Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Krisztus, az Isten ereje

Krisztus, az Isten ereje

„Krisztus, az Isten ereje” (1KOR 1:24)

1. Miért mondta azt Pál, hogy Krisztus „az Isten ereje”?

JEHOVA Jézus Krisztuson keresztül ámulatba ejtő módon mutatta be, hogy milyen nagy hatalma és ereje van. Krisztus a földön léte idején számos csodát hajtott végre. Néhányról részletes, hiterősítő beszámolót olvashatunk a négy evangéliumban (Máté 9:35; Luk 9:11). Mivel Jézus Jehova erejével vitte véghez a csodákat, helyénvalóan írta azt Pál apostol, hogy Krisztus „az Isten ereje” (1Kor 1:24). Milyen jelentősége van számunkra Jézus csodáinak?

2. Mit tárnak fel Jézus csodái?

2 Péter apostol azt írta, hogy Jézus előjeleket, vagyis csodákat tett (Csel 2:22). Hatalmas cselekedetei ízelítőt adtak abból, milyen nagyszerű áldások várnak majd ránk királyi uralmának idején. Isten új világában Jézus még nagyobb csodákat fog végrehajtani az emberiség érdekében. Ezenkívül a csodái sok mindent feltárnak róla és az Atyjáról. Vizsgáljunk meg néhányat Jézus csodái közül, és nézzük meg, mit tanulhatunk belőlük, és hogyan érintik a jövőnket.

EGY CSODA, MELY NAGYLELKŰSÉGRE TANÍT

3. a) Miért hajtotta végre Jézus az első csodáját? b) Hogyan mutatkozott meg Jézus nagylelkűsége a kánai menyegzőn?

3 Jézus az első csodáját a galileai Kánában, egy menyegzőn hajtotta végre. Ünneplés közben elfogyott a bor, talán azért, mert a vártnál több vendég érkezett. Jézus anyja, Mária is a meghívottak között volt. Az évek során Mária biztosan sokat elmélkedett azokon a próféciákon, melyek a Messiásra vonatkoznak, és tudta, hogy Jézust „a Legfelségesebb Fiának” fogják hívni (Luk 1:30–32; 2:52). Vajon azért várt segítséget Jézustól a menyegzőn, mert hitt abban, hogy csodákra is képes? Nem tudjuk biztosan, de Mária is, és Jézus is átérezte, milyen kellemetlen helyzetbe került az ifjú pár, hiszen akkoriban nagy szégyennek tartották, ha valaki nem mutatott kellő vendégszeretetet. Így hát Jézus mintegy 380 liter vizet jó minőségű borrá változtatott. (Olvassátok fel: János 2:3, 6–11.) Vajon azért tett csodát, mert nem volt más választása? Nem, hanem azért, mert törődött az emberekkel, és égi Atyjához hasonlóan ő is nagylelkű volt.

4–5. a) Mit tanulhatunk Jézus első csodájából? b) Mit tár fel a jövőről a kánai menyegzőn végrehajtott csoda?

4 Jézus készségesen hajtotta végre ezt a csodát, és bőségesen gondoskodott jó borról a nagy vendégsereg számára. Mit tanulhatunk ebből? Azt, hogy Jézus is, és az Atyja is nagylelkűek, és törődnek mások érzéseivel. Képzeld csak el, milyen bőkezűen fog gondoskodni Jehova élelemről minden ember számára az új világban. (Olvassátok fel: Ézsaiás 25:6.)

5 Közeledik az idő, amikor Jehova mindenkinek megadja azt, amire szüksége van. Mindenkinek szép otthona lesz, és tápláló ételeket ehet majd. Már alig várjuk, hogy Jehova elhozza a paradicsomot, ahol nagylelkűen minden jóval ellát majd minket!

Jézushoz hasonlóan nagylelkűséget mutatunk, ha időt szánunk másokra (Lásd a 6. bekezdést.)

6. Kiknek az érdekében hajtott végre Jézus csodákat, és mit tanulhatunk ebből?

6 Érdemes megjegyezni, hogy amikor az Ördög megpróbálta rávenni Jézust, hogy változtassa kenyérré a köveket, ő nem volt hajlandó arra, hogy a saját érdekében használja fel az Istentől kapott erejét (Máté 4:2–4). Mások érdekében viszont felhasználta. Hogyan törődhetünk mi is ilyen önzetlenül másokkal? Jézus ezt mondta a követőinek: „Legyetek adakozók” (Luk 6:38). Ezt egyebek közt úgy tehetjük meg, hogy meghívunk másokat magunkhoz egy étkezésre. Úgy is nagylelkűek lehetünk, ha időt szánunk másokra az összejövetel után, például meghallgathatjuk, amint egy testvér elgyakorolja az előadását. Másoknak talán arra van szükségük, hogy a szolgálatban támogassuk őket. Jézus bőkezűségét utánozzuk, ha szívesen segítünk másoknak, amiben csak tudunk.

