Jehova az én osztályrészem
Jehova az én osztályrészem
„Én vagyok a te részed és a te örökséged Izrael fiai között” (4MÓZ 18:20)
1–2. a) Mi történt a lévitákkal, amikor Józsué felosztotta a földet? b) Mit ígért Jehova a lévitáknak?
MIUTÁN az izraeliták meghódították az Ígéret földjének nagy részét, Józsué sorsvetéssel felosztotta a földet a törzsek között. Ebben segítségére volt Eleázár főpap és a törzsek egy-egy fejedelme (4Móz 34:13–29). Ám a többi törzzsel ellentétben a léviták nem kaptak földet örökségül (Józs 14:1–5). Miért nem kapott Lévi törzse területet, azaz részt az Ígéret földjéből? Vajon elfeledkeztek róluk?
2 Ezekre a kérdésekre Jehova adja meg a választ. Jehova megígérte a lévitáknak, hogy nem hagyja őket magukra. Ezt mondta: „Én vagyok a te részed és a te örökséged Izrael fiai között” (4Móz 18:20). Milyen megnyugtató ígéret: „Én vagyok a te részed”. Te hogyan éreznéd magad, ha Jehova neked mondaná ezt? Lehet, hogy először azt kérdeznéd, hogy méltó vagy-e arra, hogy a Mindenható ilyen ígéretet tegyen neked. Vagy talán azon tűnődnél, hogy vajon tényleg lehetséges, hogy napjainkban a keresztényeknek – bár nem tökéletesek – Jehova legyen az osztályrészük? Ezek a kérdések téged is, és a szeretteidet is érintik. Derítsük hát ki, hogy mit jelentenek ezek a szavak. Ez segíteni fog megértenünk, hogy hogyan lehet Jehova a keresztények osztályrésze napjainkban, vagy még inkább, hogy hogyan lehet a te osztályrészed, akár földi, akár égi reménységed van.
Jehova gondoskodik a lévitákról
3. Hogyan lettek a léviták kiválasztva Isten szolgálatára?
3 Mielőtt Jehova a Törvényt adta az izraelitáknak, a családfők szolgáltak papokként. Ám amikor Isten gondoskodott a Törvényről, Lévi törzséből választott papokat, akik csak ezzel a szolgálattal foglalkoztak, valamint a segítőik is ebből a törzsből kerültek ki. Hogyan történt ez? Amikor Isten megölte Egyiptom elsőszülötteit, Izrael elsőszülötteit megszentelte, vagyis elkülönítette őket, hogy a tulajdonai legyenek. Majd Isten ezt a fontos változtatást tette: ’kiválasztom a lévitákat Izrael fiai közül minden elsőszülött helyébe’. Az egyik népszámláláskor kiderült, hogy Izrael elsőszülöttei többen vannak, mint a léviták, ezért váltságdíjat kellett fizetni, hogy ki legyen egyenlítve a különbség (4Móz 3:11–13, 41, 46, 47). Így a léviták megkezdhették Izrael Istenének szolgálatát.
4–5. a) Mit jelentett a léviták számára, hogy Jehova volt az osztályrészük? b) Hogyan gondoskodott Isten a lévitákról?
4 Mit jelentett ez a feladat a léviták számára? Jehova azt mondta nekik, hogy ő lesz az osztályrészük, vagyis nem kapnak földet örökségül, hanem egy felbecsülhetetlen értékű szolgálati kiváltsággal bízza meg őket. Az volt az örökségük, hogy „Jehova papsága” legyenek (Józs 18:7). A 4Mózes 18:20 szövegkörnyezete megmutatja, hogy a léviták nem váltak földönfutókká emiatt. (Olvassátok fel: 4Mózes 18:19, 21, 24.) Nekik kellett megkapniuk „minden tizedet Izraelben örökségként a szolgálatukért”, vagyis a termés és az újszülött háziállatok tíz százalékát. A lévitáknak pedig a tized egy tizedét – „a legjavát” annak, amit kaptak – a papság támogatására kellett szánniuk (4Móz 18:25–29). A papok ezenkívül „szent adományt” is kaptak, amelyet Izrael fiai Istennek adtak az imádat helyén. A papoknak tehát jó okuk volt bízni abban, hogy Jehova gondoskodni fog róluk.
