Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Misszionáriusokat küldenek „a föld legtávolabbi részéig”

Misszionáriusokat küldenek „a föld legtávolabbi részéig”

A Gileád 127. diplomaosztója

Misszionáriusokat küldenek „a föld legtávolabbi részéig”

JÉZUS azzal bízta meg a tanítványait, hogy tanúskodjanak „a föld legtávolabbi részéig” (Cselekedetek 1:8). Jehova Tanúi komolyan veszik ezt a parancsot.

Az elmúlt 65 év során az Őrtorony Gileád Bibliaiskola által képzett misszionáriusok több mint 200 országban és területen járultak hozzá a prédikálómunka kiterjesztéséhez. 2009. szeptember 12-én, szombaton, 5 hónapig tartó képzés után, további 56 tapasztalt prédikáló végzett a pattersoni misszionáriusképző iskolán (New York állam, USA).

A képzelet ereje

Stephen Lett, Jehova Tanúi Vezető Testületének tagja, aki a diplomaosztási programon elnökölt, a következő témát fejtette ki az osztálynak: „Használjátok bölcsen a képzeleteteket!” Először arra figyelmeztette a tanulókat, hogy milyen négy módon ne használják a képzeletüket. Az első három pont a következő volt: 1. Ne ábrándozzatok azon, hogy az anyagi javak tartós védelmet nyújthatnak; 2. ne képzeljetek magatok elé erkölcstelen tetteket; 3. tartózkodjatok a túlzott aggodalmaktól, ne képzeljétek el, hogy milyen szörnyen alakulhat a holnap (Példabeszédek 18:11; Máté 5:28; 6:34). A harmadik ponttal kapcsolatban az előadó megjegyezte, hogy egy folyton aggodalmaskodó ember egyszerre veszi a nyakába a tegnap, a ma és a holnap gondjait. „Ez óriási teher” – mondta Lett testvér. És mi volt a 4. pont? Arra intette az osztályt, hogy ne képzeljék maguk elé, hogy mennyivel jobb volt az életük, mielőtt elkezdték a misszionáriusi szolgálatot. Emiatt elszalaszthatnák mindazt a sok örömöt, melyben az új megbízatási helyükön lehet részük.

Ezek után Lett testvér arra buzdította a tanulókat, hogy jó célra használják fel a képzeletüket. Ismét négy pontot említett: 1. Képzeljetek el olyan helyzeteket, melyek szellemileg vagy fizikailag veszélyesek lehetnek, hogy így el tudjátok kerülni a bajt; 2. képzeljétek magatok elé a Bibliában olvasott jeleneteket, és azt, hogy ti is ott vagytok; 3. minden egyes emberről, akivel az új megbízatási területeteken beszéltek, képzeljétek el, hogy egyszer Jehova imádója lesz; 4. fejlesszetek ki együttérzést azáltal, hogy beleképzelitek magatokat azoknak a helyzetébe, akiknek prédikáltok (Példabeszédek 22:3).

Mások képzése

David Splane, a Vezető Testület tagja a következő előadást tartotta meg: „Ezeket bízd rá hű emberekre”. Szavai a 2Timóteusz 2:2-n alapultak. Amikor Pál apostol arra kérte Timóteuszt, hogy képezzen hű embereket, nemcsak arra gondolt, hogy Timóteusz tanítsa meg nekik az alapvető igazságokat, hanem arra is, hogy buzdítsa őket, hogy ők is képezzenek másokat. Az előadó elmondta, hogy óriási szükség van olyan férfiakra, akik élen járnak a keresztény tevékenységekben. Mikor és hogyan fognak ezek az emberek képzést kapni? Splane testvér arra buzdította az osztályt, hogy már akkor kezdjék el képezni ezeket a személyeket, amikor elkezdenek velük tanulmányozni.

De konkrétan hogyan képezhetik a misszionáriusok a bibliatanulmányozókat, hogy jó példák legyenek másoknak? Az előadó több módszert is megemlített. A misszionáriusoknak meg kell tanítaniuk őket arra, hogy hogyan tudnak alaposan felkészülni a bibliatanulmányozásra. Később pedig, amikor a tanulók már eljárnak az összejövetelekre, meg kell tanulniuk, hogyan készülhetnek fel önállóan azokra a Biblián alapuló programokra, melyekről az összejövetelen lesz szó. „Ha valaki nem tudja önállóan tanulmányozni a Bibliát – érvelt Splane testvér –, soha nem lesz képes másokat tanítani.” Arról is beszélt, hogy a misszionáriusok segíthetnek az újaknak, hogy pontosak legyenek, támogassák anyagilag a prédikálómunkát, és engedelmeskedjenek azoknak, akik vállalják a vezetést. Megjegyezte, hogy minderre úgy taníthatják meg leginkább a tanulókat, ha jó példával járnak elöl.

Tanúnak lenni kiváltság

Guy Pierce, aki szintén a Vezető Testület tagja, az előadását Jézusnak a Cselekedetek 1:8-ban feljegyzett szavaira alapozta: „Tanúim lesztek”. Emlékeztette az osztályt, hogy az i. sz. I. században Izrael nemzete elveszítette azt a kiváltságot, hogy tanúskodhat Jehováról. Ezt a kiváltságot egy olyan nemzet kapta meg, mely Királyság-gyümölcsöket terem (Máté 21:43). Később nyilvánvalóvá vált, hogy ez a nemzet a felkent keresztények gyülekezete. Az előadó idézte Péter apostol szavait, aki elmondta, hogy a felkent keresztények szent nemzete ’mindenfelé hirdetni fogja’ Jehova kitűnő tulajdonságait (1Péter 2:6–9). Tehát Jézus nem azt mondta, hogy a keresztények csak az ő tanúi lesznek, és Jehováé többé már nem. Végtére is Jézus „a Hű Tanú” (Jelenések 1:5; 3:14). Ő Jehova legfőbb Tanúja, és a mi példaképünk (1Péter 2:21).