„MINDANNYIAN ETTEK, ÉS JÓLLAKTAK”

7. Mi az, ami sosem fog megoldódni ebben a gonosz világrendszerben?

7 A szegénység nem modern kori probléma. Jehova azt mondta Izrael népének, hogy „a szegény. . . sosem fogy ki a földről” (5Móz 15:11). Évszázadokkal később Jézus is megjegyezte: „a szegények mindig veletek vannak” (Máté 26:11). Jézus nem arra gondolt, hogy mindig lesznek szegény emberek a földön, hanem arra, hogy amíg ez a gonosz világrendszer tart, addig szegénység is lesz. Mennyire lelkesítő tudni, hogy a Királyság uralma alatt mindenkinek bőven lesz mit ennie!

8–9. a) Mi indította Jézust arra, hogy megvendégeljen több ezer embert? b) Miért találod megindítónak ezt a csodát?

8 A zsoltáríró ezt írta Jehováról: „Megnyitod a kezed, és kielégíted minden élő kívánságát” (Zsolt 145:16). Az Atyjához hasonlóan Krisztus is bőkezűen gondoskodott másokról. Nem pusztán azért tett csodákat, hogy kinyilvánítsa a hatalmát, hanem azért, mert szívből törődött mások jóllétével. Nézzük például a Máté 14:14–21-et. (Olvassátok fel!) A tanítványok, akik már biztosan maguk is éhesek voltak, odamentek Jézushoz, és arra kérték, hogy bocsássa el a tömeget, hogy az emberek ennivalót vehessenek maguknak. Aggódtak az éhes és fáradt emberekért, akik gyalog jöttek a városokból, hogy hallhassák Jézust (Máté 14:13). Mit tett Jézus ebben a helyzetben?

9 Az Istentől kapott erejét felhasználva elegendő ételt adott a sokaságnak, pedig mintegy 5000 férfi volt jelen az asszonyokon és gyermekeken kívül. Hát nem megható, hogy milyen szeretettel gondoskodott minden jelenlévőről, még a legkisebbekről is? „Mindannyian ettek, és jóllaktak”. Bőségesen jutott ennivaló mindenki számára. Jézus nem csupán egy falat kenyeret adott nekik, hanem tápláló étellel látta el őket, hogy bírják a hazáig tartó hosszú utat (Luk 9:10–17). Miután mindenki jóllakott, 12 kosár telt meg a megmaradt ennivalóval.

10. Mi fogja hamarosan felváltani a szegénységet?

10 Napjainkban az igazságtalan emberi kormányzás miatt több száz millió ember alapvető szükségletei nincsenek kielégítve. Még a testvéreink között is vannak olyanok, akiknek nincs elég élelmük. Azonban az engedelmes embereknek már nem kell sokat várni egy szegénységtől és igazságtalanságtól mentes világra. Ha hatalmadban állna, megadnád az embereknek, amire szükségük van? A mindenható Istennek a hatalma is megvan ehhez, és vágyik is rá, hogy megtegye. Igen, hamarosan cselekedni fog! (Olvassátok fel: Zsoltárok 72:16.)

11. Miért vagy biztos abban, hogy Krisztus hamarosan az egész földre kiterjeszti a hatalmát, és mire indít ez téged?

11 Jézus a földön létekor egy viszonylag kis területen és mindössze három és fél évig végezte a szolgálatát (Máté 15:24). Dicső királyként azonban az egész földre kiterjeszti majd a hatalmát (Zsolt 72:8). A csodái, melyeket végrehajtott, megerősítenek minket abban, hogy képes is, és akar is segíteni az emberiségen, és ezt hamarosan meg is fogja tenni. Bár mi nem tudunk csodákat tenni, lelkesen felhívhatjuk az emberek figyelmét arra, hogy a bibliai próféciák szerint nagyszerű jövő vár ránk. Jehova önátadott szolgáiként vajon nem tartozunk az embereknek azzal, hogy megosszuk velük ezt az értékes ismeretet? (Róma 1:14, 15). Ha elmélkedünk azon, mit fog tenni Krisztus a jövőben, az arra indít majd minket, hogy hirdessük Isten Királyságának jó hírét (Zsolt 45:1; 49:3).

HATALMA VAN A TERMÉSZETI ERŐK FELETT

12. Miért mondhatjuk, hogy Jézus jól ismeri a bolygónk működését?

12 Amikor Isten megteremtette a földet és mindazt, ami rajta van, Jézus „mellette [volt] mint mestermunkás” (Péld 8:22, 30, 31; Kol 1:15–17). Jézus tehát jól ismeri a földünket, és képes uralni a természeti erőket.

Miért találod lenyűgözőnek Jézus csodáját? (Lásd a 13. és 14. bekezdést.)

13–14. Milyen példa mutatja, hogy Krisztusnak hatalma van a természeti erők felett?

