Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

„Követik a bárányt”

„Követik a bárányt”

„Követik a bárányt”

„Ezek követik a Bárányt, bárhová megy is” (JEL 14:4)

1. Hogyan vélekedtek Jézus igaz tanítványai arról, hogy kövessék-e őt?

JÉZUS szolgálatából körülbelül két és fél év telt el, „amikor nyilvános gyűlésen tanított Kapernaumban”. Mivel a tanítványai közül sokan botrányosnak tartották a beszédét, „elmentek a hátrahagyott dolgokhoz, és nem jártak vele többé”. Jézus megkérdezte a 12 apostolát, hogy ők is el akarnak-e menni. Simon Péter így válaszolt neki: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszédei vannak nálad; mi pedig elhittük és megismertük, hogy te vagy az Isten Szentje” (Ján 6:48, 59, 60, 66–69). Jézus igaz tanítványai nem hagytak fel a követésével. Miután felkenettek szent szellemmel, továbbra is alávetették magukat Jézus irányításának (Csel 16:7–10).

2. a) Ki „a hű és értelmes rabszolga”, azaz „a hű sáfár”? b) Hogyan mutat kiváló példát a rabszolga abban, hogy ’követi a Bárányt’?

2 Mit mondhatunk a napjainkban élő felkent keresztényekről? Jézus ’a jelenlétének és a világrendszer befejezésének jeléről’ szóló próféciájában úgy beszélt a földön élő szellemmel felkent keresztények csoportjáról, mint ’a hű és értelmes rabszolgáról’, azaz ’a hű sáfárról’ (Máté 24:3, 45; Luk 12:42). A rabszolga osztály mint csoport kiváló példát mutat abban, hogy ’követi a Bárányt, bárhová megy is’. (Olvassátok fel: Jelenések 14:4, 5.) A rabszolga osztály tagjai szüzek maradnak szellemi értelemben, mivel nem szennyezik be magukat „Nagy Babilon”, vagyis a hamis vallás világbirodalmának hitnézeteivel és szokásaival (Jel 17:5). Semmilyen hamis tanítás ’nem találtatik a szájukban’, és ’szeplő nélkül’ megőrzik magukat Sátán világától (Ján 15:19). A jövőben a földön élő felkentek ’követni fogják’ a Bárányt az égbe (Ján 13:36).

3. Miért fontos bíznunk a rabszolga osztályban?

3 Jézus kinevezte a hű és értelmes rabszolgát „a háziszolgái fölé” – akik a rabszolga osztály tagjai egyénenként –, hogy „megadja nekik eledelüket a kellő időben”. A rabszolgát ezenkívül „mindene fölé” kinevezte (Máté 24:45–47). A „mindene” kifejezés magában foglalja a ’más juhok’ növekvő ’nagy sokaságát’ is (Ján 10:16; Jel 7:9). Vajon nem kellene mind a felkenteknek, mind a ’más juhoknak’ egyénenként bízniuk a rabszolgában, akit kineveztek föléjük? Számos oka van annak, amiért a rabszolga osztály méltó a bizalmunkra. Ezek közül két kiemelkedő ok a következő: 1. Jehova bízik a rabszolga osztályban, 2. Jézus is bízik a rabszolgában. Vizsgáljuk meg, hogy mi a bizonyíték arra, hogy Jehova Isten is, és Jézus Krisztus is bízik a hű és értelmes rabszolgában.

Jehova bízik a rabszolgában

4. Miért bízhatunk a hű és értelmes rabszolga által felszolgált szellemi eledelben?

4 Figyeljük meg, mi teszi lehetővé, hogy a hű és értelmes rabszolga megadja az időszerű, tápláló szellemi eledelt. „Éleslátást adok neked, és oktatlak az útra, melyen járnod kell – mondja Jehova. – Tanácsot adok, szemeim rajtad nyugodnak” (Zsolt 32:8). Igen, Jehova vezetésről gondoskodik a rabszolga számára. Ezért teljesen megbízhatunk a rabszolgától kapott szentírási értelmezésekben és útmutatásokban.

