Hogyan vigasztalhatjuk a gyógyíthatatlan betegeket?

„Amikor megtudtam, hogy anya gyógyíthatatlan beteg, egyszerűen nem tudtam elhinni. Teljesen letaglózott a hír. Képtelen voltam elfogadni, hogy az én drága anyukám meg fog halni” (Grace, Kanada)

AMIKOR egy szeretett személyről kiderül, hogy gyógyíthatatlan beteg, a családtagok és a barátok mélységesen lesújtva érzik magukat, és talán nem tudják, hogyan reagáljanak. Vannak, akik azon tépelődnek, hogy elmondják-e a betegnek a teljes igazságot az állapotáról. Mások azon vívódnak, hogy képesek lesznek-e végignézni, hogy az, akit szeretnek, szenved, és talán elveszti a méltóságát a betegség következményei miatt. Sokakat aggaszt, hogy majd nem fogják tudni, mit tegyenek vagy mit mondjanak a beteg utolsó óráiban.

Vajon hogyan fogsz reagálni egy ilyen rossz hírre? Hogyan bizonyulhatsz ’igaz társnak’, és hogyan nyújthatsz vigaszt és támogatást ebben a szomorú időszakban? (Példabeszédek 17:17).

A természetes reakció

Természetes, hogy lehangoltak vagyunk, ha valakit, akit szeretünk, súlyos betegség sújt. Még az orvosokat is gyakran felkavarja a halál, bár nap mint nap találkoznak vele. Sőt, tehetetlennek érzik magukat, amikor egy gyógyíthatatlan beteg fizikai és érzelmi szükségleteivel szembesülnek.

Talán te is nehezen tudsz uralkodni az érzéseiden, amikor egy hozzád közel álló személyt szenvedni látsz. Hosa, egy Brazíliában élő asszony, akinek a húga gyógyíthatatlan beteg volt, ezt mondja: „Borzasztó látni, hogy valakinek, akit nagyon szeretsz, állandó fájdalmai vannak.” A hűséges Mózes, amikor látta, hogy a nővérét lepra sújtja, így kiáltott fel: „Ó, Isten, kérlek! Gyógyítsd meg őt, kérlek!” (4Mózes 12:12, 13).

 Természetes, hogy lehangol bennünket, ha egy szeretett személyt betegség sújt, hiszen könyörületes Istenünk, Jehova képmására lettünk megalkotva (1Mózes 1:27; Ézsaiás 63:9). Hogyan érez Jehova az emberi szenvedés láttán? Nézzük meg, hogy Jézus miként reagált. Ő tökéletesen visszatükrözte az Atyja személyiségét (János 14:9). Amikor beteg embereket látott, „szánalomra indult” irántuk (Máté 20:29–34; Márk 1:40, 41). Ahogyan azt ennek a folyóiratnak az előző cikkében olvashattuk, amikor Jézus barátja, Lázár meghalt, és Jézus látta, hogy ez milyen hatással van a családra és a barátokra, mélyen megrendült, és „könnyekre fakadt” (János 11:32–35). A Biblia tulajdonképpen ellenségnek nevezi a halált, és azt ígéri, hogy nemsokára sem betegség, sem halál nem lesz többé (1Korintusz 15:26; Jelenések 21:3, 4).

Amikor megtudod, hogy az, akit szeretsz, gyógyíthatatlan beteg, talán késztetést érzel arra, hogy hibáztass valakit, bárkit. Ám dr. Marta Ortiz, aki készített egy tanulmányt a gyógyíthatatlan betegek ápolásáról, ezt a tanácsot adja: „Ne hibáztass másokat – az orvosokat, az ápolókat vagy saját magad – a beteg állapota miatt. Ez csak feszültebbé fogja tenni a kapcsolatokat, és eltereli a figyelmet a gyógyíthatatlan beteg szükségleteiről, arról, amellyel elsősorban törődni kellene ilyenkor.” Milyen gyakorlati lépéseket tehetsz, hogy segíts a szeretett személynek elfogadni a betegségét, és azt, hogy talán meg fog halni?

A személyre összpontosíts, ne a betegségre!