Ahogyan arra az előadó rávilágított, Jézusnak a Cselekedetek 1:8-ban olvasható szavai napjainkban még nagyobb jelentőséggel bírnak. Hogy miért? Mert egy fontos prófécia, melyről a Jelenések 11:15 ír, már beteljesedett. Isten messiási Királysága létrejött. A tanúskodómunka most szó szerint „a föld legtávolabbi részéig” is eljut (Cselekedetek 1:8). Pierce testvér hangsúlyozta, hogy a misszionáriusok Jehováról és a Királyságáról tanúskodnak, nem pedig magukról, a korábbi életformájukról, a kultúrájukról vagy az országukról. Buzdította az osztályt, hogy a hátralévő időben tanítsanak annyi embert, amennyit csak tudnak.

Más kiemelkedő programrészek

Alex Reinmueller, aki a Kiadói Bizottság munkáját segíti, ezt a témát fejtette ki: „Jehova bátorságot ad nektek”. Elmondta, hogy ha a misszionáriusok Jehova erejére támaszkodnak, Ő segíteni fog nekik felismerni az erősségeiket, elfogadni a gyengeségeiket, szembenézni a félelmeikkel, és hogy a legjobbat adják Neki.

Két oktató, akik a teokratikus iskolák osztályán dolgoznak, Sam Roberson és William Samuelson szintén szólt a tanulókhoz. Roberson testvér előadása az Ézsaiás 41:10-en alapult: „Én veled vagyok”. Beszélt arról, hogy a misszionáriusoknak sok örömben lesz részük. De persze lesznek nehézségek is, melyekkel meg tudnak küzdeni, ha követik Dávid király példáját, aki szerető Atyjához kiáltott imában (Zsoltárok 34:4, 6, 17, 19). Samuelson testvér azt hangsúlyozta, hogy mennyire fontos állandóan fejleszteni a gondolkodóképességet. Ha a misszionáriusok ezt megteszik, nem reagálnak majd negatívan a barátságtalan megjegyzésekre, és nem sértődnek meg egykönnyen (Példabeszédek 2:10, 11).

Jim Mantz, az Írói Bizottság segítője interjút készített egy-egy fiókbizottsági taggal a Grúz Köztársaságból és Hondurasból, valamint a tádzsikisztáni országos bizottság egyik tagjával is. Ezek a tapasztalt testvérek tanácsot adtak a misszionáriusoknak, hogy hogyan tudnak barátságos kapcsolatot teremteni olyan emberekkel, akik ellenségesek lehetnének velük, mégpedig úgy, hogy ’jóval győzik le a rosszat’ (Róma 12:21). Mark Noumair, aki szintén oktató, egy élénk beszélgetés során interjút készített a tanulókkal. Ők elmondták, hogy az iskola ideje alatt milyen tapasztalataik voltak a prédikálószolgálatban. Ennek a programrésznek nagyon figyelemfelkeltő címe volt: „Segíthetek?”

Az elnöklő azzal zárta a programot, hogy idézett a „Lásd magad az új világban!” című új ének szövegéből. Most mind a 6509 jelenlévő eltökéltebb, mint valaha, hogy tanúskodni fog Jehováról és a Fiáról „a föld legtávolabbi részéig”.

[Táblázat/térkép a 31. oldalon]

OSZTÁLYSTATISZTIKA

A képviselt országok száma: 8

A tanulók száma: 56

A házaspárok száma: 28

Átlagéletkor: 33,6

Az igazságban eltöltött évek átlaga: 18,3

A teljes idejű szolgálatban eltöltött évek átlaga: 13,6

[Térkép]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Az osztály tagjai az alábbi 22 országba kapták a megbízatásukat

A MISSZIONÁRIUSOK MEGBÍZATÁSI HELYEI

JAMAICA

HAITI

NICARAGUA

COSTA RICA

PANAMA

CURAÇAO

GUYANA

PERU

BOLÍVIA

PARAGUAY

CHILE

MOLDOVA

SZERBIA

ALBÁNIA

ELEFÁNTCSONTPART

KONGÓI DEM. KÖZT.

UGANDA

BURUNDI

TANZÁNIA

MOZAMBIK

NEPÁL

KAMBODZSA

[Kép a 31. oldalon]

Az Őrtorony Gileád Bibliaiskola 127. osztályának végzősei

Az alábbi felsorolásban a sorok számozása elölről hátra, a nevek felsorolása minden sorban balról jobbra történik.

1. Marshall, T.; Prudent, L.; Mashburn, A.; Rosenström, S.; Testa, A.; Takeyama, M.; Sisk, M.

2. Grooms, K.; Miura, S.; Camacho, M.; Rozas, S.; Burch, M.; Meza, I.; Young, G.; Geraghty, S.

3. Bonilla, C; Knaller, D.; Parrales, R.; Hotti, S.; Takada, A.; Tournade, M.; Sopel, C.

4. Miura, Y; Parrales, K.; Prudent, K.; Colburn, S.; Willis, L.; Vääränen, A.; Sisk, B.; Takada, R.

5. Grooms, J.; Vääränen, M.; Geraghty, B.; Stackhouse, R.; Wilson, A.; Bonell, E.; Camacho, D.; Meza, R.; Bonell, M.

6. Takeyama, S.; Testa, G.; Colburn, T.; Mashburn, C.; Willis, W.; Tournade, L.; Burch, J.; Stackhouse, J.

7. Wilson, J.; Young, J.; Marshall, E.; Rozas, M.; Knaller, J.; Hotti, N.; Rosenström, A.; Sopel, J.; Bonilla, O.