5 Úgy tűnik, hogy a mózesi törvény egy másik tizedet is előírt, amelyet az izraelitáknak félre kellett tenniük, hogy az évenként megtartott szent ünnepek alatt a háznépüknek legyen mit ennie, és örvendezhessen (5Móz 14:22–27). Ám a hétéves sabbat időszak minden harmadik és hatodik évének a végén ezt a tizedet a kapuhoz kellett vinni, hogy a szegények és a léviták vehessenek belőle. Miért vehettek ebből a léviták is? Azért, mert nem volt ’részük vagy örökségük’ Izraelben (5Móz 14:28, 29).
6. Hol laktak a léviták, ha egyszer nem kaptak földet örökségül Izraelben?
6 Talán azon tűnődsz, hogy hol laktak a léviták, ha nem kaptak földet. Isten erről is gondoskodott. 48 várost adott nekik, a körülöttük lévő legelőkkel együtt. Ebbe beletartozott a hat menedékváros is (4Móz 35:6–8). Így a lévitáknak volt hol lakniuk, amikor nem szolgáltak Isten szentélyénél. Jehova bőségesen ellátta a szolgáit, akik önfeláldozóan részt vettek a szolgálatában. Természetesen a léviták is bizonyíthatták, hogy Jehova az osztályrészük, méghozzá úgy, hogy bíztak abban, hogy Jehova kész és képes is gondoskodni róluk.
7. Mire volt szükségük a lévitáknak ahhoz, hogy Jehova legyen az osztályrészük?
7 A Törvény nem szabott ki semmilyen büntetést arra az esetre, ha egy izraelita nem adta meg a tizedet. Amikor a nép nem adta meg a tizedet, az hatással volt a papokra és a lévitákra is. Ez történt például Nehémiás napjaiban is. Emiatt a lévitáknak a mezőiken kellett dolgozniuk, és nem tudták ellátni a szolgálatukat. (Olvassátok fel: Nehémiás 13:10.) Nyilvánvaló hát, hogy Lévi törzsének ellátása nagymértékben a nemzet szellemiségétől függött. Ezenkívül a papoknak és a lévitáknak hinniük kellett Jehovában, és bízniuk abban a módban, ahogyan ő gondoskodik róluk.
Jehova az egyes személyeknek is az osztályrésze volt
8. Mondd el, milyen nehézséggel küzdött a lévita Asáf.
8 A lévitáknak mint törzsnek Jehova volt az osztályrésze. Figyelemre méltó azonban, hogy voltak léviták, akik mint egyének jelentették ki ezt: „Jehova az én osztályrészem”. Ezzel fejezték ki az Isten iránti odaadásukat, és azt, hogy rá támaszkodnak (Sir 3:24). Az egyik ilyen lévita egy énekes és zeneszerző volt. Asáfként fogunk utalni rá, bár lehet, hogy csak Asáf háznépéhez tartozott, annak a lévitának a háznépéhez, aki Dávid király napjaiban az énekeseket vezette (1Krón 6:31–43). A 73. zsoltárban olvashatunk Asáfról (vagy az egyik leszármazottjáról), akin nyugtalanító érzések lettek úrrá. Irigykedni kezdett a gonoszokra, akik bőségben éltek, és annyira elkeseredett, hogy végül ezt mondta: „Bizony hiába tisztítottam meg szívemet, hiába mosom ártatlanságban kezemet.” Nyilvánvalóan szem elől tévesztette, hogy milyen értékes szolgálati kiváltsága van, és már nem értékelte, hogy Jehova az osztályrésze. Nagyon zaklatott volt, egészen addig, „mígnem [bement] Isten dicső szentélyébe” (Zsolt 73:2, 3, 12, 13, 17).
9–10. Miért mondhatta azt Asáf, hogy Jehova az ’osztályrésze időtlen időkig’?
9 A szentélynél Asáf Isten szemszögéből kezdte látni a dolgokat. Talán neked is volt már hasonló tapasztalatod. Lehet, hogy valamennyire szem elől tévesztetted, hogy milyen értékes szellemi kiváltságaid vannak, és inkább azon gondolkodtál, hogy milyen anyagi dolgokat szerezhetnél meg. De mivel tanulmányoztad Isten Szavát, és eljártál az összejövetelekre, Jehova szemszögéből kezdted látni a dolgokat. Asáf felismerte, hogy mi fog történni végül a gonoszokkal. Elgondolkodott azon is, hogy neki milyen sorsa van, és megértette, hogy Jehova fogja a jobb kezét, és vezeti őt. Így ezt mondhatta Jehovának: „Nincs más örömem a földön, csak te” (Zsolt 73:23, 25). Majd azt mondta, hogy Jehova az ő osztályrésze. (Olvassátok fel: Zsoltárok 73:26.) Bár a zsoltáríró ’teste és szíve elgyengült’, mégis Istent tekintette az ’osztályrészének időtlen időkig’. A zsoltáríró biztos volt abban, hogy Jehova megemlékezik róla mint barátjáról, és nem felejti el, hogy hűségesen szolgálta Őt (Préd 7:1). Mennyire megnyugtató lehetett ez a tudat Asáf számára! Így énekelt: „Nekem . . . oly jó közelednem Istenhez. A legfőbb Urat, Jehovát tettem menedékemmé” (Zsolt 73:28).
