Utánozzuk a hitüket!

Kiállt Isten népéért

ESZTER a susáni palota belső udvarába tartott. Minden, amit maga körül látott, az uralkodó mérhetetlen hatalmára emlékeztette: a magas alapzatra épült palota, melyből a Zagrosz-hegység hófödte csúcsaira és a tiszta vizű Khoaszpész folyóra látni; a színes, mázas téglából kirakott íjászok, oroszlánok és szárnyas bikák; a bordázott kőoszlopok és a hatalmas szobrok. Eszter szíve a torkában dobogott. Próbált nyugodt maradni, de ez nem volt könnyű. A palota hatalmas uralkodójához készült, aki a nagy királynak nevezte magát, és aki egyben a férje volt.

Egy hűséges zsidó lány aligha vágyott olyan férjre, mint amilyen Ahasvérus volt. * A király nem tisztelt olyan személyeket, mint Ábrahám, aki alázatosan elfogadta Isten útmutatását, hogy hallgasson a feleségére, Sárára (1Mózes 21:12). Szinte semmit sem tudott Eszter Istenéről, Jehováról és a törvényeiről. A perzsa törvényeket viszont nagyon jól ismerte, így azt is, melyet Eszter épp megszegni készült. Melyik volt ez? Nos, a törvény szerint halálbüntetés járhatott azért, ha valaki hívatlanul ment a perzsa uralkodó elé. Esztert sem hívatta a király. Ahogy közeledett a belső udvarhoz, ahonnan a király már láthatta, alighanem úgy érezte, hogy egyenesen a halálba megy (Eszter 4:11; 5:1).

Miért vállalt ekkora kockázatot? És mit tanulhatunk ennek a rendkívüli nőnek a hitéből? Először is nézzük meg, hogyan lett Eszter perzsa királyné.

Szép volt

Eszter árván maradt. A szülei, akikről nagyon keveset tudunk, Hadassának nevezték el. Ez a név héberül ’mirtuszt’ jelent, mely egy szép, fehér virágú cserje. Amikor Eszter szülei meghaltak, egy nála jóval idősebb, kedves rokona megsajnálta, magához vette, és saját lányaként nevelte. Ő Márdokeus volt, Eszter unokatestvére (Eszter 2:5–7, 15).

Márdokeus és Eszter zsidó száműzöttként éltek Susánban, a perzsa fővárosban. Az emberek valószínűleg megvetették a vallásukat és a törvényeiket, ám ők igyekeztek aszerint élni. Eszter biztosan közel állt Márdokeushoz, mivel tőle tanult Jehováról, az irgalmas Istenről, aki a múltban már sokszor megmentette a népét, és ezt újra meg fogja tenni (3Mózes 26:44, 45). Kétségkívül szeretet és ragaszkodás jellemezte a kapcsolatukat.

Márdokeus nyilvánvalóan valamilyen hivatalnok volt a susáni palotában, hiszen a király más szolgáival együtt annak kapujában ült (Eszter 2:19, 21; 3:3). Csak találgatni tudunk, hogyan teltek Eszter gyermekévei. Azt viszont biztosan állíthatjuk, hogy törődött idős unokatestvérével, és szorgalmasan ellátta  az otthoni teendőket. Valószínűleg a város szegényebb negyedében éltek, a királyi palotával átellenben, a folyó túloldalán. Eszter biztosan szívesen töltötte idejét a susáni piacon, ahol arany- és ezüstművesek és más kereskedők árulták a portékáikat. Nem is sejtette, hogy egyszer dúskálni fog ezekben a luxuscikkekben, nem tudta, mit tartogat neki a jövő.

A királynét megfosztják rangjától

Egy nap felkavaró hírek keltek szárnyra a királyi családról. Ahasvérus pazar ételekkel és italokkal mulattatta az előkelőket egy fényűző lakomán. Majd hívatta a gyönyörű Vásti királynét, aki épp az asszonyoknak adott lakomát. Vásti azonban nem volt hajlandó eleget tenni a király kérésének. A királyt nagyon felbőszítette, hogy így megalázták, ezért megkérdezte a tanácsadóit, hogyan büntesse meg Vástit. Mi lett a királynéval? Megfosztották a rangjától. A király szolgái ezután az egész birodalomban gyönyörű fiatal szüzeket kerestek, hogy Ahasvérus új királynét választhasson (Eszter 1:1–2:4).

