Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Isten a Messiás által gondoskodik megmentésről

Isten a Messiás által gondoskodik megmentésről

Isten a Messiás által gondoskodik megmentésről

„Mert ahogy Ádámban mindenki meghal, úgy a Krisztusban is mindenki meg fog elevenedni” (1KOR 15:22)

1–2. a) Mit tett András és Fülöp, amikor találkozott Jézussal? b) Miért mondhatjuk, hogy nekünk több bizonyítékunk van arra, hogy Jézus a Messiás, mint az első századi keresztényeknek?

„MEGTALÁLTUK a Messiást” – mondta András a testvérének, Péternek. Meg volt győződve róla, hogy a názáreti Jézus Istennek a Felkentje. Fülöp is megbizonyosodott erről. Megkereste a barátját, Nátánaelt, és ezt mondta neki: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes a Törvényben, és a Próféták írtak: Jézust, József fiát, Názáretből” (Ján 1:40, 41, 45).

2 Neked is az a szilárd meggyőződésed, hogy Jézus a megígért Messiás, a ’megmentés Főközvetítője’, akit Jehova küldött? (Héb 2:10). Nekünk sokkal több bizonyítékunk van arra, hogy ő a Messiás, mint az első századi követőinek. Jézus életének az eseményei a születésétől egészen a feltámadásáig, melyek a Szentírásban vannak feljegyezve, meggyőzően bizonyítják, hogy ő a Krisztus. (Olvassátok fel: János 20:30, 31.) A Biblia arra is rámutat, hogy Jézus az égből továbbra is ellátja a feladatát mint Messiás (Ján 6:40; olvassátok fel: 1Korintusz 15:22). Az alapján, amit a Bibliából tanultál, te is elmondhatod, hogy ’megtaláltad a Messiást’. Először azonban vizsgáljuk meg, hogyan jutottak ezek a korai tanítványok arra a helyes következtetésre, hogy megtalálták a Messiást.

A Messiásról szóló „szent titok” fokozatosan tárult fel

3–4. a) Hogyan tudták az első századi tanítványok ’megtalálni a Messiást’? b) Miért mondhatjuk, hogy csakis Jézuson teljesedhetett be az összes messiási prófécia?

3 Miért állíthatták biztosan Jézusról az első századi követői, hogy ő a Messiás? Jehova a prófétákon keresztül fokozatosan tárta fel, hogyan lehet azonosítani az eljövendő Messiást. Egy bibliatudós ezt a folyamatot egy márványszobor darabjainak az összeillesztéséhez hasonlította. Képzeld el, hogy olyan emberek, akik soha nem beszéltek egymással, bevisznek egy-egy márványdarabot egy szobába. Ha ezek a darabok illeszkednek egymáshoz, és egy tökéletes szobrot alkotnak, akkor logikusan arra következtethetünk, hogy van valaki a háttérben, aki megtervezte a szobrot, és mindenkinek elküldött belőle egy-egy darabot. A szobor darabjaihoz hasonlóan, minden egyes messiási prófécia létfontosságú részletet közöl a Messiásról.

4 Ezek alapján mekkora esélye van annak, hogy minden messiási prófécia véletlenszerűen egy személyen teljesedjen be? Egy kutató szerint annak a valószínűsége, hogy valakin véletlenül teljesedjen be az összes messiási prófécia, számokban kifejezve „olyan csillagászati”, hogy az teljesen kizárható. „Jézuson – és az egész történelem során csakis Jézuson – teljesedtek be” ezek a próféciák.

5–6. a) Hogyan lesz végrehajtva az ítélet Sátán felett? b) Hogyan tárta fel Isten fokozatosan a megígért ’mag’ leszármazási vonalát?

5 A messiási próféciák középpontjában az a „szent titok” áll, melynek sok részlete mindenki számára jelentőséggel bír a világegyetemben (Kol 1:26, 27; 1Móz 3:15). A Sátán, vagyis az Ördög feletti ítélet is része ennek a titoknak. Ez ’az őskígyó’ bűnbe és halálba taszította az emberiséget (Jel 12:9). Hogyan lesz végrehajtva rajta az ítélet? Jehova előre megmondta, hogy az ’asszony magva’ összezúzza Sátán fejét. A megjövendölt ’mag’ összezúzza a kígyó fejét, és ezzel megszünteti a lázadás, a betegség és a halál okozóját. Előtte azonban Sátán, Isten engedélyével, jelképesen sebet ejt az ’asszony magvának’ sarkán.

