Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

4. Isten igazságtalan – Igaz ez?

4. Isten igazságtalan – Igaz ez?

4. Isten igazságtalan – Igaz ez?

Mit állítanak Istenről? „Isten kezében vagyunk, minden az ő akarata szerint történik. Ki más lenne hát a felelős az előítéletért, igazságtalanságért, elnyomásért!”

Mit tanít a Biblia? Az igazságtalanságért nem Isten a felelős. Ezt mondja Jehováról: „cselekedete tökéletes, hisz minden útja igazságosság” (5Mózes 32:4).

Isten mindenkivel nagylelkű, még azokkal is, akikről azt gondolnánk, hogy nem érdemlik meg. Ezt olvassuk róla: „felhozza a napját gonoszokra is, jókra is, és esőt ad igazságosaknak is, és igazságtalanoknak is” (Máté 5:45). A Cselekedetek 10:34, 35-ből megtudjuk, hogy igazságosan bánik az emberekkel, függetlenül attól, hogy milyen a nemzetiségük vagy a kultúrájuk: „nem részrehajló az Isten, hanem minden nemzetben elfogadható előtte, aki féli őt, és igazságosságot cselekszik.”

De akkor ki a felelős az igazságtalanságért? Sok ember szándékosan cselekszik igazságtalanul, és nem követi Isten példáját (5Mózes 32:5). A Bibliából azt is megtudhatjuk, hogy Isten most megengedi, hogy ellensége, az Ördög uralkodjon a világ felett (1János 5:19). * De már nem sokáig hagyja, hogy igazságtalan uralma fennmaradjon. Lépéseket tett annak érdekében, hogy „lerontsa az Ördög munkáit” (1János 3:8).

Miért jó, ha tudjuk az igazat? A korrupcióról, elnyomásról és igazságtalanságról szóló híreknek szinte sosincs végük, és ez nyugtalanító lehet. De ha ismerjük ezek okát, megértjük, miért vannak ilyen rossz állapotok, és miért nem sikerül az embereknek a legjobb szándékuk ellenére sem jobbá tenni a világot (Zsoltárok 146:3). Így nem fogjuk az időnket és az erőnket olyasmire áldozni, ami csak átmeneti megoldást nyújt. Bizalommal tekinthetünk a jövőbe, mert tudjuk, hogy Isten hű az ígéreteihez (Jelenések 21:3, 4).

Ha tisztában vagyunk azzal, hogy igazából ki a felelős az igazságtalanságért, az különösen akkor segít, ha közvetlenül minket ér valamilyen sérelem. Talán ugyanúgy fakadunk ki, mint Isten egyik szolgája, Habakuk: „a törvény erőtlenné válik, és sohasem jut érvényre az igazság” (Habakuk 1:4). Isten nem marasztalta el Habakukot a szavaiért. Éppen ellenkezőleg. Biztosította őt arról, hogy a megfelelő időben meg fogja szüntetni az igazságtalanságot. Emellett megerősítette őt, hogy a bajok ellenére is meg tudja őrizni az örömét (Habakuk 2:2–4; 3:17, 18). Ha mi is bízunk abban, hogy Isten véget fog vetni az igazságtalanságnak, nem veszítjük el az örömünket és a békénket ebben a gonosz világban.

[Lábjegyzet]

^ 5. bek. A Mit tanít valójában a Biblia? című könyv 3. fejezetében magyarázatot kaphatsz az Ördög létezésére.

[Oldalidézet a 7. oldalon]

Csakugyan Isten a felelős a szenvedésért és az igazságtalanságért?

[Kép forrásának jelzése a 7. oldalon]

© Sven Torfinn/​Panos Pictures