Dávid király és a zene

HA VAN valaki, akiről eszünkbe jut a bibliai idők zenéje, akkor az Dávid, egy kiemelkedő férfi, aki mintegy 3000 évvel ezelőtt élt. Tulajdonképpen annak a kornak a zenéjéről sok mindent azokból a bibliai feljegyzésekből ismerünk, amelyek az ő tetteiről szólnak, onnantól kezdve, hogy fiatal pásztorként szolgált egészen addig, míg király és rátermett szervező nem lett.

Nagyon sokat tanulhatunk a bibliai idők zenéjéről Dávidnak köszönhetően. Például, hogy milyen hangszereken játszottak, és milyen énekeket énekeltek. Vajon milyen jelentősége volt a zenének Dávid életében és Izrael egész nemzete életében?

A zene az ókori Izraelben

Egy ének szavai gyakran felidézik bennünk annak dallamát. A Bibliában számos dalszöveg található, melyek zenéje sajnos ismeretlen. Biztosan gyönyörűek, mi több, fenségesek lehettek. A Zsoltárok könyvének költészetére jellemző emelkedettség azt sugallja, hogy a szövegüket kísérő zene ugyanolyan gyönyörű volt.

Ami a hangszereket illeti, a Biblia csak röviden ír róluk. (Lásd a „ Hangszerek a bibliai időkben” című bekeretezett részt.) Még az sem bizonyos, hogy Dávid milyen hárfán játszott. Ugyanakkor említésre méltó, hogy az izraeliták számos hangszert terveztek, köztük fából készült ritka és értékes hárfákat (2Krónikák 9:11; Ámós 6:5).

Egyvalami azonban biztos: a zene fontos helyet töltött be a héberek életében, különösen Istenük imádatában. Zene kísérte a koronázásokat, a vallási ünnepeket, és a hadviselésnek is része volt. Szórakoztatta a királyi  udvart, felpezsdítette az esküvők és a családi összejövetelek hangulatát, valamint kellemes légkört teremtett a szőlőszüret és az aratás ünnepségein. Sajnos kétes hírű helyeken is játszottak zenét. Amikor pedig meghalt valaki, a zene enyhítette a gyászolók bánatát.

Izraelben a zene más szerepet is betöltött. Köztudott volt, hogy a zene lélekemelő hatású, és szellemileg fogékonnyá teszi a prófétákat. Például Elizeus egy húros hangszer hatására isteni ihletést kapott (2Királyok 3:15). Továbbá a zene különleges események bejelentésére is szolgált. Az újhold idejét és az ünnepségek kezdetét két ezüsttrombita hangja jelezte. A jubileum napján kürtszó hirdetett szabadulást a rabszolgáknak, és azt is hírül adta, hogy az elvesztett földek és házak visszakerülnek a tulajdonosaikhoz. Milyen boldogok lehettek a szegény emberek, amikor meghallották a zenét, amely a szabadságukat jelentette, illetve azt, hogy visszakapják javaikat! (3Mózes 25:9; 4Mózes 10:10).

Néhány izraelita minden bizonnyal kivételes tehetségű zenész vagy énekes volt. Egy asszír dombormű szerint Szanhérib király sarcként férfi és női zenészeket kért Ezékiás királytól. Úgy tűnik, ezek a zenészek kiváló előadók voltak. Dávid azonban utolérhetetlen volt az összes virtuóz között.

Egy kiemelkedő zenész

Dávid zenészként és költőként is kiemelkedő volt. A zsoltároknak több mint a felét neki tulajdonítják. Ifjú pásztorként fogékony elméje megtelt a betlehemi pásztorkodás élményeivel. Hallgatta a patakok csörgedezését, és a bárányok bégetését, amint válaszoltak a hangjára. Ezek az élete apró örömei közé tartoztak. Megérintette őt a körülötte lévő „zene” szépsége, és arra indította, hogy elővegye hárfáját, és Istent dicsérje énekével. Micsoda megindító élmény lehetett hallani a 23. zsoltár zenéjét, melyet Dávid szerzett!

Dávid fiatal férfiként oly gyönyörűen játszott a hárfán, hogy beajánlották Saul királynak, és ő fel is fogadta őt a szolgálatába. Amikor Sault szorongás és nyugtalanság kerítette hatalmába, Dávid eljött hozzá, és hárfáján dallamos, megnyugtató refréneket játszott, így a király szíve lecsillapodott. A borús gondolatok, melyek zaklatták Sault, tovaszálltak, és a nyugtalansága megszűnt (1Sámuel 16:16).

