Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

„Ha megmaradtok a szavamban”

„Ha megmaradtok a szavamban”

„Ha megmaradtok a szavamban”

„Ha megmaradtok a szavamban, valóban a tanítványaim vagytok, és megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket” (JÁNOS 8:31, 32).

Mit jelent ez? Jézus szava a tanításaira utal, a tanításai pedig magasabb forrásból származtak. „Maga az Atya, aki küldött engem, ő adott nekem parancsolatot, hogy mit mondjak, és mit beszéljek” – ismerte el (János 12:49). Egyszer, amikor égi Atyjához, Jehova Istenhez imádkozott, ezt mondta: „a te szavad igazság.” Gyakran idézte Isten Szavát, hogy alátámassza, amit tanít (János 17:17; Máté 4:4, 7, 10). Ezért az igaz keresztények megmaradnak Jézus szavában, vagyis elfogadják, hogy Isten Szava, a Biblia az igazság forrása, és ezt tartják a legfőbb tekintélynek, ha a hitnézeteikről és bármiféle tevékenységükről van szó.

Megfeleltek ennek a korai keresztények? Pál apostol, aki a keresztény bibliaírók közül a legtöbb könyvet írta, Jézushoz hasonlóan tisztelte Isten Szavát. Ezt írta: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos” (2Timóteusz 3:16). Azoknak a férfiaknak, akiknek az volt a feladatuk, hogy tanítsák keresztény társaikat, szilárdan tartaniuk kellett magukat Isten megbízható Szavához (Titusz 1:7, 9). A korai keresztények ezt a figyelmeztetést kapták: „Vigyázzatok: valaki még netán zsákmányul ejt titeket a filozófia és üres megtévesztés által, ami emberek hagyománya szerint, a világ elemi dolgai szerint, és nem Krisztus szerint való” (Kolosszé 2:8).

Kik felelnek meg ennek napjainkban? A Dei verbum konstitúcióban, melyet a Vatikán 1965-ben fogadott el, és amelyet A Katolikus Egyház Katekizmusa is idéz, ez áll: „[az Egyház] nemcsak a Szentírásból meríti az összes kinyilatkoztatott dolgokra vonatkozó bizonyosságát. Ezért [a Szentírást és a Szenthagyományt] egyforma áhítattal és megbecsüléssel kell elfogadni és tisztelni”. Egy folyóirat szerint egy torontói lelkészasszony a következőt kérdezte: „Mi szükségünk arra, hogy egy »forradalmi« hang kétezer év távlatából irányítson bennünket? Nekünk is vannak nagyszerű gondolataink, de nem nyerhetnek teret, mert szüntelen Jézus szavaival és a Szentírással kell alátámasztanunk őket” (Maclean’s).

Az egyik katolikus enciklopédia ezt írja Jehova Tanúiról: „A Bibliát tartják hitnézeteik és életszabályaik egyetlen forrásának” (New Catholic Encyclopedia). Nemrégiben egy kanadai férfi félbeszakította Jehova Tanúi egyikét, aki éppen be akart mutatkozni neki. A hölgy Bibliájára mutatva ezt mondta: „Tudom, hogy maga Jehova Tanúja, felismertem arról, amit a kezében tart.”