„MENJ haza a rokonaidhoz, és számolj be nekik arról, hogy mi mindent tett érted Jehova, és milyen irgalmas volt hozzád.” Jézus Krisztus valószínűleg a Galileai-tengertől délkeletre fekvő Gadara közelében volt, amikor erre szólított fel egy férfit, aki a követője szeretett volna lenni. Igen, Jézus jól tudta, hogy mi, emberek vágyunk rá, hogy megosszuk a hozzátartozóinkkal azt, ami számunkra érdekes és fontos (Márk 5:19).

Ez ma is így van, bár kultúránként eltérő lehet, hogy milyen szoros a rokonok közti kapcsolat. Nem meglepő hát, hogy ha valaki megismeri az igaz Istent, Jehovát, ég a vágytól, hogy beszéljen róla a szeretteinek. De hogyan tegye ezt? Hogyan segíthet a nem hívő vagy a más valláshoz tartozó rokonainak, hogy megismerjék az igaz Istent? A Biblia hasznos, kiegyensúlyozott tanácsokat nyújt.

Az I. században András az elsők között volt, akik felismerték, hogy Jézus a Messiás. Mit tett ezután? Azon nyomban megkereste a testvérét, Simont, „és ezt mondta neki: »Megtaláltuk a Messiást« (ami lefordítva azt jelenti: ’Krisztus’)”. András ezután Jézushoz vezette Pétert, így lehetőséget teremtett arra, hogy a testvére Jézus követőjévé váljon (Ján 1:35–42).

Körülbelül hat évvel később, amikor Péter éppen Joppéban volt, felkeresték egy katonatisztnek, Kornéliusznak a szolgái, és arra kérték, hogy menjen fel északra, Cezáreába az urukhoz. Amikor Péter megérkezett, Kornéliusz már várta őt és az útitársait, méghozzá nem egyedül, hiszen addigra „összehívta rokonait és meghitt barátait”. Ő is megteremtette a lehetőséget a rokonainak,  hogy meghallgathassák Pétert, és a hallottak alapján állást foglaljanak (Csel 10:22–33).

Mit tanulhatunk Andrástól és Kornéliusztól?

Egyikük sem bízta a véletlenre, hogy a szeretteik megismerjék az igaz Istent. András személyesen mutatta be Pétert Jézusnak, Kornéliusz pedig összehívta a rokonait, hogy ők is hallhassák Pétert. Ugyanakkor nem kényszerítették, illetve nem próbálták rafináltan rávenni a hozzátartozóikat arra, hogy kövessék Krisztust. Mi ebből a tanulság? Időnként talán mi is megoszthatunk néhány szentírási gondolatot a szeretteinkkel, vagy lehetőséget teremthetünk arra, hogy beszélgessenek a hittársainkkal. De mindeközben tartsuk tiszteletben a szabad akaratukat, és vigyázzunk, nehogy azt érezzék, hogy bármire is rákényszerítjük őket. Egy Németországban élő házaspárnak, Jürgennek és Petrának a példájából sokat tanulhatunk arról, hogyan segíthetünk a rokonainknak, hogy megismerjék Jehovát.

Petra annak idején tanulmányozta a Bibliát Jehova Tanúival, és megkeresztelkedett. Jürgen, aki az idő tájt a hadseregben szolgált tisztként, nem örült a felesége döntésének. Ám idővel felismerte, hogy a Tanúk tanítják az igazságot, és ő is átadta az életét Jehovának. Ma vénként szolgál a gyülekezetükben. Jürgen szerint hogyan segíthetünk a más vallású rokonainknak, hogy megismerjék az igaz Istent?

Ezt mondja: „Ne beszéljünk nekik folyton-folyvást a Bibliáról! Ez csak még jobban elriasztja őket. Hosszú távon az a legjobb, ha olykor-olykor tapintatosan említünk nekik egy-két gondolatot. Az is hasznos, ha összeismertetjük őket olyan hittársainkkal, akik egyidősek velük, és hasonló az érdeklődési körük. Mindezek segíthetnek, hogy áthidaljuk a szakadékot.”

Habár Péter apostol és Kornéliusz rokonai hamar elfogadták a Biblia üzenetét, az I. században voltak olyanok, akiknek ehhez több időre volt szükségük.

Jézusnak több olyan rokona is volt, aki már akkor felismerte és elhitte, hogy ő a Messiás, amikor a földi szolgálatát végezte. Jakab és János apostol alighanem Jézus unokatestvérei voltak, az édesanyjuk, Salómé pedig a nagynénje. Salómé egyike volt azoknak az asszonyoknak, „akik szolgáltak [Jézusnak és apostolainak] a javaikból” (Luk 8:1–3).