6 Jehova fokozatosan tárta fel, hogy ki lesz a megígért ’mag’. Megesküdött Ábrahámnak: „a te magod által nyer áldást a föld minden nemzete” (1Móz 22:18). Mózes megjövendölte, hogy ez a személy egy ’próféta’ lesz. Ennek a prófétának nagyobbnak kellett lennie Mózesnél (5Móz 18:18, 19). Dávid biztosítékot kapott arra, amit később a próféták is megerősítettek, hogy a Messiás az ő leszármazottja lesz, és örökölni fogja a trónját örökre (2Sám 7:12, 16; Jer 23:5, 6).

Mi bizonyította, hogy Jézus a Messiás?

7. Milyen értelemben származott Jézus Isten ’asszonyától’?

7 Isten elküldte a Fiát, az első teremtményét az égből, a szellemteremtményekből álló, asszonyhoz hasonló szervezetéből, hogy a megígért ’mag’ legyen. Ehhez arra volt szükség, hogy Isten egyszülött Fia ’megüresítse magát’, hátrahagyja égi életét, és megszülessen tökéletes emberként (Fil 2:5–7; Ján 1:14). Máriát ’beárnyékolta’ a szent szellem, ez biztosította, hogy ’a születendőt szentnek lehessen hívni, Isten Fiának’ (Luk 1:35).

8. Hogyan teljesített be Jézus messiási próféciákat, amikor elment, hogy megkeresztelkedjen?

8 A messiási próféciák feltárták, hogy Jézus hol és mikor fog megjelenni. A jövendölésnek megfelelően Betlehemben született (Mik 5:2). Az első században a zsidók feszülten várakoztak. Néhányan, akik számítottak a Messiás megjelenésére, ezt kérdezték Keresztelő János felől: „Lehetséges volna, hogy ő a Krisztus?” János megadta a választ: „jön az, aki erősebb nálam” (Luk 3:15, 16). Jézus 30 éves korában, i. sz. 29 őszén elment Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjen, és ezzel a meghatározott időben megjelent mint Messiás (Dán 9:25). Megkezdte eseménydús szolgálatát, és ezt mondta: „Betelt a meghatározott idő, és elközeledett az Isten királysága” (Márk 1:14, 15).

9. Miben voltak biztosak Jézus tanítványai, bár nem ismertek minden részletet?

9 Az emberek elképzelései azonban kiigazításra szorultak. Helyénvalóan Királyként fogadták Jézust, de azt, hogy a jövőben fog uralkodni, méghozzá az égből, csak később értették meg teljesen (Ján 12:12–16; 16:12, 13; Csel 2:32–36). Ennek ellenére, amikor Jézus megkérdezte, hogy kinek mondják őt, Péter habozás nélkül így válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (Máté 16:13–16). Akkor is hasonlóan felelt, amikor sokan elhagyták Jézust, mivel megbotránkoztak az egyik tanításán. (Olvassátok fel: János 6:68, 69.)

Vajon figyeltek a Messiásra?

10. Miért hangsúlyozta Jehova, hogy figyelni kell a Fiára?

10 Az égben Isten egyszülött Fia hatalmas szellemszemély volt, a földön pedig ’az Atya képviselője’ (Ján 16:27, 28). Jézus ezt mondta: „Amit tanítok, az nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem” (Ján 7:16). Az elváltozáskor Jehova megerősítette, hogy Jézus a Messiás. Kijelentette: „Figyeljetek rá!” (Luk 9:35). Igen, figyelni kellett erre a választott személyre, azaz engedelmeskedni kellett neki. Ez hitet és jó cselekedeteket követelt. Mindkettő létfontosságú ahhoz, hogy elnyerjük Isten tetszését, és örök életet kapjunk (Ján 3:16, 35, 36).

11–12. a) Miért vetették el az első századi zsidók Jézust mint Messiást? b) Kik hittek Jézusban?

11 Bár számtalan bizonyíték mutatta, hogy Jézus a Messiás, az első századi zsidók túlnyomó többsége nem fogadta őt örömmel. Miért nem? Azért, mert saját elképzeléseik voltak a Messiásról, például az, hogy politikai vezető lesz, és megszabadítja őket a római elnyomástól. (Olvassátok fel: János 12:34.) Tehát nem tudták elfogadni a Messiást, akin beteljesedtek azok a próféciák, hogy megvetett lesz, kerülni fogják az emberek, fájdalmak és betegség ismerője lesz, végül pedig megölik (Ézs 53:3, 5). Még Jézus néhány lojális tanítványa is csalódott volt, amiért nem szabadította meg őket politikai szempontból. Mégis lojálisak maradtak, és idővel pontos megértésre jutottak (Luk 24:21).