5. Honnan tudjuk, hogy Isten szelleme erőt ad a rabszolga osztálynak?

5 Jehova a szent szellemét is kiárasztja a rabszolga osztályra. Ez a szellem láthatatlan, az viszont látható, amit megterem azokban, akiken működik. Gondolkodjunk el azon, amit a hű és értelmes rabszolga megvalósít: az egész világon tanúskodik Jehova Istenről, a Fiáról és a Királyságról. Jehova imádói több mint 230 országban és szigetcsoporton hirdetik a Királyság-üzenetet. Vajon ez nem egyértelmű bizonyítéka annak, hogy Isten szelleme ad erőt a rabszolgának? (Olvassátok fel: Cselekedetek 1:8.) A rabszolga osztálynak létfontosságú döntéseket kell hoznia, miközben időszerű szellemi eledelről gondoskodik Jehova népe számára az egész világon. A döntések meghozatalakor és megvalósításakor a rabszolga szeretetet és szelídséget nyilvánít ki, és a szellem gyümölcsének más vonásait is kimutatja (Gal 5:22, 23).

6–7. Mennyire bízik Jehova a hű rabszolgában?

6 Az, hogy Jehova mennyire bízik a hű rabszolgában, látható abból, hogy mit ígér a rabszolga osztály tagjainak. Pál apostol ezt írja: „a trombita szólni fog, és a halottak feltámadnak romolhatatlanul, és mi átváltozunk. Mert ennek, ami romlandó, romlatlanságot kell felöltenie, és ennek, ami halandó, halhatatlanságot kell felöltenie” (1Kor 15:52, 53). Krisztus felkent követői, akik hűségesen szolgálják Istent, és romlandó testben halnak meg, nem pusztán örök élettel bíró szellemteremtményekként fognak feltámadni. Halhatatlanságot kapnak, azaz végtelen életet, mely elpusztíthatatlan. Másfelől romolhatatlanságot kapnak, vagyis olyan testet, mely nem hanyatlik, és minden bizonnyal önfenntartó, azaz Isten más fizikai és szellemi teremtményeitől eltérően nem függ semmilyen külső energiaforrástól. A Jelenések 4:4 úgy írja le ezeket a feltámasztottakat, mint akik trónokon ülnek, fejükön pedig aranykorona van. Királyi dicsőség vár a felkent keresztényekre. De ez még nem minden.

7 „Elérkezett a Bárány menyegzője, és felesége felkészült. Igen, megadatott neki, hogy fényes, tiszta, finom lenvászonba öltözzön, mert a finom lenvászon a szentek igazságos cselekedeteit jelenti” – írja a Jelenések 19:7, 8. Jehova a felkent keresztényeket a Fia jövőbeli menyasszonyának választotta. Micsoda rendkívüli ajándékokat kapnak: romolhatatlanságot, halhatatlanságot, királyi hatalmat, és részesei lehetnek ’a Bárány menyegzőjének’. Mindez egyértelműen bizonyítja, hogy Isten bízik a felkentekben, akik „követik a Bárányt, bárhová megy is”.

Jézus is bízik a rabszolgában

8. Hogyan mutatta ki Jézus, hogy bízik a szellemmel felkent követőiben?

8 Mi bizonyítja, hogy Jézus teljes mértékben bízik a szellemmel felkent követőiben? Földi életének utolsó éjszakáján Jézus ígéretet tett 11 hűséges apostolának. Ezt mondta: „ti vagytok azok, akik kitartottatok mellettem próbáimban; és szövetséget kötök veletek, mint ahogy az én Atyám szövetséget kötött velem, egy királyságra, hogy egyetek és igyatok az én asztalomnál a királyságomban, és trónokon üljetek, hogy ítéljétek Izrael tizenkét törzsét” (Luk 22:28–30). A szövetség, melyet Jézus akkor kötött a 11 apostolával, mind a 144 000 felkent keresztényre ki lesz terjesztve (Luk 12:32; Jel 5:9, 10; 14:1). Vajon Jézus szövetséget kötött volna velük – ami azt jelenti, hogy megosztja velük a Királyság-hatalmát –, ha nem bízott volna bennük?

9. Mit foglal magában a „mindene fölé” kifejezés?

9 Sőt, Jézus Krisztus kinevezte a hű és értelmes rabszolgát „mindene fölé”, vagyis minden fölé, ami itt a földön a Királysággal kapcsolatos (Máté 24:47). Ebbe beletartoznak Jehova Tanúi főhivatalának a létesítményei, a különböző országokban lévő fiókhivatalok, kongresszusi termek és Királyság-termek, valamint a Királyság-prédikáló és tanítványképző munka. Kinevezne-e bárki egy olyan személyt, akiben nem bízik, hogy őrizze az értékeit és használja azokat?

