Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

A megpróbáltatások ellenére kitartott

A megpróbáltatások ellenére kitartott

Utánozzuk a hitüket!

A megpróbáltatások ellenére kitartott

SÁMUEL átérzi a város bánatát. Könnyek áztatják az emberek arcát Silóban. Vajon hány meg hány házban sírnak és keseregnek a nők és a gyermekek amiatt, hogy nem tér haza többé az édesapjuk, a férjük, a fiuk vagy a testvérük? Annyit biztosan tudunk, hogy az izraeliták szörnyű vereséget szenvedtek a filiszteusok kezétől, mintegy 30 000 katona esett el. Ráadásul nem sokkal azelőtt egy másik csatában 4000 izraelita vesztette életét (1Sámuel 4:1, 2, 10).

Ám ez csak egy a sok tragédia közül. Éli főpapnak volt két gonosz fia, Hofni és Fineás, akik kivonultak Silóból a szent szövetségládával. Ez az értékes láda Isten jelenlétét jelképezte, és általában a hajlék – egy sátorszerű templom – szent részében volt. Azért vitték el az emberek a szövetségládát a csatába, mert ostoba módon azt gondolták, hogy majd csoda útján győzelmet szerez nekik. De a filiszteusok zsákmányul ejtették a szövetségládát, és megölték Hofnit és Fineást (1Sámuel 4:3–11).

Ez a különleges láda évszázadokon át a Silóban lévő hajlékban volt, ám most az ellenség kezére került. Amikor a 98 éves Éli meghallja a hírt, hátraesik a székéről és meghal. A menye, aki aznap özvegyült meg, szülés közben szintén meghal. De mielőtt kileheli utolsó leheletét, ezt mondja: „Száműzetésbe került a dicsőség Izraeltől”. Siló többé már nem ugyanaz a hely (1Sámuel 4:12–22).

Hogyan fog Sámuel megbirkózni mindezzel? Vajon elég erős lesz a hite ahhoz, hogy segíteni tudjon egy olyan népnek, mely többé már nem élvezi Jehova kegyét és védelmét? Mindannyiunkat érhetnek időnként olyan nehézségek és csalódások, melyek próbára teszik a hitünket. Ezért nézzük meg, mit tanulhatunk Sámueltől.

Érvényre juttatta az igazságosságot

A bibliai beszámoló innentől nem Sámuel életét, hanem a szent szövetségláda sorsát követi nyomon. Kiderül, hogy a filiszteusokat csapások érik, amiért elvitték a szövetségládát, és ezért arra kényszerülnek, hogy visszaadják. Mintegy húsz év telik el, mire a Biblia ismét ír Sámuelről (1Sámuel 7:2). Mivel volt elfoglalva ezekben az években? Nem kell találgatnunk.

Mielőtt ez a húsz év elkezdődne, ezt olvassuk róla: „Sámuel beszéde . . . továbbra is eljutott egész Izraelhez” (1Sámuel 4:1). Majd a húsz év lejártával a beszámoló ismét ír Sámuelről. Kiderül, hogy minden évben tesz egy körutat, és meglátogat három várost Izraelben, hogy kezelje a vitás és kérdéses ügyeket, majd visszatér az otthonába, Rámába (1Sámuel 7:15–17). Kétségtelen, hogy Sámuel elfoglalta magát, és sok tennivalója volt ez alatt a húsz év alatt.

Éli fiainak erkölcstelensége és romlottsága rossz hatással volt az emberekre. Sokan bálványimádatot kezdtek gyakorolni. Sámuel húszévi kemény munka után mégis ezt az üzenetet adja át a népnek: „Ha teljes szívetekből meg akartok térni Jehovához, távolítsátok el magatoktól az idegen isteneket, meg Astóret képmásait is, és fordítsátok szíveteket rendíthetetlenül Jehova felé. Egyedül őt szolgáljátok, és kiszabadít titeket a filiszteusok kezéből” (1Sámuel 7:3).

’A filiszteusok keze’ ránehezedett a népre. Úgy érezték, hogy mivel elsöprő győzelmet arattak Izrael serege fölött, büntetlenül elnyomhatják Isten népét. De Sámuel biztosítja a népet arról, hogy megváltozik a helyzet, ha visszatérnek Jehovához. Vajon készek erre? Sámuel nagy örömére a nép eltávolítja a bálványokat, és ’egyedül Jehovának kezd szolgálni’. Sámuel összehívja a népet Micpa városába, mely a Jeruzsálemtől északra lévő hegyvidékes területen található. A nép egybegyűlik, böjtöl, és megbánja bűneit (1Sámuel 7:4–6).

