Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Az igaz Istenről

Az igaz Istenről

Ezt tanuljuk Jézustól

Az igaz Istenről

Van neve Istennek?

Jézus azt tanította, hogy Istennek van neve. Ezt mondta: „Ti tehát így imádkozzatok: »Égi Atyánk, szenteltessék meg a neved«” (Máté 6:9). A Biblia feltárja, hogy Isten neve Jehova (Zsoltárok 83:18). A tanítványairól beszélve, Jézus imában ezt mondta az Atyjának: „megismertettem velük a nevedet” (János 17:26).

Ki Jehova?

Jézus ’az egyedüli igaz Istennek’ nevezte Jehovát, mert Jehova a Teremtő (János 17:3). Jézus így szólt: „Nem olvastátok-e, hogy aki teremtette őket, kezdettől fogva férfinak és nőnek alkotta őket” (Máté 19:4). Ezt is mondta még: „Az Isten Szellem” (János 4:24). Tehát nem láthatjuk Istent (2Mózes 33:17–20).

Mit vár el tőlünk Isten?

Amikor valaki megkérdezte Jézustól, hogy melyik a legnagyobb parancsolat, ő így válaszolt: „Az első ez: »Halld, ó, Izrael, Jehova, a mi Istenünk egy Jehova, és szeresd Jehovát, a te Istenedet egész szíveddel, egész lelkeddel, egész elméddel és egész erőddel.« A második ez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat«” (Márk 12:28–31).

Hogyan mutathatjuk ki, hogy szeretjük Istent?

Jézus ezt mondta: „szeretem az Atyát”. Hogyan mutatta ki a szeretetét? „Úgy cselekszem, ahogy az Atya parancsolatot adott rá nekem” – jelentette ki (János 14:31). Még ezt is mondta: „mindig azt teszem, ami kedvére van” (János 8:29). Mi is megörvendeztethetjük Istent, ha tanulunk róla. Miközben a tanítványaiért imádkozott, Jézus így szólt: „Az pedig az örök élet, hogy ismeretet szerezzenek rólad, az egyedüli igaz Istenről” (János 17:3; 1Timóteusz 2:4).

Hogyan tanulhatunk Istenről?

Isten megismerésének egyik módja az, ha megfigyeljük azokat a dolgokat, melyeket teremtett. Jézus például ezt mondta: „Figyeljétek meg gondosan az ég madarait, mert nem vetnek, nem is aratnak, nem is gyűjtenek tárházakba, égi Atyátok mégis táplálja őket. Hát nem értek ti többet náluk?” Mit akart ezzel mondani? Nem szabad hagynunk, hogy a fizikai szükségleteink miatti aggodalmaskodás visszatartson minket Isten szolgálatától (Máté 6:26–33).

Jehova megismerésének a legjobb módja az, ha tanulmányozzuk Szavát, a Bibliát. Jézus ’Isten szavának’ nevezte az Írásokat (Lukács 8:21). Így szólt Istenhez: „a te szavad igazság” (János 17:17; 2Péter 1:20, 21).

Jézus segített az embereknek megismerni az igazságot Jehováról. Egyik tanítványa ezt mondta Jézusról: „Hát nem égett a szívünk, amikor beszélt nekünk az úton, amikor teljesen feltárta nekünk az Írásokat?” (Lukács 24:32). Ahhoz, hogy ismeretet szerezzünk Istenről, alázatosnak kell lennünk, és késznek arra, hogy tanuljunk. Jézus ezt mondta: „ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mentek be az egek királyságába” (Máté 18:3).

Miért tesz boldoggá Isten ismerete?

Szükségünk van rá, hogy megértsük, mi az élet célja, Isten pedig segít nekünk megérteni, hogy mi az. Jézus ezt mondta: „Boldogok, akik tudatában vannak szellemi szükségletüknek” (Máté 5:3). Jehova a legjobb életútra tanít minket. „Boldogok, akik hallják az Isten szavát, és megtartják!” – mondta Jézus (Lukács 11:28; Ézsaiás 11:9).

További információért lásd még a Mit tanít valójában a Biblia? * című könyv 1. fejezetét

[Lábjegyzet]

^ 17. bek. Jehova Tanúi kiadványa.

[Kép a 16. oldalon]

„Megismertettem velük a nevedet” (János 17:26)

[Képek a 16–17. oldalon]

A teremtésműből és a Bibliából tanulhatunk Jehováról