Jézust azonban más családtagjai csak később fogadták el Messiásként. Ez abból az esetből is látható, amely több mint egy évvel a keresztelkedése után történt. Nagyon sokan gyűltek össze egy házban, hogy hallgassák őt. „Amikor a rokonai ezt meghallották, kimentek, hogy megfogják, mert ezt mondták: »Elment az esze.«” Nem sokkal ezután a féltestvérei arról kérdezgették, hová utazik, ő azonban nem mondta meg nekik. Miért nem? Mert „nem gyakoroltak benne hitet” (Márk 3:21; Ján 7:5).

Mit tanulhatunk Jézustól? Nem sértődött meg, amikor néhány rokona azt állította, hogy elment az esze. Még a kivégzése és feltámadása után is azon volt, hogy segítsen nekik megerősíteni a hitüket. Megjelent a féltestvérének, Jakabnak, és  úgy tűnik, hogy ez nemcsak Jakabot, hanem a többi féltestvérét is meggyőzte arról, hogy ő a Messiás. Ennek eredményeként amikor az apostolok és mások egybegyűltek Jeruzsálemben egy felső szobában, ők is ott voltak velük, és nyilván rájuk is kitöltetett a szent szellem. Később Jakab és Júdás, aki szintén Jézus féltestvére volt, további megtisztelő feladatokat kapott (Csel 1:12–14; 2:1–4; 1Kor 15:7).

Ma is előfordulhat, hogy néhány rokonunknak több időre van szüksége ahhoz, hogy az élet útjára lépjen. Lássuk, mi történt Roswithával! 1978-ban, amikor a férje Tanú lett, ő még buzgó katolikus volt. Eleinte ellenezte a férje hitnézeteit, mert meg volt győződve arról, hogy a katolikusoké az igaz vallás. Ám az évek múlásával megenyhült, ugyanis felismerte, hogy a Tanúk nem ferdítik el a Biblia tanításait. 2003-ban ő is Tanú lett. Ehhez az is hozzájárult, hogy a férje nem bántódott meg, amikor kezdetben ellenségesen viselkedett vele, hanem időt adott neki arra, hogy megváltozzon a véleménye. Mit tanácsol nekünk Roswitha? „Leginkább türelemre van szükség” – mondja.

Monika 1974-ben keresztelkedett meg, a két fia pedig körülbelül 10 évvel később. Bár a férje, Hans sohasem volt ellenséges velük, egészen 2006-ig nem keresztelkedett meg. A tapasztalatukból azt szűrték le, hogy fontos ragaszkodni Jehovához és a szentírási tanításokhoz. Az is lényeges, hogy a nem Tanú rokon érezze, hogy a családtagjai szeretik. Soha nem szabad lemondani róla!

Jézus örök életet adó vízhez hasonlította az igazság üzenetét (Ján 4:13, 14). Azt szeretnénk, ha a hozzátartozóinkat felfrissítené az igazság hűs, tiszta vize. Semmiképp sem lenne jó rájuk zúdítani a Biblia tanításait. Az, hogy felfrissülnek-e, vagy úgyszólván megfulladnak az igazság vizétől, azon is múlik, hogyan osztjuk meg velük a hitnézeteinket. A Biblia szerint „az igazságosnak szíve elmélkedik, hogy mit feleljen”, és „a bölcsnek szíve éleslátást tükröző szavakat ad szájába, és meggyőzőerőt ad ajkainak”. Hogyan alkalmazhatjuk ezt a tanácsot a mindennapokban? (Péld 15:28; 16:23).

Természetes, hogy egy feleség szeretné megosztani a hitnézeteit a férjével. Ha „elmélkedik, hogy mit feleljen”, nem fog elhamarkodottan szólni, és nem fogja azt a benyomást kelteni, hogy ő mindent jobban tud, vagy hogy neki mindig igaza van. Szavai felfrissítőek lesznek és hozzájárulnak a családi békéhez. Érdemes átgondolnia a következő kérdéseket, hogy bölcsen tudjon viselkedni: „Mikor lehet nyugodtan beszélgetni a férjemmel? Milyen témák érdeklik, a tudomány, a politika vagy a sport? Hogyan kelthetem fel az érdeklődését a Biblia iránt úgy, hogy közben tiszteletben tartom az érzéseit és a véleményét?”