10 Az, hogy Asáf osztályrésze Jehova volt, többet jelentett számára annál az ellátásnál, amelyet lévitaként kapott. Ő inkább a szolgálati kiváltságáról és a Jehovával ápolt kapcsolatáról beszélt, arról a barátságról, amely a Legfelségesebbhez fűzte (Jak 2:21–23). Asáfnak hinnie és bíznia kellett Jehovában, ha szeretett volna továbbra is ilyen jó kapcsolatban lenni vele. Bíznia kellett abban is, hogy bőséges áldás lesz a jutalma, ha Isten irányadó mértékei szerint él. Te is bízhatsz abban, hogy a Mindenható megjutalmaz téged.
11. Milyen kérdés merült fel Jeremiásban, és hogyan kapott rá választ?
11 Jeremiás próféta szintén egy olyan lévita volt, aki elismerte, hogy Jehova az ő osztályrésze. Vizsgáljuk meg, hogy mit értett ez alatt. Jeremiás egy Jeruzsálemhez közeli lévita városban, Anatótban lakott (Jer 1:1). Jeremiás egyszer nagyon összezavarodott. Azon tűnődött, hogy miért élnek bőségben a gonoszok, és miért szenvednek az igazságosak (Jer 12:1). Miután tanúja volt annak, ami Jeruzsálemben és Júdában történt, ’panaszkodott’ Jehovának a látottak miatt, mivel jól tudta, hogy Jehova igazságos. Jehova ezután egy prófécia leírására ihlette Jeremiást. Ez a prófécia és az, ahogyan Jehova valóra váltotta azt, választ adott Jeremiás kérdésére. Jehova prófétai szavaival összhangban, azok, akik engedelmeskedtek az útmutatásának, ’zsákmányul kapták a lelküket’, míg a jólétnek örvendő gonoszok nem törődtek a figyelmeztetéssel, és elpusztultak (Jer 21:9).
12–13. a) Miért mondta Jeremiás azt, hogy Jehova az osztályrésze, és milyen volt a gondolkodásmódja? b) Miért kellett Izrael összes törzsének várakoznia Jehovára?
12 Amikor Jeremiás később látta, hogy feldúlták a hazáját, úgy érezte, mintha sötétségben járna, mintha Jehova olyan ’helyre ültette volna, mint a régen meghaltakat’ (Sir 1:1, 16; 3:6). Jeremiás korábban azt mondta a makacs nemzetnek, hogy térjen vissza égi Atyjához. De ők már annyira gonoszak voltak, hogy Isten úgy döntött, hagyja elpusztulni Jeruzsálemet és Júdát. Jeremiásnak nagy fájdalmat okozott ez, pedig ő nem is volt hibás. Fájdalmas érzései közepette a próféta megemlékezett Isten irgalmáról. Ezt mondta: „nincs még végünk”. Igen, Jehova irgalma „minden reggel megújul”. Jeremiás ekkor jelentette ki: „Jehova az én osztályrészem”. Továbbra is az lehetett a kiváltsága, hogy Jehova prófétájaként szolgálhatott. (Olvassátok fel: Siralmak 3:22–24.)
13 Az izraeliták 70 évre elveszítették a szülőföldjüket, és az pusztán hevert (Jer 25:11). De azzal, hogy Jeremiás azt mondta, hogy ’Jehova az osztályrésze’, azt fejezte ki, hogy ő bízik Isten irgalmában, és emiatt ’várakozik rá’. Izrael összes törzse elveszítette az örökségét, így nekik is olyan gondolkodásmódra volt szükségük, mint amilyen Jeremiás prófétáé volt. Jehova volt az egyetlen reményük. A 70 év elteltével Isten népe visszatért a hazájába, és újra kiváltsága volt Istent szolgálni (2Krón 36:20–23).
