Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Beszámoló az évi közgyűlésről

Egy összejövetel, melyen az egységről és izgalmas tervekről volt szó

Egy összejövetel, melyen az egységről és izgalmas tervekről volt szó

MINDIG nagy várakozás előzi meg a Watch Tower Bible and Tract Society of Pennsylvania évi közgyűléseit. Nem volt ez másképp a 127. évi közgyűléssel sem, melyre 2011. október 1-jén, szombaton került sor. A világ minden részéről érkezett vendégek Jehova Tanúi kongresszusi termében, Jersey Cityben (New Jersey, USA) gyűltek össze.

Gerrit Lösch, a Vezető Testület egyik tagja üdvözölte az örömteli sokaságot. Arról beszélt a küldötteknek, akik mintegy 85 országból érkeztek, hogy milyen páratlan nemzetközi egységnek örvendenek. Ez az egység jó tanúskodásul szolgál, és dicsőíti Jehovát. Az egység volt az összejövetel visszatérő témája.

NAGYSZERŰ BESZÁMOLÓ MEXIKÓBÓL

A program első része bemutatta, mennyire egységes Jehova népe. Baltasar Perla interjút készített három személlyel, akikkel együtt szolgál a mexikói Bétel-családban. Azzal kapcsolatban beszélgettek, hogy hat közép-amerikai fiókhivatalt összevontak a mexikói fiókhivatallal. Az összevonás miatt Mexikóban a Bétel-család még színesebb lett, a testvérek még több kultúrát és nemzetiséget képviselnek. A különböző országokból érkezett hívőtársak egymás buzdítására szolgálnak. Olyan, mintha Isten fogott volna egy hatalmas radírt, és eltörölte volna az országhatárokat.

Az összevonásból adódó egyik nehézséget az jelentette, hogy segíteni kellett a hírnököknek, hogy ne érezzék úgy, hogy el vannak szigetelve Jehova szervezetétől, még ha az országukban nem is működik már fiókhivatal. Ezért minden gyülekezet biztonságos e-mail kapcsolatban áll a mexikói fiókhivatallal, hogy még a félreeső területeken lévő gyülekezetek is közvetlenül tudjanak kommunikálni vele.

FRISS HÍREK JAPÁNBÓL

James Linton, aki a japán fiókhivatalból érkezett, elmagyarázta, hogy a földrengés és a cunamik, melyek 2011 márciusában sújtották az országot, milyen hatással voltak a testvéreinkre. Sokan közülük elveszítették a szeretteiket is, és a javaikat is. A katasztrófa sújtotta területen kívül élő Tanúk több mint 3100 otthonban biztosítottak szállást a számukra, és egy időre több száz járművet bocsátottak a rendelkezésükre. A területi építőbizottság irányítása alatt dolgozó önkéntesek megállás nélkül azon fáradoztak, hogy helyrehozzák a testvérek otthonait. Több mint 1700-an jelentkeztek, hogy ott szolgáljanak, ahol szükséges. Az Egyesült Államokból is jött egy csapat önkéntes segíteni a Királyság-termek helyreállításában. Összesen 575 önkéntes vett részt ebben.

Nagy figyelmet fordítottak a testvérek szellemi és érzelmi jóllétére. Több mint 400 vén nyújtott pásztori segítséget ott, ahol szükség volt rá. A Vezető Testület törődését bizonyította, hogy két zónafelvigyázó a főhivatalból a katasztrófa sújtotta területre utazott, hogy erősítse a testvéreket. Nagy vigaszt jelentett, hogy a Tanúk a világ minden részéről kifejezték szerető törődésüket.

JOGI GYŐZELMEK

A hallgatóság feszülten figyelt, amint Stephen Hardy a nagy-britanniai fiókhivatalból a nemrégiben aratott jogi győzelmekről beszélgetett néhány testvérrel. Például a francia kormány azt követelte, hogy a Franciaországban működő társaságunk 58 millió euró adót fizessen be. A probléma megoldódott, amikor az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a javunkra döntött, és kijelentette, hogy a francia kormány megsértette az Európai Egyezménynek a vallásszabadság védelmével kapcsolatos 9. cikkét. A döntés megfogalmazása mutatja, hogy a per nem a pénzről szólt, hiszen ez áll benne: „Egy vallásszervezet elismerésének megtagadása, a megszüntetésére irányuló törekvés, lealacsonyító nyelvezet használata egy vallási mozgalommal szemben, mind példák az egyezmény 9. cikke által biztosított jog megsértésére.”

