EGY kicsinyke csoport 1870-ben a pennsylvaniai Pittsburghben (Allegheny) Charles Taze Russell vezetésével kutatni kezdte az Írásokat. Azt vizsgálták, hogy mit ír a Szentírás Krisztus váltságáldozatáról. Hamar felismerték, hogy a váltságnak központi szerepe van Jehova szándékának a megvalósulásában. Nagyon fellelkesültek, amikor megértették, hogy a váltság még azok számára is lehetővé teszi a megmentést, akik addig nem hallottak Jézusról. Az értékelésük arra indította őket, hogy attól kezdve minden évben megemlékezzenek Jézus haláláról (1Kor 11:23–26).

Russell testvér ezután megkezdte a Sioni Őrtorony kiadását. Ez a folyóirat a váltság védelmére kelt, és úgy írt róla, mint ami Isten szeretetének a legfőbb megnyilvánulása. A Sioni Őrtorony azt írta, hogy az emlékünnepi időszak „egy különleges időszak”, és arra sarkallta az olvasóit, hogy vegyenek részt Krisztus halálának emlékünnepén, akár Pittsburghben, akár máshol, kisebb csoportokban. „Még ha csak ketten-hárman vannak is jelen az igaz hitet vallók közül” – vagy akár csak egyvalaki –, „az Úr közöttük van”.

Évről évre egyre többen érkeztek Pittsburghbe az emlékünnepre. „Szívélyes fogadtatás vár mindenkire” – állt a meghívásban. És a pittsburghi Bibliakutatók valóban örömmel adtak szállást és élelmet a hittestvéreiknek. 1886-ban, az emlékünnepi időszakban egy többnapos „Gyűlésre” is sor került. A Sioni Őrtoronyban ez a buzdítás állt: „Jöjjön el mind, kit az Úr iránti, a hittestvérei és az igazság iránti túláradó szeretete arra indít!”

Az ezt követő években a Bibliakutatók kongresszusokat szerveztek Pittsburghben azok számára, akiket a váltságba vetett hitük arra indított, hogy elmenjenek az emlékünnepre. Ahogy a Bibliakutatók száma gyarapodott, egyre több helyszínen és egyre nagyobb létszámban vettek részt az emlékünnepen világszerte. Ray Bopp, aki a chicagói eklézsia (gyülekezet) tagja volt, azt mondta, hogy az 1910-es években órákig tartott, amíg körbeadták az emlékjegyeket a több száz jelenlévőnek, mivel majdnem mindenki fogyasztott belőlük.

Milyen emlékjegyeket adtak körbe? Bár a Sioni Őrtorony elismerte, hogy az Úr vacsoráján Jézus bort adott az apostolainak, egy időben mégis azt ajánlotta, hogy az emlékünnepen inkább friss szőlőlevet vagy főtt mazsola levet kínáljanak fel, nehogy kísértésbe essenek néhányan „a test gyengesége” miatt. Ugyanakkor borról is gondoskodtak azok számára, akik úgy gondolták, hogy ezt helyénvaló körbeadni. A Bibliakutatók később megértették, hogy a tiszta vörösbor jelképezi megfelelően Jézus vérét.

A Jézus haláláról való megemlékezés lehetőséget adott az elmélkedésre. Azonban voltak olyan  gyülekezetek, ahol az emlékünnep gyászos hangulatban telt, és a program végeztével a testvérek úgy mentek haza, hogy szinte alig szóltak egymáshoz. Ám az 1934-ben megjelent Jehova című könyv azt írta, hogy az emlékünnepen „nem szomorúsággal” kell megemlékezni Jézus fájdalmas haláláról, hanem „örömmel” kell gondolni arra, hogy 1914 óta királyként uralkodik.

Az 1935-ös év izgalmas változást hozott. Ebben az évben értették meg a Bibliakutatók, hogy kiket jelképez a Jelenések 7:9-ben szereplő „nagy sokaság”. Azelőtt úgy gondolták, hogy a nagy sokaság tagjai Isten önátadott, de kevésbé buzgó szolgái. 1935-ben azonban felismerték, hogy a nagy sokaság tagjai Isten hűséges szolgái, akiknek az a reménységük, hogy paradicsomi földön fognak élni. A kiigazítást követően és őszinte önvizsgálat után Russell Poggensee elismerte: „Valójában Jehova szent szelleme nem ébresztette fel bennem a vágyat az égi élet iránt.” Russell Poggensee nem fogyasztott többé az emlékjegyekből, de továbbra is részt vett az emlékünnepen, és hozzá hasonlóan sok más hűséges testvér is így tett.

E „különleges időszak” alatt prédikálókampányokat is szerveztek, melyek lehetőséget adtak arra, hogy mindenki kifejezhesse az értékelését a váltság iránt. Egy 1932-es Bulletin arra intette a keresztényeket, hogy ne legyenek „úrvacsorás szentek”, akik fogyasztanak ugyan az emlékjegyekből, de nem vesznek részt az igazság üzenetének prédikálásában. Egy 1934-es számában „segédúttörő”-ket toborzott, és ezt a kérdést tette fel: „Lesz-e 1000 úttörő az emlékünnepi időszakban?” Később az Informátor * a felkentekkel kapcsolatban megjegyezte: „Az örömük csak akkor lehet teljes, ha részt vállalnak a Királyság hirdetésében.” És ez a földi reménységűekre is igaz.

Jehova szolgái számára az emlékünnep az év legszentebb eseménye, és még a nehézségek sem tudják meggátolni őket abban, hogy megtartsák. Például 1930-ban Pearl English és a nővére, Ora 80 kilométert gyalogoltak, hogy részt vehessenek az emlékünnepen. A misszionárius Harold King, aki egy kínai börtön magánzárkájában raboskodott, verseket és énekeket írt az emlékünnepre, az emlékjegyeket pedig fekete ribizliből és rizsből készítette el. Kelet-Európában, Közép-Amerikában és Afrikában bátor testvéreink a háború viszontagságai és a betiltás ellenére is megemlékeztek Jézus haláláról. Bárhol és bármilyen körülmények között legyünk is, összegyűlünk ebben a különleges időszakban, és megtartjuk az emlékünnepet, hogy kifejezzük a tiszteletünket Jehova Isten és Jézus Krisztus iránt.