Soha ne hanyagoljuk el a hittársainkat!

„AZ ÜZLETI világ csillogása tíz éven át megbabonázott bennünket, és meglehetősen gazdagok voltunk. Bár az igazságban nőttünk fel, túlságosan messzire tévelyedtünk, és nem volt erőnk arra, hogy visszatérjünk Jehovához” – meséli Jarosław és a felesége, Beata. *

Egy másik testvér, Marek ezt mondja: „Mivel Lengyelországban megváltozott a társadalmi és a politikai helyzet, egyik állásomat veszítettem el a másik után. Nagyon csalódott voltam. Mivel nem volt érzékem az üzlethez, féltem attól, hogy saját vállalkozásba kezdjek. Végül aztán mégis belevágtam egybe. Azt hittem, hogy így jobban tudok majd gondoskodni anyagilag a családomról, és a szellemiségem sem fogja kárát látni. Ám rá kellett jönnöm, hogy rosszul gondoltam.”

A mai világban, amikor az árak könyörtelenül kúsznak felfelé, és a munkanélküliség is folyamatosan nő, néhányan kétségbeesnek, és emiatt olyan döntést hoznak, amely nem vall bölcsességre. Sok testvér a túlóra mellett dönt, másodállást vállal, vagy elindít egy vállalkozást, bár nem sok üzleti tapasztalata van. Úgy gondolkodnak, hogy ha több bevételük lesz, az  segíteni fog a családjuknak, és nem fog csorbát szenvedni a Jehovával ápolt kapcsolatuk sem. Ám az előre nem látható események és a labilis gazdasági helyzet még a legjobb szándékú terveket is romba döntheti. Ennek az az eredménye, hogy néhányan a kapzsiság csapdájába esnek, és hagyják, hogy az anyagi javak megszerzése háttérbe szorítsa a Jehovának végzett szolgálatukat (Préd 9:11, 12).

Vannak olyan testvérek és testvérnők, akik annyira belemerültek a világi törekvésekbe, hogy már nem jut idejük a személyes tanulmányozásra, az összejövetelekre vagy a szolgálatra. Kétségtelen, hogy ez kihat a szellemiségükre és a Jehovával ápolt kapcsolatukra. Ám ezzel együtt egy másik fontos kapcsolatot is elhanyagolnak: elhanyagolják azokat, ’akik hozzájuk tartoznak a hitben’ (Gal 6:10). Egyesek fokozatosan eltávolodtak a keresztény testvériségtől. Ez komoly dolog, amiről beszélnünk kell.

Kötelességünk van a hittestvéreink iránt

Sok lehetőségünk van arra, hogy kimutassuk a szeretetünket a testvéreink és a testvérnőink iránt (Róma 13:8). Valószínűleg a te gyülekezetedben is vannak ’elnyomottak, akik segítségért kiáltanak’ (Jób 29:12). Lehet, hogy néhányuknak még a létszükségleti dolgaik sincsenek meg. János apostol arra emlékeztet bennünket, hogy ez egy lehetőséget rejt magában: „Akinek pedig megvannak e világ létfenntartásra való javai, és látja, hogy a testvére szükségben van, s mégis bezárja előtte gyengéd könyörületének ajtaját, abban mi módon marad meg az Isten szeretete?” (1Ján 3:17).

Lehet, hogy te is láttad már, hogy egy testvéred szükségben volt, és nagylelkűen segítettél neki. Ám a testvéreinket nem csak anyagilag kell támogatnunk. Néhányan azért kiálthatnak segítségért, mert magányosak vagy lehangoltak. Talán értéktelennek érzik magukat, súlyos betegség kínozza őket, vagy meghalt valakijük, akit szerettek. Például úgy tudjuk őket bátorítani, ha meghallgatjuk őket, és beszélgetünk velük – vagyis segítünk nekik, hogy jobban érezzék magukat, és hogy szoros maradjon a kapcsolatuk Jehovával (1Tessz 5:14). Ez gyakran még jobban megerősíti a testvéreink iránt érzett szeretetünket.

Különösen a gyülekezeti vének vannak abban a helyzetben, hogy együttérzéssel és megértően meghallgassák a testvéreiket, és Szentíráson alapuló, kedves tanácsot adjanak nekik (Csel 20:28). Ezzel a felvigyázók Pál apostol példáját követik, aki „gyöngéd vonzalommal” volt a testvérei és a testvérnői iránt (1Tessz 2:7, 8).

