Utánozzuk a hitüket!

Tanult a hibáiból

JÓNÁS azt kívánta, bárcsak ne hallaná a szörnyű hangokat. Se a vitorlákat szaggató szél süvítését, se a hajó oldalát csapkodó óriási hullámok robaját, amitől minden egyes faelem recsegett-ropogott. Se egy sokkal szörnyűbb hangot: a kapitány és a legénység kiáltozását, miközben erejüket megfeszítve azon voltak, hogy ne süllyedjen el a hajó. Jónás biztos volt benne, hogy a tengerészek odavesznek, és ennek csakis ő az oka.

Hogyan került Jónás ebbe a kilátástalan helyzetbe? Súlyos hibát követett el Istenével, Jehovával szemben. Mit tett? Vajon helyrehozhatatlan volt ez a hiba? A válaszokból sokat tanulhatunk. Jónás története például segíthet megértenünk, hogy még azok is hibázhatnak, akiknek valódi hitük van. És megtanulhatjuk belőle azt is, hogy a hibák miként tehetők jóvá.

Egy galileai próféta

Úgy tűnik, amikor az emberek Jónásra gondolnak, akkor általában a negatív jellemvonásai jutnak eszükbe, például az engedetlensége, sőt a keményfejűsége. De ennél jóval többet kell tudnunk róla. Emlékezz rá, hogy Jehova Isten kiválasztotta őt, hogy legyen a prófétája. Jehova nem bízott volna rá ilyen komoly felelősséget, ha Jónás hűtlen vagy igazságtalan lett volna.

A 2Királyok 14:25-ből megtudunk egy keveset Jónás hátteréről. Gát-Héferből származott, amely mindössze négy kilométerre feküdt Názáret városától, ahol körülbelül nyolc évszázaddal később Jézus Krisztus nevelkedett. * Jónás próféta II. Jeroboám király uralkodása idején szolgált, aki Izrael tíztörzs-királysága élén állt. Illés már régen eltávozott az élők sorából, utóda, Elizeus pedig akkor halt meg, amikor Jeroboám apja uralkodott. Jehova azzal bízta meg ezeket a prófétákat, hogy töröljék el a Baál-imádatot, ennek ellenére Izrael készakarva újból letért a jó útról. Az országot most egy olyan király irányította, aki „azt tette, ami rossz Jehova szemében” (2Királyok 14:24). Jónás szolgálata tehát nem lehetett sem könnyű, sem kellemes. Ő mégis hűségesen végezte.

Egy nap azonban Jónás élete drámai fordulatot vett. Egy olyan megbízatást kapott Jehovától, amely megvalósíthatatlannak tűnt számára. Mivel bízta meg Jehova?

’Kelj fel, menj el Ninivébe!’

Jehova így szólt Jónáshoz: „Kelj fel, menj el a nagy Ninive városába, és hirdesd ki ellene, hogy gonoszságuk színem elé jutott!” (Jónás 1:2). Nem nehéz elképzelnünk, miért tűnhetett olyan rémisztőnek ez a megbízatás. Ninive csaknem 800 kilométerre keletre feküdt, és gyalog körülbelül egy hónapba telt volna eljutni oda. De a viszontagságos utazás  valószínűleg a feladat könnyebbik része lett volna. Jónásnak ugyanis Jehova ítéletüzenetét kellett volna hirdetnie Ninivében az asszíroknak, akik hírhedten erőszakosak, mi több kegyetlenek voltak. Ha Jónás látta, hogy Isten saját népe korábban alig hallgatott a figyelmeztetésre, akkor vajon mire számíthatott a pogányok között? Hogyan hajthatja végre a megbízatást sikeresen Jehova szolgája egymaga a hatalmas Ninivében, melyet később „a vérontás városának” neveztek? (Náhum 3:1, 7).

