Nézzünk egy másik helyzetet is: Egy anyuka egyedül neveli a két kislányát. Egy házaspár a gyülekezetből meghívja őket vendégségbe. Amikor az édesanya elmeséli a gyermekeinek a hírt, nagyon megörülnek. Alig várják, hogy elérkezzen a megbeszélt nap. Azonban egy nappal a vendégség előtt a házaspár visszavonja a meghívást, mert valami közbejött nekik. Az anyuka később megtudja, mi történt valójában. A házaspár ugyanarra a napra kapott egy meghívást a barátaitól, és elfogadta.

Mivel keresztények vagyunk, természetesen állnunk kell a szavunkat. Nem lenne helyes, ha a beszédünk úgyszólván „»igen« és mégis »nem«” volna (2Kor 1:18). Ám ahogy a fenti példák is mutatják, nem vehetünk minden helyzetet egy kalap alá. Időnként előfordulhat, hogy le kell mondanunk valamit, amit megígértünk. Ez egyszer Pál apostollal is megtörtént.

Pál a harmadik misszionáriusi útján járt, amikor i. sz. 55-ben Efézusban elhatározta, hogy áthajózik az Égei-tengeren Korintuszba. Azt tervezte, hogy onnan majd Makedóniába megy, és amikor visszaindul Jeruzsálembe, még egyszer útba ejti Korintuszt. Minden bizonnyal azért akarta újból meglátogatni a korintuszi testvéreket, hogy elvihesse nagylelkű ajándékaikat a jeruzsálemi gyülekezetnek (1Kor 16:3). Ez egyértelműen kiderül a 2Korintusz 1:15, 16-ból: „Így, ezzel a bizalommal, az volt korábban a szándékom, hogy elmegyek hozzátok, hogy másodízben legyen alkalmatok az örömre, és nálatok megállva megyek Makedóniába, Makedóniából pedig visszatérek hozzátok, és ti elkísértek egy darabon Júdeába.”

Pál valószínűleg egy korábbi levelében már értesítette a korintuszi testvéreket erről a szándékáról (1Kor 5:9). De nem sokkal azután, hogy megírta ezt a levelet, a Kloé  házából valók feltárták neki, hogy a gyülekezetben viszályok vannak (1Kor 1:10, 11). Úgy döntött, hogy változtat a tervén, és írt a gyülekezetnek egy levelet, melyet most a korintusziaknak írt első levélként ismerünk. Ebben szeretetteljes tanácsot adott nekik. Arról is említést tett, hogy változtat az útitervén, először Makedóniába megy, és csak azután látogat el Korintuszba (1Kor 16:5, 6). *

Úgy tűnik, hogy miután a korintusziak megkapták Pál levelét, „a fölöttébb kiváló” apostolok közül néhányan azzal vádolták Pált, hogy megbízhatatlan, nem állja a szavát. Védekezésképpen Pál ezt kérdezte: „Nos, amikor ilyen szándékom volt, csak nem engedtem meg magamnak valami könnyelműséget? Vagy amiket elhatározok, azokat a test szerint határozom el, úgyhogy énnálam egyszer »igen, igen« van, aztán meg »nem, nem«?” (2Kor 1:17; 11:5).

Talán felmerül bennünk a kérdés, hogy csakugyan könnyelmű volt-e Pál ebben a helyzetben. Természetesen nem volt az. A könnyelműségnek fordított szó azt a jelentést hordozza, hogy valaki megbízhatatlan, nem teljesíti, amit ígér. Pál ezt a költői kérdést intézte a korintusziakhoz: „amiket elhatározok, azokat a test szerint határozom el. . .?” Ebből megérthették, hogy nem azért változtatta meg a terveit, mert megbízhatatlan.