Az első lépés az, hogy láss túl a betegség fizikai következményein, és magára a személyre összpontosíts. Hogyan teheted ezt meg? Sarah, egy ápolónő ezt mondja: „Időt szánok rá, hogy olyan képeket nézegessek a betegről, melyek akkor készültek, amikor még ereje teljében volt. Odafigyelek, amikor az emlékeiről mesél.  Ez segít, hogy a betegnek ne csak a jelenlegi állapotára gondoljak, hanem a korábbi életére is.”

Anne-Catherine, aki szintén nővér, elmondja, miként lát túl a beteg fizikai állapotán: „A szemébe nézek, és az jár a fejemben, hogy mit tehetnék érte, amivel javíthatnék az állapotán.” Egy könyv ezt írja: „Nincs abban semmi szokatlan, ha borzasztóan érezzük magunkat, amikor azt látjuk, hogy egy szeretett személy eltorzul valamilyen betegség vagy baleset következtében. A legjobb dolog, amit ilyen körülmények között tehetsz, az, ha mélyen a szemébe nézel, és figyeled azt a barna, zöld vagy kék szempárt, amely semmit sem változott” (The Needs of the Dying—A Guide for Bringing Hope, Comfort, and Love to Life’s Final Chapter).

Az biztos, hogy ez a hozzáállás önuralmat és határozottságot igényel. Georges, egy keresztény felvigyázó, aki rendszeresen meglátogatja a gyógyíthatatlan betegeket, így fogalmaz: „A barátunk iránt érzett szeretetünknek erősebbnek kell lennie a betegségnél.” Ha a személyre összpontosítasz, és nem a betegségre, az jót fog tenni neked is, és a betegnek is. Yvonne, aki rákos gyerekeket ápol, ezt mondja: „Ha felismered, hogy segíthetsz a betegeknek megőrizniük a méltóságukat, az neked is segít, hogy fel tudd dolgozni, amikor látod, hogy romlik az állapotuk.”

Légy jó hallgató!

Az emberek talán nem szívesen beszélgetnek egy haldoklóval, még akkor sem, ha nagyon szeretik őt. Hogy miért? Attól tartanak, hogy nem tudnak mit mondani neki. Azonban Anne-Catherine, aki nemrég egy gyógyíthatatlan beteg barátját gondozta, rámutat, hogy a hallgatásnak is megvan a maga szerepe: „Nemcsak a szavainkkal vigasztalhatunk, hanem a tetteinkkel is. Ha fogunk egy széket, leülünk melléjük, és a kezünket nyújtjuk, vagy ha nem tartjuk vissza a könnyeinket, amikor feltárják az érzéseiket, mind-mind azt fejezzük ki, hogy törődünk velük.”

A beteg valószínűleg szeretné kifejezni az érzéseit, nyíltan, őszintén akar beszélni. Gyakran azonban tisztában van vele, hogy a hozzá közel állók szoronganak, és húzódoznak attól, hogy komolyabb személyes ügyekről beszélgessenek vele. Elképzelhető, hogy a jó szándékú barátok és családtagok azokról a témákról sem beszélnek szívesen, amelyek a beteget foglalkoztatják, sőt talán nem is árulnak el neki mindent az állapotáról. Hova vezet ez a tudatos titkolózás? Egy orvos, aki gyógyíthatatlan betegekkel foglalkozik, elmondja, hogy ha valaki az energiáját abba fekteti, hogy eltitkolja az igazságot a betegtől, „nem marad elég ereje arra, ami sokkal fontosabb lenne: elmagyarázni neki a betegséget, és szembenézni a helyzettel”. Éppen ezért, ha a beteg szeretne, hadd beszéljen nyíltan az állapotáról, vagy arról, hogy talán meg fog halni.

