Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

CÍMLAPTÉMA | ÉLHETÜNK AGGODALMAK NÉLKÜL?

Életveszélyben

Életveszélyben

„Ha meghallom a szirénát, a szívem hevesen ver, és az óvóhelyre szaladok – meséli Alona. – De még ott is remegek. Ennél is rosszabb, ha kint vagyok, és nincs hová menekülnöm. Egyszer például pont az utcán voltam. Elsírtam magam, és alig kaptam levegőt. Amikor órákkal később végre megnyugodtam, a szirénák újra megszólaltak.”

Alona

De nem csak a háború kelt félelmet az emberekben. Ha kiderül, hogy te vagy egy hozzátartozód súlyos betegség miatt akár meg is halhat, úgy érezheted, mintha bombatámadás ért volna. Mások a jövő miatt aggódnak. Félnek, hogy a gyermekeiknek vagy az unokáiknak háborúval, bűnözéssel, környezetszennyezéssel, klímaváltozással vagy járványokkal kell szembenézniük. Hogyan tudunk megbirkózni az ilyen félelmekkel?

A Biblia azt írja, hogy „az eszes, aki meglátta a bajt, elrejtőzött” (Példabeszédek 27:12). És pont úgy, ahogy a testi épségünkért is igyekszünk megtenni mindent, arra is vigyázunk, hogy ne sérüljünk érzelmileg. Az erőszakos szórakozás vagy akár a híradó is hozzájárulhat, hogy fokozódjon a félelem bennünk és a gyermekeinkben. Ha próbáljuk elkerülni az ilyen szörnyű képeket, az nem jelenti azt, hogy képtelenek vagyunk szembenézni a valósággal. Hiszen Isten nem úgy teremtett minket, hogy az elménk szörnyűségekkel legyen tele, hanem inkább olyanokkal, „amik csak igazak. . . igazságosak. . . tiszták. . . szeretetre méltók”. Így „a békének Istene” meg fog nyugtatni minket (Filippi 4:8, 9).

FONTOS AZ IMA

Az igazi hit segít felülkerekedni a félelmeinken. A Biblia arra ösztönöz minket, hogy ne hanyagoljuk el az imát (1Péter 4:7). Bízzunk abban, hogy Isten „meghallgat minket bármivel kapcsolatban, amit kérünk” (1János 5:15). Mindig kérhetünk tőle segítséget, bölcsességet és bátorságot, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki a helyzetünkből.

A férjével, Avival

A Biblia leírja, hogy nem Isten, hanem Sátán a világ uralkodója, és „az egész világ a gonosz hatalmában van” (János 12:31; 1János 5:19). Jézus ezért nem átvitt értelemben beszélt a gonoszról a mintaimában, amikor ezt kérte: „szabadíts meg a gonosztól” (Máté 6:13). Alona ezt mondja: „Amikor megszólalnak a szirénák, Jehova segítségét kérem, hogy ne rettegjek annyira. Ilyenkor a férjem is felhív és imádkozik velem. Az ima tényleg segít.” Igaz, amit a Biblia ír: „Jehova közel van mindenkihez, aki szólítja őt, mindenkihez, aki hűségben szólítja” (Zsoltárok 145:18).

MIRE SZÁMÍTHATUNK A JÖVŐBEN?

A hegyi beszédében Jézus erre tanította imádkozni a követőit: „Jöjjön el a királyságod” (Máté 6:10). Isten Királysága örökre meg fogja szüntetni az olyan félelmeket, melyek károsan hatnak az emberekre. Isten felhatalmazásával Jézus, a „Béke Fejedelme” „háborúkat szüntet meg a föld végéig” (Ézsaiás 9:6; Zsoltárok 46:9). Isten „ítélkezni fog sok nép között. . . Nemzet nemzet ellen kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanulnak. . . .senki sem lesz, aki megrettenti őket” (Mikeás 4:3, 4). A családok boldogok lesznek, „házakat építenek majd, és bennük laknak, szőlőskerteket ültetnek, és eszik azok gyümölcsét” (Ézsaiás 65:21). „Egyetlen lakos sem mondja majd: »Beteg vagyok«” (Ézsaiás 33:24).

Bármennyire elővigyázatosak vagyunk is, olykor az „előre nem látható események” elkerülhetetlenek, és lehet, hogy pont rosszkor vagyunk rossz helyen (Prédikátor 9:11). Erőszakos tettek, háborúk, betegségek következtében sok ártatlan ember vesztette már életét a történelem során. Velük mi lesz?

Több millióan fognak újra élni, hogy pontosan hányan, azt csak Isten tudja. Jelenleg alszanak, biztonságban vannak Isten tökéletes emlékezetében addig a napig, „amelyben mindazok, akik az emléksírokban vannak. . . kijönnek” (János 5:28, 29). A Biblia ezt mondja a feltámadásról: „Ez a reménység a lélek horgonyaként szolgál nekünk; biztos is, szilárd is” (Héberek 6:19). Isten a feltámadásra „minden embernek biztosítékot adott azáltal, hogy feltámasztotta [Jézust] a halottak közül” (Cselekedetek 17:31).

Egyelőre még azok is különféle gondokkal küzdenek, akik mindent megtesznek, hogy Istennek tetszően éljenek. Paulnak, Janetnek és Alonának sikerül megbirkóznia a félelmeivel, mert mindegyikük igyekszik a legtöbbet kihozni a helyzetéből, imádkozik Istenhez, és hisz a Biblia ígéretében. „A reménységet adó Isten” nekünk is örömet és békét adhat, ha bízunk benne (Róma 15:13).