Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Fiatalok, Isten Szava vezessen titeket!

Fiatalok, Isten Szava vezessen titeket!

Fiatalok, Isten Szava vezessen titeket!

„Szerezz bölcsességet, szerezz értelmet” (PÉLD 4:5)

1–2. a) Mi segített Pál apostolnak, hogy sikeresen küzdjön a bensőjében dúló harccal? b) Hogyan tehetsz szert bölcsességre és értelemre?

„AMIKOR azt akarom tenni, ami helyes, a rossz van meg nálam.” Tudod, hogy ki mondta ezeket a szavakat? Nem más, mint Pál apostol. Bár szerette Jehovát, voltak időszakok, amikor nehéznek találta, hogy azt tegye, ami helyes. Hogyan érzett a bensőjében dúló hadakozással kapcsolatban? Ezt írta: „Én nyomorult ember!” (Róma 7:21–24). Úgy érzed, hogy te is hasonló cipőben jársz? Időnként nehéz azt tenned, ami helyes? Téged is bánt ez, ahogyan Pált? Ha igen, ne keseredj el. Pál sikeresen küzdött ezzel a nehézséggel, és ez veled is így lehet.

2 Pál azért lehetett sikeres ebben a harcban, mert engedte, hogy „az egészséges szavak” vezessék (2Tim 1:13, 14). Így bölcsességre és értelemre tett szert, amelyekre szüksége volt, hogy megküzdjön az eléje gördülő akadályokkal, és jó döntéseket tudjon hozni. Jehova Isten neked is segíthet, hogy bölcsességre és értelemre tegyél szert (Péld 4:5). A lehető legjobb tanácsokról gondoskodott Szavában, a Bibliában. (Olvassátok fel: 2Timóteusz 3:16, 17.) Vizsgáljuk meg, hogyan segíthetnek neked a Szentírásban található alapelvek, ha a szüleiddel való kapcsolatodról vagy a pénz beosztásáról van szó, illetve arról, hogy hogyan viselkedj, amikor egyedül vagy.

Isten Szava vezessen otthon

3–4. Miért lehet nehéz, hogy engedelmeskedj a szüleid szabályainak, de miért alkotnak a szülők szabályokat?

3 Nehéznek találod, hogy betartsd a szüleid szabályait? Miért lehet ez így? Az egyik ok talán az, hogy több szabadságra vágysz. Ez egy természetes vágy, a felnőtté válás része. Ám amíg otthon laksz, kötelességed engedelmeskedni a szüleidnek (Ef 6:1–3).

4 Ha megérted, hogy miért alkotnak a szüleid szabályokat, és miért várnak el tőled bizonyos dolgokat, akkor könnyebb lesz engedelmeskedned nekik. Ám időnként azt érezheted, amit a 18 éves Brielle *, aki ezt mondta a szüleiről: „Teljesen elfelejtették, milyen fiatalnak lenni. Nem lehet saját véleményem, nem dönthetek semmiben, nem lehetek felnőtt.” Brielle-hez hasonlóan te is úgy érezheted, hogy a szüleid kevesebb szabadságot adnak neked, mint amennyire szükséged lenne. De ne feledd, hogy a szüleid elsősorban azért állítanak fel szabályokat, mert törődnek veled. Ezenkívül a keresztény szülők tudják, hogy el kell számolniuk Jehovának azzal, ahogyan gondoskodnak rólad (1Tim 5:8).

5. Hogyan válhat a javadra, ha engedelmeskedsz a szüleidnek?

5 Az, hogy engedelmeskedsz a szüleid parancsainak, olyan, mintha tartozást törlesztenél a banknak. Minél megbízhatóbb vagy a részletek fizetésében, annál szívesebben fog a bank hitelt adni neked. Ehhez hasonlóan a szüleidnek is tisztelettel és engedelmességgel tartozol. (Olvassátok fel: Példabeszédek 1:8.) Minél engedelmesebb vagy, annál valószínűbb, hogy a szüleid nagyobb szabadságot adnak neked (Luk 16:10). Ám ha folyamatosan megszeged a szabályokat, ne lepődj meg, ha a szüleid csökkentik vagy meg is szüntetik a „hitelkeretedet”.

6. Hogyan segíthetnek a szülők a fiataloknak engedelmeskedni?

6 A szülők a többi közt a jó példájukkal segíthetnek a fiataloknak, hogy engedelmeskedjenek a szabályoknak. Azzal, hogy a szülők készségesen engedelmeskednek Jehova elvárásainak, megmutatják, hogy Isten parancsolatai ésszerűek. Ez megkönnyíti a fiataloknak, hogy ugyanilyennek tartsák a szüleik szabályait (1Ján 5:3). Továbbá a Biblia említ olyan eseteket, amikor Jehova megengedte a szolgáinak, hogy kifejtsék a véleményüket bizonyos ügyekkel kapcsolatban (1Móz 18:22–32; 1Kir 22:19–22). Vajon lehetnek olyan alkalmak, amikor a szülők megengedhetik a gyermekeiknek, hogy elmondják a véleményüket?

