Miért vetették el a Messiást?

AMIKOR Jézus a földön volt, az embereket lenyűgözték a szavai és a csodái. Ezért „sokan hittek benne”, és elfogadták őt mint a megígért Messiást, vagyis Krisztust. Így érveltek: „Amikor a Krisztus megérkezik, tesz-e több jelt, mint amennyit ez tett?” (János 7:31).

Bár elsöprő erejű bizonyítékok igazolták, hogy Jézus a Messiás, a legtöbben, akik látták és hallották őt, mégsem hittek benne. Sajnos voltak olyanok is, akik először elfogadták, hogy ő a Messiás, de később felhagytak a követésével. Miért vetették el oly sokan Jézust mint Messiást a meggyőző bizonyítékok ellenére? Vizsgáljuk meg ennek okait, és közben kérdezzük meg magunktól, hogy velünk is előfordulhat-e, hogy hasonló hibába esünk.

Beteljesületlen várakozások

Jézus születésének idején sok zsidó várta, hogy megjelenjen a Messiás. Amikor a csecsemő Jézust a szülei elvitték a templomba, találkoztak olyanokkal, akik várták, hogy a megígért Messiás megszabadítsa Jeruzsálemet (Lukács 2:38). Később sokan, akik tanúi voltak Keresztelő János tetteinek, ezen tűnődtek: „Lehetséges volna, hogy ő a Krisztus?” (Lukács 3:15). De mit is vártak az első századi zsidók a Messiástól?

A zsidók között akkoriban az volt az általános elképzelés, hogy amikor a Messiás eljön, megszabadítja őket az elnyomó római uralomtól, és helyreállítja Izraelben a királyságot. Mielőtt Jézus elkezdte a szolgálatát, számos karizmatikus vezető tűnt fel, akik azt  hirdették, hogy erőszakkal szembe kell szállni a fennálló politikai hatalommal. Ezek a férfiak valószínűleg hatással voltak arra, hogy az emberek mit vártak a Messiástól.

Jézus teljesen más volt, mint ezek a hamis messiások. Ő nem támogatta az erőszakot, hanem arra tanította a hallgatóit, hogy szeressék az ellenségeiket, és rendeljék alá magukat az akkori hatalmaknak (Máté 5:41–44). Nem hagyta, hogy az emberek királlyá tegyék. Azt tanította, hogy a Királysága „nem része e világnak” (János 6:15; 18:36). Ám a Messiással kapcsolatos elképzelések erőteljesen befolyásolták az emberek gondolkodását.

Keresztelő János szem- és fültanúja volt Jézus csodáinak, melyek bizonyították, hogy ő Isten Fia. Mégis, amikor János tömlöcben volt, elküldte a tanítványait Jézushoz, hogy kérdezzék meg tőle: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy másvalakit várjunk?” (Máté 11:3). Talán azon tűnődött, hogy valóban Jézus-e a megígért Szabadító, aki valóra váltja a zsidók reményeit.

Jézus apostolai nehezen tudták elfogadni, hogy Jézust meg fogják ölni, és aztán feltámad. Egyszer, amikor Jézus beszélt nekik arról, hogy a Messiásnak szenvednie kell és meg kell halnia, Péter „félrevonta, és dorgálni kezdte” (Márk 8:31, 32). Péter akkor még nem értette, miért szükséges Jézusnak mint Messiásnak meghalnia.

Amikor Jézus i. sz. 33-ban röviddel a pászka előtt Jeruzsálembe érkezett, lelkes tömeg fogadta, és Királyként üdvözölte (János 12:12, 13). De csakhamar megváltozott a helyzet. Jézust még azon a héten elfogták és kivégezték. A halála után két tanítványa így kesergett: „mi azt reméltük, hogy ő az, akinek meg kell szabadítania Izraelt” (Lukács 24:21). Amikor Jézus a feltámadása után megjelent a tanítványainak, ők még akkor is azt hitték, hogy a Messiás egy földi királyságot fog létrehozni. Ezt kérdezgették: „Uram, ebben az időben állítod helyre Izraelnek a királyságot?” Egyértelműen látszik, hogy a Messiással kapcsolatos téves elképzelések mélyen beleivódtak Jézus hallgatóinak a szívébe és elméjébe (Cselekedetek 1:6).