A zene, melyet Dávid annyira szeretett, és amely boldogsággal töltötte el, időnként baj forrása is volt. Egy nap, amikor Dávid és Saul a filiszteusok ellen vívott győztes csatából  tért vissza, a király diadalmi és örömteli zene hangjára lett figyelmes. Az asszonyok így énekeltek: „Megverte Saul az ezreit, és Dávid is a tízezreit.” Erre a király olyan mérges és féltékeny lett, hogy „attól a naptól kezdve állandó gyanakvással tekintett” Dávidra (1Sámuel 18:7–9).

Megindította a zene

Dávid isteni ihletésű szerzeményei sok tekintetben kimagaslóak. Az énekei között vannak olyan zsoltárok, amelyek a mély elmélkedésről és a pásztoréletről szólnak. Témáik között a dicséret, a történelmi események, a vidám szőlőszüret, a pompázatos palotaavatás, a visszaemlékezés, a reménykedés, a kérés és a könyörgés mind megtalálhatók. (Lásd a 32., 23., 145., 8., 30., 38., 72., 51., 86. zsoltárt és azok feliratait.) Saul és fia, Jonatán halálakor Dávid egy gyászdalt szerzett „Az íj” címmel, amely e szavakkal kezdődik: „Megölték ékességedet magaslataidon, ó, Izrael!” Ez az ének szomorú hangulatú. Dávid az érzelmek egész sorát ki tudta fejezni mind szavakkal, mind pedig a hárfáján játszott zenével (2Sámuel 1:17–19).

Dávidnak lendületes egyénisége volt, és szerette a vidám, élénk és ütemes zenét. Amikor a szövetségládát felvitette a Sion-hegyre, úgy ünnepelte az eseményt, hogy teljes erővel ugrándozott és táncolt. A Biblia beszámolója arra utal, hogy a zene felettébb magával ragadó lehetett. El tudod képzelni a jelenetet, amint Dávid táncol? Mikál, a felesége megszólta érte, de ő nem törődött vele. Szerette Jehovát, és a zene, amely ily nagy örömmel töltötte el, arra indította,  hogy ugrándozzon Isten színe előtt (2Sámuel 6:14, 16, 21).

De ez még nem minden. Dávid azzal is kitűnt, hogy új hangszereket készített (2Krónikák 7:6). Elmondhatjuk tehát, hogy Dávid hangszerkészítőként, költőként, zeneszerzőként és előadóként is kivételesen tehetséges művész volt. Ám ennél még nagyobb dolgok is köthetők a nevéhez.

Ének és zene a templomban

Dávid volt az, aki megszervezte, hogy Jehova házában énekeljenek és zenéljenek. Asáfot, Hémánt és Jedutunt (akit valószínűleg Etánnak is hívtak) a 4000 énekes és zenész élére helyezte. Kinevezett közülük 288 hozzáértő férfit, akik képezték és felvigyázták a csoport többi tagját. Mind a 4000 énekes és zenész jelen volt a templomban az évenként megrendezett három nagy ünnepségen. Képzeld csak el, milyen fenséges lehetett ez a kórus! (1Krónikák 23:5; 25:1, 6, 7).

A templomban csak férfiak énekeltek. „»A leányok« szerint” kifejezés, mely a 46. zsoltár feliratában olvasható, valószínűleg magas énekhangra vonatkozik, vagy olyan hangszerre, mely magas hangon szól. A 2Krónikák 5:13 szerint „az énekesek teljes egységben”, vagyis egy szólamban énekeltek. Az énekekre dalokként is lehet utalni; ez jól látható többek között a 48. és a 65. zsoltár feliratában. Továbbá némelyikben refrén is volt, mint például a Zsoltárok 42:5, 11-ben és a 43:5-ben. Kedveltek voltak az antifónák is, melyekben a kórusok és/vagy a szólisták egymásnak felelgettek. Ilyen például a 24. zsoltár, amely kétségkívül arra az alkalomra készült, amikor Dávid felvitte a szövetségládát a Sion-hegyre (2Sámuel 6:11–17).

Azonban nem csak a léviták énekelhettek. A nép is énekelt, miközben fölment Jeruzsálembe az évenkénti ünnepekre. Valószínűleg erre utal a „Fölmeneteli ének” megnevezés (120–134. zsoltár). Például a 133. zsoltárban Dávid a testvéri együttlétet magasztalja, melyet az ilyen időszakokban tapasztalhattak az izraeliták. Ezekkel  a szavakkal nyitja énekét: „Íme, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor a testvérek együtt laknak, egységben!” Képzeld csak el, milyen lehetett megzenésítve ez a költemény!