7–8. a) Milyen nehézséggel néznek szembe a fiatalok? b) Minek a felismerése segít, hogy javadra fordítsd a fegyelmezést?

7 A fiataloknak azzal is meg kell küzdeniük, hogy időnként úgy érzik, a szüleik igazságtalanul kritizálják őket. Talán te is voltál már úgy, mint Craig: „Édesanyám olyan volt, mint egy rendőrnyomozó: állandóan azt leste, mikor hibázok.”

8 A szülői fegyelmezés vagy helyreigazítás gyakran kritika formájában hangzik el. A Biblia elismeri, hogy még a teljesen jogos fegyelmezést is nehéz elfogadni (Héb 12:11). Mi segíthet, hogy javadra fordítsd a fegyelmezést? Fontos tudnod, hogy a szüleidet minden bizonnyal a szeretet indítja erre (Péld 3:12). Nem szeretnék, ha rossz szokásaid lennének, inkább azt, hogy jó szokásokat alakíts ki. Valószínűleg felismerik, hogy ha nem igazítanának helyre, az olyan volna, mintha gyűlölnének. (Olvassátok fel: Példabeszédek 13:24.) Azt se feledd, hogy a hibák hozzátartoznak a tanulási folyamathoz. Tehát, ha helyreigazítanak, miért ne keresnéd a tanácsukban a bölcsesség gyöngyszemeit? A Biblia ezt írja: „jobb [a bölcsesség] megszerzése az ezüst megszerzésénél, és az aranynál nagyobb annak jövedelme” (Péld 3:13, 14).

9. Mit tegyenek a fiatalok, ahelyett hogy az őket ért igazságtalanságokon mérgelődnének?

9 Persze a szüleid is követnek el hibákat (Jak 3:2). Amikor fegyelmeznek téged, időnként meggondolatlanul beszélhetnek (Péld 12:18). Miért? Talán sok gond nyomja a vállukat, vagy azt hiszik, hogy ha hibázol, kudarcot vallanak mint szülők. Ahelyett, hogy azon rágódnál, hogy milyen igazságtalanság ért, inkább értékeld, hogy komolyan igyekeznek segíteni neked. Az, hogy el tudod fogadni a fegyelmezést, nagyon hasznos lesz felnőttkorodban is.

10. Hogyan tudod könnyebben elfogadni és javadra fordítani a szüleid szabályait és fegyelmezését?

10 Szeretnéd, ha könnyebb lenne elfogadnod és javadra fordítanod a szüleid szabályait és fegyelmezését? Ha igen, fejlesztened kell a kommunikációs készségedet. Hogyan teheted ezt meg? Először is, tanulj meg hallgatni. A Biblia ezt írja: „Legyen minden ember gyors a hallásra, lassú a szólásra, lassú a haragra” (Jak 1:19). Ahelyett, hogy gyorsan elkezdenél mentegetőzni, próbálj meg uralkodni az érzéseiden, és figyelj a szüleidre. Arra összpontosíts, hogy mit mondanak, ne pedig arra, hogy hogyan mondják. Aztán fogalmazd meg a saját szavaiddal a szüleid tanácsát, és tiszteletteljesen ismételd meg az észrevételeiket. Így a szüleid tudni fogják, hogy megértetted, amit mondtak neked. Mi a helyzet akkor, ha szeretnéd megmagyarázni, miért mondtál vagy tettél valamit? A legtöbb esetben bölcs lenne, ha ’megtartóztatnád az ajkaidat’, amíg eleget nem teszel a szüleid kérésének (Péld 10:19). Ha a szüleid azt látják, hogy meghallgatod őket, ők is sokkal szívesebben meghallgatnak téged. Ha ilyen éretten kezeled ezeket a helyzeteket, az azt bizonyítja, hogy Isten Szava vezet.

Hogyan vezethet Isten Szava, ha a pénzről van szó?

11–12. a) Mire buzdít bennünket Isten Szava a pénzzel kapcsolatban, és miért? b) Hogyan segíthetnek a szüleid, hogy be tudd osztani a pénzedet?

