Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Utánozzuk Jézust mutassunk be Istennek tetsző imádatot

Utánozzuk Jézust mutassunk be Istennek tetsző imádatot

Utánozzuk Jézust mutassunk be Istennek tetsző imádatot

Szerető Istenünk „minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből” hívja az embereket, hogy imádják őt (Jel 7:9, 10; 15:3, 4). Akik elfogadják ezt a meghívást, ’láthatják Jehova szépségét’ (Zsolt 27:4; 90:17). A zsoltáríróhoz hasonlóan ők is fennhangon így dicsérik Istent: „imádjuk őt, és hajoljunk meg, térdeljünk le Jehova, a mi Alkotónk előtt!” (Zsolt 95:6).

Imádat, melyet Jehova nagyra értékelt

Isten egyszülött Fiaként Jézusnak rengeteg lehetősége volt arra, hogy megismerje az Atyja gondolkodását, alapelveit és irányadó mértékeit. Ennélfogva teljes meggyőződéssel taníthatott másokat arra, hogy miként kell Jehovát helyesen imádni. „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csakis énáltalam” – mondta (Ján 1:14; 14:6).

Jézus tökéletes példát mutatott abban, hogy alázatosan alávetette magát az Atyjának. Ezt mondta: „semmit sem teszek a magam kezdeményezéséből, hanem ahogy az Atya tanított, úgy mondom ezeket.” Aztán hozzátette: „mindig azt teszem, ami kedvére van” (Ján 8:28, 29). Mi mindent tett Jézus, ami az Atyja kedvére volt?

Egyrészt Jézus teljes odaadással szolgálta az Atyját, és tulajdonképpen ez a legfontosabb Isten imádatában. Jézust nagyon erős kötelék fűzte az Atyjához, ami abból látszik, hogy engedelmes volt, és még akkor is az Atyja akaratát tette, ha ez komoly áldozatokkal járt (Fil 2:7, 8). Jézus rendszeresen részt vett a tanítványképző munkában, ami szervesen hozzátartozott az Istennek bemutatott imádatához. Olyan sok időt töltött ezzel a tevékenységgel, hogy hívők és nem hívők egyaránt Tanítónak nevezték (Máté 22:23, 24; Ján 3:2). Ezenfelül az ideje és az energiája javát arra fordította, hogy segítsen az embereknek. Önfeláldozó élete miatt nem jutott sok ideje magára, mégis boldogan szolgált másokat (Máté 14:13, 14; 20:28). Bár nagyon sok teendője volt, mindig szakított időt arra, hogy beszélgessen imában égi Atyjával (Luk 6:12). Milyen felbecsülhetetlenül értékes volt Istennek az, ahogyan Jézus imádta Őt!

Küzdenünk kell, hogy Isten kedvére tudjunk lenni

Jehova figyelemmel kísérte a Fia tetteit, és kifejezte a helyeslését (Máté 17:5). De Jézus hűséges életútjára Sátán, az Ördög is felfigyelt, és Jézus lett az elsődleges célpontja. Miért? Mert addig még egyetlen ember sem tudott tökéletesen engedelmeskedni Istennek, és így tökéletes imádatot sem tudott bemutatni neki. Az Ördög meg akarta akadályozni, hogy Jézus olyan imádatot mutasson be Jehovának, amilyenre igazán méltó (Jel 4:11).

Sátán egy csábító ajánlatot tett Jézusnak, hogy erkölcsileg megrontsa. Magával vitte „egy rendkívül magas hegyre, és megmutatta neki a világ összes királyságát és azok dicsőségét”. Majd ezt mondta: „Mindezeket neked adom, ha leborulsz, és imádatot mutatsz be nekem.” Mit válaszolt erre Jézus? „Eredj el, Sátán! Mert meg van írva: »Jehovát, a te Istenedet imádd, és egyedül neki végezz szent szolgálatot«” (Máté 4:8–10). Igen, Jézus felismerte, hogy ha leborulna Sátán előtt, az bálványimádás lenne, bármilyen látszólagos előnyökkel járna is. Jehován kívül senkit sem volt hajlandó imádni, még akkor sem, ha csak egyetlen tettről volt is szó.