Ám a filiszteusok megtudják, hogy az izraeliták egybegyűlnek, és megpróbálják kihasználni a helyzetet. Elküldik a seregüket Micpába, hogy semmisítse meg Jehova imádóit. Amikor az izraeliták értesülnek a közelgő veszélyről, félelem fogja el őket, és arra kérik Sámuelt, hogy imádkozzon értük. Sámuel így is tesz, és áldozatot mutat be Jehovának. Ez idő alatt a filiszteus hadsereg Micpa közelébe ér. Jehova válaszol Sámuel imájára, és égzengéssel fejezi ki a haragját. ’Hangos mennydörgést idéz elő azon a napon a filiszteusok ellen’ (1Sámuel 7:7–10).

De ne gondoljuk, hogy a filiszteusok olyanok, mint a kisgyermekek, akik ha mennydörgést hallanak, félelmükben gyorsan az anyjuk mögé bújnak. Nem, ezek kemény, harcedzett katonák. Az viszont biztos, hogy ilyen mennydörgést még sosem hallottak. Talán a hangereje olyan rendkívüli? Vagy az, hogy nyoma sincs felhőnek az égen? Vagy talán elemi erővel verődik vissza a hangja a hegyoldalakról? Bárhogy legyen is, a filiszteusokat halálra rémíti, és teljesen összezavarja. A támadókból hirtelen áldozatok lesznek. Izrael férfiai kitörnek Micpából, diadalmaskodnak rajtuk, és kilométereken át üldözik őket egészen a Jeruzsálemtől délnyugatra fekvő területekig (1Sámuel 7:11).

Ez a csata fordulópontot jelent Isten népének. A filiszteusok nem támadnak többé Izraelre, míg Sámuel bíróként szolgál. A városok pedig sorra visszakerülnek Isten népének a fennhatósága alá (1Sámuel 7:13, 14).

Több évszázaddal később Pál apostol azok közé a hűséges bírák és próféták közé sorolta Sámuelt, akik „igazságosságot juttattak érvényre” (Héberek 11:32, 33). Sámuel valóban előmozdította, ami Isten szemében jó és helyes. Mindvégig eredményes volt, mert türelmesen várt Jehovára, és a csalódások és nehézségek ellenére hűségesen végezte a feladatát. Emellett hálás is volt. Egy emlékművet állíttatott fel, miután a nép Jehova segítségével győzelmet aratott Micpánál (1Sámuel 7:12).

Te is szeretnéd ’érvényre juttatni az igazságosságot’? Ha igen, akkor sokat tanulhatsz Sámueltől a türelemről, az alázatról és a háláról. Melyikünknek ne lenne szüksége ezekre a tulajdonságokra? Sámuelnek a javára vált, hogy már viszonylag fiatalon elsajátította ezeket a jellemvonásokat, mert később nagyobb megpróbáltatások érték.

„A fiaid . . . nem járnak útjaidon”

Legközelebb azt olvassuk Sámuelről, hogy „megöregedett”. Ekkor már két felnőtt fia van, Jóel és Abija. Azzal a feladattal bízta meg őket, hogy segítsenek neki a bíráskodásban, de sajnos ők visszaélnek a bizalmával. Bármennyire becsületes és igazságos is Sámuel, a fiai önző célokra használják fel pozíciójukat. Elferdítik az ítéletet, és hagyják magukat megvesztegetni (1Sámuel 8:1–3).

Egy nap Izrael vénei elmennek az idős prófétához, és így panaszkodnak neki: „a fiaid . . . nem járnak útjaidon” (1Sámuel 8:4, 5). Vajon Sámuel tud erről? A beszámolóból nem derül ki. De Élitől eltérően Sámuelt biztosan nem lehet elmarasztalni mint apát. Jehova megfeddte és megbüntette Élit, amiért elmulasztotta helyreigazítani gonosz fiait, és amiért jobban tisztelte őket nála (1Sámuel 2:27–29). Sámuelben azonban soha nem talált ilyen hibát.

A beszámoló nem tér ki arra, hogy amikor Sámuel értesült fiai gonosz viselkedéséről, szégyenkezett-e, nyugtalan vagy csalódott volt-e. Ám sok szülő sajnos nagyon is jól tudja, min mehetett keresztül. Napjaink gonosz világában egyre több gyermek elutasítja a szülői tekintélyt, és szembeszegül a szülei fegyelmezésével (2Timóteusz 3:1–5). Sámuel példája bizonyos mértékű vigaszt és útmutatást nyújthat azoknak a szülőknek, akik ilyen fájdalmat élnek át. Sámuel nem engedte, hogy a fiai hűtlensége akár csak kicsit is eltérítse attól, ami helyes. Ne feledd, hogy még ha a szavak és a fegyelmezés nem járnak is sikerrel, a szülői példa elérheti a gyermekek szívét. Neked pedig ott van a te Atyád, Jehova Isten, akit büszkévé tudsz tenni, akárcsak Sámuel.