12 Egy másik oka annak, amiért sokan elvetették Jézust mint a megígért Messiást, az az, hogy nem tudták elfogadni a tanításait. Ahhoz, hogy valaki bemehessen a Királyságba, ’meg kell tagadnia magát’, ’újra kell születnie’, ’ennie kell Jézus testét, és innia a vérét’, valamint ’nem lehet része a világnak’ (Márk 8:34; Ján 3:3; 6:53; 17:14, 16). A büszkék, a gazdagok és a képmutatók túl nehéznek találták ezeket a követelményeket. Az alázatos zsidók viszont elfogadták Jézust Messiásként. Néhány szamáriai is így tett, és ezt mondta: „valóban ez az ember a világ megmentője” (Ján 4:25, 26, 41, 42; 7:31).

13. Hogyan sérült meg Jézus a sarkán jelképes értelemben?

13 Jézus megjövendölte, hogy a papi elöljárók elítélik, és a nem zsidók oszlopra feszítik, de a harmadik napon feltámad (Máté 20:17–19). A szanhedrin előtt megerősítette, hogy ő „a Krisztus, az Isten Fia”, és ezt káromlásnak ítélték (Máté 26:63–66). Pilátus úgy találta, hogy „semmi halált érdemlő dolgot nem követett el”, de mivel a zsidók Pilátust is lázadással vádolták, „kiszolgáltatta az akaratuknak” (Luk 23:13–15, 25). Így a zsidók ’megtagadták’ Jézust. Kitervelték, hogy megölik „az élet Főközvetítőjét”, annak ellenére, hogy számtalan bizonyíték volt arra, hogy Isten küldte őt (Csel 3:13–15). A próféciához hűen a Messiást ’kiirtották’, oszlopra feszítették i. sz. 33 pászkáján (Dán 9:26, 27; Csel 2:22, 23). Ez a kegyetlen halál azt jelentette, hogy sebet ejtettek a ’sarkán’, az 1Mózes 3:15 jövendölésének megfelelően.

Miért kellett meghalnia a Messiásnak?

14–15. a) Milyen két okból engedte meg Jehova, hogy Jézus meghaljon? b) Mit tett Jézus, miután feltámadt?

14 Jehova két létfontosságú okból engedte meg, hogy Jézus meghaljon. Első ok: Jézus egy fontos részletét tárta fel a ’szent titoknak’ azzal, hogy a haláláig hűséges volt. A végsőkig bizonyította, hogy egy tökéletes ember meg tudja őrizni ’Isten iránti odaadását’, és támogatni tudja Isten szuverenitását a Sátántól jövő legnehezebb próbák ellenére is (1Tim 3:16). Második ok: Ahogy Jézus mondta, „az Emberfia . . . azért jött . . . hogy lelkét váltságul adja cserébe sokakért” (Máté 20:28). Ezzel a ’megfelelő váltsággal’ ki lett fizetve az Ádámtól örökölt bűnért járó büntetés. És a váltság lehetővé tette az örök életet mindazoknak, akik elfogadják, hogy Isten a megmentésről Jézus által gondoskodik (1Tim 2:5, 6).

15 Miután Krisztus három napot volt a sírban, feltámadt, és 40 napon át megjelent a tanítványainak. Ezzel bizonyította, hogy életben van, valamint további útmutatást adott nekik (Csel 1:3–5). Ezután felment az égbe, hogy bemutassa Jehovának rendkívüli áldozata értékét, és várta, hogy a megfelelő időben megkezdődjön a jelenléte messiási Királyként. Időközben sok mindent kellett tennie.

Betölti messiási szerepét

16–17. Mondd el, mit foglal magában Jézus messiási szerepe, mióta felment az égbe!