10. Mi mutatja, hogy Jézus Krisztus a felkent követőivel van?

10 Röviddel az égbemenetele előtt a feltámasztott Jézus megjelent hűséges tanítványainak, és ezt ígérte nekik: „íme, én veletek vagyok minden napon a világrendszer befejezéséig” (Máté 28:20). Valóra vált ez az ígéret? Az elmúlt 15 évben Jehova Tanúi gyülekezeteinek a száma 70 000-ről több mint 100 000-re emelkedett. A növekedés meghaladja a 40 százalékot. Mi a helyzet az új tanítványokkal? Mintegy 4,5 millió tanítvány keresztelkedett meg az elmúlt 15 évben, átlagosan több mint 800 személy naponta. Ez a látványos növekedés egyértelműen bizonyítja, hogy Krisztus irányítja a felkent követőit a gyülekezeti összejöveteleken, és támogatja őket a tanítványképző munkában.

A rabszolga hű és értelmes

11–12. Mi bizonyítja, hogy a rabszolga hű és értelmes?

11 Ha Jehova Isten és Jézus Krisztus teljesen megbízik a hű és értelmes rabszolgában, vajon nekünk nem kellene ugyanígy tennünk? A rabszolga valóban hűségesen látja el a rá bízott feladatot. Például Az Őrtorony folyóirat már 130 éve jelenik meg, valamint Jehova Tanúi összejövetelei és kongresszusai folyamatosan megerősítenek minket szellemileg.

12 A hű rabszolga értelmes is, mivel nem cselekszik elbizakodottan, megelőzve Jehovát, de nem is tétlenkedik, amikor Isten irányítása egyértelmű. Például, míg a hamis vallások vezetői elnézik a világ önző, istentelen szokásait, vagy nyíltan elfogadják azokat, mintha természetesek lennének, a rabszolga folyamatosan figyelmeztet Sátán gonosz rendszerének a csapdáira. A rabszolga azért tud bölcs és időszerű figyelmeztetéseket közölni, mivel Jehova Isten és Jézus Krisztus megáldja őt. Ezért megérdemli, hogy teljes mértékben bízzunk benne. De hogyan mutathatjuk ki, hogy bízunk a hű és értelmes rabszolgában?

’Velük mennek’, amint követik a Bárányt

13. Zakariás próféciája alapján, hogyan mutathatja ki a nagy sokaság, hogy bízik a hű és értelmes rabszolgában?

13 Zakariás könyvében azt olvashatjuk, hogy „tíz ember” így szól ’egy zsidó férfihoz’: „Veletek megyünk”. (Olvassátok fel: Zakariás 8:23.) A zsidó férfinak azt mondják, hogy „veletek” megyünk, ami azt mutatja, hogy ez a férfi egy csoportot jelképez. Napjainkban ő a szellemmel felkent keresztények maradékát ábrázolja, akik ’Isten Izraeléhez’ tartoznak (Gal 6:16). A ’mindenféle nyelvű nemzetek közül való tíz ember’ a más juhok nagy sokaságát szimbolizálja. Csakúgy, ahogy a felkent keresztények követik Jézust, bárhová megy is, a nagy sokaság is társul a hű és értelmes rabszolgához, vagyis ’vele megy’. A nagy sokaság tagjainak sohasem szabad szégyellniük, hogy támogatják ’az égi elhívás részeseit’ (Héb 3:1). Jézus sem szégyelli „testvéreknek” nevezni a felkenteket (Héb 2:11).

14. Mit foglal magában Krisztus testvéreinek a lojális támogatása?

14 Jézus Krisztus a testvéreinek nyújtott támogatást úgy tekinti, mintha neki adták volna. (Olvassátok fel: Máté 25:40.) De hogyan tudják a földi reménységű keresztények támogatni Krisztus szellemmel felkent testvéreit? Elsősorban úgy, hogy segítik őket a Királyság-prédikáló munkában (Máté 24:14; Ján 14:12). A földön lévő felkentek száma az elmúlt évtizedekben csökkent, a más juhok száma azonban folyamatosan növekszik. Ha a földi reménységűek is részt vesznek a tanúskodómunkában – amennyiben lehetséges, teljes idejű evangéliumhirdetőként –, akkor segítenek a szellemmel felkent keresztényeknek teljesíteni a tanítványképzésre vonatkozó megbízatásukat (Máté 28:19, 20). Ezenkívül különböző anyagi hozzájárulásokkal is támogathatják ezt a munkát.