Márdokeus biztosan büszkeséggel, de egyben aggodalommal figyelte, ahogy a kis Eszter gyönyörű nővé cseperedik. Ezt olvassuk: „A leány pedig szép alakú és szép külsejű volt” (Eszter 2:7). A szépség szemet gyönyörködtető ugyan, de ha nem párosul bölcsességgel és alázattal, hiúsághoz, büszkeséghez és más visszataszító tulajdonságokhoz vezet (Példabeszédek 11:22). Te is tapasztaltad ezt? Vajon jó vagy rossz hatással volt Eszterre a szépsége? A történetéből megtudhatjuk.

A király szolgái felfigyeltek Eszterre, és elvitték Márdokeus házából a hatalmas palotába, a folyó túloldalára (Eszter 2:8). Eszter és Márdokeus kétségkívül nehéz szívvel vettek búcsút egymástól, hiszen olyanok voltak, mint apa és lánya. Márdokeus nem akarta, hogy fogadott lánya egy pogány férfihoz menjen hozzá, főleg nem egy királyhoz, de semmit sem tehetett. Eszter biztosan igyekezett mindent megjegyezni, amit Márdokeus búcsúzóul mondott neki. Miközben a palotához vezették, sok-sok kérdés kavaroghatott a fejében, és valószínűleg azon tűnődött, milyen élet vár rá.

Mindenki kedvelte

Eszter egy teljesen ismeretlen és furcsa világban találta magát. „Sok leányt gyűjtöttek” össze a birodalom minden szegletéből. Biztosan nagyon eltérőek voltak a szokásaik, a nyelvük és a viselkedésük. A király egyik szolgájának, Hégainak a felügyelete alá kerültek, és egy éven át szépítő kezeléseket kaptak, többek közt illatos olajakkal  masszírozták őket (Eszter 2:8, 12). Ez a környezet könnyen a külső megszállottjává tehette őket, és hiúságot, versengést idézett elő. De hogyan befolyásolta ez Esztert?

Márdokeus mindenkinél jobban aggódhatott Eszterért. Azt olvashatjuk, hogy nap mint nap az asszonyok háza elé ment, hogy hírt kapjon Eszterről (Eszter 2:11). Amit megtudott róla – valószínűleg segítőkész királyi szolgáktól –, alighanem atyai büszkeséggel töltötte el. Mit tudott meg?

Eszter jó benyomást tett Hégaira, ezért ő szerető-kedvességgel bánt vele: hét szolgálólányt adott mellé, és áthelyezte az asszonyok házának legjobb részébe. Sőt, a beszámoló ezt írja: „mindeközben Eszter kedvességre talált mindazoknak a szemében, akik látták őt” (Eszter 2:9, 15). Vajon csak a szépségével ragadta meg őket? Nem, Eszter nem pusztán vonzó megjelenésű volt.

Például ezt olvassuk róla: „nem beszélt a népéről és rokonairól, mivel Márdokeus megparancsolta neki, hogy ne beszéljen róluk” (Eszter 2:10). Márdokeus arra figyelmeztette, hogy ne említse másoknak a zsidó származását, mivel kétségkívül látta, hogy a perzsa királyi udvarban előítélettel vannak a zsidók iránt. Mennyire örülhetett Márdokeus, amikor megtudta, hogy Eszter bölcsen engedelmeskedett neki, noha nem volt a közelében.

Hozzá hasonlóan a mai fiatalok is örömet szerezhetnek a szüleiknek vagy azoknak, akik nevelik őket. Hogyan? Úgy, hogy még akkor is ellenállnak a rossz befolyásnak, és ragaszkodnak ahhoz, ami helyes, ha a szüleik nincsenek velük, és talán felszínes, erkölcstelen vagy rosszindulatú emberek veszik körül őket. Ha utánozzák Esztert, örömet szereznek égi Atyjuknak (Példabeszédek 27:11).

Amikor eljött az ideje, hogy Eszter a király elé menjen, kérhetett bármit, amit csak szeretett volna, hogy még csinosabb legyen. De ő, megfogadva Hégai tanácsát, szerényen semmi mást nem kért azonkívül, amit felajánlottak neki (Eszter 2:15). Minden bizonnyal felismerte, hogy pusztán a szépségével  nem fogja megnyerni a király tetszését, ám a szerénység és az alázat ritka erény az udvarban. Vajon jól gondolta?

