Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ábrahám – A szeretet példaképe

Ábrahám – A szeretet példaképe

Ábrahám – A szeretet példaképe

Ábrahám szívét mély szomorúság tölti el. Szeretett felesége, Sára meghalt. Megannyi kedves emlék jut eszébe, miközben búcsút vesz feleségétől. Bánatában könnyek csordulnak ki a szeméből (1Mózes 23:1, 2). Ám ez nem a gyengeségének a jele, hanem az egyik legszebb tulajdonságának, a szeretetének a bizonyítéka.

MI A SZERETET? Az őszinte ragaszkodás és mélységes vonzalom érzése. A mások iránti szeretetünket a tetteinkkel mutatjuk ki, még ha ez azt kívánja is meg, hogy önfeláldozóak legyünk.

MIBEN NYILVÁNULT MEG ÁBRAHÁM SZERETETE? Szerette a családját. Ábrahám kétségtelenül elfoglalt ember volt, ám sohasem hanyagolta el a családja érzelmi és szellemi szükségleteit. Jehova tudta róla, hogy példát mutat a családjának az imádatban (1Mózes 18:19). Konkrétan megemlítette Ábrahám szeretetét, amikor úgy utalt Izsákra, mint akit Ábrahám olyannyira szeret (1Mózes 22:2).

Ábrahám szeretete akkor is megnyilvánult, amikor drága felesége, Sára meghalt. Noha határozott és erős jellemű férfi volt, nem szégyellte kimutatni az érzéseit, megsiratta a feleségét. Nagyszerűen ötvöződött benne az erő és a gyengédség.

Szerette Istent. Egész élete ezt igazolta. Miért mondhatjuk ezt? Gondoljunk arra, mit ír a Biblia az 1János 5:3-ban: „Isten szeretete azt jelenti, hogy megtartjuk a parancsolatait”. Ez a leírás tökéletesen ráillik Ábrahámra. Rendkívüli példája volt annak, mit jelent szeretni Istent.

Ha Jehova kért valamit Ábrahámtól, ő rögtön megtette (1Mózes 12:4; 17:22, 23; 21:12–14; 22:1–3). Mindegy volt, hogy könnyen vagy nehezen teljesíthető-e a kérés, engedelmeskedett a parancsnak, és az sem tartotta vissza, ha nem ismerte a kérés okát. Semmi sem gátolta meg abban, hogy engedelmeskedjen. Kész volt eleget tenni Istene kéréseinek, úgy tekintette ezeket a helyzeteket, mint lehetőséget arra, hogy bizonyítsa a Jehova iránti szeretetét.

MIT TANULHATUNK EBBŐL? Ábrahámhoz hasonlóan mi is őszintén szeressünk másokat, különösen a családtagjainkat. Sose engedjük, hogy az élet nehézségei miatt ne jusson időnk azokra, akiket a legjobban szeretünk.

Törekedjünk arra is, hogy szívből szeressük Jehovát. Ennek a szeretetnek óriási ereje van. Például arra indíthat, hogy változtassunk a gondolkodásunkon, a viselkedésünkön, a beszédünkön, hogy így örömet szerezzünk Istennek (1Péter 1:14–16).

El kell ismerni, hogy nem mindig könnyű engedelmeskedni Jehova parancsainak. De biztosak lehetünk benne, hogy ha Isten segített Ábrahámnak, a barátjának, nekünk is segíteni fog (Ézsaiás 41:8). Jehova Isten a Szavában, a Bibliában azt ígéri, hogy „megszilárdít, erőssé tesz” minket (1Péter 5:10). Micsoda szívmelengető ígéret ez Ábrahám barátjától!

[Kiemelt rész a 11. oldalon]

A gyengeség jele, ha egy férfi sír?

Sokan azt mondanák, hogy igen. De talán meglepő, hogy Ábrahám csak egy a közül a sok határozott, istenfélő férfi közül, akik a Biblia leírása szerint szomorúságukban könnyekre fakadtak. Megemlíthetjük például Józsefet, Dávidot, Péter apostolt, az efézusi gyülekezet véneit, sőt még Jézust is (1Mózes 50:1; 2Sámuel 18:33; Lukács 22:61, 62; János 11:35; Cselekedetek 20:36–38). A Biblia tehát nem tartja a gyengeség jelének, ha egy férfi sír.