Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Mit foglaljunk bele az imáinkba?

Mit foglaljunk bele az imáinkba?

ÚGY tartják, hogy Jézus mintaimája hangzik el a leggyakrabban az összes keresztény ima közül. Akár így van, akár nem, annyi bizonyos, hogy ennek az imának, melyet általában az Úr imájaként vagy a miatyánkként ismernek, nagyon sokan félreértik a célját. Több millióan vannak, akik mindennap, olykor még naponta többször is elmondják, de nem gondolkodnak el rajta. Ám Jézus sohasem akarta, hogy az emberek gépiesen ismételgessék ezt az imát. Honnan tudjuk ezt?

Közvetlenül azelőtt, hogy Jézus elmondta a mintaimát, így szólt: „Mikor . . . imádkoztok, ne mondjátok újra meg újra ugyanazt” (Máté 6:7). Vajon ezek után arra készült, hogy ellentmondva önmagának megszabja, milyen szavakat kell megtanulniuk és ismételgetniük a követőinek? Semmi esetre sem! Jézus a mintaimával azt tanította meg nekünk, hogy mit foglaljunk bele az imáinkba, és világosan meghatározott egy fontossági sorrendet, melyet észben kell tartanunk, amikor imádkozunk. Vizsgáljuk meg tüzetesebben a szavait. Ez az ima a Máté 6:9–13-ban van feljegyezve.

„Égi Atyánk, szenteltessék meg a neved”

Jézus ezzel emlékeztette a követőit, hogy mindig az Atyjához, Jehovához kell imádkozniuk. De tudod, miért olyan fontos Isten neve, és miért kell megszentelni?

Isten szent nevét már az emberiség történelmének kezdete óta hazugságokkal feketítik be. Isten ellensége, Sátán azt állította, hogy Jehova hazug és önző uralkodó, és hogy valójában nincs is joga ahhoz, hogy uralkodjon a teremtményei felett (1Mózes 3:1–6). Sokan Sátán mellé álltak azzal, hogy Istent egy rideg, kegyetlen és bosszúálló személynek mutatták be, illetve tagadták a létezését. Mások még a neve ellen is hadjáratot indítottak: eltávolították a Jehova nevet a bibliafordításokból, és megtiltották a használatát.

A Biblia rámutat, hogy Isten ezekért az igazságtalanságokért elégtételt fog venni (Ezékiel 39:7). Ezzel egyúttal a te összes gondodat is meg fogja oldani, és minden szükségletedről gondoskodik majd. Hogy lehetséges ez? A mintaima folytatásából kiderül.

„Jöjjön el a királyságod”

Napjainkban a vallási tanítók között elég sok vitát kavar ez a téma. De ahogy az Jézus hallgatói előtt ismert volt, Isten prófétái már réges-rég megjövendölték, hogy a Messiás, vagyis az Isten által kiválasztott Megmentő egy olyan Királyság Uralkodója lesz, mely megváltoztatja majd a világot (Ézsaiás 9:6, 7; Dániel 2:44). Ez a Királyság azáltal fogja megszentelni Isten nevét, hogy leleplezi Sátán hazugságait, majd pedig eltávolítja Sátánt az útból, és lerontja a munkáit. Isten Királysága véget fog vetni a háborúknak, megszünteti majd a betegségeket, az éhezést, sőt még a halált is eltörli (Zsoltárok 46:9; 72:12–16; Ézsaiás 25:8; 33:24). Amikor azért imádkozol, hogy jöjjön el Isten Királysága, valójában azt kéred, hogy ezek az ígéretek mind váljanak valóra.

„Legyen meg az akaratod, mint az égben, úgy a földön is”

Jézus ezekkel a szavakkal arra utalt, hogy Isten akaratának megvalósulása éppolyan biztos a földön, mint Isten lakhelyén, az égben. Ott semmi sem akadályozhatta meg, hogy Isten akarata megvalósuljon. Isten Fia háborút vívott Sátánnal és hordáival az égben, és levetette őket a földre (Jelenések 12:9–12). A mintaimának ez a harmadik kérése, csakúgy, mint az első kettő, segít észben tartanunk, hogy mi a legfontosabb, vagyis Isten akarata, nem pedig a miénk. Minden teremtménynek az a legjobb, ha Isten akarata valósul meg. Ezért még a tökéletes ember, Jézus is ezt mondta az Atyjának: „ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd” (Lukács 22:42).

„Add meg nekünk ma a mai napra való kenyerünket”

Jézus ezzel rámutatott, hogy személyes jellegű kéréseket is belefoglalhatunk az imáinkba. Semmi rossz sincs abban, ha megemlítjük az imáinkban a mindennapi szükségleteinket. Sőt, ezzel tulajdonképpen emlékeztetjük magunkat arra, hogy Jehova „ad mindenkinek életet, leheletet és mindent” (Cselekedetek 17:25). A Biblia úgy mutatja be Jehovát, mint egy szeretetteljes szülőt, aki örömmel megad mindent a gyermekeinek, amire szükségük van. De egy jó szülőhöz hasonlóan ő sem teljesíti azokat a kéréseinket, melyek nem válnának a javunkra.

„Bocsásd meg bűneinket”

Szükséged van Isten megbocsátására? Sajnos ma már sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mi a bűn, és nem látják, mennyire komoly következményei vannak. A Biblia azonban azt tanítja, hogy a bűn az embert érő legszörnyűbb bajok gyökere, hiszen alapvetően ez az oka a halálnak. Mivel bűnben születtünk, mindannyian gyakran vétkezünk, és az egyetlen reményünk arra, hogy vég nélküli jövőnk legyen, az, ha Isten megbocsát nekünk (Róma 3:23; 5:12; 6:23). Azonban megnyugtató tudni, hogy a Biblia ezt mondja: „te jó vagy, ó, Jehova, és kész vagy megbocsátani” (Zsoltárok 86:5).

„Szabadíts meg a gonosztól”

Tudatában vagy annak, milyen óriási szükséged van Isten védelmére? Sokan még azt is kétségbe vonják, hogy ’a gonosz’, vagyis Sátán egyáltalán létezik. Ám Jézus azt tanította, hogy Sátán valóságos személy, sőt, ’e világ uralkodójának’ nevezte (János 12:31; 16:11). Sátán züllöttségbe taszítja a befolyása alatt álló világot, és veled is ugyanez a célja, mert meg akarja akadályozni, hogy szoros kapcsolatot alakíts ki égi Atyáddal, Jehovával (1Péter 5:8). Csakhogy Jehova sokkal erősebb Sátánnál, és kész megvédeni azokat, akik szeretik Őt.

A mintaima főbb pontjainak e rövid áttekintésével természetesen nem merítettük ki az összes témát, melyet belefoglalhatunk az imáinkba. Emlékezz vissza, hogy az 1János 5:14 ezt mondja Istenről: „bármit kérünk is az akarata szerint, ő meghallgat minket.” Ezért hát ne érezd úgy, hogy a nehézségeid túlontúl jelentéktelenek ahhoz, hogy Isten elé tárd őket (1Péter 5:7).

És az vajon számít, hogy mikor és hol imádkozunk?