Hogy felmerültek-e Jónásban ilyen gondolatok, azt nem tudjuk. Azt viszont tudjuk, hogy elfutott. Jehova arra utasította, hogy menjen keletre. Mire Jónás nyugatnak vette az irányt, és olyan messzire indult, amilyen messzire csak lehetett. Lement a tengerpartra egy Joppé nevű kikötővárosba, ahol talált egy Társisba készülő hajót. Néhány tudós azt állítja, hogy Társis a mai Spanyolország területén volt. Ha ez így van, akkor Jónás úgy 3500 kilométerre került volna Ninivétől. Egy ilyen út megtétele a Nagy-tenger – a mai Földközi-tenger – túlsó partjára akár egy évig is tarthatott volna. Jónás ennyire elszántan menekült a Jehovától kapott megbízatás elől.

Ez azt jelenti, hogy Jónás gyáva volt? Ne törjünk felette pálcát elhamarkodottan. Amint majd látjuk, hihetetlenül bátor is tudott lenni. De ahogy mi mindannyian, ő is tökéletlen ember volt, aki rengeteg hibával küzdött (Zsoltárok 51:5). Ki az közülünk, aki még soha nem félt?

Időnként úgy tűnhet, hogy Isten olyasmit kér tőlünk, amit nehéznek, sőt lehetetlennek vélünk. Az is előfordulhat, hogy rémisztőnek tartjuk, hogy prédikáljuk Isten Királyságának a jó hírét, jóllehet ez megköveteltetik a keresztényektől (Máté 24:14). Oly könnyen megfeledkezünk arról az alapvető igazságról, melyet Jézus mondott: „Istennél minden lehetséges” (Márk 10:27). Ha ez előfordul velünk, akkor talán át tudjuk érezni Jónás nehéz helyzetét. Hogyan végződött a menekülése?

Jehova megfegyelmezi konok prófétáját

Képzeljük magunk elé, amint Jónás felszáll a hajóra, valószínűleg egy föníciai teherhajóra, és letelepszik. Figyeli, ahogyan a kapitány és a legénység serényen nekilátnak, hogy kihajózzanak a kikötőből. Miközben lassan távolodnak a parttól, és a kikötő eltűnik a láthatáron,  Jónás talán azt reméli, hogy megmenekül a veszélytől, melytől olyannyira fél. Ám hirtelen megváltozik az időjárás.

Vad szelek korbácsolják fel a tengert, és akkora hullámokat keltenek, melyek mellett a mai hajók is eltörpülnének. Vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy ez a fából készült, rendkívül kicsinek és törékenynek tűnő hajó odavesszen a hatalmas hullámok közt? És vajon Jónás ekkor már tudta azt, amit később leírt, hogy ’Jehova támasztott nagy szelet a tenger felett’? Nem tudjuk. Mindenesetre hallotta, hogy a tengerészek kiáltoznak az isteneikhez, és tisztában volt azzal is, hogy azoktól az istenektől semmilyen segítség sem fog érkezni. Jónás beszámolójában ez áll: „a hajó pedig már majdnem összetört” (Jónás 1:4; 3Mózes 19:4). Hogyan imádkozhatna most ahhoz az Istenhez, aki elől elfutott?

Tehetetlenségében Jónás lement a fedélzet alá, keresett egy helyet, hogy lefeküdhessen, és mély álomba merült. * A kapitány rátalált, felébresztette, és arra utasította, hogy imádkozzon az istenéhez, ahogyan a többiek is teszik. A tengerészek meg voltak győződve róla, hogy a vihar valamilyen természetfeletti erőnek tulajdonítható, ezért sorsot vetettek, hogy megtudják, a hajón lévők közül ki miatt kerültek ilyen bajba. Jónás biztosan kétségbeesett, amint a sorsvetés kizárta egyik férfit a másik után. Nemsokára fény derült az igazságra. Jehova támasztotta a vihart, és ő irányította a sorsvetést is egyetlen személy ellen: Jónás ellen! (Jónás 1:5–7).

