Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

CÍMLAPTÉMA | MIT GONDOL ISTEN A HÁBORÚKRÓL?

Mit gondolt a háborúkról a régmúltban?

Mit gondolt a háborúkról a régmúltban?

A nép elnyomástól szenvedett. Bár újra és újra imádkoztak Istenhez, nem javult a helyzetük, legalábbis nem azonnal. Mindez az izraelitákkal történt, akik akkor Isten népe voltak. A hatalmas egyiptomi nemzet zsarnokoskodott felettük (2Mózes 1:13, 14). Az izraeliták évekig várták, hogy Isten véget vessen az egyiptomiak uralmának. Végül, amikor azt Isten jónak látta, tettre kelt (2Mózes 3:7–10). A Biblia beszámolója szerint ő maga viselt hadat az egyiptomiak ellen. Szörnyű csapásokkal sújtotta Egyiptomot, majd az egyiptomi királyt és a hadseregét elpusztította a Vörös-tengerben (Zsoltárok 136:15). Jehova Isten vitéz harcosként cselekedett a népe érdekében (2Mózes 15:3, 4).

Isten nem ítél el minden háborút. Ez nyilvánvaló abból, hogy ő maga viselt hadat az egyiptomiak ellen. Más alkalmakkor pedig a népét, az izraelitákat bízta meg azzal, hogy háborút vívjanak. Például arra utasította őket, hogy harcoljanak a rendkívül gonosz kánaánitákkal (5Mózes 9:5; 20:17, 18). Izrael királyát, Dávidot arra szólította fel, hogy szálljon harcba a népet sanyargató filiszteusokkal. Sőt, Isten még haditervről is gondoskodott Dávidnak, hogy biztosan győzelmet arasson (2Sámuel 5:17–25).

Ezek a bibliai beszámolók feltárják, hogy ha Isten népét elnyomás vagy gonosz befolyás fenyegette, akkor egyes esetekben Isten jóváhagyta a háborúkat a népe és az igaz imádat védelme érdekében. Figyelj meg három tényt ezekkel az Isten által elrendelt háborúkkal kapcsolatban.

  1. ISTEN DÖNTÖTTE EL, KI VEGYEN RÉSZT A HARCBAN. Egy alkalommal Isten ezt mondta az izraelitáknak: „Nem kell nektek ezúttal harcolnotok.” Miért nem? Mert Isten kelt harcra az érdekükben (2Krónikák 20:17; 32:7, 8). Többször is így tett, például abban az esetben is, amiről a cikk elején olvashattunk. Más alkalmakkor Isten az izraelitákat szólította fel arra, hogy a jóváhagyásával háborúkat vívjanak. Például azért, hogy elfoglalják vagy megvédjék az ígéret földjét (5Mózes 7:1, 2; Józsué 10:40).

  2. ISTEN DÖNTÖTTE EL, MIKOR KERÜLJÖN SOR A HARCRA. Isten szolgáinak türelmesen várniuk kellett az Isten által meghatározott időre, hogy harcba szállhassanak a gonosz és elnyomó ellenségeikkel. Nem kezdhettek önmaguktól háborút. Ha mégis megtették, Isten nem támogatta őket. A Bibliából kiderül, hogy ha az izraeliták a maguk kezdeményezéséből indítottak háborút, annak gyakran tragikus végkimenetele lett. *

  3. Bár Isten háborút viselt a kánaániták ellen, például Ráhábot és a családját életben hagyta

    ISTENNEK NEM OKOZ ÖRÖMET AZ EMBEREK HALÁLA, MÉG A GONOSZOKÉ SEM. Jehova Isten az élet forrása, és az emberek teremtője (Zsoltárok 36:9). Ezért nem vágyik rá, hogy lássa meghalni az embereket. Szomorú, de az emberek közt vannak olyanok, akik gonosz terveket szőnek azért, hogy zsarnokoskodjanak mások felett, sőt akár még meg is öljék őket (Zsoltárok 37:12, 14). Pont ezért került sor időnként olyan háborúra, melyet Isten jóváhagyott. Ám a hosszú évek alatt, míg megengedte az izraelitáknak, hogy harcoljanak, irgalmas és türelmes volt népe elnyomóival (Zsoltárok 86:15). Ezt bizonyítja az a rendelet, mely szerint az izraelitáknak egy város megtámadása előtt ki kellett hirdetniük a „békefeltételeket”. Így az ott élőknek még volt lehetőségük megváltozni, és elkerülni az összecsapást (5Mózes 20:10–13). Ezzel Isten megmutatta, hogy igaz, amit magáról kijelent: „nem gyönyörködöm a gonosz halálában. Inkább abban gyönyörködöm, ha a gonosz megtér útjáról, és életben marad” (Ezékiel 33:11, 14–16). *

Az előzőekből láthatjuk, hogy Isten a régmúltban a háborúkra törvényes eszközként tekintett, mellyel véget vethetett az elnyomásnak és a gonoszságnak. De Isten döntötte el, és nem az emberek, hogy mikor kerüljön sor a harcokra, és hogy ki vegyen részt bennük. Vajon Isten vérszomjasan vágyott ezekre a csatákra? A legkevésbé sem, hiszen gyűlöli az erőszakot (Zsoltárok 11:5). És vajon azóta, hogy a fia, Jézus Krisztus itt szolgált a földön az időszámításunk szerinti első században, másként tekint a háborúkra?

^ 7. bek. Az izraeliták egyszer például Isten tilalma ellenére bocsátkoztak harcba az amálekitákkal és a kánaánitákkal, és vereséget szenvedtek (4Mózes 14:41–45). Jó néhány évvel később a hűséges Jósiás király Isten jóváhagyása nélkül harcolt egy csatában, és a meggondolatlan tettéért az életével fizetett (2Krónikák 35:20–24).

^ 8. bek. Mielőtt az izraeliták a kánaániták ellen vonultak, nem hirdettek ki békefeltételeket. Miért nem? Mert már 400 évet kaptak arra, hogy felhagyjanak gonosz tetteikkel. Mire az izraeliták megtámadták őket, a kánaániták, mint nép, javíthatatlanul gonoszak voltak (1Mózes 15:13–16). Ezért meg kellett őket semmisíteni. Ugyanakkor azok a kánaániták, akik hajlandóak voltak megváltozni, életben maradtak (Józsué 6:25; 9:3–27).