A történetből kiderül: „A király pedig az összes többi leánynál jobban megszerette Esztert, és nagyobb tetszésre és szerető-kedvességre talált előtte, mint az összes többi szűz. Fejére tette hát a királyi fejdíszt, és őt tette királynévá Vásti helyett” (Eszter 2:17). Nem lehetett könnyű ennek az alázatos zsidó lánynak feldolgoznia ezt a nagy változást. Most már ő volt a királyné, az akkori világ leghatalmasabb uralkodójának a felesége. Vajon fejébe szállt a dicsőség, és büszkévé vált?

Egyáltalán nem. Eszter továbbra is engedelmeskedett a nevelőapjának. Titokban tartotta a zsidókhoz fűződő kapcsolatát. Amikor Márdokeus tudomására jutott, hogy meg akarják gyilkolni Ahasvérust, Eszter engedelmesen átadta a figyelmeztető üzenetet a királynak, és így az összeesküvők lelepleződtek (Eszter 2:20–23). Alázatossága és engedelmessége azt mutatta, hogy még mindig hisz Istenében. Ma kevesen vélik úgy, hogy az engedelmesség erény, inkább az engedetlenség és a lázadás a megszokott. Ám akik őszintén hisznek Istenben, Eszterhez hasonlóan fontosnak tartják.

Próba alá került a hite

Egy Hámán nevű férfi magas rangot kapott Ahasvérus udvarában. A király őt nevezte ki első miniszterének, vagyis ő lett a legfőbb tanácsadó, a második ember a birodalomban. A király még azt is megparancsolta, hogy mindenki hajoljon meg Hámán előtt (Eszter 3:1–4). Ennek a parancsnak Márdokeus nem tehetett eleget. Fontosnak tartotta, hogy engedelmeskedjen a királynak, de nem az Istennek való engedetlenség árán. Hámán ugyanis agágita volt, vagyis Agágnak, annak az amálekita királynak a leszármazottja, akit Isten prófétája, Sámuel kivégzett (1Sámuel 15:33). Az amálekiták annyira gonoszak voltak, hogy Jehovának és Izraelnek az ellenségei lettek. Isten elítélte az amálekitákat (5Mózes 25:19). * Hogy is hajolhatna meg egy hithű zsidó egy királyi származású amálekita előtt? Márdokeus sem tette meg. Ehhez szilárdan ragaszkodott. Sok hűséges férfi és nő mind a mai napig az életét kockáztatva a következő alapelvhez tartja magát: „Mint uralkodónak, Istennek kell inkább engedelmeskednünk, semmint embereknek” (Cselekedetek 5:29).

Hámán csak úgy forrt a dühtől. De nem elégedett meg annyival, hogy megölje Márdokeust, hanem Márdokeus egész népét ki akarta irtani. Ezért beszélt a királlyal, és rossz színben tüntette fel a zsidókat. Nem nevezte meg, hogy melyik népről beszél. Jelentéktelennek állította be őket, azt mondta, hogy „elszórva és elkülönülve [élnek] a népek között”. Sőt, azt is mondta róluk, hogy nem engedelmeskednek a király törvényeinek, és ezért veszélyes lázadók. Felajánlotta, hogy hatalmas összeget fizet be a királyi kincstárba, hogy fedezze a zsidók kiirtásának a költségét. * Ahasvérus Hámánnak adta a királyi pecsétgyűrűt, hogy véghezvigye a tervét (Eszter 3:5–10).

Hamarosan lovas futárok vitték hírét a zsidók halálos ítéletének a birodalom minden részébe. Gondolj csak bele, mit érezhettek a messzi Jeruzsálemben élő zsidók, mikor a hír eljutott hozzájuk. A babiloni száműzetésből  visszatért zsidó maradék a város újjáépítésén fáradozott, ám védőfalat még nem emeltek a város köré. Mikor Márdokeus meghallotta a szörnyű hírt, biztosan értük is, és susáni rokonaiért és barátaiért is aggódott. Annyira megrendült, hogy megszaggatta a ruháit, zsákruhába öltözött, hamut szórt a fejére, és hangosan sírt a város közepén. Hámán azonban leült inni a királlyal. Teljesen hidegen hagyta, milyen fájdalmat okozott a zsidóknak (Eszter 3:12–4:1).

Márdokeus tudta, hogy cselekednie kell. De mit tegyen? Eszter tudomást szerzett arról, mennyire szomorú az unokabátyja, ruhát küldött neki, ám ő vigasztalhatatlan volt. Márdokeus biztosan sokszor eltűnődött azon, miért engedte meg Istene, Jehova, hogy drága Eszterét elvigyék tőle, és hogy egy pogány uralkodó felesége legyen. Most azonban megértette. Üzenetet küldött a királynénak, és nyomatékosan arra kérte, hogy beszéljen a királlyal a népe érdekében (Eszter 4:4–8).

Eszternek kétségkívül elszorult a szíve, mikor megkapta Márdokeus üzenetét. Hitét talán még semmi sem tette ennyire próbára. Nagyon megrémült, ahogy az a válaszából kiderül. Emlékeztette Márdokeust a király törvényére, miszerint ha hívatlanul járul a király elé, és az nem nyújtja ki felé az aranyjogart, akár meg is halhat. És azok után, ami Vástival történt – aki nem jelent meg a király előtt, mikor hívatták –, számíthat-e Eszter arra, hogy kegyelmet kap? Elmondta Márdokeusnak, hogy a király már 30 napja nem küldetett érte. Ezért joggal gondolhatta, hogy  kiesett a változékony hangulatú uralkodó kegyeiből (Eszter 4:9–11). *

Márdokeus határozott választ küldött Eszternek, hogy megerősítse a hitét. Azt mondta neki, hogy ha nem cselekszik, más forrásból jön majd szabadulás a zsidóknak, és Eszternek sem fognak kegyelmezni, nem menekülhet meg az üldözőktől. Márdokeus ezzel megmutatta, milyen szilárdan hisz Jehovában, aki sosem fogja engedni, hogy kiirtsák a népét, és hogy beteljesületlenül maradjanak az ígéretei (Józsué 23:14). Márdokeus ezt üzente Eszternek: „ki tudja, talán épp ilyen idő miatt jutottál királyi méltóságra” (Eszter 4:12–14). Márdokeus rendíthetetlenül bízott Istenében, Jehovában. És mi a helyzet velünk? (Példabeszédek 3:5, 6).

Hite felülkerekedett a haláltól való félelmén

Eszter elhatározta magát. Arra kérte Márdokeust, hogy gyűjtse össze a zsidókat, és ők is böjtöljenek három napon át. Üzenetét a következő szavakkal zárta: „ha . . . el kell vesznem, hát elveszek” (Eszter 4:15–17). Hitét és bátorságát tükröző szavai évszázadokon át nagy hatással voltak az istenfélő emberekre. Eszter ez alatt a három nap alatt kitartóbban imádkozott, mint valaha. A böjt lejártával legszebb ruhájába öltözött, hogy elnyerje a király tetszését. Majd elindult.

Ahogy a cikk elején olvastuk, Eszter a királyi ház belső udvarába tartott. Képzelhetjük, milyen nyugtalan gondolatok és érzések kavarogtak benne. Biztosan buzgón imádkozott. Belépett az udvarba. Ahasvérus már láthatta őt a trónjáról. Eszter talán izgatottan figyelte Ahasvérus arcát. Még ha csak egy pillanatig kellett is várnia, az biztos örökkévalóságnak tűnt. A férje végre rápillantott. Kétségkívül meglepődött, de azután megenyhült az arca. Kinyújtotta felé az aranyjogart (Eszter 5:1, 2).

Eszter bebocsátást nyert a királyhoz. Kiállt Istene és a népe mellett. Hite mind a mai napig nagyszerű példa Isten szolgáinak. De ezzel még nem ért véget a küldetése. Hogy fogja meggyőzni a királyt arról, hogy legkedveltebb tanácsadója, Hámán gonosz összeesküvő? Mit tehet a népe szabadulásáért? Ezekre a kérdésekre egy következő cikk ad majd választ.

[Lábjegyzetek]

[Kép a 19. oldalon]

Márdokeus jó okkal lehetett büszke nevelt lányára

[Kép a 20. oldalon]

Eszter tudta, hogy az alázat és a bölcsesség sokkal fontosabb a szépségnél

[Kép a 22–23. oldalon]

Eszter az életét kockáztatta Isten népéért