Az EJEB egy Örményországgal kapcsolatos ügyben is a javunkra döntött. 1965 óta az EJEB-nek az volt az álláspontja, hogy az Európai Egyezmény nem nyújt felmentést a kötelező katonai szolgálat alól. A Nagykamara, az EJEB legfelsőbb szerve, most viszont úgy rendelkezett, hogy az Európai Egyezmény értelmében biztosítani kell a katonai szolgálat megtagadását, ha „komoly és áthidalhatatlan ellentét” van a katonai szolgálat kötelezettsége és a személy lelkiismerete között. Ez a döntés arra kötelezi Örményországot, valamint az olyan országokat, mint Azerbajdzsán és Törökország, hogy ismerjék el az ehhez való jogot.

ÉPÍTKEZÉSEK

Guy Pierce, a Vezető Testület egyik tagja tartotta a következő programot, és azzal kezdte, hogy biztosan mindenki nagyon kíváncsi a New York állambeli építkezéseinkre. Képeket mutatott be arról, hogy milyen építkezések folynak Wallkillban, és arról, hogy milyen építkezéseket terveznek Pattersonban, valamint a Warwickban és Tuxedóban (New York) nemrégiben megvett telkeken. Wallkillban egy új lakóépület épül, mely 2014-re lesz kész, és több mint 300 szoba lesz benne.

A tervek szerint egy 100 hektáros területen fognak építkezni Warwickban. „Bár még nem vagyunk biztosak abban, hogy mi Jehova akarata Warwickkal kapcsolatban, nekiállunk építkezni a területen, mivel az a célunk, hogy oda helyezzük át Jehova Tanúi világközpontját” – mondta Pierce testvér. A tervek alapján egy 20 hektáros területrész, mely Warwicktól 10 kilométerre északra található, telephelyként fog szolgálni a gépek és az építőanyagok elhelyezésére. „Ha megkapjuk a szükséges engedélyeket, bízunk benne, hogy a teljes építkezést négy éven belül befejezzük – mondta Pierce testvér. – Utána el lehet adni majd a brooklyni létesítményeket.”

„Vajon megváltoztatta a véleményét a Vezető Testület a nagy nyomorúság közelségéről? – kérdezte Pierce testvér. – Egyáltalán nem. Ha a nagy nyomorúság félbeszakítja a terveink megvalósítását, az nagyszerű lesz, igazán nagyszerű!”

ÓVAKODJUNK AZ ORDÍTÓ OROSZLÁNTÓL!

Stephen Lett, a Vezető Testület egy másik tagja ezután az 1Péter 5:8-ról beszélt: „Maradjatok meggondoltak, legyetek éberek. Ellenségetek, az Ördög, fel-alá jár, mint egy ordító oroszlán, és azon igyekszik, hogy felfaljon valakit.” Lett testvér elmondta, hogy az oroszlán számos jellemzője miatt nagyon találó, hogy Péter az Ördögöt ezzel az állattal szemlélteti.

Az oroszlán erősebb és gyorsabb az embernél. Hasonlóképpen hiába próbálnánk harcolni Sátánnal, vagy elfutni előle. A saját erőnk kevés ehhez, szükségünk van Jehova segítségére (Ézs 40:31). Az oroszlán alattomban vadászik, ezért kerülnünk kell a szellemi sötétséget, melyben Sátán zsákmány után jár. Épp úgy, ahogy az oroszlán megöli a szelíd antilopot vagy az alvó zebracsikót, Sátán is könyörtelen, és meg akar ölni minket. És miután az oroszlán csillapította az éhségét, az áldozat gyakran felismerhetetlen. Ugyanígy Sátán szellemi áldozataira is igaz, hogy „az utolsó állapotuk rosszabb lett az elsőnél” (2Pét 2:20). Ezért szembe kell szállnunk Sátánnal, és szilárdan ragaszkodnunk kell a bibliai alapelvekhez, melyeket megismertünk (1Pét 5:9).

TARTSUK BECSBEN A HELYÜNKET JEHOVA HÁZÁBAN!

„Mindannyiunknak van helye Jehova házában” – mondta a következő előadó, Samuel Herd, a Vezető Testület egyik tagja. Minden kereszténynek van helye Isten „házában”, vagyis az ő szellemi templomában; ez az az elrendezés, amely által imádhatjuk őt Jézus váltságáldozata alapján. Becsben kell tartanunk a helyünket, ez egy értékes kiváltság. Dávidhoz hasonlóan az a vágyunk, hogy „Jehova házában” lakhassunk életünk minden napján (Zsolt 27:4).

Herd testvér utalt a Zsoltárok 92:12–14-re, majd ezt kérdezte: „Hogyan segít Jehova, hogy virulni és virágozni tudjunk?” Ezt a választ adta: „A szellemi paradicsomban Isten meleget áraszt ránk, védelmez bennünket, és az igazság felüdítő vizeivel öntöz minket. Adjunk hálát neki ezért.” Majd így buzdította a hallgatóságot: „Legyünk elégedettek azzal, hogy Jehova házában lakhatunk! És nemcsak egy rövid ideig, hanem örökké!”

