Pál apostol az első században az efézusi gyülekezet véneinek a következőket mondta: „Ügyeljetek magatokra és az egész nyájra, amelyben a szent szellem felvigyázóknak nevezett ki benneteket, hogy terelgessétek az Isten gyülekezetét, amelyet saját Fiának a vérén vásárolt meg” (Csel 20:28). Mi a szent szellem szerepe napjainkban a vének és a kisegítőszolgák kinevezésében?

Először is, a bibliaírókat a szent szellem vezette, amikor lejegyezték a vénekre és a kisegítőszolgákra vonatkozó követelményeket. A vénekkel kapcsolatban az 1Timóteusz 3:1–7 tizenhat követelményt sorol fel. A Titusz 1:5–9 és a Jakab 3:17, 18 további feltételekről ír. A kisegítőszolgákat illetően pedig az 1Timóteusz 3:8–10, 12, 13 ad útmutatást. Másodszor, akik ajánlásokat tesznek, illetve akik jóváhagyják azokat, kifejezetten azért imádkoznak Jehovához, hogy a szellemével segítse őket, miközben megvizsgálják, hogy egy testvér ésszerű mértékben megfelel-e a Szentírásban vázolt követelményeknek. Harmadszor, annak, akit kinevezésre ajánlanak, meg kell teremnie Isten szellemének a gyümölcsét (Gal 5:22, 23). Tehát Isten szelleme a folyamat egészében szerepet kap.

Ki nevezi ki ezeket a testvéreket? A múltban minden ajánlás, így a vének és a kisegítőszolgák ajánlása is, el lett küldve a helyi fiókhivatalba. A fiókhivatalban a vezetőtestület által kinevezett testvérek áttekintették az ajánlásokat, majd döntöttek a kinevezésekről. Miután tájékoztatták a vének testületeit, a vének tudatták a kinevezett testvérekkel a döntést, és megkérdezték őket, hogy elfogadják-e a megbízatást, és hogy továbbra is alkalmasak-e rá. Utolsó lépésként bejelentették a kinevezéseket a gyülekezetben.

De hogyan történtek a kinevezések az első században? Időnként az apostolok kijelöltek testvéreket egy-egy feladatra. Például ez történt akkor is, amikor kineveztek hét férfit, hogy felügyeljék az eledel naponkénti kiosztását az özvegyek számára (Csel 6:1–6). Azonban ezek a férfiak már valószínűleg vénként szolgáltak, amikor ezt a megbízatásukat kapták.

A Szentírás nem közöl minden részletet az első századi kinevezésekről, de utal arra, hogy hogyan történhettek. Amikor Pál és Barnabás az első misszionáriusi útjukról hazafelé tartottak, „véneket neveztek ki. . . mindegyik gyülekezetben,  és böjtölésekkel imádkozva rábízták őket Jehovára, akiben hívőkké lettek” (Csel 14:23). Évekkel később Pál ezt írta Titusznak, az útitársának: „Azért hagytalak Krétán, hogy hozd rendbe a hiányosságokat, és nevezz ki véneket városonként, ahogyan utasításokat adtam neked” (Tit 1:5). Timóteusz, aki hosszú ideig Pál apostol útitársa volt, valószínűleg szintén ilyen megbízatást kapott (1Tim 5:22). Világosan látható tehát, hogy ezekről a kinevezésekről az utazófelvigyázók döntöttek, nem pedig az apostolok és a vének Jeruzsálemben.

A bibliai mintát szem előtt tartva Jehova Tanúi vezetőtestülete kiigazítást tett a vének és a kisegítőszolgák kinevezésével kapcsolatban. 2014. szeptember 1-jétől a kinevezések a következő módon történnek: Minden körzetfelvigyázó figyelmesen áttekinti az ajánlásokat, melyeket a körzetéhez tartozó gyülekezetekben tesznek. A látogatásának hetében igyekszik személyesen megismerni azokat a testvéreket, akiket ajánlottak, és ha lehetséges, részt vesz velük a szolgálatban. A helyi vének testületével megtartott beszélgetés után a körzetfelvigyázó felelőssége a vének és a kisegítőszolgák kinevezése. Ez az eljárás szorosabban követi az első századi mintát.