Jehova Isten múltban élt szolgái nyíltan elmondták Jehovának a félelmeiket, amikor szembenéztek a halállal. Például Ezékiás király, amikor 39 évesen megtudta, hogy meg fog halni, kifejezte a kétségbeesését (Ézsaiás 38:9–12, 18–20). Ugyanígy hagyni kell, hogy a gyógyíthatatlan betegek kiöntsék a szívüket, amikor megtudják, hogy hamarosan véget ér az életük. Talán csalódottak, ha arra gondolnak, hogy nem érhetik el a céljaikat. Esetleg szerettek volna utazni, családot alapítani, látni, amint felnőnek az unokáik, vagy teljesebb mértékben szolgálni Istent. Talán attól tartanak, hogy a barátaik és a családtagjaik attól való félelmükben, hogy nem tudják, miként reagáljanak, eltávolodnak tőlük (Jób 19:16–18). Az attól való félelem, hogy fájdalmaik lesznek, hogy elvesztik a testük feletti uralmat, vagy hogy egyedül halnak meg, szintén súlyos teherként nehezedhet rájuk.

 Anne-Catherine ezt mondja: „Fontos, hogy hagyd, hogy a barátod nyíltan elmondja az érzéseit, anélkül hogy félbeszakítanád vagy elítélnéd őt, vagy lekicsinyelnéd a félelmeit. Ez a legjobb módja annak, hogy megtudd, mit érez legbelül, valamint hogy megértsd a vágyait, a félelmeit és az elvárásait.”

Az alapvető szükségletek megértése

A barátod súlyos állapota, mely talán rosszabbodott az agresszív kezelések után, és az ilyen kezelések látható mellékhatásai annyira megzavarhatnak, hogy megfeledkezhetsz a beteg egyik alapvető szükségletéről. Arról, hogy önálló döntéseket hozhasson.

Bizonyos kultúrákban a család talán próbálja megóvni a beteget, és eltitkolja előle az igazságot az állapotáról, olykor még addig a pontig is elmennek, hogy kizárják a beteget az orvosi kezeléseket érintő döntésekből. Más kultúrákban más okozhat gondot. Például Jerry, egy ápoló ezt mondja: „A látogatók a betegről néha az ágya mellett állva beszélnek, mintha ő már nem is lenne ott.” Bármelyik helyzetről van is szó, az ilyen magatartás elrabolja a beteg méltóságát.

A remény szintén alapvető szükséglet. Az olyan országokban, ahol az orvosi ellátás jó minőségű, a remény általában szorosan összefügg azzal, hogy találnak-e hatékony kezelést. Michelle az anyukáját gondozza, akinél háromszor is kiújult a rák. Ő ezt mondja: „Ha anya szeretne kipróbálni egy másfajta kezelést, vagy szeretne konzultálni egy másik specialistával, én segítek neki keresni valakit. Rájöttem, hogy legbelül reálisnak kell lennem, a szavaimmal azonban derűlátónak.”

De mi a helyzet akkor, ha nincs remény a gyógyulásra? Ne feledd, hogy a gyógyíthatatlan betegeknek szükségük van arra, hogy nyíltan beszélhessenek a halálról. Georges, a keresztény felvigyázó, akit már korábban idéztünk, így fogalmaz: „Nagyon fontos, hogy ne titkold el, hogy nem sok ideje van hátra. Így elrendezhet bizonyos ügyeket, és felkészülhet a halálra.” Ha a beteg ily módon felkészül, úgy érezheti, hogy mindent elrendezett, és talán kevésbé aggódik amiatt, hogy mások terhére lesz.

Persze nem könnyű ezekről a dolgokról beszélni. De az ilyen őszinte beszélgetések kiváló lehetőséget adnak arra, hogy nyíltan kifejezd a legmélyebb érzéseidet is. Egy haldokló személy talán szeretné rendezni a korábbi nézeteltéréseit, elmondani, hogy mi az, amit megbánt, vagy szeretne bocsánatot kérni. Ezek a gondolatcserék minden eddiginél meghittebbé tehetik a kapcsolatot közted és a haldokló között.

Az utolsó időszakban nyújtott vigasz

Hogyan nyújthatsz vigaszt egy olyan személynek, aki az élete végéhez közeledik? A korábban említett dr. Ortiz ezt javasolja: „Hagyd, hogy a beteg elmondja az utolsó kívánságait. Figyelj jól oda rá. Ha tudsz, próbálj eleget tenni a kéréseinek. Ha ez nem lehetséges, mondd el neki őszintén.”