A zene és Jehova imádata

A Biblia egytized része énekekből áll, és a Zsoltárok könyve minden embert arra ösztönöz, hogy dicséretet zengjen (150. zsoltár). A zenének megvan az ereje ahhoz, hogy segítsen elfelejteni az élet aggodalmait, és az éneklés balzsam lehet a megtört szíveknek. De a Biblia azoknak is tanácsolja, hogy énekeljenek zsoltárokat, akik jókedvűek (Jakab 5:13).

Az énekléssel kifejezhetjük hitünket és Isten iránt érzett szeretetünket. Jézus a kivégzése előtti éjszakán apostolaival együtt énekléssel fejezte be az étkezést (Máté 26:30). Milyen csodálatosan énekelhetett Dávid Fia, aki ismerte Isten égi udvarának magasztos énekét! Jézus és az apostolai valószínűleg a Hallel-zsoltárokból énekeltek, vagyis a 113–118. zsoltárokból. Ha ez így volt, akkor az apostolokkal együtt – akik nem voltak tisztában az előttük álló eseményekkel – Jézus ezt énekelte hangosan: „Szeretet tölt el, mert Jehova meghallja szavamat és esdeklésemet . . . A halál kötelei körülvettek, a seol szorongattatásai rám találtak . . . »Ah, Jehova, mentsd meg lelkemet!«” (Zsoltárok 116:1–4).

A zene nem az embertől származik. A Biblia ír égi zenéről és éneklésről. A szellemteremtmények jelképes hárfákon játszanak, és Jehova trónja körül dicséreteket énekelnek (Jelenések 5:9; 14:3; 15:2, 3). Jehova Isten adta az emberiségnek a zenét. Az ember szívébe plántálta a zenei érzéket és azt az elfojthatatlan vágyat, hogy érzelmeit hangszereken vagy énekszóval fejezhesse ki. A hit emberének a zene mindenekelőtt ajándék Istentől (Jakab 1:17).

[Oldalidézet a 27. oldalon]

„Örvendezésetek napján, ünnepi időszakaitokban . . . fújjátok meg a trombitákat” (4MÓZES 10:10)

[Oldalidézet a 28. oldalon]

„Jehova az én Pásztorom, nem szűkölködöm semmiben. Füves legelőkön pihentet engem, bővizű pihenőhelyekre vezet” (ZSOLTÁROK 23:1, 2)

[Oldalidézet a 29. oldalon]

„Négyezren Jehovát dicsérték azokon a hangszereken, amelyekről Dávid ezt mondta: »A dicséretekhez készítettem«” (1KRÓNIKÁK 23:5)

[Oldalidézet a 29. oldalon]

Dávid az érzelmek egész sorát fejezte ki szavakban és zenében

[Oldalidézet a 30. oldalon]

„Dicsérjétek Jahot!” „Dicsérjétek őt tamburinnal és körtánccal!” „Minden, mi lélegzik, dicsérje Jahot!” (ZSOLTÁROK 150:1, 4, 6)

[Kiemelt rész/képek a 28. oldalon]

 Hangszerek a bibliai időkben

A húros hangszerek közé tartoztak a lantok, a hárfák és a tízhúrú hangszerek (Zsoltárok 92:3). Ezeket a hangszereket alamótra és seminitre hangolták, mely kifejezések talán magasabb és mélyebb oktávokra utalnak (1Krónikák 15:20, 21). A réz- és fafúvós hangszerek között volt a síp, a fuvola, a kürt, valamint a trombiták, melyek „hangosan” szóltak (2Krónikák 7:6; 1Sámuel 10:5; Zsoltárok 150:3, 4). A templom felavatásakor a trombiták és az énekesek „egybehangzóan megszólaltak” (2Krónikák 5:12, 13). Eszerint úgy tűnik, hogy disszonancia nélkül, összehangoltan szólaltak meg. Az ütőhangszerek között volt ’mindenféle borókafa hangszer’, valamint a tamburin és a szisztrum, melyek egy fajta csörgő hangszerek. Továbbá voltak cintányérok is, kicsi „zengő” és nagy „csattogó” cintányérok (2Sámuel 6:5; Zsoltárok 150:5).

[Képek]

Fent: Titus diadalívének egy részlete, mely a jeruzsálemi templomból i. sz. 70-ben elvitt trombitákat ábrázolja (Róma). Érmék, melyeken zsidó hangszerek láthatóak (i. sz. 130 körül)

[Forrásjelzés]

Érmék: © 2007 by David Hendin. All rights reserved.