15. Hogyan reagáljanak a keresztények a rabszolgától jövő időszerű szellemi eledelre és a szervezeti elrendezésekkel kapcsolatos döntésekre?

15 Mi személy szerint hogyan tekintjük az időszerű szellemi eledelt, melyet a hű rabszolga szétoszt a Biblián alapuló kiadványok és a keresztény összejövetelek formájában? Hálásan fogadjuk és azonnal alkalmazzuk, amit tanulunk? Hogyan reagálunk a rabszolga szervezeti elrendezésekkel kapcsolatos döntéseire? Ha készségesen engedelmeskedünk a vezetésnek, az azt bizonyítja, hogy hiszünk Jehova elrendezéseiben (Jak 3:17).

16. Miért kell minden kereszténynek hallgatnia Krisztus testvéreire?

16 „Az én juhaim figyelnek a hangomra – mondta Jézus –, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem” (Ján 10:27). Ez igaz a felkent keresztényekre. És mit mondhatunk azokról, akik ’velük mennek’? Nekik is hallgatniuk kell Jézusra. És a testvéreire is, hiszen legfőképpen az ő felelősségük, hogy gondoskodjanak Isten népének szellemi jólétéről. Mit foglal magában az, hogy valaki hallgat Krisztus testvéreinek a hangjára?

17. Mit foglal magában az, hogy hallgatunk a rabszolga osztályra?

17 A hű és értelmes rabszolgát ma a Vezető Testület képviseli, melynek tagjai vállalják a vezetést a Királyság-prédikáló munkában, és megszervezik azt az egész világon. A Vezető Testület tagjai tapasztalt, szellemmel felkent vének. Különösen rájuk alkalmazható az, hogy ’vállalják köztünk a vezetést’ (Héb 13:7). Világszerte több mint 7 millió Királyság-hirdetőre viselnek gondot, akik több mint 100 000 gyülekezetet alkotnak. Így ezeknek a felkent felvigyázóknak ’bőven van tennivalójuk az Úr munkájában’ (1Kor 15:58). Akkor hallgatunk a rabszolga osztályra, ha mindenben együttműködünk annak Vezető Testületével.

Áldásban részesülnek, akik hallgatnak a rabszolgára

18–19. a) Milyen áldásban részesülnek azok, akik hallgatnak a hű és értelmes rabszolgára? b) Mit határozzunk el?

18 A kinevezése óta a hű és értelmes rabszolga ’sokakat az igazságosságra hozott’ (Dán 12:3). Ezek közé tartoznak azok is, akik abban reménykednek, hogy túl fogják élni ennek a jelenlegi gonosz világrendszernek a pusztulását. Micsoda áldás ilyen igazságos állapotban lenni Isten előtt!

19 Mit fognak tapasztalni a jövőben azok, akik hallgatnak a rabszolgára, amikor a 144 000 felkentből álló ’szent város, az Új Jeruzsálem alászáll az égből, az Istentől, felkészítve, mint a férje számára felékesített menyasszony’? „Maga az Isten lesz velük – mondja a Biblia. – És letöröl minden könnyet a szemükről, és nem lesz többé halál, sem kesergés, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé. A korábbi dolgok elmúltak” (Jel 21:2–4). Mindezek alapján, hallgassunk Krisztusra és a szellemmel felkent testvéreire, akik méltók a bizalmunkra.

Mit tanultál?

• Mi bizonyítja, hogy Jehova bízik a hű és értelmes rabszolgában?

• Mi mutatja, hogy Jézus Krisztus teljes mértékben bízik a rabszolga osztályban?

• Miért érdemli meg a hű sáfár a bizalmunkat?

• Hogyan mutathatjuk ki, hogy bízunk a rabszolgában?

[Tanulmányozási kérdések]

[Kép a 25. oldalon]

Tudod, kit választott Jehova a Fia jövőbeli menyasszonyának?

[Képek a 26. oldalon]

Jézus Krisztus a hű és értelmes rabszolgára bízta ’mindenét’

[Kép a 27. oldalon]

Azzal, hogy mi is részt veszünk a tanúskodómunkában, támogatjuk a szellemmel felkent keresztényeket