Jézus égbe menetele és a szent szellem kitöltetése után a tanítványai világosan megértették, hogy a Messiás égi Királyként fog uralkodni (Cselekedetek 2:1–4, 32–36). Péter és János apostol bátran prédikáltak Jézus feltámadásáról, és csodákat hajtottak végre, melyek bizonyították, hogy Isten támogatja őket (Cselekedetek 3:1–9, 13–15). Ennek hatására Jeruzsálemben több ezren hinni kezdtek Jézusban. A hatalommal bíró zsidók azonban ezt nem nézték jó szemmel. Akárcsak Jézussal, most az apostolaival és a tanítványaival is ellenségesek voltak. De miért vetették el Jézust ilyen gyűlölettel a zsidó vallási vezetők?

A vallási vezetők elvetették Jézust

Amikor Jézus a földön volt, a zsidók vallási elképzelései és szokásai már jelentősen eltértek attól, amit az ihletett Írások tanítottak. Az akkori vallási vezetők – a szadduceusok, a farizeusok és az írástudók – emberi hagyományok betartását követelték meg, és ezeket sokkal fontosabbnak tartották Isten írott Szavánál. Újra meg újra azzal vádolták Jézust, hogy megszegi a Törvényt, mert betegeket gyógyít sabbaton. Azzal, hogy Jézus határozottan leleplezte Írás-ellenes tanításaikat, veszélybe került a hatalmuk, és arra is fény derült, hogy Isten valójában nem helyesli őket. Velük ellentétben Jézus egyszerű családból származott, és nem kapott magas szintű vallásos oktatást sem. Nem csoda, hogy ezek a büszke férfiak nem tudták elfogadni Jézust mint Messiást. Jézus annyira felbőszítette őket, hogy „tanácsot tartottak ellene, hogy elpusztítsák” (Máté 12:1–8, 14; 15:1–9).

De mivel magyarázták a vallási vezetők, hogy Jézus csodákat tudott végrehajtani? Azt nem tagadták, hogy a csodák megtörténtek,  inkább megpróbálták aláásni a Jézusba vetett hitet. Istenkáromlóan Sátánnak tulajdonították az erejét, amikor ezt mondták: „Ez nem űzi ki a démonokat másként, csak Belzebub által, a démonok uralkodója által” (Máté 12:24).

Volt egy másik mélyen gyökerező oka is annak, hogy miért nem voltak hajlandók elfogadni, hogy Jézus a Messiás. Miután Jézus feltámasztotta Lázárt, a különféle vallási csoportok vezetői tanácskozni kezdtek, és ezt mondták: „Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz. Ha így hagyjuk őt, mindnyájan hinni fognak benne, és eljönnek a rómaiak, és elveszik helyünket is, nemzetünket is.” Mivel a vallási vezetők attól tartottak, hogy elveszítik a hatalmukat és a pozíciójukat, kitervelték, hogy megölik mind Jézust, mind Lázárt (János 11:45–53; 12:9–11).

Társadalmi előítélet és üldözés

Az első századi zsidó vallási vezetők hatására a társadalom ellenségesen bánt mindenkivel, aki elfogadta, hogy Jézus a Messiás. Mivel a vallási vezetők büszkék voltak előkelő pozíciójukra, lenézték azokat, akik hittek Jézusban. „Vajon az elöljárók vagy a farizeusok közül hitt-e benne valaki?” – kérdezték (János 7:13, 48). Néhány zsidó vezető, például Nikodémusz és az Arimateából való József, Jézus tanítványa lett, de ezt titokban tartották, mivel féltek (János 3:1, 2; 12:42; 19:38, 39). A zsidó vezetők elrendelték, „hogy ha valaki Krisztusnak vallja [Jézust], azt ki kell zárni a zsinagógából” (János 9:22). Az ilyen személyt kerülték, megvetették, és kirekesztették a társadalomból.

