Halászat a Galileai-tengeren

MILYEN volt a Galileai-tenger halászainak az élete az első században? A válasz számos evangéliumi beszámolót segít jobban megértenünk, így például az előző cikkben olvasható történeteket is.

Ez a „tenger” igazából egy édesvizű tó, amely hosszában körülbelül 21 kilométer, széltében pedig 12 kilométer. A halászatnak nagy múltja van a halban gazdag Galileai-tengeren. A jeruzsálemi Hal kapunál nyilvánvalóan volt egy halpiac (Nehémiás 3:3). A piacon árult halak egy részét a Galileai-tengerből halászták.

 Péter apostol a Galileai-tenger partjáról származott, egy Betsaida nevű városból, mely név azt is jelentheti, hogy ’a halász háza’. Magadán, vagy más néven Magdala városa is ennek a tónak a partján feküdt. Jézus ennek a tónak a vizén járt, és később ebbe a városba vitte el a tanítványait (Máté 15:39). Egy író szerint a település görög nevét úgy is lehetne fordítani, hogy „Halfeldolgozófalva”. Magadán a rengeteg halfeldolgozó üzeméről volt híres, ahol a tóból kifogott halakat szárítással és sóban áztatással pácolták. Az így kapott halszószt agyagedényekben, úgynevezett amforákban tárolták, és valószínűleg Izrael minden részére, sőt még más helyekre is szállítottak belőlük.

Jézus napjaiban Galileában nagy üzlet volt a halászat, a halfeldolgozás és a halkereskedés. Az ember könnyen arra a következtetésre juthatna, hogy sok helybelinek a halászat jelentős profitot hozott. De ez nem egészen így volt. Akkoriban a halászat „nem egy »szabad vállalkozás« volt, ahogy azt az Újszövetség olvasói ma gondolnák” – mondja egy tudós. Egy „államilag szabályozott üzletág volt, melyből csak az elitréteg profitált”.

Galileának Heródes Antipasz volt a területi uralkodója, vagyis fejedelme. A kinevezését Rómától kapta. Ebből kifolyólag az ő fennhatósága alatt álltak a Galileában található utak, kikötők, valamint a természeti kincsek is, úgymint a bányák, az erdők, a szántóföldek és a halászterületek. Ezeknek az erőforrásoknak a megadóztatásából származott Heródes bevételeinek a jelentős része. Ma nem tudunk sokat arról, hogy hogyan hajtották be az adót az első századi Galileában. De Heródes bizonyára nem sokban tért el a hellenisztikus uralkodók módszereitől, sem azoktól a módszerektől, melyeket a rómaiak alkalmaztak a többi keleten fekvő tartományban. A környék gazdaságából és a természeti erőforrások kiaknázásából származó haszon nagy része valószínűleg a felsőbb réteg zsebében kötött ki, és nem a közemberekében, akik a munka oroszlánrészét végezték.

Adóterhek

Jézus napjaiban Galilea legjobb földjei a királyi ház tulajdonában voltak, és nagy birtokokra osztották fel őket, melyeket Heródes Antipasz odaadományozott a magas rangú tisztviselőinek és másoknak, akiket a kegyébe fogadott. Heródes az alattvalóitól behajtott adóból finanszírozta pazar életvitelét, nagyszabású építkezéseit, szerteágazó közigazgatási rendszerét, és az adományait is, amellyel a barátainak és egy-egy városnak kedveskedett. Azt mondják, a nép nyögött az adók, díjak és illetékek szörnyű súlya alatt.

Heródesnek a belföldi vizek felett is monopóliuma volt. Ezért a halászat vagy egy hatalmas állami vállalkozás része volt, vagy az adományba adott birtokok tulajdonosai tartották kézben. Az adóügynökök, azaz a főadószedők hatáskörébe tartozott szerződést kötni a halászokkal,  és bérbe adni a halászati jogokat azokon a területeken, melyek közvetlenül a király fennhatósága alatt álltak. Ezek az adószedők gazdag személyek voltak, akik árverésen vásárolták meg maguknak a jogot az adók beszedéséhez. Máté adóhivatala Kapernaumban, a Galileai-tenger egyik fontos halászati központjában volt. Ezért néhány szövegmagyarázó úgy véli, hogy Máté főadószedőknek dolgozhatott, és ő intézte Kapernaumban „a királyi halászati jogok szerződéseit”. *

