Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Érett keresztény vagy?

Érett keresztény vagy?

„Míg el nem jutunk. . . a termetnek arra a mértékére, amely a Krisztus teljessége szerint való” (EF 4:13)

ÉNEKEK: 69., 70.

1–2. Mire kell törekednie minden kereszténynek? Szemléltesd!

AMIKOR egy háziasszony gyümölcsöt vásárol a piacon, nem feltétlenül a legnagyobbakat vagy a legolcsóbbakat választja. Inkább az éretteket keresi, mert tápláló és zamatos gyümölcsöt akar vásárolni.

2 Ehhez hasonlóan Isten is azt szeretné, hogy a szolgái éretté váljanak. Egy keresztény életében az önátadással és megkeresztelkedéssel nincsen vége a fejlődésnek. Az érettség nem pusztán az évek múlásától függ, hanem annak az eredménye, hogy valaki egyre szorosabbra fűzi a Jehovával ápolt kapcsolatát. Pál apostol arra ösztönözte az efézusi keresztényeket, hogy váljanak éretté, és jussanak el „az egységre a hitben és az Isten Fiának pontos ismeretében, a felnőtt férfi szintjére, a termetnek arra a mértékére, amely a Krisztus teljessége szerint való” (Ef 4:13).

3. Mi a hasonlóság az első századi efézusi gyülekezet és Jehova modern kori népe között?

3 Az efézusi gyülekezet már jó pár éve működött, amikor Pál levelet írt az ottani keresztényeknek. A gyülekezet tagjai közül sokan már tapasztalt, érett keresztények voltak, másoknak viszont még törekedniük kellett az érettségre. Ma is hasonló a helyzet Jehova Tanúi gyülekezeteiben. Sokan már évek óta szolgálják Jehovát, és érettségre tettek szert. De mivel évről évre több ezren keresztelkednek meg, és csatlakoznak hozzánk, sokaknak még törekedniük kell az érettségre. És neked? (Kol 2:6, 7).

MIT JELENT ÉRETT KERESZTÉNYNEK LENNI?

4–5. Miben különbözhetnek egymástól az érett keresztények, és mi a közös bennük? (Lásd a képet a cikk elején.)

4 Az érett gyümölcsök nem mind egyformák, de vannak közös vonásaik, amelyekről felismerhető, hogy érettek. Ehhez hasonlóan az érett keresztények sem mind egyformák. Eltérő a nemzetiségük, a kultúrájuk, a családi hátterük, az egészségi állapotuk, a koruk, a tapasztalatuk és a személyiségük. De vannak közös vonásaik, melyekből látható, hogy érett keresztények. Mik ezek a jellemvonások?

5 Egy érett keresztény mindenben Jézus példáját igyekszik követni, aki mintát hagyott nekünk, „hogy szorosan [kövessük] a nyomdokait” (1Pét 2:21). Mit tartott Jézus a legfontosabbnak? Azt, hogy egész szívünkkel, lelkünkkel és elménkkel szeressük Jehovát, és hogy úgy szeressük a felebarátainkat, mint önmagunkat (Máté 22:37–39). Egy érett keresztény arra törekszik, hogy ezt megvalósítsa. Elsőbbséget biztosít a Jehovával ápolt kapcsolatának, és önfeláldozó szeretettel bánik másokkal.

Az idősebb testvérek krisztusi alázatot mutatnak azzal, hogy támogatják a felelősséget viselő fiatalabb testvéreket (Lásd a 6. bekezdést.)

6–7. a) Milyen tulajdonságok jellemzik az érett keresztényeket? b) Min kell elgondolkodnunk?

6 Persze nem a szeretet az egyetlen vonása a szellem gyümölcsének, melyet egy érett kereszténynek meg kell teremnie (Gal 5:22, 23). Például a szelídség, az önuralom és a hosszútűrés is fontos. Ezek a tulajdonságok segítenek neki, hogy még nehéz helyzetekben is higgadt tudjon maradni, és akkor se csüggedjen el, ha keserű csalódás éri. A személyes tanulmányozása során szentírási alapelvek után kutat, hogy különbséget tudjon tenni a helyes és a helytelen között. Így a Biblia által képzett lelkiismerete segít majd neki, hogy olyan döntéseket hozzon, amelyek érettségről tanúskodnak. Alázatosan elismeri, hogy Jehova mindig jobban látja a dolgokat, mint ő. * Lelkesen hirdeti a jó hírt, és hozzájárul a gyülekezet egységéhez.

7 Függetlenül attól, hogy mióta szolgáljuk Jehovát, mindannyian kérdezzük meg magunktól: „Hogyan követhetném még szorosabban Jézus példáját? Min kell változtatnom, hogy érettebb kereszténnyé váljak?”

