízz benne, ó, nép! Öntsétek ki előtte szíveteket! Isten a mi menedékünk” (Zsoltárok 62:8). Miért bízott ennyire Dávid Jehovában? Ezt írta magáról: „Kiáltott ez a nyomorult, és Jehova meghallotta, kimentette minden nyomorúságából” (Zsoltárok 34:6). Dávid minden lesújtó helyzetben, melyet átélt, Istenhez imádkozott, és ő mindig a segítségére sietett. Dávid tapasztalatból tudta, hogy Isten támogatni fogja, és segít majd neki kitartani.

A gyászoló szülőknek tudniuk kell, hogy Jehova fenn fogja őket tartani mérhetetlen szomorúságukban, ahogy Dáviddal is tette. Közeledhetnek nagy Istenünkhöz, az ’Ima Meghallgatójához’, bízva abban, hogy segítségükre siet (Zsoltárok 65:2). William, akitől az előző cikkben idéztünk, megjegyzi: „Sokszor éreztem úgy, hogy már nem bírom tovább a fiam nélkül, és kértem Jehovát, hogy adjon enyhülést. A mai napig is erőt ad, és bátorít, hogy ne adjam fel.” Ha te is hittel imádkozol Jehovához, ő, aki az egek hatalmas Istene, fenn fog tartani téged. Végső soron Jehova Isten ezt ígéri azoknak, akik igyekeznek szolgálni őt: „én, Jehova, a te Istened, megragadom jobbodat, én, aki ezt mondom neked: »Ne félj! Én megsegítelek«” (Ézsaiás 41:13).

Az igaz barátoktól jövő támogatás

A gyászoló szülőknek gyakran időre van szükségük, hogy magukban gyászoljanak, és feldolgozzák a veszteséget. Az azonban nem lenne bölcs, ha túlságosan sokáig kerülnék mások társaságát. A Példabeszédek 18:1 szerint „aki elszigeteli magát”, kárt szenvedhet. Tehát a gyászolóknak vigyázniuk kell, nehogy az elszigetelődés csapdájába essenek.

Az istenfélő barátok nagy segítségükre lehetnek a lesújtottaknak. A Példabeszédek 17:17 megállapítja: „Minden időben szeret az igaz társ, és testvérül születik a nyomorúság idejére.” Az előző cikkben említett Lucy a fia elvesztése után a gyülekezetben lévő igaz barátainak köszönhetően vigaszra lelt. A következőket mondja róluk: „A látogatásaik sokat segítettek, jóllehet olykor alig beszéltek. Az egyik barátnőm olyan napokon látogatott meg, amikor egyedül voltam. Tudta, hogy ilyenkor csak otthon sírok, ezért gyakran eljött, és együtt sírt velem. Egy másik barátnőm mindennap telefonált, és bátorított. Mások meghívtak magukhoz egy-egy étkezésre, és ezt a mai napig megteszik.”

Noha az a mély fájdalom, melyet a szülők a gyermekük elvesztése miatt éreznek, nem könnyen múlik el, az Istenhez intézett ima és az igaz keresztény barátok társasága valódi vigaszt nyújt a gyászolóknak. Sok keresztény szülő, aki elvesztette a gyermekét, érzi azt, hogy Jehova vele van. Igen, Jehova „meggyógyítja a megtört szívűeket, bekötözi fájó sebeiket” (Zsoltárok 147:3).

Bibliai beszámolók, melyek megvigasztalnak

Az imán és az építő társaságon kívül Isten írott Szava is a vigasz forrása a gyászolóknak. A bibliai beszámolókból kiderül, hogy Jézus erős vágyat érez arra, és a képessége is megvan ahhoz, hogy megszüntesse a gyászoló szülők fájdalmát, és visszahozza a halottakat az életbe. Az ilyen beszámolók igazi vigaszt jelentenek azoknak, akik gyászolnak. Nézzünk meg két ilyen történetet.

