Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Jehova gondoskodó, védelmező Atyánk

Jehova gondoskodó, védelmező Atyánk

„Mivel ragaszkodik hozzám, én megmentem őt. Védelmezni fogom, mert megismerte a nevemet” (ZSOLT 91:14)

1–2. Mi mindenben különbözünk?

JEHOVÁNAK „köszönheti nevét minden család” (Ef 3:14, 15). Még ha ugyanahhoz a családhoz tartozunk is, más a személyiségünk, és eltérőek a körülményeink. Vannak, akiket a szüleik neveltek fel, míg mások lehet, hogy elveszítették a szüleiket betegség, baleset vagy más tragédia miatt. És vannak olyanok is, akik sohasem ismerték az édesapjukat és az édesanyjukat.

2 Habár mindannyian Jehova hű szolgáinak a családjához tartozunk, valószínűleg máshogyan ismertük meg a bibliai igazságot. Előfordulhat, hogy a szüleid arra neveltek, hogy a bibliai alapelvek szerint élj, vagyis ahogy azt olykor mondani szoktuk, „az igazságban nevelkedtél” (5Móz 6:6, 7). De lehet, hogy egyike vagy annak a sok ezer hittársunknak, akik úgy ismerték meg az igazságot, hogy valaki prédikált nekik (Róma 10:13–15; 1Tim 2:3, 4).

3. Mi a közös bennünk?

3 Amellett, hogy különbözünk egymástól, hasonlítunk is egymásra. Ádám lázadása miatt valamennyien gyarlók, bűnösök és halandók vagyunk (Róma 5:12). De mivel Jehovát szolgáljuk, jogosan hívhatjuk őt az Atyánknak. Az Ézsaiás  64:8 szerint az ókorban Isten választott népe ezt mondta: „ó, Jehova, te vagy a mi Atyánk”. Jézus is így szólította meg Jehovát a mintaimában: „Égi Atyánk, szenteltessék meg a neved” (Máté 6:9).

4–5. Hogyan mélyülhet el a szeretetünk égi Atyánk iránt?

4 Égi Atyánk törődik velünk, gondoskodik rólunk, és védelmez bennünket. A zsoltáríró így fogalmazta meg, hogyan érez Jehova minden egyes hű szolgája iránt: „Mivel ragaszkodik hozzám, én megmentem őt. Védelmezni fogom, mert megismerte a nevemet” (Zsolt 91:14). Igen, Jehova Isten szeretettel védelmezi a népét, nem engedi, hogy bárki is elpusztítsa.

5 Hogy elmélyítsük Jehova iránt a szeretetünket, vizsgáljuk meg, miért mondhatjuk róla, hogy gondoskodó és védelmező Atyánk, illetve hogy a legjobb barátunk. Vizsgálódás közben gondolkodjunk el azon, milyen a kapcsolatunk vele, hogyan fejezhetjük ki az értékelésünket iránta, és milyen áldásokat ígér azoknak, akik szeretik őt (Jak 4:8).

JEHOVA GONDOSKODIK RÓLUNK

6. Miért mondhatjuk, hogy Jehovától származik „minden jó adomány”?

6 Jakab tanítvány ezt írta: „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, mert az égi világosság Atyjától jön alá” (Jak 1:17). Az életünk csodálatos ajándék Jehovától (Zsolt 36:9). Ha annak szenteljük, hogy Isten akaratát cselekedjük, ő már most nagylelkűen megáld bennünket, az új világban pedig örök élettel ajándékoz meg minket (Péld 10:22; 2Pét 3:13). De hogyan válhat ez valóra, hiszen Ádám engedetlensége miatt mindannyian gyarlók, bűnösök és halandók vagyunk?