13 Jézus azzal is bizonyította, hogy ő „az Isten ereje”, hogy a természet erői felett is hatalmat gyakorolt. Nézzük, hogyan csillapított le egy vihart, mely halálosan megrémítette a tanítványait. (Olvassátok fel: Márk 4:37–39.) Márk 4:37-ben „szélviharnak” fordított görög szóról egy bibliatudós a következőket mondja: „Ez a szó egy tomboló viharra vagy hurrikánra utal. . ., egy olyan viharra, mely során elsötétül az ég, cikáznak a villámok, szakad az eső, vadul süvít a szél, és amely óriási pusztítást végez.” Máté úgy írja ezt le, hogy „nagy háborgás támadt a tengeren” (Máté 8:24).

14 Képzeld el a jelenetet: A dühöngő viharban a hullámok ide-oda dobálják a hajót. A víz újra és újra becsap a csónakba, de Jézus mélyen alszik. A hosszú szolgálattól teljesen kimerült. A tanítványok megrémülnek, felkeltik Jézust, és ezt mondják neki: „mindjárt elveszünk!” (Máté 8:25). Jézus felkel, és ezt parancsolja a szélnek és a tengernek: „Hallgass! Némulj el!” (Márk 4:39). Erre a vihar elül, és „nagy csendesség” lesz. Milyen ámulatba ejtő hatalma van Jézusnak!

15. Milyen példák mutatják, hogy a mindenható Isten az irányítása alatt tudja tartani a természet erőit?

15 Mivel Krisztus erejének maga Jehova a forrása, jó okkal hihetünk abban, hogy a mindenható Isten az irányítása alatt tudja tartani a természeti erőket. Nézzünk néhány példát. Az özönvíz előtt Jehova ezt mondta: „már csak hét nap, és esőt bocsátok a földre negyven nap és negyven éjjel” (1Móz 7:4). A 2Mózes 14:21-ben ezt olvassuk: „Jehova egész éjjel erős keleti szelet bocsátva a tengerre visszafordította azt”. A Jónás 1:4 pedig ezt írja: „Jehova nagy szelet támasztott a tenger felett, és nagy vihar kerekedett a tengeren, a hajó pedig már majdnem összetört.” Milyen megnyugtató tudni, hogy a föld jó kezekben van, mert Jehova az irányítása alatt tudja tartani a természet erőit.

16. Miért bátorító tudni, hogy Jehovának és Jézusnak hatalma van a természeti erők felett?

16 Mennyire bátorító, hogy a Teremtőnknek és a mestermunkásának végtelen hatalma és ereje van. Az 1000 éves uralom alatt mindenki biztonságban fog élni a földön. Többé nem lesznek félelmet keltő természeti katasztrófák. Nem kell majd rettegnünk tájfunoktól, cunamiktól, vulkánkitörésektől és földrengésektől. Milyen jó belegondolni, hogy az új világban senki sem fog megsérülni és meghalni a természeti erők miatt, mivel „az Isten sátora az emberekkel” lesz! (Jel 21:3, 4). Biztosak lehetünk abban, hogy Jehova az 1000 év alatt is megadja majd Krisztusnak a hatalmat ahhoz, hogy irányítása alatt tartsa a természeti erőket.

KÖVESSÜK ISTEN ÉS KRISZTUS PÉLDÁJÁT!

17. Hogyan követhetjük Isten és Krisztus példáját?

17 Jehovával és Jézussal ellentétben mi nem tudjuk megakadályozni a természeti csapásokat, de van valami, amit megtehetünk a katasztrófák idején. Alkalmazhatjuk, amit a Példabeszédek 3:27 ír. (Olvassátok fel!) Amikor a testvéreinket csapások sújtják, vigasztalhatjuk, bátoríthatjuk őket, és gyakorlati segítséget nyújthatunk nekik (Péld 17:17). Például egy özvegy testvérnőnk, akinek egy hurrikán romba döntötte a házát, így fejezte ki a köszönetét a segítségért, amit kapott: „Mélységes hálát érzek, amiért Jehova szervezetéhez tartozhatok. Nemcsak a fizikai segítségért, hanem a bátorításért is hálás vagyok.” Nézzünk egy másik példát. Egy egyedülálló testvérnő nagyon kétségbeesett, amikor egy vihar megrongálta az otthonát. Miután segítséget kapott ezt mondta: „Ez egyszerűen fantasztikus! Nem is tudom szavakba önteni az érzéseimet . . . Köszönöm Jehova!” Hát nem tölt el minket örömmel az, hogy egy olyan szervezethez tartozhatunk, melynek tagjai igazán törődnek egymással? Azért pedig még inkább hálásak lehetünk, hogy Jehova és Jézus is törődik velünk.

18. Miért tett Jézus csodákat, és milyen hatással van ez rád?

18 Földi szolgálata alatt Jézus bizonyította, hogy ő „az Isten ereje”. De sosem akart lenyűgözni másokat a hatalmával, és nem használta önző célokra az Istentől kapott erejét. Azért tett csodákat, mert szívből szerette az embereket. A következő cikkben erről lesz szó.