A Lukács 7. fejezete leírja, hogy mi történt, amikor Jézus egy temetési menettel találkozott Nain városában. Az emberek egy özvegyasszony egyetlen fiát készültek eltemetni. A 13. vers így szól: „amikor az Úr meglátta, megszánta őt, és ezt mondta neki: »Ne sírj!«”

Nem sokan mernék azt mondani egy édesanyának a fia temetésén, hogy ne sírjon. Akkor Jézus miért mondta ezt? Mert tudta, hogy az édesanya szomorúsága semmivé lesz. A beszámoló így folytatódik: „[Jézus] odament, megérintette a ravatalt, és akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: »Ifjú, mondom neked, kelj fel!« Erre a halott felült, és beszélni kezdett, ő pedig átadta az anyjának” (Lukács 7:14, 15). Az édesanya minden bizonnyal ismét zokogásban tört ki, de most már az örömtől.

Egy másik esetben Jézushoz odament egy Jairus nevű férfi, aki a segítségét kérte a 12 éves, súlyosan beteg lánya miatt. Nem sokkal ezután megtudták, hogy a kislány meghalt. A hír hallatán Jairusnak majd megszakadt a szíve a fájdalomtól, de Jézus ezt mondta neki: „Ne félj, csak higgy!” Jairus házához érkezve Jézus bement az élettelen lányhoz. Megfogva a kezét, ezt mondta neki: „Leányka, mondom neked, kelj fel!” És mi történt? „A leány pedig azonnal felkelt, és járkálni kezdett”. Mit tettek erre a szülők? „Magukon kívül voltak a nagy elragadtatástól.” Amint Jairus és a felesége magukhoz ölelték a lányukat, óriási boldogságot éreztek. Olyan volt, mintha csak álmodnának (Márk 5:22–24, 35–43).

Az ilyen részletes bibliai beszámolók, melyek gyermekek feltámasztásáról szólnak, megmutatják a gyászoló szülőknek ma, hogy mire számíthatnak a jövőben. Jézus ezt mondta: „eljön az óra, amelyben mindazok, akik az emléksírokban vannak, hallani fogják az ő hangját, és kijönnek” (János 5:28, 29). Jehovának az a szándéka, hogy a Fia életre keltse azokat, akik meghaltak. Sok millió gyermek, aki meghalt, ’hallani fogja az ő hangját’, amikor így szól majd: „mondom neked, kelj fel!” Ezek a fiatalok ismét együtt lesznek a szüleikkel, akik Jairushoz és feleségéhez hasonlóan ’magukon kívül lesznek a nagy elragadtatástól’.

Ha elvesztetted a fiadat vagy a lányodat, kérünk, ne felejtsd el, hogy Jehova a feltámadáskor örömmé tudja változtatni a bánatodat. Hogy részed lehessen ebben a csodálatos kilátásban, fogadd meg a zsoltáríró buzdítását: „Keressétek Jehovát és erejét, szüntelenül keressétek arcát. Emlékezzetek csodálatos tetteire, melyeket véghezvitt, csodáira” (Zsoltárok 105:4, 5). Igen, szolgáld az igaz Istent, Jehovát, és imádd őt elfogadhatóan.

Milyen eredménye lehet már most annak, ha ’keresed Jehovát’? Istenhez intézett imádból erőt nyersz, igaz keresztény társaid szerető törődése megvigasztal, Isten Szavának a tanulmányozása pedig lelket önt beléd. Továbbá a közeljövőben tapasztalni fogod, amint Jehova ’csodálatos tetteket és csodákat’ visz véghez, hogy te és a halálban elvesztett gyermeked örökké tartó jólétnek örvendhessetek.

[Kiemelt rész az 5. oldalon]

„Hozd ide azt a nőt, aki elvesztette a két gyerekét”

Kehinde és Bintu, egy nigériai házaspár, akik Jehova Tanúi, egy autóbalesetben elvesztették két gyermeküket. Azóta is szenvednek a fájdalomtól, melyet ez a borzalmas veszteség okoz. Ennek ellenére Jehovába vetik bizalmukat, aki fenntartja őket, és továbbra is megosztják embertársaikkal a Biblia reményt adó üzenetét.