7. Mit tett Isten, hogy jó kapcsolatban lehessünk vele?

7 Felsorolni sem tudjuk, mennyi mindent köszönhetünk gondoskodó Istenünknek. A jósága és a kedvessége, melyet mi, gyarló emberek soha nem érdemelhetünk ki, arra indítja, hogy megmentsen bennünket. Erre azért van szükség, mert ősatyánktól bűnt örököltünk (Róma 3:23). Azonban Jehova a szeretetétől indíttatva lehetőséget ad, hogy szoros kapcsolatot alakítsunk ki vele. János apostol ezt így fogalmazta meg: „Az Isten szeretete azáltal vált nyilvánvalóvá az esetünkben, hogy az Isten elküldte az ő egyszülött Fiát a világba, hogy életet nyerjünk általa. A szeretet nem abban áll, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul a bűneinkért” (1Ján 4:9, 10).

8–9. Mit tárt fel Jehováról az az esemény, amely Ábrahámmal és Izsákkal történt? (Lásd a képet a cikk elején.)

8 Időszámításunk előtt 1890 táján Ábrahámmal történt valami, ami feltárta, mennyire szereti Jehova az embereket. A Héberek 11:17–19 így ír erről: „Hit által volt, hogy Ábrahám, amikor próbára tették, mondhatni felajánlotta Izsákot, és az, aki örvendve fogadta az ígéreteket, megkísérelte felajánlani egyszülött fiát, noha megmondták neki: »Amit a ’magodnak’ fognak hívni, az Izsák által lesz.« De ő úgy vélekedett, hogy az Isten még a halottak közül is képes őt feltámasztani; és vissza is kapta onnan szemléltetésképpen.” Ábrahám kész volt feláldozni a fiát, Izsákot. Jehova is kész volt feláldozni a fiát, Jézus Krisztust, hogy megmentse az engedelmes embereket, és örök élettel jutalmazza meg őket. (Olvassátok fel: János 3:16, 36.)

 9 Mennyire örülhetett Izsák, hogy életben maradt! Kétségtelenül hálás volt azért, hogy Isten gondoskodott egy másik áldozatról, egy kosról, amely fennakadt a közeli bozótban (1Móz 22:10–13). Nem meglepő, hogy Ábrahám ezt a helyet Jehova-Jirének nevezte el, amely azt jelenti, hogy ’Jehova gondoskodni fog’ (1Móz 22:14).

A BÉKÉLTETÉS SZOLGÁLATA

10–11. Kik és hogyan végzik „a békéltetés szolgálatát” az I. századtól kezdődően?

10 Ha elgondolkodunk azon, milyen nagyszerűen gondoskodik rólunk Jehova, felismerjük Jézus nélkülözhetetlen szerepét, ahogyan azt Pál is felismerte: „úgy ítéltük meg, hogy e g y ember meghalt mindenkiért; így tehát mindenki meghalt; és ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki meghalt értük, és feltámadt” (2Kor 5:14, 15).

11 Az első században a keresztények örömmel vállalták „a békéltetés szolgálatát”, mivel szerették Istent, és hálásak voltak azért, hogy szolgálhatják őt. Prédikáltak és tanítványokat képeztek, így a tiszta szívű emberek megbékélhettek Istennel, és a barátaivá, végül pedig szellemi gyermekeivé válhattak. Ma a felkentek Isten és Krisztus nagyköveteiként ugyanezt a szolgálatot végzik. Munkájuk eredményeként az alázatos emberek megismerhetik Jehovát, és a szolgáivá válhatnak (olvassátok fel: 2Korintusz 5:18–20; Ján 6:44; Csel 13:48).

12–13. Hogyan mutathatjuk ki, hogy hálásak vagyunk Jehova gondviseléséért?

12 A földi reménységű keresztények is értékelik Jehova nagylelkű ajándékait, és a felkentekkel együtt prédikálják a jó hírt. A szolgálat során a Bibliát használjuk, amely szintén Isten csodálatos ajándéka (2Tim 3:16, 17). Ha ügyesen forgatjuk a Szentírást, segíthetünk az embereknek, hogy örök életet nyerjenek. Van még valami, amit Istentől kapunk, hogy elláthassuk a szolgálatunkat. Ez nem más, mint a szent szelleme (Zak 4:6; Luk 11:13). Prédikálómunkánknak ámulatba ejtő eredményei vannak, ahogyan arról az évkönyvünk rendszeresen beszámol. Milyen nagy megtiszteltetés, hogy dicsőíthetjük gondoskodó Atyánkat!