Jónás mindent elmondott a tengerészeknek, például azt, hogy a mindenható Isten, Jehova szolgája. Hogy ő az az Isten, aki elől elmenekült, és akit megbántott, ezáltal szörnyű veszélybe sodorva mindannyiukat. A férfiak megrendültek, és Jónás látta a rémületet a szemükben. Megkérdezték, mit tegyenek vele, hogy megmentsék a hajót és az életüket. Mit mondott erre Jónás? Lehet, hogy borsózott a háta attól a gondolattól, hogy belefullad a viharos, hideg tengerbe, de hogyan is küldhetné ezeket a férfiakat a halálba, amikor tudja, hogy megmenthetné őket?! Ezért így szólt: „Fogjatok és vessetek engem a tengerbe, akkor a tenger le fog csendesedni nektek! Mert jól tudom, hogy miattam tört rátok ez a nagy vihar” (Jónás 1:12).

Ezt mondta volna egy gyáva ember? Biztosan jó érzésekkel töltötte el Jehova szívét az, hogy milyen bátor és önfeláldozó volt Jónás abban a kilátástalan helyzetben. Igazi hitről tett tanúbizonyságot! Utánozhatjuk ebben, ha mások jóllétét fontosabbnak tartjuk a sajátunkénál (János 13:34, 35). Segítünk-e önfeláldozóan, amikor látjuk, hogy valaki szükséget szenved fizikailag, érzelmileg vagy szellemileg? Milyen nagy örömet szerzünk Jehovának, ha ezt tesszük!

Lehet, hogy a tengerészeket is meghatotta Jónás bátor kiállása, mert eleinte nem akartak eleget tenni a kérésének. Ehelyett megpróbáltak minden tőlük telhetőt, hogy leküzdjék a vihart, de nem jártak sikerrel, az ugyanis egyre erősödött. Végül belátták, hogy nincs más választásuk. Jónás Istenéhez, Jehovához kiáltottak irgalomért, majd megfogták a prófétát, és bevetették a tengerbe (Jónás 1:13–15).

Jónás irgalmat nyer és megszabadul

Jónás elmerült a tajtékzó hullámokban. Talán küszködött, próbált a víz színén maradni. Lehet, hogy a habokon és a vízpermeten át látta a hajót gyorsan távolodni. De az óriási hullámok összecsaptak a feje fölött, lenyomva őt a víz alá. Egyre mélyebbre merült, és ráeszmélt, hogy oda minden remény.

Jónás később leírta, hogy miként érzett akkor. Miközben képek villantak fel az elméjében, szomorúan gondolt arra, hogy soha nem látja újból Jehova gyönyörű templomát Jeruzsálemben. Úgy érezte, mintha a mély vizek  aljára merült volna, közel a hegyek alapjához, ahol hínár fonódott köré. Úgy tűnt, ez lesz a ’verme’, vagyis a sírja (Jónás 2:2–6).

De várjunk csak! Valami mozog a közelben: egy hatalmas, sötét árny, egy élőlény. A homályos árny fenyegetően közeledik és célba veszi Jónást. Egy óriási tátott száj jelenik meg fölötte, az élőlény bekapja és lenyeli!

Itt a vég! Ám Jónás valami meghökkentőt tapasztal: Életben van! Egyetlen porcikája sem sérült meg, nem fulladt meg, és a lény nem emésztette meg. Nem, Jónás nem halt meg, bár egy olyan helyen volt, amely a sírja is lehetett volna. Lassanként félelemmel vegyes tisztelet lesz úrrá rajta. Kétségtelenül Istene, Jehova rendelt oda „egy nagy halat, hogy az elnyelje” (Jónás 1:17). *

Múltak a percek és az órák. Ott, a legmélyebb sötétségben, melyet valaha is tapasztalt, Jónásnak volt ideje gondolkodni, és imádkozott Jehova Istenhez. Imája, mely a Jónás könyvének 2. fejezetében van teljes egészében lejegyezve, sokatmondó. Feltárja, hogy a próféta jól ismerte az Írásokat, ugyanis gyakran utal a Zsoltárokra, és felfedi azt a vonzó tulajdonságát is, hogy hálás volt. Jónás így fejezte be az imáját: „hálaadó szavakkal áldozom neked. Teljesítem, amit fogadtam. A megmentés Jehováé!” (Jónás 2:9).