Mások is észreveszik azt a derűt és erőt, mely Kehindéből és Bintuból sugárzik. Egy nap egy nő, Ukoli asszony ezt mondta Bintuék egyik barátjának: „Hozd ide azt a nőt, aki elvesztette a két gyerekét, és még ennek ellenére is prédikál a Bibliából. Kíváncsi vagyok rá, hogy mi ad neki erőt a kitartáshoz.” Amikor Bintu elment hozzá, Ukoli asszony ezt mondta neki: „Tudni akarom, hogy miért prédikál még mindig arról az Istenről, aki megölte a két gyermekét. Tőlem is elvette az egyetlen lányomat, és azóta egyáltalán nem érdekel Isten.” Bintu a Bibliából érvelt neki, hogy miért halnak meg az emberek, és miért lehet biztos reményünk abban, hogy halott szeretteink majd feltámadnak (Cselekedetek 24:15; Róma 5:12).

Ukoli asszony ezek után ezt mondta: „Eddig azt hittem, hogy Isten veszi el az embereket, amikor meghalnak, de most már tudom, mi az igazság.” Úgy döntött, hogy tanulmányozni kezdi a Bibliát Jehova Tanúival, hogy még többet tudjon meg Isten ígéreteiről.

[Kiemelt rész a 6. oldalon]

„Segíteni szeretnék, csak nem tudom, hogyan”

Míg a gyászoló szülők és a meghalt gyermek testvérei nagy bánatot éreznek, a barátaik talán kellemetlenül érzik magukat. Segíteni szeretnének a családnak, de attól félnek, hogy olyat mondanak vagy tesznek, ami csak ront a helyzeten. Íme néhány javaslat azoknak, akik segíteni szeretnének, csak nem tudják, hogyan.

❖ Ne kerüld a gyászoló családot csupán azért, mert nem tudod, hogy mit mondjál, vagy mit tegyél. Már a puszta jelenléted is megerősíti őket. Nem jönnek a szádra a szavak? Egy ölelés és egy őszinte „együtt érzek veled” arról biztosítja őket, hogy törődsz velük. Attól tartasz, hogy ha sírva fakadsz, csak tetézed a szomorúságukat? A Biblia ezt mondja: „sírjatok a sírókkal” (Róma 12:15). Könnyeid azt mutatják, hogy osztozol a fájdalmukban, és ez megvigasztalja őket.

❖ Légy kezdeményező. Tudnál készíteni nekik egy egyszerű ebédet? El tudnál mosogatni helyettük, vagy elintézni valamit nekik? Ne mondd ezt: „Ha bármire szükséged van, csak szólj.” Még ha őszintén mondod is ezt, szavaidból azt érezhetik a gyászoló szülők, hogy túl elfoglalt vagy ahhoz, hogy segíts nekik. Inkább kérdezd ezt: „Most van valami, amiben segíthetek?” Majd pedig tedd meg, amire kérnek. De vigyázz, ne légy tolakodó, az otthonukat vagy az életüket érintő, túl személyes ügyekbe ne avatkozz bele.

❖ Ne mondd ezt: „Tudom, mit érzel.” Minden ember másképpen éli meg egy szeretett hozzátartozója halálát. Még ha te magad is elveszítettél egy gyermeket, akkor sem tudhatod pontosan, hogy mások mit éreznek.

❖ Hosszú idő kell ahhoz, hogy az élet visszatérjen a régi kerékvágásba. Te továbbra is segíts, amennyit csak tudsz. Kezdetben sokszor elhalmozzák a gyászoló családot figyelmességgel, pedig nekik később is szükségük lenne rá. Hetek vagy hónapok elteltével is figyelj oda a szükségleteikre. *

[Lábjegyzet]

^ 29. bek. Ha szeretnél többet megtudni arról, hogy hogyan segíthetsz azoknak, akik elveszítették a gyermeküket, lásd a Ha meghal valakid, akit szeretsz . . . című füzet 20–4. oldalán található „Hogyan segíthetnek mások?” című fejezetet; Jehova Tanúi kiadványa.

[Képek a 7. oldalon]

A bibliai beszámolók rámutatnak, hogy Jézus vágyik arra, és a hatalma is megvan ahhoz, hogy visszahozza a gyermekeket az életbe