11 ’A pénz oltalom’ – írja a Biblia. De ugyanez a vers arra is rámutat, hogy a bölcsesség sokkal értékesebb, mint a pénz (Préd 7:12). Isten Szava arra buzdít, hogy helyes szemléletmódunk legyen a pénzről, és hogy ne szeressük azt. Miért kell elkerülnünk, hogy szeressük a pénzt? Nézzünk egy szemléltetést. Egy gyakorlott szakács kezében hasznos eszköz az éles kés. De ugyanez a kés egy figyelmetlen vagy nemtörődöm ember kezében súlyos sérülést is tud okozni. A pénz is hasznos lehet, ha ügyesen használjuk. Ám azok, akiknek „elhatározásuk, hogy gazdagok lesznek”, gyakran feláldozzák a baráti és családi kapcsolataikat, sőt még az Istennel ápolt kapcsolatukat is. Ennek pedig az a következménye, hogy „mindenütt sok fájdalommal” szegezik át magukat. (Olvassátok fel: 1Timóteusz 6:9, 10.)

12 Hogyan tanulhatsz meg ügyesen bánni a pénzzel? Miért ne kérnél tanácsot a szüleidtől, hogy hogyan oszd be a pénzed? Salamon ezt írta: „A bölcs figyel, és gyarapítja tudását, és az értelmes ember bölcs útmutatásra tesz szert” (Péld 1:5). Egy fiatal nő, Anna a szüleitől kért ilyen bölcs útmutatást. Ezt mondja: „Apukám megtanította nekem, hogyan kell családi költségvetést készíteni, és arra is külön felhívta a figyelmem, hogy a családi kasszát körültekintően kell kezelni.” Az anyukájától szintén hasznos tanácsokat kapott. „Elmagyarázta, mennyire fontos vásárlás előtt összehasonlítani az árakat” – mondja Anna. Hogyan vált hasznára Annának mindaz, amit megtanult? „Most már magam tudom kezelni a pénzügyeimet. Nagyon figyelek rá, hogy mire költök, és mert nem csinálok fölöslegesen adósságot, szabadnak érzem magam, és nyugodt vagyok.”

13. Hogyan lehet kellő önuralmad, ha a pénzről van szó?

13 Könnyen adósságba keveredhetsz, ha gondolkodás nélkül vásárolgatsz, vagy ha szórod a pénzt, hogy imponálj a barátaidnak. Mi segíthet, hogy elkerüld ezeket a csapdákat? Fontos, hogy legyen kellő önuralmad. Ezt teszi a húszas évei elején járó Ellena is: „Amikor elmegyünk valahová a barátaimmal, előre kiszámolom, hogy mennyit költhetek . . . Az is hasznos, hogy csak olyanokkal megyek vásárolni, akik szintén óvatosan költenek, és emlékeztetnek, hogy nézzek körül, és ne vegyem meg az első dolgot, amit meglátok.”

14. Miért kell óvakodnunk ’a gazdagság megtévesztő hatalmától’?

14 A pénzkeresés és a pénzbeosztás a mindennapi élet része. Ám Jézus azt mondta, hogy csak azok lesznek igazán boldogok, akik „tudatában vannak szellemi szükségletüknek” (Máté 5:3). Arra figyelmeztetett, hogy egy személy szellemi érdeklődését ’megfojthatják’ az olyan dolgok, mint „a gazdagság megtévesztő hatalma” (Márk 4:19). Mennyire fontos hát, hogy Isten Szava vezessen, és kiegyensúlyozott szemléleted legyen a pénzről.

Isten Szava vezessen, amikor egyedül vagy

15. Valószínűleg mikor van leginkább próbára téve az Isten iránti lojalitásod?

15 Mit gondolsz, mikor van leginkább próbára téve az Isten iránti lojalitásod: mások társaságában, vagy amikor egyedül vagy? Ha az iskolában vagy a munkahelyeden tartózkodsz, valószínűleg fel vagy készülve a szellemiséged elleni támadásokra, és éberen figyelsz. Ám amikor pihensz, és nem számítasz arra, hogy támadás érhet, sokkal sebezhetőbb vagy.

16. Miért kell engedelmeskedned Jehovának még akkor is, amikor egyedül vagy?

16 Miért kell engedelmeskedned Jehovának még akkor is, amikor egyedül vagy? Ne feledd: a tetteiddel vagy megbántod Jehovát, vagy megörvendezteted a szívét (1Móz 6:5, 6; Péld 27:11). Jehovára hatással vannak a tetteid, mert ’ő törődik veled’ (1Pét 5:7). Azt szeretné, hogy hallgass rá, mert ez a javadra válik (Ézs 48:17, 18). Jehovának fájdalmat okozott, amikor az ókori Izraelben néhány szolgája figyelmen kívül hagyta a tanácsait (Zsolt 78:40, 41). Másrészről viszont Jehova nagyon szerette Dániel prófétát. Ez abból látható, hogy egy angyal ’nagyon kedvelt férfiúnak’ nevezte őt (Dán 10:11). Miért volt ez így? Mert Dániel nemcsak akkor volt lojális Istenhez, amikor mások látták, hanem akkor is, amikor egyedül volt. (Olvassátok fel: Dániel 6:10.)