A haldokló talán minden eddiginél jobban vágyik rá, hogy továbbra is kapcsolatot ápoljon azokkal, akik a legfontosabbak neki az életben. Georges ezt mondja: „Segíts a betegnek, hogy kapcsolatba léphessen velük, még akkor is, ha már nagyon gyenge, és csak rövid ideig tudnak beszélgetni.” Még ha csak telefonon tudnak is beszélni, egy-egy ilyen alkalom lehetőséget ad a buzdításra és a közös imára. Christina, egy kanadai asszony, aki három hozzá közel álló személyt veszített el egymás után, így emlékszik vissza: „Minél inkább közeledett az életük vége, annál inkább szükségük volt a keresztény társaik imáira.”

Vajon tartanod kell attól, hogy mi lesz, ha elsírod magad előtte? Egyáltalán nem. Ha nem tartod vissza a könnyeidet, akkor tulajdonképpen lehetőséget adsz a haldoklónak, hogy ő legyen az, aki vigasztal. Egy könyv a következőket írja: „Nagyon megindító, ha egy haldokló vigasztal meg. Ez rendkívül fontos lehet számára” (The Needs of the Dying). Az, akit eddig ápoltak, most megvigasztal másokat. Így ismét figyelmes barátnak, apának vagy anyának érezheti magát.

 Érthető módon azonban a körülmények talán megakadályoznak abban, hogy ott legyél a szeretted mellett az utolsó óráiban. Viszont ha megteheted, hogy vele légy a kórházban vagy otthon, mindvégig fogd a kezét. Ezek az utolsó percek lehetőséget adnak arra, hogy olyan érzéseket ossz meg vele, melyeket korábban talán csak ritkán fejeztél ki. Még akkor is, ha úgy érzed, hogy nem reagál, köszönj el tőle, mondd el neki, mennyire szereted, és hogy bízol benne, hogy a feltámadáskor ismét találkozni fogtok (Jób 14:14, 15; Cselekedetek 24:15).

Ha a lehető legjobban kihasználod az utolsó pillanatokat, később valószínűleg nem lesz lelkiismeret-furdalásod. Sőt, ezekből a meghitt percekből az idő múlásával vigaszt meríthetsz. Így valóban igaz társnak bizonyulhatsz ’a nyomorúság idején’ (Példabeszédek 17:17).

[Oldalidézet a 27. oldalon]

Ha a személyre összpontosítasz, és nem a betegségre, az jót fog tenni neked is, és a betegnek is

[Kiemelt rész/kép a 29. oldalon]

A beteg méltóságának tiszteletben tartása

Sok országban erőfeszítéseket tesznek azért, hogy elismerjék, hogy egy gyógyíthatatlan betegnek joga van békében, méltósággal meghalni. A beteg előzetes, írásba foglalt rendelkezései segítenek, hogy tiszteletben tartsák ezeket a jogokat, és lehetővé teszik számára, hogy otthon vagy egy olyan intézményben haljon meg, melyben hospice ellátást kap.

A beteg előzetes rendelkezései a következőkben segítenek:

• Előmozdítják a jó kommunikációt az orvosokkal és a rokonokkal

• Nem a családtagoknak kell meghozniuk a döntéseket

• Csökkentik annak a valószínűségét, hogy a beteg olyan kezelést kap, mellyel nem ért egyet, vagy felesleges, esetleg agresszív vagy költséges

Az előzetes rendelkezéseknek a következő információkat mindenképpen tartalmazniuk kell:

• A meghatalmazott nevét, aki helyetted dönthet egészségügyi kérdésekben

• A kezeléseket, melyeket elfogadsz, illetve amelyeket visszautasítasz abban az esetben, ha az állapotod már visszafordíthatatlan

• Ha lehetséges, annak az orvosnak a neve, aki jól ismeri a döntéseidet

[Kép a 26. oldalon]

A betegnek ne csak a jelenlegi állapotára gondolj, hanem a korábbi életére is