Jónás megtanulta, hogy Jehova bárkit, bárhol, bármikor meg tud menteni. Jehova még ott, „a hal belsejében” is rátalált nyugtalan szolgájára, és megmentette (Jónás 1:17). Egyedül ő képes épségben megtartani egy embert három nap és három éjjel egy nagy hal gyomrában. Jó, ha észben tartjuk, hogy Jehova az ’az Isten, akinek a kezében van a leheletünk’ (Dániel 5:23). Minden egyes lélegzetvételünket, az egész létünket neki köszönhetjük. Hálásak vagyunk? Akkor vajon nem tartozunk engedelmességgel Jehovának?

Mit mondhatunk Jónásról? Megtanulta-e, hogy kimutassa a háláját Jehovának azáltal, hogy engedelmes? Igen, megtanulta. Három nap és három éj elteltével a hal a parthoz vitte Jónást, és „kiokádta . . . a szárazföldre” (Jónás 2:10). Képzeld el, a történtek után még partra sem kellett úsznia. Persze bárhol volt is, meg kellett találnia az utat a partról. És nemsokára próbára lett téve, hogy valóban hálás-e. A Jónás 3:1, 2-ben ezt olvashatjuk: „Ezután Jehova szava másodszor is szólt Jónáshoz, ezt mondva: »Kelj fel, menj el a nagy Ninive városába, és hirdesd ki neki a kijelentést, amelyet elmondok neked!«” Mit tett erre Jónás?

Jónás nem habozott. A beszámoló ezt írja: „Ekkor Jónás felkelt, és elment Ninivébe Jehova szava szerint” (Jónás 3:3). Igen, engedelmeskedett. Egyértelmű, hogy tanult a hibáiból. Ebben is utánoznunk kell Jónás hitét. Mindannyian vétkezünk, mindannyian követünk el hibákat (Róma 3:23). De vajon feladjuk? Vagy tanulunk a hibáinkból, és az engedelmesség útjára lépve szolgáljuk Istent?

Megjutalmazta-e Jehova Jónást az engedelmességéért? Igen. Egyrészt, úgy tűnik, Jónás idővel megtudta, hogy a tengerészek megmenekültek. Önfeláldozó tette után a vihar menten alábbhagyott, a tengerészek pedig „kezdték igen félni Jehovát”, és neki mutattak be áldozatot a hamis isteneik helyett (Jónás 1:15, 16).

Egy nagyobb jutalomban is részesült, igaz, jóval később. Jézus utalt arra az időszakra, melyet Jónás az óriási hal gyomrában töltött, és ezt prófétai előképként használta, hogy rámutasson arra az időszakra, amikor a sírban, vagyis a seolban lesz (Máté 12:38–40). Mennyire fog örülni Jónás, amikor feltámad a földre, és tudomást szerez erről az áldásról! (János 5:28, 29). Jehova téged is szeretne megáldani. Jónáshoz hasonlóan vajon te is tanulsz a hibáidból, és engedelmes és önzetlen leszel?

[Lábjegyzetek]

 [Kiemelt rész/kép a 29. oldalon]

Jónás a támadások kereszttüzében

▪ Valóban megtörténtek a Jónás könyvében lejegyzett események? A könyv hosszú ideje a kritikusok célpontja. A történetkritika modern időszakában rendszerint elvetik a könyvet, mint ami mese vagy legenda. Egy XIX. századi író arról számolt be, hogy egy lelkész úgy magyarázta Jónás és a nagy hal történetét, mint valami különös allegóriát: Jónás megszállt a Bálna nevű vendégfogadóban Joppéban. Amikor kiderült, hogy nincs elég pénze, hogy kifizesse a számláját, a fogadós kipenderítette. Jónás tehát így „nyeletett el”, majd később ily módon „okádta ki” a bálna. Igen, úgy tűnik, hogy a bibliakritikusok szívesebben támadják Jónást, mint a nagy hal.