17. Milyen kérdéseket tegyél fel magadnak, amikor a kikapcsolódásról döntesz?

17 Ha szeretnél lojális maradni Istenhez, amikor egyedül vagy, fontos, hogy legyen ’érzékelőképességed a helyes és helytelen közötti különbségtételre’. Majd „a használat” által fejlesztened kell ezt a képességedet, vagyis azt kell tenned, amiről tudod, hogy helyes (Héb 5:14). Például amikor eldöntöd, hogy milyen zenét hallgatsz, milyen filmet nézel meg, vagy melyik weboldalt látogatod meg, a következő kérdések segíthetnek meghatározni, hogy mi helyes, és mi helytelen: „Vajon az, amit meg akarok nézni vagy hallgatni, arra fog ösztönözni, hogy gyöngéden könyörületes legyek, vagy inkább arra, hogy örüljek más bajának?” (Péld 17:5). „Segíteni fog, hogy szeressem a jót, vagy pedig megnehezíti, hogy gyűlöljem a rosszat?” (Ám 5:15). Az, amit akkor teszel, amikor egyedül vagy, feltárja, hogy mi az, ami igazán fontos neked (Luk 6:45).

18. Mit tegyél, ha titokban olyasmit csinálsz, ami rossz, és miért?

18 Mi a helyzet akkor, ha titokban olyat csinálsz, amiről tudod, hogy rossz? Ne feledd, „aki elfedezi törvényszegéseit, nem lesz sikeres, aki viszont megvallja és elhagyja azokat, irgalomra lel” (Péld 28:13). Milyen oktalanság lenne, ha folytatnád a helytelen viselkedést, és ezzel ’bánatot okoznál Isten szent szellemének’ (Ef 4:30). Igenis tartozol azzal Istennek, a szüleidnek és magadnak, hogy bevalld, ha helytelenséget követtél el. Ilyenkor ’a gyülekezet vénei’ nagy segítséget jelenthetnek. Jakab tanítvány ezt írta: „imádkozzanak [a helytelenséget elkövető fölött], megkenve őt olajjal Jehova nevében. És a hitből való ima meggyógyítja a gyengélkedőt, és Jehova felemeli őt. Ha bűnöket követett is el, megbocsáttatik neki” (Jak 5:14, 15). Persze a helytelenség bevallása szégyenkezéssel és talán néhány kellemetlen következménnyel jár. De ha van bátorságod segítséget kérni, elkerülheted a későbbi károkat, és felszabadító érzés lesz, hogy újra tiszta a lelkiismereted (Zsolt 32:1–5).

Örvendeztesd meg Jehova szívét!

19–20. Milyen életet szán neked Jehova, de mit kell tenned ehhez?

19 Jehova „boldog Isten”, és azt szeretné, ha te is az lennél (1Tim 1:11). Nagyon érdekli, hogy mi történik veled. Még ha senki más nem veszi is észre, hogy igyekszel azt tenni, ami helyes, ő igen. Semmi sincs rejtve a szeme előtt. Ő nem azért figyel téged, hogy hibát keressen, hanem hogy támogasson, hogy azt tudd tenni, ami helyes. „Szemei bejárják az egész földet, hogy megmutassa erejét azokért, akiknek teljes a szívük iránta” (2Krón 16:9).

20 Ezért hát engedd, hogy Isten Szava vezessen, fogadd meg a tanácsait. Így bölcsességre és értelemre tehetsz szert, amelyre szükséged van, hogy felülkerekedj a nehézségeken, és képes legyél fontos kérdésekben jól dönteni. Ezzel nemcsak a szüleidnek és Jehovának szerzel örömet, hanem te magad is boldog leszel.

[Lábjegyzet]

^ 4. bek. A neveket megváltoztattuk.

Hogyan válaszolnál?

• Hogyan tudod elfogadni és javadra fordítani a szüleid szabályait és fegyelmezését?

• Miért fontos, hogy kiegyensúlyozott szemléleted legyen a pénzről?

• Hogyan maradhatsz lojális Jehovához, amikor egyedül vagy?

[Tanulmányozási kérdések]

[Kép a 6. oldalon]

Lojális maradsz Jehovához, amikor egyedül vagy?