Másoknak is lehetett Jehova az osztályrészük
14–15. Kinek volt még Jehova az osztályrésze a lévitákon kívül, és miért mondhatjuk ezt?
14 Asáf és Jeremiás Lévi törzséhez tartoztak, de vajon csak a lévitáknak lehetett az a kiváltságuk, hogy Jehovát szolgálhatták? Nem. A fiatal Dávid, Izrael leendő királya is kijelentette: „[Isten az] osztályrészem az élők földjén.” (Olvassátok fel: Zsoltárok 142:1, 5.) Amikor Dávid ezt a zsoltárt szerezte, nem palotában lakott, de még csak nem is egy házban. Egy barlangban bujkált az ellenségei elől. Dávid legalább két alkalommal keresett menedéket barlangokban, egyszer Adullám közelében, egyszer pedig Én-Gedi pusztájában. Nagy valószínűség szerint a 142. zsoltárt akkor írta, amikor az egyik barlangban bujkált.
15 Ha ott írta, annak az volt az oka, hogy Saul király üldözte őt, és meg akarta ölni. Dávid egy nehezen megközelíthető barlangban húzódott meg (1Sám 22:1, 4). Ezen a félreeső helyen talán úgy érezte, hogy egyetlen barátja sincs vele, aki megvédené (Zsolt 142:4). Ekkor kért segítséget Istentől.
16–17. a) Miért érezhette magát Dávid kiszolgáltatottnak? b) Kihez fordulhatott Dávid segítségért?
16 Amikor Dávid a 142. zsoltárt szerezte, valószínűleg már értesült róla, hogy mi történt Ahimélek főpappal, aki a tudtán kívül segített Dávidnak Saul elől menekülni. A féltékeny Saul király megölette Ahiméleket és a háznépét (1Sám 22:11, 18, 19). Dávid felelősnek érezte magát a halálukért. Úgy érezte, mintha ő maga ölte volna meg a főpapot, aki segített neki. Ha Dávid helyében lettél volna, felelősnek érezted volna magad a történtekért? Dávid így érzett, ráadásul Saul megállás nélkül üldözte őt.
17 Nem sokkal ezután meghalt Sámuel próféta, aki felkente Dávidot, hogy király legyen (1Sám 25:1). Dávid még inkább kiszolgáltatottnak érezhette magát ettől. De tudta, hogy kihez fordulhat segítségért: Jehovához. Dávid nem ugyanolyan szolgálatot látott el, mint a léviták. Egy másfajta szolgálatra lett felkenve, arra, hogy idővel Isten népének királya legyen (1Sám 16:1, 13). Dávid kiöntötte a szívét Jehovának, és továbbra is rá tekintett útmutatásért. Neked is Jehova lehet az osztályrészed és a menedéked – sőt, annak is kell lennie –, miközben minden tőled telhetőt megteszel a szolgálatában.
18. Hogyan bizonyították azok a személyek, akikről ebben a cikkben volt szó, hogy Jehova az osztályrészük?
18 Azoknak a személyeknek, akikről ebben a cikkben volt szó, olyan értelemben volt Jehova az osztályrészük, hogy kaptak valamilyen feladatot a szolgálatában. Istenre támaszkodtak, és bíztak abban, hogy gondoskodik róluk, miközben szolgálják őt. Mind a lévitáknak, mind az Izrael más törzséhez tartozóknak, például Dávidnak, Jehova lehetett az osztályrészük. Hogyan lehet neked is Jehova az osztályrészed? Ez a következő cikkből fog kiderülni.
Hogyan válaszolnál?
• Milyen értelemben volt Jehova a léviták osztályrésze?
• Hogyan bizonyította Asáf, Jeremiás és Dávid, hogy Jehova az osztályrésze?
• Milyen tulajdonságra van szükség ahhoz, hogy Jehova legyen az osztályrészed?
[Tanulmányozási kérdések]
[Oldalidézet a 8. oldalon]
A léviták nem kaptak földet örökségül. Az ő osztályrészük Jehova volt, hiszen különleges szolgálati kiváltságot kaptak tőle
[Kép a 7. oldalon]
Milyen értelemben volt Jehova a papok és a léviták osztályrésze?
[Kép a 9. oldalon]
Mi segített Asáfnak, hogy továbbra is úgy tekintsen Jehovára, mint az osztályrészére?