Miért vonják kétségbe oly sokan ennek a bibliai könyvnek a hitelességét? Nos, azért, mert csodákról ír. Úgy tűnik, számos kritikus a következő merev, előre kialakított nézettel közelíti meg a csodákat: Lehetetlen, hogy ilyen dolgok megtörténjenek. De tényleg ésszerű ez a megközelítés? Kérdezd meg magadtól: „Elhiszem a Biblia első mondatát?” Ott ez áll: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet” (1Mózes 1:1). Világszerte több millió ésszerű ember bölcsen elfogadja ezt az egyszerű igazságot. De voltaképpen, amit önmagában ez az egy kijelentés magában foglal, az messze felülmúlja bármelyik csodát, melyet a későbbiekben említ a Biblia.

Gondolkodj el ezen: Vajon a Jónás könyvében szereplő részletek közül melyik lenne lehetetlen annak a Személynek, aki megalkotta a hatalmas, csillagos égboltot és a földi élet valamennyi összetett csodáját? Az, hogy előidézzen egy vihart? Vagy az, hogy arra késztessen egy nagy halat, hogy lenyeljen egy embert? Esetleg, hogy előidézze, hogy ugyanaz a hal kiokádja ezt az embert? Annak a Személynek, akinek korlátlan hatalma van, mindez gyerekjáték (Ézsaiás 40:26).

Isteni beavatkozás nélkül is történnek néha ámulatba ejtő dolgok. Egy példa erre: Állítólag 1758-ban egy tengerész beleesett a hajójáról a Földközi-tengerbe, és lenyelte egy cápa. Erre rálőttek ágyúval a cápára, és a találat folytán a hal kiokádta magából a tengerészt, akit épségben húztak ki a vízből. A szerencsés túlélőn szinte egy karcolás sem esett. Ha ez az eset valóban megtörtént, akkor rendkívülinek, sőt ámulatba ejtőnek tekinthetjük, de nem csodának. Vajon Isten nem lenne képes sokkal nagyobb tetteket véghezvinni az erejével?

A szkeptikusok azt is bizonygatják, hogy egyetlen ember sem maradhatna életben egy hal belsejében, mert megfulladna. Ugyanakkor az emberek elég találékonyak voltak ahhoz, hogy rájöjjenek, hogyan töltsenek meg sűrített levegővel tartályokat, melyekkel hosszabb ideig lélegezni tudnak a víz alatt. Vajon Isten nem lett volna képes a végtelenül nagyobb erejét és bölcsességét arra használni, hogy életben tartsa Jónást, és levegőt biztosítson neki három napig? Miként azt Jehova egyik angyala egykor kijelentette Máriának, Jézus édesanyjának: „Istennél egy kijelentés sem lesz lehetetlenség” (Lukács 1:37).

Ezenkívül mi mutatja, hogy Jónás könyve pontos történelmileg? Jónás részletes és valósághű képet fest a hajóról és annak legénységéről. A Jónás 1:5-ben azt olvassuk, hogy a tengerészek a vízbe dobálták a rakományt, hogy könnyítsenek a hajón. Az ókori történetírók, sőt a rabbinikus törvény is feltárja, hogy ez egy bevett módszer volt kedvezőtlen időjárás esetén. Jónás későbbi leírása Ninivéről ugyancsak egyezik a történelmi és régészeti bizonyítékokkal. Ám ami a legfontosabb, Jézus Krisztus úgy utalt arra, hogy Jónás három napig az óriási halban volt, mint ami prófétai előképe annak, hogy ő három napig a sírban lesz (Máté 12:38–40). Jézus bizonyságtétele alátámasztja, hogy Jónás története igaz.

„Az Istennél egy kijelentés sem lesz lehetetlenség” (LUKÁCS 1:37)

[Kép a 26. oldalon]

Jónás unszolására a tengerészek megfogták őt és a tengerbe vetették