13 Hogyan fejezhetjük ki az értékelésünket gondoskodó Istenünknek? Jó, ha elgondolkodunk a következő kérdéseken: „A tőlem telhető legtöbbet teszem a szolgálatban? Hogyan hirdethetném még ügyesebben a jó hírt?” Ha a szolgálat köré építjük az életünket, kimutatjuk, hogy hálásak vagyunk Jehova törődéséért, ő pedig gondoskodni fog a szükségleteinkről (Máté 6:25–33). Bizonyára szeretnénk mindent megtenni azért, hogy örömet szerezzünk Jehovának, aki ilyen szeretettel gondoskodik rólunk (Péld 27:11).

14. Miért mondhatjuk, hogy Jehova a népe megmentője?

14 Dávid így énekelt az egyik zsoltárában: „nyomorult és szegény vagyok. De Jehova figyelembe vesz engem. Te vagy az én segítségem, te segítesz megmenekülnöm” (Zsolt 40:17). Igen, Jehova újra és újra megmentette a népét, amikor az ellenség ádázul üldözte. Hálásak lehetünk neki, hogy minden segítséget megad ahhoz, hogy hűségesen kitartsunk mellette az ilyen nehéz helyzetekben.

JEHOVA VÉDELMEZ BENNÜNKET

15. Mondd el, hogyan mentette meg egy szerető apa a kisfiát!

15 Egy szerető apa nem csupán gondoskodik a gyermekeiről, hanem meg is védi őket. A segítségükre siet, ha veszélybe  kerülnek. Hogy ez mennyire igaz, figyeljük meg, mi történt egy testvérünkkel, amikor kisfiú volt! Egyszer, amikor hazafelé tartottak az édesapjával a szolgálatból, egy patakhoz értek. Aznap reggel hatalmas felhőszakadás volt, ezért a patak megáradt. Csak a nagy, kiálló köveken lehetett átkelni rajta. Amint a kisfiú az édesapja előtt haladt, egyszer csak megcsúszott, beleesett a patakba, és a víz alá merült. Az apuka azonnal utánanyúlt, megragadta a vállánál fogva, és kihúzta. Mennyire hálás volt a kisfiú, hogy az édesapja megmentette! Ehhez hasonlóan égi Atyánk is kiment bennünket Sátán gonosz világának dühödt árjából. Ki más védhetne meg bennünket jobban, mint Jehova! (Máté 6:13; 1Ján 5:19).

16–17. Hogyan segítette és védelmezte Jehova a népét az amálekiták elleni harcban?

16 Jehova szeretetteljes védelmét mutatja, ami azután történt, hogy i. e. 1513-ban kiszabadította az izraelitákat az egyiptomi fogságból, és csodát tett, hogy átkelhessenek a Vörös-tengeren. A nép a tengertől útnak indult a Sínai-hegy felé, és útközben letáborozott Refidimnél.

17 Sátán elszánt támadásba lendült a védtelennek tűnő izraeliták ellen, hiszen az 1Mózes 3:15-ben feljegyzett prófécia akkorra még nem teljesedett be. Felbujtotta Isten népe ellen az amálekitákat (4Móz 24:20). De Jehova megvédte a népét négy hűséges szolgája, Józsué, Mózes, Áron és Húr segítségével. Mialatt Józsué az amálekitákkal harcolt, Mózes egy közeli domb tetején volt Áronnal és Húrral. Amíg Mózes felemelve tartotta a kezét, az izraeliták kerekedtek felül a csatában. Amikor a karjai elnehezedtek, Áron és Húr tartották azokat két oldalról. „Józsué  pedig legyőzte az amálekitákat”, mert Jehova segítette és védelmezte a népét (2Móz 17:8–13). Mózes épített ott egy oltárt, és elnevezte Jehova-Nisszinek, melynek jelentése az, hogy ’Jehova az én védelmem’. (Olvassátok fel: 2Mózes 17:14, 15.)