„A SZILÁRD ELEDEL. . . ÉRETT EMBEREKNEK VALÓ”

8. Mennyire ismerte és értette Jézus a Szentírást?

8 Jézus Krisztus kitűnően ismerte és értette a Szentírást. Annak ellenére, hogy csak 12 éves volt, érvelni tudott az Írásokból a tanítóknak a templomban. „Mindenki, aki figyelt rá, csak ámuldozott az értelmén és a válaszain” (Luk 2:46, 47). Később, a szolgálata során mesterien idézett Isten Szavából az ellenségeinek, amivel elhallgattatta őket (Máté 22:41–46).

9. a) Milyen tanulmányozási szokásokra van szükség ahhoz, hogy érett kereszténnyé váljunk? b) Mi legyen a célunk a Biblia tanulmányozásakor?

9 Az a keresztény, aki érettségre törekszik, Jézus példáját szem előtt tartva, nem elégszik meg a Biblia felszínes ismeretével. Rendszeresen alapos kutatást végez, mert felismeri, hogy „a szilárd eledel. . . érett embereknek való” (Héb 5:14). Tehát törekszik rá, hogy pontos ismerete legyen Isten Fiáról (Ef 4:13). Mindennap olvasod a Bibliát? Mindent megteszel azért, hogy rendszeres legyen a személyes tanulmányozásod, és hogy minden héten legyen családi imádatotok? Amikor tanulmányozod a Bibliát, keress olyan alapelveket, melyekből megismerheted Jehova gondolkodásmódját és érzéseit. Aztán vedd is figyelembe ezeket az alapelveket, amikor döntéseket hozol. Így még közelebb fogsz kerülni Jehovához.

10. Milyen hatással van az ismeret egy érett keresztény mindennapjaira?

10 Egy érett keresztény tisztában van azzal, hogy nem elég csupán ismernie a Bibliát, hanem szeretnie is kell Isten alapelveit. Ez többek között abból látszik, hogy Jehova akaratának a cselekvése fontosabb neki a saját vágyainál. Emellett dolgozik azon, hogy levesse „a régi egyéniséget”, vagyis változtasson a gondolkodásán és viselkedésmódján, és felöltse a krisztusi egyéniséget, „amely Isten akarata szerint teremtetett igazi igazságosságban és lojalitásban”. (Olvassátok fel: Efézus 4:22–24.) Isten a szent szelleme által íratta le a Bibliát. Ezért miközben egy keresztény igyekszik jobban megismerni és megszeretni a bibliai alapelveket, engedi, hogy a szent szellem hatással legyen a szívére és az elméjére. Ez pedig hozzájárul ahhoz, hogy érett kereszténnyé váljon.

AZ EGYSÉG ELŐMOZDÍTÁSA

11. Mit kellett figyelembe vennie Jézusnak a családjával és a tanítványaival kapcsolatban?

11 Jézus tökéletes volt, de a többi ember, akik között élt, beleértve a szüleit és a rokonait is, nem volt az. Még az apostolaira is hatással volt a körülöttük élő emberek törtető, önző gondolkodása. Például a Jézus kivégzése előtti estén „heves vita. . . támadt közöttük arról, hogy melyikőjük tűnik a legnagyobbnak” (Luk 22:24). Jézus azonban biztos volt benne, hogy idővel jó irányba fognak változni, és egységes gyülekezetet alkotnak majd. Még ugyanazon az éjszakán imádkozott égi Atyjához az apostolai egységéért. Ezt mondta: „hogy mindnyájan egyek legyenek, mint ahogy te, Atyám, egységben vagy velem, és én egységben vagyok veled, hogy ők is egységben legyenek velünk. . ., hogy egyek legyenek, mint ahogy mi is egyek vagyunk” (Ján 17:21, 22).

12–13. a) Hogyan hangsúlyozza az Efézus 4:15, 16 azt, hogy fontos hozzájárulnunk a gyülekezet egységéhez? b) Mi segített egy testvérnek, hogy megtanulja előmozdítani az egységet?

12 Egy érett keresztény előmozdítja az egységet a gyülekezetben. (Olvassátok fel: Efézus 4:1–6, 15, 16.) Isten népeként az a célunk, hogy együttműködjünk egymással, és egységben legyünk, harmonikusan egybeillesztve. Jehova Szava szerint ehhez arra van szükség, hogy alázatosak legyünk. Egy érett testvérben vagy testvérnőben megvan a kellő alázat ahhoz, hogy mások hiányosságai ellenére is az egységre törekedjen. Hogyan reagálsz, amikor szembesülsz egy keresztény társad hibáival? Mit teszel, ha valaki megbánt a gyülekezetben? Hajlamos vagy eltávolodni tőle, vagy inkább próbálsz közeledni hozzá? Egy érett keresztény nem falakat emel, hanem hidakat épít.

