Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ismerd meg Isten Szavát!

Miért küldte Isten a földre Jézust?

Miért küldte Isten a földre Jézust?

Ez a cikk olyan kérdéseket tesz fel, melyeken talán már mindannyian eltűnődtünk, és arra is rámutat, hol találhatjuk meg rájuk a választ a Bibliában. Jehova Tanúi szívesen beszélgetnek bárkivel ezekről a kérdésekről.

1. Hol volt Jézus, mielőtt Isten a földre küldte?

Jézus az égben élt szellemszemélyként, mielőtt megszületett Betlehemben. Ő volt Isten első teremtménye, az egyetlen, akit Isten saját maga teremtett. Így találóan utalnak rá Isten egyszülött fiaként. Gyakran volt Isten szószólója, ezért Szónak is nevezik. Emellett Isten segítőjeként részt vett minden más megteremtésében (János 1:2, 3, 14). Az emberek megalkotása előtt már évezredek óta élt Istennel az égben. (Lásd: Mikeás 5:2; János 17:5.)

2. Hogyan született meg Jézus a földön?

Jehova a szent szellem által áthelyezte Jézus életét az égből Mária méhébe. Tehát Jézus nem emberi apától származott. A születéséről angyalok adtak hírt néhány pásztornak, akik éjszaka kint őrizték a nyájukat (Lukács 2:8–12). Vagyis Jézus nem a leghidegebb téli időszakban született, hanem valószínűleg október elején, amikor még enyhébb az időjárás. Idővel Mária és a férje, József a názáreti otthonukba vitték Jézust, és ott nevelték fel. József úgy törődött Jézussal, mintha a saját fia lett volna. (Lásd: Máté 1:18–23.)

Amikor Jézus körülbelül 30 évesen megkeresztelkedett, Isten nyilvánosan kijelentette, hogy Jézus a fia. Jézus ezután kezdte el a munkát, amiért Isten a földre küldte. (Lásd: Máté 3:16, 17.)

3. Milyen munkával bízta meg Isten Jézust?

Isten azért küldte Jézust a földre, hogy megismertesse az emberekkel az igazságot: elmondta, hogy Isten Királysága égi kormányzat, és békét hoz majd az egész földre; beszélt az örök élet reményéről (János 4:14; 18:36, 37); elmondott sok mindent arról, hogyan lehetnek igazán boldogok az emberek (Máté 5:3; 6:19–21). A példájával is tanított. Bemutatta, hogyan teljesíthetjük Isten akaratát még nehéz körülmények között is. Például amikor rosszul bántak vele, nem állt bosszút. (Lásd: 1Péter 2:21–24.)

Jézus megtanította a követőinek, milyen az önzetlen szeretet. Az égben Atyja oldalán kiváltságos helyzetben volt, mégis alázatosan engedelmeskedett neki, és a földre jött, hogy az emberek közt éljen. Jézusnál jobb példát senki sem adott arra, milyen az igazi szeretet. (Lásd: János 15:12, 13; Filippi 2:5–8.)

4. Mit valósított meg Jézus a halálával?

Isten azért is küldte Jézust a földre, hogy meghaljon a bűneinkért (János 3:16). Mivel mindannyian gyarlók vagyunk, és egyikünk sem tökéletes, bűnösnek számítunk. Ezért betegszünk és halunk meg. Ám az első ember, Ádám tökéletes volt. Nem volt bűne, ezért soha sem kellett volna megbetegednie és meghalnia. De amikor fellázadt Isten ellen, elvesztette a tökéletességét. Tőle örököltük a bűnt, és a halált, mely a bűn zsoldja. (Lásd: Róma 5:12; 6:23.)

Jézus tökéletes ember volt, így nem a saját, hanem az emberek bűneiért halt meg. A halála lehetővé teszi, hogy örökké éljünk, és elnyerjük Isten áldásait. (Lásd: 1Péter 3:18.)