A Jézus apostolaival és tanítványaival szembeni ellenséges érzület idővel erőszakos üldözésbe csapott át. Mivel az apostolok bátran prédikáltak, a zsidó legfelsőbb bíróság, a szanhedrin kíméletlenül bánt velük (Cselekedetek 5:40). A keresztények ellenségei hamisan istenkáromlással vádolták István tanítványt. A szanhedrin elítélte, és megkövezték. Ezután „nagy üldözés támadt a Jeruzsálemben levő gyülekezet ellen; az apostolok kivételével mindnyájan szétszóródtak Júdea és Szamária tájékain mindenfelé” (Cselekedetek 6:8–14; 7:54–8:1). Saul, aki később Pál apostol lett, részt vett egy üldözési hadjáratban, melyet a főpap és „a vének egész gyűlése” hivatalosan is támogatott (Cselekedetek 9:1, 2; 22:4, 5).

A keresztény hit még ilyen nehéz körülmények között is gyorsan terjedt a Jézus halálát követő években. Bár több ezren lettek Krisztus követői, a keresztények továbbra is kisebbségben voltak az első századi Palesztinában. Aki nyilvánosan Krisztus követőjének vallotta magát, annak számolnia kellett azzal, hogy kitaszítottá és üldözötté válik.

Tanuljunk azoknak a hibájából, akik elvetették Jézust

Ahogy láthattuk, az első században sokan nem hittek Jézusban a valótlan elképzelések, a Krisztus követőivel szembeni előítélet és az üldözéstől való félelem miatt. A Jézussal és a tanításaival kapcsolatos téves nézeteknek ma is ilyen hatásuk lehet. Például sokaknak azt tanították, hogy Isten Királysága a szívükben van, vagy hogy emberi erőfeszítések által fog eljönni. Másokat arról győztek meg, hogy a tudomány és a technika fogja megoldani az emberiség gondjait, ami azt sugallja, hogy nem szükséges hinni a Messiásban. Sok kritikus napjainkban azt állítja, hogy Jézus szolgálatának eseményei, melyek a Bibliában lettek feljegyezve, nem történelmi tények, és ezzel aláássák a Jézusba mint Messiásba vetett hitet.

 Ezeknek az elképzeléseknek és elméleteknek az lett a következményük, hogy sokan vagy nem látják tisztán a Messiás szerepét, vagy úgy érzik, hogy nem szükséges ezzel a témával foglalkozni. Ám azoknak, akik készek megvizsgálni, hogy Jézus volt-e a Messiás, valójában ma több bizonyíték áll a rendelkezésükre, mint az első században. Nemcsak a Héber Iratok hozzáférhető, mely számos messiási próféciát tartalmaz, hanem a négy evangéliumi beszámoló is, mely leírja, hogyan teljesítette be Jézus ezeket a próféciákat. *

Nem kétséges, hogy elegendő bizonyíték van ahhoz, hogy állást tudj foglalni. De ne halogasd ezt. Hogy miért ne? Mert a Biblia feltárja, hogy Jézus mint Isten Királyságának Messiás-Királya hamarosan cselekedni fog. Egyrészt el fogja távolítani mindazokat, akik pusztítják a földet, másrészt igazságos uralmat fog elhozni, és minden engedelmes alattvaló örökké élhet majd a földön paradicsomi körülmények között (Dániel 2:44; Jelenések 11:15, 18; 21:3–5). Ilyen ragyogó jövő vár rád, ha most erőfeszítést teszel, hogy megismerd Jézust, és ha kifejezed a belé vetett hitedet. Engedd, hogy Jézus ezen szavai megérintsék a szívedet: „Isten annyira szerette a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki hitet gyakorol benne, el ne pusztuljon, hanem örök élete legyen” (János 3:16).

[Lábjegyzet]

[Oldalidézet a 20. oldalon]

Ha Jézus napjaiban éltél volna, te elfogadtad volna őt mint Messiást?

[Kép a 21. oldalon]

Ne engedd, hogy a téves elképzelések megakadályozzanak abban, hogy megismerd az igazságot Jézusról