Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Olvasók kérdései

Olvasók kérdései

Olvasók kérdései

Mikor vált az angol–amerikai világhatalom a bibliai próféciában szereplő hetedik világhatalommá?

▪ A fémből készült, hatalmas szobor, melyet Nabukodonozor király látott, nem az összes világhatalmat ábrázolja (Dán 2:31–45). Csak azt az öt hatalmat jelképezi, amelyek Dániel idejétől kezdve uralkodtak, és jelentős hatással voltak Isten népére.

Dániel leírása a fémszoborról azt a gondolatot közvetíti, hogy az angol–amerikai világhatalom nem a Római Birodalom legyőzésével fog hatalomra jutni, hanem abból fog kiemelkedni. Dániel leírása szerint a lábszárakban lévő vas a lábfejeken keresztül egészen a lábujjakig terjed. (A lábfejekben és a lábujjakban a vas cseréppel elegyedik). * Ez a leírás arra utal, hogy az angol–amerikai világhatalom a vas lábszárakból fog felemelkedni. A történelem pontosan ezt támasztja alá. Nagy-Britannia, mely egykor része volt a Római Birodalomnak, az 1700-as évek vége felé kezdett hatalomra jutni. Később az Amerikai Egyesült Államok is olyan nemzetté vált, amellyel számolni kellett. Ám ekkor még nem jött létre a bibliai jövendölésben található hetedik világhatalom. Miért mondhatjuk ezt? Azért, mert Nagy-Britannia és az Egyesült Államok között még nem volt jelentősebb együttműködés. Erre az első világháború alatt került sor.

Akkoriban „a királyság fiai” főként az Egyesült Államokban tevékenykedtek, a főhivataluk Brooklynban, New Yorkban volt (Máté 13:36–43). A felkent osztály tagjai buzgón prédikáltak a brit birodalom uralma alatt álló országokban. Az első világháború alatt Nagy-Britannia és az Egyesült Államok között különleges kötelék alakult ki, amikor közös politikai ellenségeik ellen harcoltak. A háború által felfokozott nacionalista érzések miatt e két hatalom azokkal szemben is ellenséges volt, akik „az asszony” magvának a részét képezték. Betiltottak több általuk előállított kiadványt, és bebörtönözték azokat, akik a prédikálómunkát irányították (Jel 12:17).

A bibliai prófécia szemszögéből nézve a hetedik világhatalom még nem jött létre az 1700-as évek végén, amikor Nagy-Britannia kezdett hatalomra törni. Erre csak az Úr napjának kezdetén került sor. *

[Lábjegyzetek]

^ 4. bek. A vassal elegyedő cserép azokat az elemeket jelképezi, amelyek a vashoz hasonló angol–amerikai világhatalom befolyási övezetén belül találhatóak. Idővel a cserép megnehezítette, hogy ez a hatalom olyan erős legyen, mint amilyen szeretne lenni.

^ 6. bek. Ez a magyarázat felváltja azt, amelyik a Dániel próféciája könyv 57. oldalának a 24. bekezdésében jelent meg, illetve azt, ahogyan az ábrázolva lett a könyv 56. és 139. oldalán.

[Kép a 19. oldalon]

A főhivatalból nyolc testvért bebörtönöztek 1918 júniusában