A Megmentés című könyv, mely magyarul 1939-ben jelent meg, így határozta meg az „előkép” és „ellenkép” fogalmát: „Egy előkép valamilyen később, a jövőben lejátszódó eseménynek a képe vagy ábrázolása. Az ellenjelkép annak megvalósulása, amit az előkép előárnyékolt. Az előképet jogosan nevezhetjük »árnyéknak« s az ellenképet a »valóságnak«.”

A múltban a kiadványaink azt írták, hogy hűséges férfiak és nők, például Debóra, Elihu, Jefte, Jób, Ráháb, Rebeka és sokan mások, előképei voltak a felkenteknek vagy a nagy sokaságnak, vagyis előárnyékolták őket (Jel 7:9). Például úgy gondoltuk, hogy Jefte, Jób és Rebeka a felkenteket ábrázolják, Debóra és Ráháb pedig a nagy sokaságot. Az elmúlt években viszont már nem vontunk ilyen párhuzamokat. Mi ennek az oka?

Való igaz, az Írások utalnak arra, hogy néhány bibliai személy előkép volt. Például Pál apostol a Galácia 4:21–31-ben beszél egy jelképes drámáról, melyben két asszonyt említ meg. Hágár, Ábrahám szolgálólánya szemlélteti Izrael nemzetét, melyet a mózesi törvény kötött Jehovához. Sára, „a szabad asszony” pedig Isten feleségét, vagyis a szervezetének égi részét ábrázolja. A hébereknek írt levelében Pál konkrét hasonlóságokat emel ki Jézus és Melkisédek között, aki király és pap is volt egyben (Héb 6:20; 7:1–3). Emellett Ézsaiást és a fiait Jézussal és a felkent követőivel hozza párhuzamba (Héb 2:13, 14). Mivel Pál ihletés alatt írt ezekről az előképekről, feltétel nélkül elfogadjuk őket.

Persze még ha utal is a Biblia arra, hogy egy személy előképe valaki másnak, ez nem jelenti azt, hogy az életének minden részletét párhuzamba kell állítani valamivel. Például, noha Pál azt írja, hogy Melkisédek Jézus előképe volt, azzal kapcsolatban semmit sem ír, hogy  Melkisédek egyszer kenyeret és bort vitt Ábrahámnak, miután Ábrahám legyőzött négy királyt. Ezért nincsen Írás szerinti alap arra, hogy mögöttes tartalmat keressünk ebben a beszámolóban (1Móz 14:1, 18).

A Krisztus halála utáni évszázadokban néhány író beleesett abba a hibába, hogy mindenben párhuzamokat keresett. Egy enciklopédia így jellemzi Órigenész, Ambrosius és Jeromos tanításait: „Minden eseményben, melyről az Írások beszámolnak – akármilyen jelentéktelenek legyenek is azok –, előképeket kerestek, és persze találtak is. Még a legegyszerűbb és leghétköznapibb részletekben is rejtett igazságokat véltek felfedezni. . . .még abban is, hogy hány halat fogtak ki a tanítványok azon az éjszakán, melyen megjelent nekik a feltámasztott Megmentő. Mennyi mindent belegondoltak némelyek abba, hogy a kifogott halak száma 153 volt!” (The International Standard Bible Encyclopaedia).

Hippói Ágoston terjedelmes magyarázatot fűzött ahhoz a beszámolóhoz, mely szerint Jézus körülbelül 5000 férfit látott el öt árpakenyérrel és két hallal. Mivel az árpát gyengébb minőségűnek vélték, mint a búzát, Ágoston arra a következtetésre jutott, hogy az öt kenyér Mózes öt könyvét szemlélteti, mondván, hogy az „Ószövetség” alsóbb rendű, mint az „Újszövetség”. Mit mondott a két halról? Valamilyen oknál fogva az egyiket egy királlyal, a másikat pedig egy pappal hozta párhuzamba. Egy másik tudós, aki szintén szeretett előképeket és ellenképeket keresni, azt bizonygatta, hogy amikor Jákob egy tál vörös főzelékért megvette Ézsautól az elsőszülöttségi jogát, az előremutatott arra, hogy Jézus a vörös vére révén megvásárolta az égi örökséget az emberiség számára.

Ha ezek az értelmezések erőltetettnek tűnnek számodra, biztosan egyetértesz azzal, hogy az emberek nem tudják megítélni, hogy a Szentírásban mi számít előképnek, és mi nem. Az a legbölcsebb, ha akkor fogadunk el egy személyt, eseményt vagy dolgot előképnek, ha ezt az Írások megerősítik. Ellenkező esetben óvakodunk attól, hogy bizonyos személyekhez vagy beszámolókhoz ellenképi megfelelőt társítsunk.

Hogyan meríthetünk hát hasznot a Szentírásban lejegyzett eseményekből és példákból? A Róma 15:4-ben Pál apostol ezt mondja: „mindazt, amit régebben megírtak, a mi oktatásunkra írták meg, hogy kitartásunk által és az Írásokból származó vigasztalás által reménységünk legyen.” Pál arra utalt ezzel, hogy az első századi felkent keresztények értékes tanulságokat vonhattak le abból, amit az Írásokban olvastak. Ám „mindazt, amit régebben megírtak”, azóta is Isten minden szolgája a javára fordíthatja, függetlenül attól, hogy felkent-e, vagy a más juhokhoz tartozik (Ján 10:16; 2Tim 3:1).

Ezért a legtöbb bibliai beszámoló nem csupán egy osztályra, például a felkentekre vagy a nagy sokaságra, illetve egy bizonyos időben élő keresztényekre vonatkozik. Hanem Isten minden szolgájának hasznos volt a múltban, és hasznos a jelenben is. Például Jób szenvedései nem csak az I. világháború alatt élő felkentek megpróbáltatásaira mutattak előre. Isten szolgái közül sokan – nők és férfiak, felkentek és a nagy sokaság tagjai egyaránt – hasonló megpróbáltatásokon mentek keresztül, mint Jób, és látták, „milyen végkimenetelt adott Jehova, mert Jehova nagyon gyöngéd vonzalmú és irgalmas” (Jak 5:11).

Gondolj bele, vajon nincsenek a gyülekezeteinkben Debórához hasonló, hűséges idős testvérnők? Vagy nagyszerű, fiatal vének, akik bölcsek, mint Elihu; bátor úttörők, akik buzgók, mint Jefte; vagy hithű férfiak és nők, akik hosszan tűrők, mint Jób? Mennyire hálásak vagyunk Jehovának, hogy megőrizte „mindazt, amit régebben megírtak”, hogy „az Írásokból származó vigasztalás által reménységünk legyen”!

Ezekből az okokból kifolyólag az elmúlt években inkább a bibliai beszámolók tanulságait hangsúlyoztuk, és nem arra összpontosítottunk, hogy előképeket és ellenképeket keressünk.