Mindennek ideje van

„Mindennek meghatározott ideje van, ideje van mindennek az ég alatt” – írja a Biblia. Ezeknek a szavaknak az írója, az ókorban élt bölcs Salamon király még azt is hozzátette, hogy ideje van a születésnek, és ideje a halálnak, ideje az építésnek, és ideje a rombolásnak, ideje a szeretetnek, és ideje a gyűlöletnek. A felsorolás végén ezt kérdezte: „Mi haszna van a munkásnak abból, amin fáradozik?” (Prédikátor 3:1–9).

NÉHÁNYAN ezeket a szavakat olvasva arra a következtetésre jutnak, hogy a Biblia valóban azt tanítja, hogy mindennek előre el van rendelve az ideje, vagyis abban hisznek, hogy a Biblia támogatja a sorsba vetett hitet. De ez tényleg így van? Vajon támogatja a Biblia azt az elképzelést, hogy az életben mindent a sors irányít? Mivel „a teljes Írás Istentől ihletett”, annak, amit a Bibliában az egyik helyen olvasunk, összhangban kell lennie a Biblia többi részével. Ezért nézzük most meg, hogy mit mond még Isten Szava erről a kérdésről (2Timóteusz 3:16).

Bajokkal teljes idő és előre nem látható események

Salamon a Prédikátor könyvében még ezt is írta: „Gondolatban visszatértem, hogy lássam a nap alatt: nem a gyorsaké a futóverseny, nem az erőseké a harc, sem a bölcseké az eledel, sem az értelmeseké a gazdagság, és a jóindulat sem azoké, akiknek ismeretük van”. Miért? „Mert bajokkal teljes idő jön, és előre nem látható események történnek mindannyiukkal” – mondta Salamon (Prédikátor 9:11).

Ezzel nem azt akarta érzékeltetni, hogy az életben mindent a sors irányít, hanem arra mutatott rá, hogy az emberek nem tudják előre megmondani, hogy pontosan mi lesz a terveik kimenetele, „mert bajokkal teljes idő jön, és előre nem látható események történnek mindannyiukkal”. Sokszor egy bizonyos dolog csupán azért történik velünk, mert jókor vagyunk jó helyen, vagy mert éppen rosszkor vagyunk rossz helyen.

Vegyük például ezt a kijelentést: „nem a gyorsaké a futóverseny”. Néhányan emlékeznek rá, vagy olvastak róla, hogy az 1984-es, Los Angelesben megrendezett olimpián milyen furcsa dolog történt a 3000 méteres női  síkfutás alatt. Egy brit és egy amerikai színekben versenyző futó is abban bízott, hogy aranyérmes lesz. A verseny felénél azonban összeütköztek. Az egyikük elesett, és fel kellett adnia a versenyt, a másikuknak pedig nem maradt elég lelkiereje, és csak a hetedik lett.

Vajon a sors akarta, hogy így legyen? Vannak, akik talán ezt mondják. De a versenyt nyilvánvalóan azért veszítették el, mert összeütköztek, vagyis egy baleset történt, melyet senki sem láthatott előre. De a sors akarta, hogy összeütközzenek? Néhányan erre is azt mondanák, hogy igen. A tudósítók szerint azonban azért történt a baleset, mert egy nagyon szoros és kiélezett versenyben két nagyon jó atléta próbált felülkerekedni egymáson. Ahogy a Biblia mondja, „bajokkal teljes idő jön, és előre nem látható események történnek mindannyiukkal”. Függetlenül attól, hogy mennyire felkészült valaki, mindig történnek váratlan események, melyek befolyásolhatják az ember törekvéseinek kimenetelét, de mindennek semmi köze sincs a sorshoz.

Miért írja akkor a Biblia azt, hogy „mindennek meghatározott ideje van”? Befolyásolhatjuk bármivel is azt, hogy hogyan alakul az életünk, a sorsunk?

Mindent a megfelelő időben

A bibliaíró egyáltalán nem arról beszélt ihletés alatt, hogy az embereknek külön-külön meg van írva a sorsuk vagy az életük forgatókönyve. Hanem arról, hogy mi Isten szándéka, és hogy ez hogyan érinti majd az emberiséget. Honnan tudjuk ezt? Tulajdonképpen a szövegkörnyezetből. Miután Salamon sok olyan dolgot felsorolt, melynek látszólag „meghatározott ideje van”, ezt írta: „Láttam azokat az elfoglaltságokat, amelyeket Isten adott az emberek fiainak, hogy azokkal foglalatoskodjanak. Mindent szépen a maga idejében elkészített” (Prédikátor 3:10, 11).