A KERESZTÉNYEK TISZTELIK ISTEN SZAVÁT

David Splane, aki szintén a Vezető Testület tagja, a következő előadásban kifejtette, hogy az igaz keresztények mindig is tisztelték Isten Szavát. Az első században a Szentírás alapján hoztak döntést a körülmetélés kérdésében (Csel 15:16, 17). Ám a második században néhány névleges keresztény, aki jártas volt a görög filozófiában, kezdte fontosabbnak tartani a saját intellektuális megelégedését, mint a Szentírást. Később mások a Biblia tanításait az úgynevezett egyházatyák és a római császárok nézeteivel váltották fel, aminek következtében számos hamis tantétel született.

Splane testvér rámutatott, hogy Jézus az egyik szemléltetésében utalt arra, hogy mindig lesznek őszinte felkent keresztények a földön, hogy megvédjék az igazságot (Máté 13:24–30). Nem állíthatjuk biztosan, hogy a történelem során kik voltak ezek. A századok során sokan nyíltan elítélték az Írás-ellenes hitnézeteket és szokásokat. Közéjük tartozott Agobard lyoni érsek a IX. században, Bruys-i Péter, Lausanne-i Henrik és Valdès (vagy másképpen Valdo) a XII. században, John Wycliffe a XIV. században, William Tyndale a XVI. században, valamint Henry Grew és George Storrs a XIX. században. Jehova Tanúi napjainkban is a Bibliát tekintik az igazság alapjának, és ragaszkodnak az irányadó mértékeihez. Ezért a Vezető Testület a 2012-es éviszövegünknek a János 17:17-et választotta: „a te szavad igazság.”

IZGALMAS VÁLTOZÁSOK A KÉPZÉSSEL ÉS A SZOLGÁLATTAL KAPCSOLATBAN

Anthony Morrisnak, a Vezető Testület egyik tagjának a bejelentése vázolta a misszionáriusokat és a különleges úttörőket érintő változtatásokat. 2012 szeptemberétől egyes országokban elindul a házaspárok bibliaiskolája. A Gileád Iskola célja is változott. 2011 októberétől olyanok kapnak képzést a Gileádon, akik már a különleges teljes idejű szolgálatban vannak: misszionáriusok, akik még nem vettek részt ezen az iskolán, valamint különleges úttörők, utazófelvigyázók vagy Bétel-szolgák. A Gileád Iskolán végzettek erősítik majd és megszilárdítják Isten népét, akár a fiókhivatalokba nevezik ki őket, akár az utazómunkába, vagy sűrűn lakott területekre, ahol buzdíthatják a gyülekezeteket a prédikálómunkában.

Távoli és elszigetelt területekre különleges úttörőket küldenek majd. 2012. január 1-jétől az egyedülálló testvérek bibliaiskoláján és a házaspárok bibliaiskoláján végzettek közül némelyeket kineveznek ideiglenes különleges úttörőnek, és félreeső területeken kezdik el és terjesztik ki a prédikálómunkát. Egy évre nevezik ki őket különleges úttörőnek, és utána még legfeljebb kétszer nevezhetik ki őket újabb egy-egy évre. Akik hatékonyan végzik majd a szolgálatot, állandó kinevezést kaphatnak.

2011-ben az évi közgyűlés nagy örömre adott okot. Bízunk benne, hogy Jehova megáldja az új elrendezéseket, melyek a prédikálómunka fokozását és a testvériség egységét szolgálják, az ő dicsőségére és dicséretére.

[Kiemelt rész/​képek a 18–19. oldalon]

ISMERJÜK MEG ŐKET KÖZELEBBRŐL!

Az évi közgyűlés egyik programja egy különleges interjú volt. Jelenleg kilenc olyan özvegy testvérnő él, akinek a férje a Vezető Testület tagja volt. Közülük öttel készült az interjú. Marina Sydlik, Edith Suiter, Melita Jaracz, Melba Barry és Sydney Barber elmesélte, hogyan ismerte meg az igazságot, és hogyan kezdte el a teljes idejű szolgálatot végezni. Mindegyikük megosztott a hallgatósággal kedves emlékeket és gondolatokat a férjéről, valamint olyan áldásokról beszéltek, melyekben a férjükkel volt részük. Az interjúk megindító befejezéseként a hallgatóság elénekelte a 86. éneket, melynek címe: „Hűséges nők, testvérnők”.

[Képek]

Fent: Daniel és Marina Sydlik, Grant és Edith Suiter, Theodore és Melita Jaracz

Lent: Lloyd és Melba Barry, Carey és Sydney Barber

[Térkép a 16. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Hat fiókhivatalt összevontak a mexikói fiókhivatal felvigyázása alá

MEXIKÓ

GUATEMALA

HONDURAS

SALVADOR

NICARAGUA

COSTA RICA

PANAMA

[Kép a 17. oldalon]

Látványterv arról, hogyan fog kinézni Jehova Tanúi világközpontja Warwickban (New York állam)