SÁTÁN TÁMADÁSAI

18–19. Hogyan óv bennünket Jehova napjainkban?

18 Jehova megvédi azokat, akik szeretik őt, és engedelmeskednek neki. Refidimnél az izraeliták Istentől vártak szabadítást, és mi is így teszünk, ha ellenségeskedéssel nézünk szembe. Istenünk már sokszor megvédett minket, a népét, és továbbra is felvértez bennünket, hogy meg tudjunk küzdeni az Ördög támadásaival. Számtalan esetben megvédte a testvéreinket, akiket a politikai semlegességük miatt üldöztek. Ez történt Németországban és más országokban is a náci rezsim idején, az 1930-as években és az 1940-es évek elején. Az évkönyveinkben és más kiadványainkban sok beszámoló mutatja, hogy Isten védelmet nyújt a szolgáinak üldözés idején. Ezek a történetek megerősíthetik a Jehovába vetett bizalmunkat (Zsolt 91:2).

Jehova arra indítja a hittársainkat, hogy mellettünk álljanak a viszontagságos időkben (Lásd a 18–20. terjedő bekezdéseket.)

19 Jehova véd bennünket azokkal a szeretetteljes tanácsokkal is, melyeket a szervezete által és a kiadványainkon keresztül ad. Gondoljunk csak bele, milyen nagy szükségünk volt ezekre az elmúlt években! A világ egyre züllöttebb, például a pornográfia mindent átitat, de Jehova időszerű figyelmeztetései és hasznos tanácsai segítenek elkerülnünk az erkölcsi veszélyeket. Szerető égi Atyánk felhívja a figyelmünket egyebek közt arra, hogy ha nem vigyázunk, a közösségi oldalakon könnyen rossz társaságba keveredhetünk * (1Kor 15:33).

20. Hogyan lelünk menedékre és kapunk útmutatást a gyülekezetben?

20 Ha teljesítjük Istenünk parancsait, az azt bizonyítja, hogy „Jehovától tanítottak” vagyunk (Ézs 54:13). A gyülekezeteinkben biztos menedékre lelünk, és bölcs útmutatást kapunk. Megbízható férfiak szentírási tanácsokkal látnak el bennünket (Gal 6:1). Ők a vének, akik valóban emberajándékok, hiszen az erőfeszítéseikben Jehova kedvessége, törődése mutatkozik meg (Ef 4:7, 8). Mit tegyünk, ha tanácsot kapunk tőlük? Engedelmeskedjünk készségesen, hogy Jehova áldását élvezzük (Héb 13:17).

21. a) Mi legyen az elhatározásunk? b) Mit vizsgálunk meg a következő cikkben?

21 Bárcsak mindannyian elhatároznánk, hogy a szent szellem vezetésére támaszkodunk, és engedjük, hogy égi Atyánk irányítsa a lépteinket! Soha ne feledkezzünk meg Fiának, Jézus Krisztusnak a nagyszerű példájáról, és kövessük a nyomdokait! Ő mindhalálig engedelmes maradt, ezért Isten gazdagon megjutalmazta (Fil 2:5–11). Isten minket is megáld, ha teljes szívvel bízunk benne (Péld 3:5, 6). Gondoljunk mindig arra, hogy nála jobban senki sem tud rólunk gondoskodni, és senki sem tud jobban megvédeni! Milyen öröm és megtiszteltetés, hogy őt szolgálhatjuk! Az iránta érzett szeretetünk még inkább elmélyül, ha megértjük azt is, hogy ő barátként törődik velünk. A következő cikk erről fog szólni.

^ 19. bek. Hasznos tanácsokat találunk a következő cikkekben: „Internet – Használd bölcsen a világhálót” (Az Őrtorony, 2011. augusztus 15. 3–5. o.), „Óvakodjunk az Ördög csapdáitól!”, „Álljunk szilárdan, és kerüljük Sátán csapdáit!” (Az Őrtorony, 2012. augusztus 15. 20–29. o.).