De ha egy keresztény elkóborol a nyájtól, hogyan tudná ellátni a kötelességét a testvérei iránt? Még a felvigyázók sem védettek az anyagiasság kísértésével szemben. Mi a helyzet akkor, ha egy keresztény enged a kísértésnek?

 Az élet aggodalmaival megterhelten

Ahogyan láthattuk, ha keményen igyekszünk előteremteni, amire a családunknak szüksége van, az sokszor aggodalmakkal jár, és azt idézheti elő, hogy már nem úgy tekintünk a keresztény értékekre, mint korábban (Máté 13:22). Marek, akiről már szó volt, ezt mondja: „Amikor csődbe ment a vállalkozásom, úgy döntöttem, hogy külföldön keresek egy jól fizető munkát. Csak három hónapra mentem, aztán újabb három hónapra, és ez így ment tovább, miközben csak rövid időszakokra voltam otthon. A feleségemnek, aki nincs az igazságban, érzelmileg nagyon nehéz volt.”

De nem csak a család látta ennek kárát. „Azon túl, hogy hosszú órákon át kellett borzasztó hőségben dolgoznom – folytatja Marek –, a munkatársaim durva emberek voltak, akik csak kihasználtak másokat. Olyanok voltak, mint a gengszterek. Úgy éreztem, hogy uralkodnak felettem, és magamba roskadtam. Semmi időm nem volt magamra, ezért már abban is kételkedtem, hogy tudnék-e másokat szolgálni.”

Marek döntésének szomorú következményei láttán, mindannyian jól tennénk, ha megállnánk egy kicsit, és elgondolkodnánk. Még ha úgy tűnik is, hogy a külföldi munkavállalás megoldja a pénzügyi gondjainkat, nem lehet, hogy más problémák viszont pont ebből fognak adódni? Például, mi történne a családunk szellemiségével és érzelmi szükségleteivel? Megszakadna a kapcsolatunk a gyülekezettel a külföldre költözés miatt? Nem akadályozna meg bennünket abban a kiváltságunkban, hogy szolgálhatjuk a testvéreinket? (1Tim 3:2–5).

Persze, ahogy valószínűleg te is tudod, nem kell külföldre menni ahhoz, hogy valaki teljesen belemerüljön a munkájába. Vegyük ismét Jarosław és Beata esetét. „Olyan ártatlanul kezdődött az egész – magyarázza Jarosław. – Friss házasokként egy frekventált helyen nyitottunk egy kis boltot, ahol hot dogot árultunk. A szép bevétel láttán elkezdtük bővíteni az üzletet. Nagyon elfoglaltak voltunk, ezért időnként hiányoztunk az összejövetelekről. Nem sok idő múlva abbahagytam az úttörőszolgálatot, és lemondtam a kisegítőszolgai kiváltságomról. Fellelkesültünk azon, hogy nagyon nyereséges lett a vállalkozásunk. Üzlettársak lettünk egy nem hívővel, és nyitottunk egy nagyobb üzletet. Hamarosan már külföldre jártam, hogy milliós nagyságrendű szerződéseket írjak alá. Alig voltam otthon, és megromlott a kapcsolatom a feleségemmel és a lányommal. A virágzó üzlet lassacskán szellemi álomba ringatott bennünket. Nem jártunk összejövetelre, és még csak nem is gondoltunk a testvéreinkre.”

Mit tanulhatunk ebből? Csapdába ejthet egy keresztényt az, ha szeretné a maga kis „paradicsomát” megteremteni, mert odavezethet, hogy túlságosan elégedett lesz magával és az elért eredményeivel. De ami még ennél is rosszabb, elveszítheti a „felsőruháit”, vagyis a keresztény mivoltát (Jel 16:15). Elszakadhat a testvéreitől, akiknek korábban segíteni tudott.

Őszintén mérlegeljük a helyzetünket

„Ez velem nem történhet meg!” – gondolhatjuk magunkban. Ám jól tesszük, ha komolyan mérlegeljük, hogy mi az, amire igazán szükségünk van az életben. Pál ezt írta: „semmit sem hoztunk a világba, és ki sem vihetünk semmit. Így hát, ha van élelmünk és ruházatunk meg hajlékunk, elégedettek leszünk ezekkel” (1Tim 6:7, 8). Természetesen az életszínvonal országonként más és más. Ami egy fejlett országban létminimumnak számít, az egy másik országban lehet, hogy luxus.