„Nevezz ki nekünk királyt”

Sámuel fiai nem is gondolták, milyen hosszú távú következményei lesznek a kapzsiságuknak és az önzésüknek. Izrael vénei ezt mondják Sámuelnek: „Most azért nevezz ki nekünk királyt, hogy ítéljen minket, ahogy az összes nemzetnél szokás.” Vajon a követelésük miatt Sámuel úgy érzi, hogy elvetik őt? Elvégre évtizedek óta ítélkezik a nép felett Jehova nevében. Az izraeliták most azt akarják, hogy ne egy Sámuelhez hasonló, egyszerű próféta, hanem egy király ítélje őket. A körülöttük élő minden nemzetnek van királya, és ők is akarnak egyet. Hogyan tekinti ezt a kérést Sámuel? Azt olvashatjuk, hogy rossznak tűnik a szemében (1Sámuel 8:5, 6).

Figyeld meg, hogyan válaszol Jehova, amikor Sámuel imában elé tárja az ügyet: „Hallgass a nép szavára mindenben, amit mondanak neked, mert nem téged vetettek el, hanem engem vetettek el, hogy ne legyek király felettük.” Ez nagyon vigasztaló lehet Sámuelnek, noha a nép szörnyen megbántotta a Mindenható Istent. Jehova azt mondja a prófétájának, hogy figyelmeztesse az izraelitákat, hogy nagy árat kell majd fizetniük azért, hogy emberi királyt akarnak maguknak. Amikor Sámuel eleget tesz ennek, a nép így erősködik: „Nem, hanem király legyen felettünk!” Sámuel mindig is engedelmeskedett Istennek, ezért elmegy és felkeni az Isten által választott királyt (1Sámuel 8:7–19).

De vajon hogyan engedelmeskedik Sámuel? Úgy, mint akit megsértettek, vagy csak úgy ímmel-ámmal? Vajon hagyja, hogy a csalódottság úrrá legyen rajta, és a keserűség gyökeret verjen a szívében? Sokan talán így viselkednének, Sámuel azonban nem ilyen. Felkeni Sault, és megerősíti, hogy Jehova választotta őt. Megcsókolja Sault, ezzel fejezi ki, hogy üdvözli az új királyt, és aláveti magát neki. Majd ezt mondja a népnek: „Látjátok-e, kit választott Jehova? Nincs hozzá hasonló az egész nép között!” (1Sámuel 10:1, 24).

Sámuel a jót keresi Saulban, Jehova választottjában, és nem a hibáira összpontosít. Tudja, hogy ő maga mindig is feddhetetlen volt Istenhez, ezért nem az állhatatlan emberek elismerése fontos neki (1Sámuel 12:1–4). Hűségesen ellátja a megbízatását, figyelmezteti Isten népét a szellemi veszélyekre, és arra buzdítja az izraelitákat, hogy maradjanak hűségesek Jehovához. Sámuel a szavaival eléri a szívüket, ezért könyörögni kezdenek neki, hogy imádkozzon értük. Sámuel válasza nagyon megindító: „elképzelhetetlen, hogy vétkezzek Jehova ellen, felhagyva az értetek való imádkozással” (1Sámuel 12:21–24).

Te is érezted már magad csalódottnak, amikor valaki mást választottak ki egy adott feladatra, vagy más kapott meg egy bizonyos kiváltságot? Sámuel példája erőteljesen figyelmeztet minket arra, hogy soha ne engedjük, hogy a féltékenység vagy a keserűség gyökeret verjen a szívünkben. Isten számtalan, jutalommal járó és megelégedést nyújtó feladatot tartogat minden egyes hűséges szolgájának.

Meddig keseregsz még Saul miatt?

Sámuel nem véletlen lát jót Saulban, ő valóban figyelemre méltó férfi. Magas és megnyerő külsejű, bátor és talpraesett, eleinte mégis szerény és visszahúzódó (1Sámuel 10:22, 23, 27). Emellett rendelkezik még egy rendkívül értékes ajándékkal: szabad akarata van, vagyis saját maga választhat, hogy milyen életutat követ, és saját maga hozhat döntéseket (5Mózes 30:19). Vajon jól használja fel ezt az ajándékot?