Pál határozottan megcáfolta az ellene szóló vádakat. Ezt írta: „De bízni lehet az Istenben, hogy a hozzátok intézett beszédünk nem »igen« és mégis »nem«” (2Kor 1:18). Minden kétséget kizáróan azért változtatta meg a terveit, mert úgy gondolta, hogy a korintuszi testvéreknek így lesz a legjobb. A 2Korintusz 1:23-ban így fogalmazott: „azért nem mentem még el Korintuszba, hogy kíméljelek benneteket.” Pál tehát lehetőséget adott a korintuszi testvéreknek, hogy elrendezzék a vitás ügyeiket, mielőtt meglátogatja őket. És úgy is lett, ahogy remélte. Nagy örömére Makedóniában azt a hírt kapta Titusztól, hogy a levele sajnálatra és megbánásra indította a korintusziakat (2Kor 6:11; 7:5–7).

Amikor „a fölöttébb kiváló” apostolok azzal vádolták Pált, hogy megbízhatatlan, vélhetően arra is céloztak, hogy az sem igaz, amit prédikál. Pál azonban emlékeztette a korintusziakat, hogy ő Jézus Krisztusról prédikált nekik. Ezt írta: „az Isten Fia, Krisztus Jézus, akit mi, vagyis én és Szilvánusz és Timóteusz prédikáltunk közöttetek, nem lett »igen« és mégis »nem«, hanem az »igen« »igen« lett az ő esetében” (2Kor 1:19). Előfordult-e valaha is, hogy Pál példaképe, Jézus Krisztus megbízhatatlannak bizonyult? Nem. Jézus a földi élete és szolgálata során mindig igazat mondott (Ján 14:6; 18:37). A tanításai igazak és megbízhatóak voltak, és mivel Pál ugyanazt hirdette, amit Jézus, alaptalanul feltételezték róla, hogy valótlanságokat mond.

Jehova az „igazságnak Istene” (Zsolt 31:5). Ezt támasztja alá, amit Pál a levele folytatásában írt: „bármennyi ígérete van is Istennek, ezek [Jézus Krisztus által] lettek »igenné«.” Mivel Jézus a földi élete során mindvégig feddhetetlen maradt, semmi okunk sincs kételkedni Jehova ígéreteinek a megvalósulásában. Pál ezt írta: „Így tehát az »ámen« is [Jézus által] mondatik az Istennek dicsőségül általunk” (2Kor 1:20). Jézus az „ámen”, vagyis ő a garancia arra, hogy Jehova Isten minden ígérete valóra fog válni.

Tehát Pál megbízható volt, ugyanúgy, ahogy Jézus Krisztus és Jehova Isten is az  (2Kor 1:19). Amit elhatározott, nem „a test szerint” határozta el, hanem mindenben Isten szelleme vezette (2Kor 1:17; Gal 5:16). Mindig mások érdekeit tartotta szem előtt, és állta a szavát.

Akik nem követik a Biblia alapelveit, teljesen természetesnek tartják, hogy nem teljesítik az ígéretüket, ha közbejön valami, vagy egy jobb lehetőség kínálkozik. Az üzleti életben az „igen” nem mindig jelent „igent”, még akkor sem, ha az üzletfelek írásos megállapodást kötöttek. A házasságot, mely szintén két fél közötti megállapodás, sokan nem tartják életre szóló köteléknek. A válások eget verő száma azt mutatja, hogy a legtöbben úgy gondolják, a házasság ideiglenes kapcsolat, melyet könnyen fel lehet bontani (2Tim 3:1, 2).

A te igened mindig igent jelent? Ahogy azt a cikk elején említettük, olykor előfordulhat, hogy rajtad kívül álló okokból le kell mondanod valamit, amit megígértél. Ám ha keresztényként megígérsz valamit, vagy elkötelezed magad, mindent meg kell tenned, amit csak tudsz, hogy álld a szavad (Zsolt 15:4; Máté 5:37). Ha így teszel, megbízhatónak fognak tartani, olyan embernek, akinek lehet adni a szavára, aki mindig igazat mond (Ef 4:15, 25; Jak 5:12). Ha az emberek látják, hogy a mindennapokban megbízható vagy, valószínűleg szívesebben meghallgatnak, amikor Isten Királyságáról beszélsz nekik. Ezért hát tegyél meg mindent, hogy az igened valóban igen legyen!