Kinek mi a szerepe a kinevezés folyamatában? Ahogy az mindig is volt, elsődlegesen „a hű és értelmes rabszolga” felelőssége, hogy szellemi eledellel lássa el a háziszolgákat (Máté 24:45–47). Ehhez hozzátartozik, hogy a szent szellem segítségével kutatja az Írásokat, hogy útmutatást tudjon adni a világméretű gyülekezet működését érintő bibliai alapelvek alkalmazásával kapcsolatban. Ezenkívül a hű rabszolga nevezi ki a körzetfelvigyázókat és a fiókbizottságok tagjait. A fiókhivatalnak az a feladata, hogy segítséget nyújtson a kapott útmutatások alkalmazásában. A vének testületeinek az a felelősségteljes feladata, hogy alaposan átgondolják, hogy azok, akiket véneknek vagy kisegítőszolgáknak ajánlanak Isten gyülekezetében, megfelelnek-e a szentírási követelményeknek. A körzetfelvigyázóknak pedig az a felelőssége, hogy imával kísérve megvizsgálják a vének testületeitől érkezett ajánlásokat, és kinevezzék azokat, akik alkalmasak arra, hogy vének vagy kisegítőszolgák legyenek.

Ha megértjük, hogyan lesznek kinevezve a vének és a kisegítőszolgák, azt is tisztábban fogjuk látni, milyen szerepe van ebben a szent szellemnek. Így jobban fogunk bízni a gyülekezetben szolgáló kinevezett férfiakban, és jobban fogjuk tisztelni őket (Héb 13:7, 17).

A Jelenések 11:3 két tanúról beszél, akik 1260 napig prófétálnak. A leírásból később kiderül, hogy a vadállat „legyőzi és megöli őket”, ám a két tanú az összes szemlélő nagy megdöbbenésére „három és fél nap elteltével” életre kel (Jel 11:7, 11).

Ki ez a két tanú? A róluk szóló leírás fényt derít a kilétükre. Először is azt olvashatjuk, hogy „a két olajfa meg a két lámpatartó jelképezi” őket (Jel 11:4). Ez eszünkbe juttathatja a Zakariás próféciájában említett lámpatartót és két olajfát. Ezek az olajfák két felkentet szemléltetnek, Zorobábel kormányzót és Józsué főpapot, „akik az egész föld Ura mellett állnak” (Zak 4:1–3, 14). Másodszor a két tanú olyan jeleket tesz, mint amilyeneket Mózes és Illés tett. (Vesd össze a Jelenések 11:5, 6-ot a 4Mózes 16:1–7, 28–35-tel és az 1Királyok 17:1; 18:41–45-tel.)

Mi a közös ezekben a bibliai leírásokban? Az, hogy Istennek olyan felkentjeire utalnak, akik próbateljes időszakban vezető szerepet töltöttek be. Ezért a Jelenések könyve 11. fejezetének beteljesedésekor azoknak a felkenteknek kellett „zsákruhába öltözve” prédikálniuk három és fél évig, akik vezető szerepet töltöttek be, amikor Isten Királysága 1914-ben megalakult az égben.

A három és fél évig tartó időszak végén ezeket a felkenteket jelképesen megölték, ugyanis bebörtönözték őket egy viszonylag rövid időre, átvitt értelemben három és fél napra. Isten népének ellenségei nagyon örültek, amikor úgy tűnt nekik, hogy a tanúk munkája leállt (Jel 11:8–10).

Ám a próféciával összhangban a két tanú „a három és fél nap elteltével” életre kelt. Ezek a felkentek nemcsak hogy kiszabadultak, hanem azok, akik hűségesek maradtak, egy különleges kinevezést kaptak Istentől Jézus Krisztus által. Az Úr kinevezte a hű és értelmes rabszolgát, hogy az utolsó napokban gondoskodjon mindarról, amire Isten népének szüksége van ahhoz, hogy erős maradjon a hite. A börtönből kiszabadult hűséges felkenteket is erre a feladatra jelölték ki 1919-ben (Máté 24:45–47; Jel 11:11, 12).

Figyelemre méltó, hogy a Jelenések 11:1, 2 ahhoz az időszakhoz kapcsolja ezeket az eseményeket, amikor a jelképes templomot megmérik, vagyis megvizsgálják. A Malakiás könyvének 3. fejezete is beszél egy hasonló eseményről, amikor a jelképes templomot megvizsgálják, majd megtisztítják (Mal 3:1–4). Mennyi ideig tartott ez az időszak? 1914-ben kezdődött, és 1919 első feléig tartott. Ebbe az időszakba beletartozik a Jelenések könyvének 11. fejezetében említett 1260 nap (42 hónap) is, és a jelképes három és fél napos időszak is.

Igazán boldogok vagyunk, hogy Jehova megtisztította a népét, hogy az jó munkát tudjon végezni (Tit 2:14). Hálásak vagyunk mindazoknak a hűséges felkenteknek, akik vezető szerepet töltöttek be a próbateljes időszakban, és ily módon a jelképes két tanúnak bizonyultak. *