Sátán nekünk talán nem kínálja fel a világ összes királyságát és azok dicsőségét az imádatunkért cserébe. De azt még mindig megpróbálja elérni, hogy az őszinte keresztények imádata ne legyen teljesen elfogadható Istennek. Az Ördög azt akarja, hogy ne Istent imádjuk, hanem valaki vagy valami mást (2Kor 4:4).

Krisztus Jézus még az élete árán is hűséges maradt Istenhez. Azáltal, hogy megőrizte a feddhetetlenségét, úgy dicsőítette Jehovát, ahogyan előtte még senki más. Igaz keresztényekként azzal igyekszünk utánozni Jézus hűséges életútját, hogy a Teremtőnk imádatát mindennél fontosabbnak tartjuk. Az Istennel ápolt jó kapcsolatunk a legértékesebb kincsünk.

Az Istennek tetsző imádat áldásai

Sok áldással jár, ha támogatjuk az Isten szemében ’tiszta és beszennyezetlen imádati formát’ (Jak 1:27). Például olyan időben élünk, amikor egyre többen ’önmagukat szeretők, pénzszeretők, önteltek, és olyanok, akik nem szeretik a jóságot’ (2Tim 3:1–5). Isten háznépén belül azonban az a kiváltságunk, hogy tiszta, jó beállítottságú emberekkel lehetünk együtt, akik igyekeznek megfelelni Isten imádatra vonatkozó alapelveinek. Hát nem felüdítő?

Ha nem engedjük, hogy beszennyezzen minket a világ, akkor egy további áldást is élvezhetünk: tiszta lehet a lelkiismeretünk. Ezt a tiszta lelkiismeretet pedig meg kell őriznünk azáltal, hogy alávetjük magunkat Isten igazságos alapelveinek, és engedelmeskedünk a császár törvényeinek, ha azok összhangban vannak Isten törvényeivel (Márk 12:17; Csel 5:27–29).

A teljes lelkű imádat másfajta áldásokkal is jár. Ha Isten akaratának a cselekvésére összpontosítunk, és nem a sajátunkéra, tartalmas életünk lesz, melynek van értelme. Nem azt valljuk, hogy „együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk”, hanem biztos reményünk van, hogy örökké élhetünk majd egy paradicsomi földön (1Kor 15:32).

A Jelenések könyve beszél arról az időről, amikor azok, akik tiszták Jehova szemében, „kijönnek a nagy nyomorúságból”. A beszámoló szerint „Az, aki a trónon ül, ki fogja terjeszteni sátorát fölöttük” (Jel 7:13–15). Aki a trónon ül, nem más, mint Jehova Isten, a világegyetem legdicsőségesebb Személye. Gondold csak el, micsoda öröm lesz, amikor Isten a vendégeként fogad a sátorában, és megvédelmez, hogy semmi baj se érjen! Bizonyos mértékben már most is élvezhetjük a védelmét és a törődését.

Ezenkívül Isten mindenkit elvezet „az élet forrásvizeihez”, aki neki tetsző imádatot mutat be. A frissítő forrásvizek azokat a dolgokat szemléltetik, amelyekről Jehova gondoskodott annak érdekében, hogy elnyerhessük az örök életet. Krisztus váltságáldozata által ’Isten letöröl minden könnyet a szemünkről’ (Jel 7:17). Emellett eljuttatja az emberiséget a tökéletességre, határtalan örömmel töltve el azokat, akik előtt a földi örök élet lehetősége áll. Isten boldog imádói már most is örömmel kiáltanak fel, hogy kifejezzék Jehovának a szívből jövő hálájukat, és együtt imádják őt azokkal, akik az égben ezt éneklik: „Nagyok és csodálatosak a cselekedeteid, Jehova Isten, aki a Mindenható vagy. Igazságosak és igazak az útjaid, örökkévalóság Királya. Ki ne félne téged, Jehova, és ki ne dicsőítené a nevedet, hiszen egyedül te vagy lojális. Mert eljön majd az összes nemzet, és imádatot mutat be előtted, mivel nyilvánvalóvá lettek igazságos rendeleteid” (Jel 15:3, 4).

[Kép a 27. oldalon]

Nekünk mit kínál fel Sátán az imádatunkért cserébe?