Isten sokféle elfoglaltságot adott az embereknek, és Salamon ezek közül sorolt fel néhányat. Isten ezenkívül szabad akaratot is adott nekünk, vagyis eldönthetjük, mit teszünk meg, és mit nem. Ám minden feladatnak megvan a maga ideje, amikor a legjobb és a legcélravezetőbb azt elvégezni. Vegyük például Salamonnak a Prédikátor 3:2-ben olvasható  kijelentését: „ideje [van] az ültetésnek, és ideje az elültetett kiszaggatásának”. A földművesek tudják, hogy minden növényt a megfelelő időben kell elültetni. De mi történik, ha a földműves figyelmen kívül hagyja ezt az egyszerű igazságot, és nem a megfelelő időben vagy rossz évszakban ültet? Hibáztathatja a sorsot, ha nem lesz jó a termés, noha ő keményen dolgozott érte? Természetesen nem! Egyszerűen nem a megfelelő időben ültetett. Jobban tette volna, ha figyelembe veszi a természet rendjét, melyet a Teremtő határozott meg.

Isten tehát nem az egyének sorsát vagy az események kimenetelét határozta meg, hanem bizonyos alapelveket adott, melyek a szándékának megfelelően befolyásolják az emberek tetteit. Ahhoz, hogy az emberek törekvéseit siker koronázza, fel kell ismerniük, hogy mi Isten szándéka, és hogy Isten szerint minek, mikor van itt az ideje, és ezzel az ismerettel összhangban kell cselekedniük. Vagyis ami előre meg van határozva és megváltoztathatatlan, az nem az egyének sorsa, hanem Isten szándéka. Jehova Ézsaiás próféta által kijelentette: ’beszédem, amely elhagyja a számat, nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem mindenképpen véghezviszi azt, amiben kedvem lelem, és sikeres lesz abban, amiért elküldtem’ (Ézsaiás 55:11).

De mi Isten ’beszéde’, vagyis kinyilatkoztatott szándéka a földdel és az emberiség jövőjével kapcsolatban, mely „sikeres lesz”?

Ismerjük meg Isten időtervét!

Salamon segít abban, hogy megkapjuk a fenti kérdésre a választ. Miután azt mondta, hogy Isten „mindent szépen a maga idejében elkészített”, így folytatta: „Még az időtlen időket is az emberek szívébe adta, hogy fel ne foghassák a munkát, melyet az igaz Isten végzett kezdettől fogva mindvégig.” Az Újfordítású revideált Biblia így adja vissza ezt a verset: „az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta, de az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől végig, amelyeket megalkotott” (Prédikátor 3:11).

Sok mindent írtak már erről a versről. Azt azonban leszögezhetjük, hogy legbelül előbb vagy utóbb mindannyian elgondolkodunk azon, hogy mi az életünk értelme, és hová jutunk. A történelem folyamán az emberek mindig is nehezen törődtek bele abba, hogy az élet csupán abból áll, hogy igyekszünk elvégezni a szükséges teendőinket, aztán pedig meghalunk. Más élőlényektől eltérően mi, emberek nemcsak a jelennel foglalkozunk, hanem gondolunk a halálra is, és arra, hogy mi lesz az után. Sőt, vágyunk rá, hogy vég nélkül, örökké élhessünk. Miért? Azért, mert ahogy a bibliavers fogalmazott, Isten „az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta”.

Ez a vágy készteti az embereket arra, hogy foglalkoznak a halál utáni élettel. Néhányan úgy gondolják, hogy van bennünk valami, ami a halálunk után tovább él. Mások abban hisznek, hogy újra meg újra reinkarnálódunk. Megint mások úgy vélik, hogy az életben minden a sorsnak vagy az eleve elrendelésnek tudható be, és hogy ez ellen semmit  sem tehetünk. Sajnos egyik magyarázat sem kielégítő. Ez azért van így, mert a Biblia szerint az emberek pusztán a saját értelmükre támaszkodva nem képesek ’felfogni a munkát, melyet az igaz Isten végzett kezdettől fogva mindvégig’.

Az évszázadok folyamán sok fejtörést okozott a filozófusoknak az az ellentmondás, hogy bár az emberek keresik a válaszokat, mégsem találják azokat. Mivel Isten ültette a szívünkbe a vágyat, hogy örökké éljünk, vajon nem logikus, hogy ő tudja megmondani nekünk, mi kell ahhoz, hogy ez a vágyunk valóra válhasson? Végtére is a Biblia ezt írja Jehováról: „Megnyitod a kezed, és kielégíted minden élő kívánságát” (Zsoltárok 145:16). Isten Szavában, a Bibliában megnyugtató válaszokat kapunk az életről és a halálról, valamint Istennek a földre és az emberiségre vonatkozó örök érvényű szándékáról (Efézus 3:11).

[Oldalidézet az 5. oldalon]

„Nem a gyorsaké a futóverseny” (Prédikátor 9:11)

[Oldalidézet a 6. oldalon]

Ha a földműves nem a megfelelő időben ültet, hibáztathatja a sorsot a rossz termés miatt?

[Oldalidézet a 7. oldalon]

Azért foglalkoztat minket az élet és a halál, mert Isten „az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta”