Isten neve és Alfonso de Zamora áldozatos munkája

SPANYOLORSZÁG királya és királynője, Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella 1492-ben a következőképp rendelkezett: „megparancsoljuk bármely korú zsidó férfinak és nőnek . . . , hogy jelen év következő július havának végéig távozzanak mondott királyságainkból és birtokainkból, fiú- és leánygyermekeikkel, szolgálóikkal és szolgálólányaikkal, minden zsidó rokonságukkal, nagyokkal csakúgy, mint kicsinyekkel, bármely korúak legyenek is, és vissza ne merészeljenek fordulni földünkre” (Múlt és Jövő, 1992/3).

Ez a kiutasítási parancs minden spanyolországi zsidó családot választás elé állított: vagy elhagyja az országot, vagy vallást változtat. Egy Juan de Zamora nevű rabbi jobbnak látta, ha áttér a katolikus hitre, és Spanyolországban marad, mert a felmenői generációk óta ott éltek. Zsidó származása miatt elképzelhető, hogy a fiát, Alfonsót a híres zamorai iskolába küldte, hogy héber tanulmányokat folytasson. Alfonso később járatos lett a latin, görög és arámi nyelvekben. A tanulmányai befejezése után a Salamancai Egyetemen hébert tanított. Nem sokkal ezután nyelvi szakértelme nagy hasznára vált az európai bibliatudósoknak.

1512-ben Alfonso de Zamora az Alcalá de Henaresben (korábbi nevén Complutum) működő új egyetem hébertanára lett. Mivel Zamora korának egyik legkiválóbb tudósa volt, Jiménez de Cisneros bíboros, az egyetem alapítója felkérte, hogy vegyen részt a Complutumi Poliglott Biblia nagyszabású munkálataiban. Ez a hatkötetes Biblia tartalmazza a szent szöveget héberül, görögül és latinul, és egy részét arámi nyelven. *

Mariano Revilla Rico bibliatudós a következőket mondta erről a munkáról: „Alfonso de Zamora volt a leghíresebb a három áttért zsidó férfi közül, akik [Cisneros] bíborost támogatták. Zamora nemcsak nyelvész, filozófus és a Talmud szakértője volt, hanem a latin, görög, héber és arámi nyelv tudósa is egyben.” Zamora a tanulmányai során arra a következtetésre jutott, hogy a Biblia pontos fordításához szükséges az ókori nyelvek átfogó ismerete. Nem véletlen, hogy az egyik legfőbb támogatója volt a Biblia  vizsgálatának, mely a XVI. század elején új lendületet vett.

Ám abban a korban és környezetben egyáltalán nem volt veszélytelen a Biblia vizsgálata. A spanyol inkvizíció a tetőpontjára hágott, a katolikus egyház pedig a latin Vulgatát ismerte el a Biblia egyetlen hiteles fordításának. Katolikus tudósok azonban már a középkor elején felismerték, hogy a Vulgata latin szövege korántsem tökéletes. A XVI. század elején Alfonso de Zamora és hozzá hasonlóan mások is elhatározták, hogy tesznek valamit az ügy érdekében.

Fordítás a megmentés érdekében

Zamora munkái közül kétségkívül az Ószövetség héber–latin fordítása volt a legjelentősebb. Ezt alighanem a Complutumi Poliglott Biblia összeállításához szánta. Zamora egyik kézirata a Madrid melletti El Escorial könyvtárában található. A G-I-4 katalógusszámú kézirat Mózes első könyvének héber szövegét és annak interlineáris, vagyis szó szerinti latin fordítását tartalmazza.

Bevezetőjében ezt a megjegyzést olvashatjuk: „A nemzetek megmentése érdekében szükség van arra, hogy a Szentírást más nyelvekre is lefordítsuk . . . Úgy találtuk . . . , hogy a híveknek mindenképpen szükségük van egy szó szerinti bibliafordításra, amelyben minden héber szónak benne van a latin megfelelője.” A héber nyelv elismert tudósa lévén Alfonso de Zamora kellőképpen felkészült volt a latin fordítás elkészítésére.

„Nincs nyugalma sem testemnek, sem lelkemnek”

Bizonyos szempontból a XVI. századi Spanyolország megfelelő hely volt a Zamorához hasonló tudósok munkájához. A középkorban Spanyolország a zsidó kultúra központja volt. A Britannica Hungarica ezt írja: „A jelentős muszlim és zsidó népességnek otthont adó Spanyolország faji és vallási sokszínűsége (amely a késő középkori Nyugat-Európában egyedülálló volt) nagyban hozzájárult a spanyol kultúra felvirágzásához.”

Mivel nagy zsidó közösség élt Spanyolországban, nem volt hiány héber nyelvű bibliai kéziratokban. A zsidó írnokok országszerte szorgalmasan másolták a kéziratokat, hogy a zsinagógákban felolvashassák az Írásokat. Lazarus Goldschmidt a könyvében ezt írja: „A zsidó tudósok nemcsak a Pentateuchus spanyol és portugál kiadásait ismerték el rendkívül pontosnak, hanem a kéziratokat is, melyekből ezek a kiadások és a poliglott Bibliák készültek” (The Earliest Editions of the Hebrew Bible).

Noha Spanyolországnak voltak előnyei, sötét felhők gyülekeztek azok felett, akik szerették volna lefordítani a Bibliát. 1492-ben Ferdinánd és Izabella katolikus seregei felszámolták az utolsó mór enklávét. Ahogy már korábban említettük, az uralkodók ugyanebben az évben azt parancsolták, hogy mindenki, aki a zsidó hitet vallja, hagyja el Spanyolországot. Egy hasonló rendelet miatt tíz évvel később a muszlimokat is száműzték. Innentől kezdve a katolikus hit államvallás lett, és semmilyen más vallást nem tűrtek meg.

Hogyan hatott a megváltozott vallási légkör a Biblia fordítására? Az Alfonso de Zamorával történtek választ adnak erre. Habár ez a zsidó tudós áttért a katolikus hitre, a spanyol egyház nem tekintett el a származásától. Néhányan bírálták Cisneros bíborost, amiért zsidó áttérteket bízott meg a poliglott Biblia elkészítésével. Ezek a támadások sok szenvedést okoztak Zamorának. A Madridi Egyetemen található kéziratok egyikében Zamora így kesereg: „Minden barátom  elhagyott, és gyűlöl. Az ellenségeim lettek. Nincs nyugalma sem testemnek, sem lelkemnek.”

Az egyik legnagyobb ellensége Juan Tavera volt, a későbbi főinkvizítor. Zamora annyira elkedvetlenedett a támadásai miatt, hogy még a pápa segítségét is kérte. Levelének egy része így szól: „Könyörögve kérjük, Szentségedet, segítsen nekünk . . . oltalmazzon meg minket ellenségünktől, Toledo püspökétől, Don Juan Taverától. Nap mint nap, szüntelen nyomorgat bennünket . . . Nagy gyötrelmeket élünk át, hisz csak levágásra váró állatok vagyunk a szemében . . . Ha Szentséged figyelmet szentel kérésünknek, Jahve majd megőrzi és vigyázza lépteit (Péld 3:23).” *

Alfonso de Zamora öröksége

A támadások ellenére Zamora nem adta fel, és munkája sok, Bibliát tanulmányozó személynek a hasznára vált. Noha korának nemzeti nyelveire nem fordította le az Írásokat, a szolgálata értékes volt más fordítóknak. Hogy megértsük munkájának a jelentőségét, jó, ha tudjuk, hogy a bibliafordításokhoz kétféle tudósra van szükség. Először is olyanra, aki a szent szöveg eredeti, vagyis héber, görög és arámi nyelven íródott másolatait vizsgálja a szöveg pontosítása végett. Másodszor pedig olyanra, aki ezt az átvizsgált szöveget alapul véve a nemzeti nyelvre fordítja a Bibliát.

Az 1522-ben kiadott Complutumi Poliglott Biblia héber szövegének összeállításában és pontosításában Alfonso de Zamora járt elöl. (A műben található, általa készített héber–latin szószedet és héber nyelvtani összefoglaló szintén megkönnyítette a fordítók munkáját.) Zamora egyik kortársa, Erasmus hasonló munkát végzett a Keresztény Görög Iratokkal, ismertebb nevén az Újszövetséggel. Miután ezek a pontosított héber és görög szövegek elérhetővé váltak, a fordítók nekiláthattak annak a létfontosságú munkának, hogy a Bibliát az emberek nyelvére fordítsák. William Tyndale, aki angolra fordította a Bibliát, az elsők között hasznosította a Complutumi Poliglott Biblia héber szövegét.

Az, hogy ma a Biblia ilyen széles körben elérhető, a Zamorához hasonló férfiak munkájának a gyümölcse. Annak szentelték az életüket, hogy az emberek jobban megérthessék az Írásokat. Ahogy azt Zamora felismerte, a megmentésünk attól függ, hogy értjük-e és követjük-e Isten Szavát (János 17:3). Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a Biblia le legyen fordítva azokra a nyelvekre, melyeket az emberek megértenek, hiszen az üzenete csak így érheti el a szívüket.

[Lábjegyzetek]

 [Kiemelt rész/​képek a 19. oldalon]

Isten nevének a fordítása

Különös figyelmet érdemel, miként írta át Isten nevét a zsidó származású tudós, Alfonso de Zamora. Ahogy a képen látható, a Mózes első könyvének héber–latin interlineáris fordításában a széljegyzetre így írta fel Isten nevét: „jehovah”.

Zamora nyilvánvalóan elfogadta Isten nevének e latin változatát. Amikor a Bibliát a XVI. század során a főbb európai nyelvekre fordították, Isten nevének ezt vagy egy nagyon hasonló változatát használta sok fordító. Például William Tyndale, aki angolra (1530), Sebastian Münster, aki latinra (1534), Pierre Robert Olivetanus, aki franciára (1535) és Casiodoro de Reina, aki spanyolra (1569) fordította a Bibliát.

Így Zamora a közé a sok, XVI. századi bibliatudós közé tartozott, akik elsőként derítettek fényt Isten nevére. A név mellőzése egy zsidó babonából eredt, mely szerint nem volt szabad kiejteni. A zsidó hagyományok miatt a kereszténység bibliafordítói – például a latin Vulgata fordítója, Jeromos – Isten nevét az „Úr” vagy „Isten” kifejezésekkel helyettesítették.

[Kép]

Nagyítás a héber tetragramról, melyet Zamora így fordított: jehovah

[Kép a 18. oldalon]

Spanyolország királyának és királynőjének 1492-es rendelete

[Forrásjelzés]

Rendelet: Courtesy of the Archivo Histórico Provincial, Ávila, Spain

[Kép a 18. oldalon]

Az egyetem épülete Alcalá de Henaresben

[Kép a 21. oldalon]

Zamora interlineáris fordításának címoldala