EGY japán születésű pilgrim (utazófelvigyázó) 1926. szeptember 6-án az Egyesült Államokból visszatért Japánba, hogy misszionáriusi szolgálatot végezzen. Az Őrtorony egyetlen előfizetője várta, aki már megalakított egy bibliatanulmányozó csoportot Kóbéban. A Bibliakutatók 1927. január 2-án ebben a városban tartották meg az első kongresszusukat. A kongresszuson 36-an vettek részt, és 8-an keresztelkedtek meg. E nagyszerű kezdet után hogyan próbálta eljuttatni ez a kicsiny csoport Japán 60 millió lakosához a Biblia igazságát?

1927 májusában vállalkozó kedvű Bibliakutatók nagyszabású tanúskodásba fogtak, hogy meghívják az embereket egy bibliai előadás-sorozatra. Az első előadást Oszakába tervezték. A testvérek az egész városban hirdetőtáblákat állítottak fel a járdákon, és hatalmas plakátokat raktak ki, valamint 3000 meghívót juttattak el vezető személyiségeknek. További 150 000 meghívót terjesztettek el, illetve az előadásokat meghirdették Oszaka közismert újságaiban, és 400 000 vonatjegyen is. Az előadás napján pedig két repülőgépből 100 000 meghívót szórtak szét a város fölött. Az „Isten Királysága hamarosan eljön!” című előadásra egy nagy oszakai előadóteremben került sor. A terem zsúfolásig megtelt a mintegy 2300 érdeklődővel. Úgy ezer embert még el is kellett küldeni, mert már nem fértek be. Az előadás után több mint 600-an ott maradtak, hogy választ kapjanak különböző bibliai kérdésekre. A következő hónapokban nyilvános előadásokat tartottak Kiotóban, és Japán nyugati részén más városokban is.

A Bibliakutatók 1927 októberében Japán fővárosában, Tokióban tartottak előadásokat. Itt is meghívták a neves személyiségeket, például a miniszterelnököt, a parlamenti képviselőket, valamint vallási és katonai vezetőket. Plakátokon és újságokban hirdették meg az előadásokat, valamint 710 000 meghívót juttattak el az emberekhez. Összesen 4800-an mentek el a három előadásra.

A kolportőrök (úttörők) nagyon sokat tettek azért, hogy mindenki halljon a Királyságról. Az egyik első japán kolportőr, Isii Macue és férje, Dzsidzó bejárta az ország háromnegyed részét a messze északon fekvő Szapporótól Szendain, Tokión, Jokohamán, Nagoján, Oszakán, Kiotón és Okajamán át egészen Tokusimáig. Isii testvérnő és Tanaka Szakiko, egy idősebb testvérnő díszes kimonót öltött magára, amikor meglátogatta a magas rangú kormányhivatalnokokat. Az egyik hivatalnok 300-300 példányt kért az Isten hárfája és a Szabadulás könyvből börtönkönyvtárak számára.

Miura Kacuó és Hagino könyveket fogadott el Isii testvérnőtől, és rögtön felismerte, hogy ezek a  könyvek az igazságot tanítják. 1931-ben keresztelkedtek meg, és ők is kolportőrök lettek. Jamada Haruicsi és Tane sok rokonukkal együtt pedig már 1930 előtt elfogadta a jó hírt. Jamadáék szintén csatlakoztak a kolportőrökhöz, a lányuk, Jukiko pedig a tokiói Bételben szolgált.

Akkoriban igencsak sokba kerültek az autók, az utak pedig rosszak voltak. Ezért Minoura Kadzumi és más fiatal kolportőrök motor nélküli lakókocsikat használtak a szolgálatban. A lakókocsikat „jéhunak” nevezték el a szekerét gyorsan hajtó férfi után, aki később Izrael királya lett (2Kir 10:15, 16). Volt három nagy „jéhu”, melyekben akár hat úttörő is elfért. A lakókocsik hossza 2,2 méter, a szélessége és magassága pedig 1,9 méter volt. Ezenkívül a japán fiókhivatalban építettek 11 kis „jéhut” is, melyeket kerékpárral lehetett vontatni, és kétszemélyesek voltak. Ivaszaki Kiicsi, aki részt vett ezeknek a lakókocsiknak a megépítésében, ezt mondta róluk: „Mindegyik »jéhuhoz« tartozott egy sátor is, a világítást pedig akkumulátorral oldottuk meg.” A kolportőrök az északon fekvő Hokkaidótól a déli Kjúsú szigetéig hegyeket és völgyeket maguk mögött hagyva az egész országot bejárták a „jéhukkal”. Nekik köszönhetően az igazság fénye beragyogta Japánt.

Egy kolportőr, Óta Ikumacu így idézte fel emlékeit: „Amikor megérkeztünk egy városba, letáboroztunk a folyóparton vagy a mezőn. Először a város előkelőit kerestük fel, mint például a polgármestert, majd meglátogattuk az embereket az otthonaikban a kiadványainkkal. Miután minden házhoz eljutottunk, továbbmentünk a következő városba.”

„A kicsiny kezdet” napjaiban mindössze 36 Bibliakutató gyűlt össze Kóbéban az első kongresszuson (Zak 4:10). Csupán öt évvel később, 1932-ben már 103 kolportőr és hírnök adott le jelentést Japánban, akik több mint 14 000 könyvet terjesztettek el. Napjainkban a japán nagyvárosokban jól szervezetten folyik a tanúskodómunka, és csaknem 220 000 hírnök árasztja az igazság fényét a felkelő nap országában. (A japán archívumunkból.)