Az i. e. első és második századból származó leletek szerint Palesztinában gyakran inkább természetben fizették az adókat, nem pedig pénzben. Néhány hivatásos halásznak a fogás 25–40 százalékával kellett fizetnie a halászati jogokért. Az ősi dokumentumok szerint a római közigazgatás alatt lévő területek némelyikén biztos, hogy a halászat állami monopólium volt, és ellenőrök felügyelték. Pizidiában egy fajta halászati rendőrség működött, amely megakadályozta az engedély nélküli halászatot, és vigyázott arra, hogy a halászok csak engedéllyel rendelkező viszonteladóknak adják el a fogást, akiknek a tevékenységét szintén ellenőrzés alatt tartotta és megadóztatta az állam.

Egy elemző azt mondja, hogy a sok ellenőrzés és adó végeredményeként „a király vagy a birtokos hatalmas haszonhoz jutott, míg a halásznak nem sok minden maradt”. A súlyos adók miatt a gazdaság többi ágában is kevés profithoz jutottak az emberek. Az adók soha nem voltak népszerűek az adófizetők körében. Ám az adószedőkkel szembeni általános ellenszenvet, mely kiérződik az evangéliumokból, kétségtelenül az a nagyfokú becstelenség és kapzsiság is táplálta, amellyel az adószedők kizsákmányolták az embereket, hogy meggazdagodjanak rajtuk (Lukács 3:13; 19:2, 8).

Halászok az evangéliumokban

Az evangéliumokból kiderül, hogy Simon Péter más halászokkal társult. ’A másik csónakban levő társai’ mentek neki segíteni behúzni a hálót, amikor az csoda útján megtelt halakkal (Lukács 5:3–7). Egyes tudósok azt mondják, hogy „a halászok létrehozhattak úgynevezett szövetkezeteket . . ., hogy együtt tegyenek ajánlatot halászati vagy bérleti szerződésekre”. Lehetséges, hogy Zebedeus fiai, valamint Péter, András és a társaik is így szerezték meg az engedélyt a vállalkozásukhoz.

A Szentírás nem beszél arról, hogy a hajók és a felszerelések, melyeket a galileai halászok használtak, a saját tulajdonukban voltak-e, vagy sem. Néhányak szerint a sajátjuk volt. A Biblia azt írja, hogy az a csónak, amelybe Jézus beszállt, „Simoné volt” (Lukács 5:3). Azonban egy cikk, amely kifejezetten ezzel a témával foglalkozik, azt írja, hogy „az esélye mindenképpen megvan annak, hogy a csónakokat ugyan a szövetkezetek használták, de az ügynökök tulajdonában álltak”. Amit a Biblia alapján még tudunk, az az, hogy Jakab és János hálókat javítgattak. A halászoknak feltételezhetően az árban is meg kellett állapodniuk a vevőkkel, és szükség esetén napszámosokat kellett fogadniuk.

Az első századi galileai halászok tevékenysége több mindenből állt tehát, mint amire először gondolna az ember. A halászat egy bonyolult gazdasági rendszer része volt. Ha ennek az ismeretnek a birtokában olvassuk az evangéliumokat, mélyebb értelmet nyernek a beszámolók, illetve mindaz, amit Jézus a halászatról és a halászokról mondott. És így Péter, András, Jakab és János hitét is jobban értékeljük. Ezek az emberek a halászatból éltek. Jártasak voltak a szakmájukban, mely biztos jövedelemforrás volt számukra. De függetlenül attól, hogy milyen anyagi helyzetben voltak, amikor Jézus elhívta őket, azonnal otthagyták a munkájukat, hogy „emberek halászaivá” váljanak (Máté 4:19).

[Lábjegyzet]

[Térkép a 25. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Hule-tó

Betsaida

Kapernaum

Magadán

Galileai-tenger

Jeruzsálem

Holt-tenger

[Forrásjelzés]

Todd Bolen/​Bible Places.com

[Kép forrásának jelzése a 26. oldalon]

Todd Bolen/​Bible Places.com