Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

1. Kérj segítséget a Szerzőtől

1. Kérj segítséget a Szerzőtől

Hogyan értheted meg a Bibliát?

1. Kérj segítséget a Szerzőtől

„Egy időben minden lefekvés előtt olvastam a Bibliát – meséli Ninfa, aki Olaszországban él. – Azért olvastam, mert tudtam, hogy Isten Szava, és bár nem szerettem olvasni, tudni akartam, hogy mit íratott le benne Isten. Az egészet el akartam olvasni. Az eleje könnyű volt, de aztán nehezen érthető részekhez értem, és feladtam.”

SOKAN éreznek úgy, mint Ninfa. Talán éppen te is. Ám ahogy az előző cikkből láttuk, a Biblia Szerzője, Jehova Isten szeretné, ha megértenéd a Szavát. De mégis, hogyan értheted meg? Első lépésként kérj segítséget a Szerzőtől.

Mivel Jézus apostolai nem kaptak vallásos képzést olyan iskolában, ahol rabbik oktattak, azt mondták róluk, hogy „iskolázatlan és egyszerű emberek” (Cselekedetek 4:13). Viszont Jézus arról biztosította őket, hogy meg tudják érteni Isten Szavát. Hogyan? „A segítő, a szent szellem, melyet az Atya küld majd az én nevemben, az mindenre megtanít titeket” – mondta nekik Jézus (János 14:26). Isten a szent szelleme, azaz a tevékeny ereje által teremtette meg a földet és rajta az életet (1Mózes 1:2). Ezt az erőt használta akkor is, amikor körülbelül 40 férfit arra ihletett, hogy leírják a gondolatait, melyeket ma a Bibliában olvashatunk (2Péter 1:20, 21). Azoknak is a szent szellem tud segíteni, akik szeretnék megérteni a Bibliát.

Hogyan kaphatsz Isten szent szelleméből? Kérned kell, hittel. Mi több, talán folyamatosan kell kérned. „Állandóan kérjetek, és adnak nektek” – mondta Jézus. ’Ha ti tudtok jó ajándékokat adni a gyermekeiteknek, akkor az égi Atya mennyivel inkább ad szent szellemet azoknak, akik kérik őt!’ (Lukács 11:9, 13). Jehova szívesen ad a szent szelleméből azoknak, akik őszintén kérik tőle. A tevékeny ereje segíthet, hogy megértsd ihletett szavait, melyeket több ezer évvel ezelőtt íratott le a Bibliában. Isten szelleme bölcsességet is tud adni neked, hogy hasznot tudj meríteni a Biblia erőteljes üzenetéből (Héberek 4:12; Jakab 1:5, 6).

Ezért akárhányszor leülsz olvasni a Bibliát, mindig imádkozz Istenhez, és kérd tőle a szent szellemét, hogy segítsen megértened a Szavát.