Ha azt szeretnénk, hogy a rokonaink is Jehova mellett foglaljanak állást, többre van szükség annál, mint hogy megfelelő mértékben adagoljuk nekik az igazságot. Fontos, hogy összhangban is éljünk azzal, amiről beszélünk.

A korábban említett Jürgen ezt mondja: „Kövessük mindig a szentírási alapelveket, hiszen leginkább a viselkedésünk kelti fel a rokonaink érdeklődését a Biblia tanításai iránt, még ha ezt kezdetben nem is vallják be.” Hans, aki mintegy 30 évvel később keresztelkedett meg, mint a felesége, egyetért ezzel: „Ha példamutató a viselkedésünk, a családtagjaink láthatják, hogy az igazság jó hatással van az életünkre.” Fontos, hogy a rokonaink lássák, hogy a hitünk nem rosszabb, hanem jobb emberekké tesz minket.

Péter apostol ezt a hasznos tanácsot adta azoknak az asszonyoknak, akiknek a férje nem volt keresztény: „rendeljétek alá magatokat a férjeteknek, hogy ha vannak olyanok, akik nem engedelmeskednek a szónak, ők a feleségük viselkedése által szó nélkül is megnyeressenek, miután szemtanúi voltak mélységes megbecsüléssel párosult tiszta viselkedéseteknek. Ékességetek pedig ne a külsőséges hajfonogatásból és aranydíszek felrakásából vagy felsőruhák viseléséből álljon, hanem  legyen az a szív rejtett embere a csendes és szelíd szellem romolhatatlan öltözékében; ennek a szellemnek nagy értéke van az Isten szemében” (1Pét 3:1–4).

Péter arról írt, hogy ha a feleség példamutatóan viselkedik, meggyőzheti a férjét arról, hogy a keresztény életút a legjobb. Egy testvérnő, Christa is ezt a szentírási alapelvet igyekszik követni azóta, hogy 1972-ben megkeresztelkedett. Jóllehet a férje egy ideig tanulmányozott a Tanúkkal, mégsem foglalt állást az igazság mellett. Időnként elmegy az összejövetelekre, és szívesen van együtt a gyülekezet tagjaival. A testvérek tiszteletben tartják, hogy a döntés az övé. És hogyan segít neki Christa, hogy még közelebb kerüljön Istenhez?

Ezt mondja: „Ragaszkodom Jehova elvárásaihoz, és igyekszem »szó nélkül«, a viselkedésemmel hatni a férjemre. Szívesen eleget teszek a kéréseinek, ha azok nem ütköznek bibliai alapelvekbe. Emellett persze tiszteletben tartom, hogy szabad akarata van, és Jehovára bízom, hogy mi lesz vele.”

Christa példája is jól mutatja, hogy nagyon fontos rugalmasnak lennünk. Christa nem hanyagolja el a keresztény tevékenységeit, például rendszeresen jelen van az összejöveteleken, és szorgalmasan prédikál. Ám nem feledkezik meg arról sem, hogy a férjének szüksége van a szeretetére és a figyelmére, és a férje joggal várja el tőle, hogy időt töltsenek együtt. Elengedhetetlen, hogy ésszerűen, megértően bánjunk azokkal a rokonainkkal, akik nincsenek egy hiten velünk. A Biblia szerint „mindennek meghatározott ideje van”. Így annak is, hogy időt szakítsunk a nem Tanú szeretteinkre, főként a házastársunkra. Az együtt töltött idő előmozdítja a jó gondolatcserét. És ha közlékenyek egymással a családtagok, az elejét veheti annak, hogy valamelyikük magányosnak, kirekesztettnek érezze magát, vagy hogy féltékeny legyen (Préd 3:1).

Holger, akinek az apukája 20 évvel később keresztelkedett meg, mint a család többi tagja, ezt az észrevételt teszi: „Nélkülözhetetlen, hogy kimutassuk a szeretetünket a nem Tanú családtagjaink iránt, és imádkozzunk értük.” Christa pedig elhatározta, hogy soha nem adja fel a reményt, hogy a férje elfogadja majd az igazságot, és állást foglal Jehova mellett. Sose mondjunk le a szeretteinkről!

Törekedjünk hát jó kapcsolatot ápolni a rokonainkkal, adjunk nekik lehetőséget arra, hogy megismerjék a Biblia üzenetét, és megszeressék az igaz Istent! Viselkedjünk mindig „szelíden és mélységes megbecsülést tanúsítva”! (1Pét 3:15).