13 Nézzünk egy példát. Uwe gyakran bosszankodott a testvérek hiányosságai miatt. Aztán elhatározta, hogy Dávid példáját fogja nagyító alá venni, és kutat a témában a Biblia és az Insight on the Scriptures segítségével. Miért pont Dávid példáját? Uwe ezt mondja: „Dávid többször is szembesült azzal, hogy a hittársai olyasmit tesznek, ami nem helyes Isten szemében. Például Saul király meg akarta ölni őt, az emberek meg akarták kövezni, a felesége pedig kigúnyolta (1Sám 19:9–11; 30:1–6; 2Sám 6:14–22). Ám Dávid soha nem hagyta, hogy mások viselkedése miatt megrendüljön a Jehova iránti szeretete. Ezenkívül irgalmas volt, amiben nekem még volt mit fejlődnöm. A tanulmányozás segített, hogy másként tekintsek a testvérek gyengeségeire. Most már nem tartom számon a hibáikat. Inkább arra törekszem, hogy hozzájáruljak a gyülekezet egységéhez.” Neked is ez a célod?

A BARÁTOK MEGVÁLASZTÁSA

14. Milyen embereket választott Jézus a barátainak?

14 Jézus Krisztus mindenkivel barátságos volt. Mindenféle ember jól érezte magát a társaságában: férfiak és nők, fiatalok és idősek egyaránt, sőt még a gyermekek is. Ám Jézus megválogatta a közeli barátait. Ezt mondta a hűséges apostolainak: „a barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek” (Ján 15:14). Jézus olyanokat választott barátainak, akik hűségesen követték őt, és teljes szívvel szolgálták Jehovát. Te is Jehova hű szolgái közül választasz magadnak barátokat? Miért fontos ez?

15. Hogyan válik a fiatalok javára, ha érett keresztényekkel barátkoznak?

15 Ahogy a nap melege érleli a gyümölcsöket, úgy a testvéri szeretet melege is elősegíti, hogy valaki érett kereszténnyé váljon. Ha fiatal vagy, biztosan foglalkoztat az, hogy mit kezdj az életeddel. Bölcsen teszed, ha olyanokkal barátkozol, akik már viszonylag régóta szolgálják Jehovát, és törekednek rá, hogy előmozdítsák az egységet a gyülekezetben. Ők már bizonyára derűs és borús napokat is átéltek az évek során, és valószínűleg próbákkal is szembenéztek a hitük miatt. Sokat segíthetnek neked abban, hogy a legjobb életutat válaszd. Szeretetteljes, építő társaságuk hozzájárulhat ahhoz, hogy bölcs döntéseket hozz, és előrehaladj az érettség felé. (Olvassátok fel: Héberek 5:14.)

16. Hogyan segítettek egy fiatal testvérnőnek az idősebb hittársai?

16 Helga például emlékszik arra, hogy a középiskola utolsó évében az osztálytársai szinte állandóan arról beszéltek, hogy ki mit akar elérni az életben. Sokan közülük azt tervezték, hogy egyetemre mennek, mert úgy gondolták, hogy enélkül nem lehetnek igazán sikeresek. Helga beszélgetett erről a témáról a barátaival a gyülekezetből. Ezt mondja: „Ők többnyire idősebbek voltak nálam, és nagyon sokat segítettek. Arra buzdítottak, hogy kezdjem el a teljes idejű szolgálatot. Így aztán több mint öt évig úttörő voltam. Még most, évek múltán is jó érzés arra gondolnom, hogy a fiatal éveim nagy részét Jehova szolgálata töltötte ki. Egy cseppet sem bánom, hogy így döntöttem.”

17–18. Hogyan adhatjuk a legjobbat Jehovának?

17 Ha törekszünk arra, hogy kövessük Jézus példáját, egyre érettebb keresztények leszünk. Még közelebb fogunk kerülni Jehovához, és még inkább fogunk vágyni arra, hogy a tőlünk telhető legtöbbet tegyük a szolgálatában. Ha érett keresztények vagyunk, akkor a legjobbat tudjuk adni Jehovának. Jézus így buzdította a követőit: „engedjétek fényleni világosságotokat az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőséget adjanak égi Atyátoknak” (Máté 5:16).

18 Ahogy arról már volt szó, egy érett keresztény jó hatással van a gyülekezetre. Az érettsége egyebek közt abban mutatkozik meg, hogy hogyan tekinti a lelkiismereti kérdéseket. Hogyan segíthet a lelkiismeretünk abban, hogy bölcs döntéseket hozzunk? Hogyan tudjuk tiszteletben tartani a hittársaink lelkiismeretét? Ezekkel a kérdésekkel a következő cikk foglalkozik.

^ 6. bek. Például az idősebb, tapasztalt testvéreket megkérhetik, hogy adjanak át bizonyos feladatokat a fiatalabb testvéreknek, és segítsenek nekik ellátni azokat.