Bármilyen legyen is az életszínvonal ott, ahol élünk, vegyük figyelembe Pál szavait: „Akiknek . . . elhatározásuk, hogy gazdagok lesznek, azok kísértésbe, csapdába, sok értelmetlen és káros kívánságba esnek, amelyek pusztulásba és romlásba döntik az embereket” (1Tim 6:9). A csapdát nem látja az áldozat, mert a csapda lényege az, hogy meglepetésszerűen érje őt. Mi szükséges ahhoz, hogy a ’káros kívánságok’ ne tudjanak csapdába ejteni bennünket?

Fontossági sorrendet kell felállítanunk. Így több időnk jut majd Jehova szolgálatára,  beleértve a személyes tanulmányozást is. Ha imával kísérve tanulmányozunk, akkor ’teljesen alkalmasak’ és ’hiánytalanul felkészítettek’ leszünk arra, hogy segíteni tudjunk másoknak (2Tim 2:15; 3:17).

A vének több éven át szeretetteljesen buzdították Jarosławot, hogy fel tudjon épülni szellemileg. Ez arra ösztönözte, hogy gyökeresen megváltoztassa az életét. Ezt mondja: „Az egyik beszélgetés fordulópontot jelentett. A vének azt a szentírási példát idézték, amikor egy gazdag ifjú, bár szeretett volna örökké élni, nem volt hajlandó feladni az anyagi javait. Aztán tapintatosan megkérdezték, hogy mit gondolok, vonatkozik-e rám is ez a történet. Ez felnyitotta a szememet!” (Péld 11:28; Márk 10:17–22).

Jarosław őszintén mérlegelte a helyzetét, és úgy döntött, hogy kiszáll az üzletből. Két éven belül ő is, és a családja is helyreállt szellemileg. Ma vénként szolgálja a testvéreit. „Ha egy testvér annyira belemerül az üzleti életbe, hogy emiatt elhanyagolja a szellemiségét, mindig a saját példámat hozom fel, hogy rámutassak, mennyire nem vall bölcsességre, ha egy nem hívővel kerül felemás igába az ember – meséli. – Nem könnyű nemet mondani egy jól hangzó ajánlatra, és mindig mindenben becsületesnek maradni” (2Kor 6:14).

Mareknek is a saját bőrén kellett megtanulnia a leckét. Jóllehet a külföldi, jól fizető munkájának köszönhetően a családja jobb anyagi körülmények között élt, az Istennel és a testvéreivel ápolt kapcsolata megromlott. Idővel újra átgondolta, hogy minek kell a legfontosabbnak lennie az életében. „Az évek folyamán én is olyan lettem, mint az ókorban élt Báruk, aki ’nagy dolgokat akart magának’. Végül aztán kiöntöttem a szívemet Jehovának, és elmondtam neki az aggodalmaimat. Most úgy érzem, hogy visszanyertem a szellemi egyensúlyomat” (Jer 45:1–5). Marek ma már „jó munkára” vágyik, szeretne felvigyázó lenni a gyülekezetben (1Tim 3:1).

Azokat, akik azon gondolkodnak, hogy külföldön keresnek egy jól fizető állást, erre figyelmezteti Marek: „Külföldön nagyon könnyű beleesni ennek a gonosz világnak a csapdáiba. Ha nem ismered jól az ország nyelvét, nem tudsz rendesen beszélgetni másokkal. Lehet, hogy pénzzel a zsebedben térsz haza, de szellemi sebeket is szerzel, melyek begyógyulásához nagyon hosszú idő kell.”

Ha megőrizzük a helyes egyensúlyt a munka és a testvéreink iránti kötelességünk között, akkor örömet szerzünk Jehovának. Ezenkívül jó példát mutatunk másoknak, hogy ők is bölcs döntést tudjanak hozni. Azoknak, akik meg vannak terhelve, szükségük van a testvéreik támogatására, együttérzésére és jó példájára. A vének és más érett keresztények segíteni tudnak a hittársaiknak, hogy kiegyensúlyozottak maradjanak, és hogy ne őröljék fel őket az élet aggodalmai (Héb 13:7).

Bárcsak soha ne hanyagolnánk el a hittársainkat amiatt, hogy túlságosan lefoglal bennünket a munkánk (Fil 1:10). Legyünk inkább ’Isten szemében gazdagok’, és a Királyságot tegyük az első helyre az életünkben (Luk 12:21).

[Lábjegyzet]

[Képek a 21. oldalon]

A munkád miatt nem tudsz részt venni az összejöveteleken?

[Képek a 23. oldalon]

Értékeled azokat a lehetőségeket, amikor segíthetsz a szellemi testvéreidnek?