Amikor valaki az újonnan megszerzett hatalomnak köszönhetően dicsőségben fürdik, a szerénység sajnos gyakran elillan. Ez történik Saullal is, csakhamar gőgös lesz. Nem engedelmeskedik Jehova parancsainak, melyeket Sámuel ad át neki. Egy alkalommal Saul nagyon türelmetlenné válik, és felajánl egy áldozatot, melyhez csak Sámuelnek lenne joga. Sámuelnek határozottan meg kell feddnie Sault, és megjövendöli, hogy a királyságot elveszik a családjától. Saul nem tanul a fegyelmezésből, sőt, még súlyosabb bűnöket követ el (1Sámuel 13:8, 9, 13, 14).

Sámuelen keresztül Jehova azt az utasítást adja Saulnak, hogy szálljon harcba az amálekitákkal. Egyebek közt azt is megparancsolja neki, hogy ölje meg az amálekiták gonosz királyát, Agágot. De Saul életben hagyja őt, és megkönyörül a zsákmány javán is, melyet szintén el kellene pusztítania. Amikor Sámuel eljön, hogy megfeddje, kiderül, hogy mennyire megváltozott. Ahelyett, hogy szerényen elfogadná a fegyelmezést, mentegetőzni és magyarázkodni kezd, megpróbálja igazolni a tetteit, elterelni a figyelmet a történtekről, és áthárítani a felelősséget a népre. Hogy kitérjen a feddés elől, azt állítja, hogy a zsákmány egy részét fel akarták áldozni Jehovának. De Sámuel ezekkel a jól ismert szavakkal válaszol: „Íme, jobb az engedelmesség az áldozatnál”. Sámuel bátran megfeddi Sault, és közli vele Jehova döntését: a királyság el lesz szakítva tőle, és egy jobb ember kapja meg (1Sámuel 15:1–33).

Sámuelt mélyen felkavarja Saul vétke. Egész éjjel Jehovához imádkozik. Még kesereg is Saul miatt. Annyi jót látott benne, oly nagy reményeket fűzött hozzá, de ezek most mind szertefoszlottak. Már nem ugyanaz az ember, mint akinek megismerte: elvesztette a legjobb tulajdonságait, és Jehova ellen fordult. Sámuel soha többé nem akarja látni Sault. Később azonban Jehova ezekkel a kedves szavakkal igazítja helyre Sámuelt: „Meddig keseregsz még Saul miatt, ha én egyszer elvetettem, hogy ne uralkodjon királyként Izrael felett? Töltsd meg a szarudat olajjal, és menj. A betlehemi Isaihoz küldelek, mert az ő fiai közül szemeltem ki magamnak királyt” (1Sámuel 15:34, 35; 16:1).

Jehova szándékának a megvalósulása nem függ a gyarló emberektől, akik nem mindig maradnak lojálisak. Ha valaki hűtlenné válik, Jehova talál majd helyette mást, hogy véghezvigye az akaratát. Így az idős Sámuel nem bánkódik többé Saul miatt. Jehova utasítására elmegy Isai otthonába, Betlehembe, és találkozik Isai fiaival. A fiúknak igen megnyerő a külsejük, Jehova azonban már az elején erre figyelmezteti Sámuelt: „Ne tekints a külsejére, se magas termetére . . . Mert nem úgy lát az Isten, ahogy az ember lát. Az ember ugyanis azt nézi, amit a szeme lát, Jehova ellenben azt nézi, hogy milyen a szív” (1Sámuel 16:7). Végül Sámuel találkozik Isai legkisebb fiával, Dáviddal. Ő Jehova választottja.

Az élete vége felé Sámuelben egyre jobban megerősödött, milyen jó döntés volt, hogy Jehova Dávidot választotta Saul helyébe. Saul annyira féltékeny lett, hogy meg akarta ölni Dávidot, és még hitehagyottá is vált. Dávidnak viszont gyönyörű tulajdonságai voltak, mint például a bátorság, a feddhetetlenség, a hit és a lojalitás. Ahogy Sámuel élete a végéhez közeledett, a hite mindinkább megerősödött. Tapasztalta, hogy nincs az a kétségbeejtő helyzet, amelyre Jehova ne tudná a megoldást, és amelyet ne tudna jóra fordítani. Sámuel közel száz évig élt. Rendkívüli személy volt. Nem csoda, hogy egész Izrael gyászolta ezt a hűséges férfit. Jehova szolgái ma is jól teszik, ha megkérdezik maguktól: „Utánozni fogom Sámuel hitét?”

[Kép a 25. oldalon]

Hogyan tudott Sámuel segíteni a népének megbirkózni a szörnyű veszteséggel és fájdalommal?

[Kép a 26. oldalon]

Hogyan küzdötte le Sámuel az abból fakadó csalódottságát, hogy a fiai rossz útra tértek?