16 Jézus a feltámadásától kezdve évszázadok óta hűségesen felvigyázza a keresztény gyülekezet tevékenységét, Királyként uralkodik felette (Kol 1:13). A meghatározott időben pedig elkezdte gyakorolni a hatalmát mint Isten Királyságának a Királya. A bibliai próféciák és a világesemények megerősítik, hogy a jelenléte Királyként 1914-ben kezdődött, miként ’a világrendszer befejezése’ is (Máté 24:3; Jel 11:15). Nem sokkal ezután a szent angyalok élén kivetette Sátánt és annak démonait az égből (Jel 12:7–10).

17 A prédikáló- és tanítómunka, melyet Jézus i. sz. 29-ben elkezdett, nagyszerű csúcspontjához közeledik. Jézus hamarosan minden élőt meg fog ítélni. Akkor azt mondja majd a juhszerű embereknek – akik elfogadják, hogy Jehova általa gondoskodik megmentésről –, hogy ’örököljék a világ megalapításától nekik készített királyságot’ (Máté 25:31–34, 41). Akik elvetik Jézust mint Királyt, el fognak pusztulni, amikor az égi seregek élén megküzd minden gonoszsággal. Jézus ezután ’megkötözi’ Sátánt, és „a mélységbe” veti a démonaival együtt (Jel 19:11–14; 20:1–3).

18–19. Mit valósít meg Jézus Messiásként, és ez mit eredményez az engedelmes emberiség számára?

18 Jézus az ezeréves uralma idején megvalósítja mindazt, amire a címei utalnak. Ilyen címek például: „Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Béke Fejedelme” (Ézs 9:6, 7). Királyság-uralma alatt az emberek tökéletességre jutnak, még a feltámadók is (Ján 5:26–29). A Messiás elvezeti a készséges embereket „az élet forrásvizeihez”, és lehetővé teszi, hogy az engedelmes emberiség békés kapcsolatban legyen Jehovával. (Olvassátok fel: Jelenések 7:16, 17.) Az utolsó próba után az összes lázadót, Sátánt és a démonait is ’a tűz és kén tavába vetik’, azaz halálos csapást mérnek a ’kígyó’ fejére (Jel 20:10).

19 Milyen csodálatosan és tökéletesen betölti Jézus a messiási szerepét! A paradicsomi földet megváltott emberek fogják lakni, akik örökké élnek majd, és tökéletesen egészségesek és boldogok lesznek. Jehova szent neve minden gyalázattól meg lesz tisztítva, és a világmindenség feletti szuverenitásának a jogossága teljesen igazolva lesz. Micsoda nagyszerű örökség vár mindazokra, akik engedelmeskednek Isten Felkentjének!

Megtaláltad a Messiást?

20–21. Miért beszélj másoknak a Messiásról?

20 1914 óta Krisztus pa·ru·sziʹája, vagyis jelenléte idején élünk. Bár Isten Királyságának a Királyaként Krisztus jelenléte láthatatlan, mégis nyilvánvaló a próféciák beteljesedéséből (Jel 6:2–8). Kétségtelen, hogy az első századi zsidókhoz hasonlóan a legtöbben ma is figyelmen kívül hagyják a Messiás jelenlétének bizonyítékait. Ők is politika vezetőt várnak, vagy legalább egy olyan messiást, aki politikai uralkodókon keresztül irányítja az eseményeket. Te azonban már tudod, hogy Jézus ma Isten Királyságának a Királyaként uralkodik. Biztosan fellelkesített, amikor megtudtad ezt. Az első századi tanítványokhoz hasonlóan te is arra éreztél indíttatást, hogy kijelentsd: „Megtaláltuk a Messiást”.

21 Amikor az igazságról beszélsz, kiemeled Jézus messiási szerepét? Ha igen, akkor egyre jobban fogod értékelni azt, amit érted tett, tesz és tenni fog. Ugyanúgy, mint András és Fülöp, te is biztosan beszéltél a rokonaidnak és a barátaidnak a Messiásról. Miért ne beszélnél velük megújult buzgalommal, és miért ne tárnád fel nekik, hogy valóban Jézus Krisztus a megígért Messiás, aki által Isten megmentésről gondoskodik?

Meg tudod magyarázni?

• Hogyan tudták az első századi tanítványok megtalálni a Messiást?

• Milyen két fontos okból halt meg Jézus?

• Mit fog még tenni Jézus, hogy betöltse a messiási szerepét?

[Tanulmányozási kérdések]

[Képek a 21. oldalon]

Miből tudhatták az első században élők, hogy Jézus a megígért Messiás?

[Kép a 23. oldalon]

Amikor másokkal beszélsz, kiemeled Jézus messiási szerepét?